A 2011-ben alapított KRE Történelemtudományi Doktori Iskola oktatási és kutatási programját olyan kutatóknak, tudóstanároknak szánjuk, akik a történetírás elvi, elméleti kérdéseivel, valamint az elmélyült (írott és audiovizuális) forráskutatás különböző módszereivel is tisztában vannak, ugyanakkor a doktori kurzus végén önálló kutatásra is képesek lesznek. Ezen ismeretek és alapkészségek elsajátításához általános és speciális historiográfiai és forráselemzési programot állítottunk össze, amelyben a történetkutatás kvalitatív és kvantitatív elemzési szempontjaira, az egyéni életpályák és kollektív társadalmi csoportok jellemzőire egyaránt hangsúlyt helyezünk.
A Történelemtudományi Doktori Iskola kutatási területei:
- Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 – 1867.
- Társadalmi, politikai és katonai konfliktusok Magyarországon 1867 – 1968.
Doktori iskolánk célja, hogy a nemzetközi összefüggésekben elhelyezett XVIII-XX. századi magyar történelem társadalom-, politika- és hadtörténeti témaköreiben szakszerű képzést nyújtson. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a markáns szakmai profillal és tudományos célkitűzéssel megerősítjük az egyetemünk – küldetésnyilatkozatában megfogalmazott – értékrendjét is, kellően figyelve a történeti kontextusokban értelmezett magyarországi protestantizmus örökségére. A Doktori Iskola weboldala: http://www.kre.hu/tdi/
A Történelemtudományi Doktori Iskolába a jelentkezési határidő: 2022. június 10., péntek
A jelentkezéshez az alábbi dokumentumok beadása szükséges:
- jelentkezési lap,
- leckekönyv másolata vagy a Neptunból, ETR-ből kinyomtatott, hitelesített elektronikus leckekönyv
- egyetemi szintű vagy MA-oklevél másolata
- szakmai önéletrajz, amely tartalmazza a jelentkező szakmai érdeklődésének összefoglalását is,
- nyelvismeretet igazoló okiratok másolata
- TDK-tevékenység igazolása (ha van)
- publikációs jegyzék (ha van)
- a doktori témáról való elképzelésének leírása
- nyilatkozat arról, hogy a jelentkező pályázik-e állami ösztöndíjra, illetve, hogy kéri-e felvételét abban az esetben, ha állami ösztöndíjban nem részesül,
- a felvételi eljárási díj befizetésének igazolása
- munkahelyi vezető támogató nyilatkozata (szervezett levelező és egyéni felkészülés esetében)
- Témavezetői befogadó nyilatkozat
(A jelentkezést elektronikus formában a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre kell megküldeni.)
Bővebb információ a felvételivel kapcsolatosan: http://www.kre.hu/tdi/index.php/felveteli-informaciok
A doktori iskola bemutatkozó videója a képre kattintva tekinthető meg: