Konferencia felhívás

Kedves Érdeklődők!

A KAPSZLI a L’élek Egyesülettel karöltve 2012-ben is megrendezi ingyenes pszichológiai konferenciáját, a Szakmai Napokat, ez alkalommal március 16-17-18-án. Idén az előadások és workshopok a születés (szülés különböző kultúrákban, hagyományos és alternatív szülés, császármetszés, szülés utáni depresszió, apák a terhességben és szülésben, pre- és perinatális pszichológia); család (a gyermekvállalás meghatározói, válás, örökbefogadás, transzgenerációs traumák, betegségek és patológiák a családban); nevelés (alternatív oktatás, gyermekvédelem, hordozás, együtt alvás), illetve kapcsolatok (anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolat, párkapcsolat, szexualitás a családban)  témáját járják körül. Mindezeket a témákat összegeztük idei konferenciák címének kiválasztásakor: Családunk titkai.

Előadóink között lesznek a teljesség igénye nélkül Dr. Zacher Gábor, Singer Magdolna, Pál Ferenc, Dr. Hajduska Marianna, a műhelyeken pedig többek között Dr. Nyitrai Erikával, Dr. Császár Noémivel és Dr. Vas József Pállal, Dr. Dúll Andreával, Dr. Angster Máriával, Dr. Buda Lászlóval találkozhatnak a résztvevők.

A konferencia továbbra is ingyenes, helyszíne pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézete (1037. Budapest, Bécsi út 324.).

Részletes program várható a közeljövőben, friss információkért keressetek minket Facebookon (http://www.facebook.com/KAPSZLI) vagy honlapunkon (www.lelekegyesulet.hu).

Nagy szeretettel várunk minden Érdeklődőt:

a KAPSZLI  és a L’élek Egyesület  stábja

Copyright © 2010

Károli Gáspár Református Egyetem

Minden jog fenntartva.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

1088 Budapest, Reviczky u. 4.

1461 Budapest, Pf.: 75.

Telefon: +36(1) 483 28 50

Fax: +36(1) 483 29 05

Intézményünk országos- és nemzetközi

hálózati kapcsolatát a NIF program biztosítja.