Színháztudományi TanszékA Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszéke 2009. április 1-jével jött létre az egykor Bécsy Tamás által alapított színháztudományi iskola három oktatójának-kutatójának közreműködésével. Dr. Jákfalvi Magdolna, egyetemi tanár, Dr. Kékesi Kun Árpád, tanszékvezető egyetemi docens és Dr. Kiss Gabriella, egyetemi docens dolgozták ki a teatrológia oktatásának a lineáris („Bologna-típusú”) képzési rendszerhez igazított rendjét és módszereit, és a Theatron színháztudományi periodika, valamint a Theatron Könyvek köré épített műhelyben ezeket kívánják alkalmazni a Károli Bölcsészkarán is. Ily módon már egy jelentős hazai és nemzetközi (el)ismerést szerzett szakmai társulás munkája folytatódik tovább intézményünkben, az eredmények pedig a képzés több szintjén indított programokban megjelenítésre kerülnek. Alapképzésben a kar bármely szakos hallgatója felveheti a Tanszék 50 kredit értékű színházi stúdiumok specializációját. Ennek elvégzése jó alapot biztosít a színháztudomány mesterszakhoz (de nem feltétele annak!), amelyet nappali és levelező tagozaton is indítunk. (A specializációról leírást talál a Képzések / Alapképzés menüpont alatt, a mesterszakról pedig a Képzések / Mesterképzés, illetve a Felvételizőknek menüpontok alatt.) Tanszékvezető: Dr. Kékesi Kun Árpád Tanszéki ügyintéző: Édes Andrea
|
|||||||||
