Nyílt nap banner


Készült: 2015-10-21
Módosítás: 2024-12-16

Szabadbölcsészet Tanszék

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Szabadbölcsészet Tanszéke 2008. február 1-én alakult. A tanszékhez tartozó szakok:
- szabad bölcsész alapszak (filozófia, vallástudomány és művészettörténet specializációval);
- vallástudomány mesterszak (vallástörténet szakiránnyal);
- etika keresztyén szempontból szakirányú továbbképzés.

A szabad bölcsész alapszak széles körű betekintést nyújt a filozófiába, vallástudományba és a művészetekkel kapcsolatos tudományokba, nagy hangsúlyt fektetve a filozófiai stúdiumokra. Az alapszak vallástudományi szakiránya bevezeti a hallgatókat a vallási eszmék és jelenségek tanulmányozásába. Mind az alapszak, mind a mesterszak specialitásai közé tartozik a klasszikus nyelvek, valamint az ókori vallástörténet kiemelt oktatása.

A vallástudományi mesterszak vallástörténeti szakiránya mind időben, mind térben a vallási jelenségek széles spektrumát öleli fel az egyes tudományterületek elismert specialistái segítségével. A hallgatók mesterszintű áttekintést kapnak a nagyobb világvallásokról (judaizmus, iszlám, hinduizmus, buddhizmus, kínai vallások).

Mindkét szakot Dr. habil. Kendeffy Gábor (KRE HTK Filozófia Tanszék) alapította.

Filozófia mesterképzés (MA) a Károlin!

Tanszékvezető
Dr. habil Vassányi Miklós
Elérhetőség
1088 Budapest, Reviczky u. 4., II. em., 211.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Tanszéki ügyintéző: Geher-Balassa Eszter
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 30 227 7697
Postacím: 1088 Budapest, Reviczky u. 4., II. em., 226.

 

 

 




A tanszék oktatói

Prof. Dr. Boros Gábor, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Borsi Attila, PhD, egyetemi adjunktus
Dr. Faludy Judit, PhD, egyetemi docens
Dr. habil. Horváth Orsolya, PhD, egyetemi docens
Dr. Leonas Alex, PhD, egyetemi docens
Prof. Dr. Pásztori-Kupán István, PhD, egyetemi tanár
Dr. habil. Sarnyai Csaba Máté, PhD, egyetemi docens
Dr. habil. Vassányi Miklós, PhD, egyetemi docens
Dr. Zalatnay István, PhD, egyetemi docens

Szabad bölcsészet BA-szakfelelősök
Dr. habil. Vassányi Miklós (szabad bölcsészet)
Dr. habil. Horváth Orsolya (filozófia specializáció)
Dr. Faludy Judit (művészettörténet specializáció)
Dr. habil. Sarnyai Csaba Máté (vallástudomány specializáció)

Vallástudomány MA-szakfelelős
Dr. habil. Sarnyai Csaba Máté

Tanszékünk legfontosabb kutatási területei: ókori görög-római vallástörténet, patrisztika, bizantinológia, monaszticizmus története, egyháztörténet, újplatonizmus, újkori filozófia, vallásfilozófia, érzelemfilozófia, a narrativitás filozófiai értelmezése, rendszeres vallástudomány, vallástudomány története, vallásnéprajz, inuit, azték, inka vallástörténet, a kortárs művészet története, interkulturális kutatások a filozófia, a művészet és a pszichológia területén.

A részletes információkat lásd a tanszék honlapján!

A Tanszék kiterjedt Erasmus és CEEPUS-kapcsolatokkal rendelkezik, amelyek gyakorlatilag minden - a célegyetem oktatásai nyelvét legalább B1 vagy B2 szinten beszélő - szabad bölcsész és vallástudós hallgató számára lehetővé teszik a külföldi részképzést, nappalisoknak és levelezőknek, majorosoknak és minorosoknak egyaránt. Egy hallgató egy képzési program (BA és MA) során összesen 12 hónap Erasmus-ösztöndíjban részesülhet, tehát akár többször is kiutazhat különböző külföldi egyetemekre. A Szabadbölcsészet Tanszéknek a következő egyetemekkel van aktív Erasmus-cserekapcsolata:

Leuveni Katolikus Egyetem (Belgium), Filozófiai Intézet (angol vagy holland oktatási nyelv, évi 2 hallgató);
Institut Catholique de Paris (vallástörténet, egyháztörténet, francia oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
Université de Paris Nanterre (bölcsészettudományok, francia oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
Universidad de Salamanca, Facoltad de Historia (filozófia, vallástörténet, egyháztörténet,spanyol oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
Universidad Complutense de Madrid, Facoltad de Historia (filozófia, vallástörténet, egyháztörténet, spanyol oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
Universidad de La Rioja (Spanyolország, bölcsészettudományok, spanyol oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
University of Akureeyri (Izland, vallástörténet, egyháztörténet, angol oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
Masaryk University, Brno (Csehország, vallástudomány, angol vagy cseh oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
University of Bursa (Törökország, iszlám stúdiumok, angol oktatási nyelv, évi 3 hallgató);
University of Karabük (Törökország, iszlám stúdiumok, angol oktatási nyelv, évi 3 hallgató);
Proteo (Protestáns Teológiai Intézet) Kolozsvár (teológia, erdélyi egyháztörténet, magyar oktatási nyelv, évi 1 hallgató);
University of Alba Iulia (Románia, Gyulafehérvár, erdélyi egyháztörténet, magyar oktatási nyelv, évi 1 hallgató).

Tanszékünk két CEEPUS-hálózat tagja. Az Inter-American Studies hálózat keretében a következő egyetemekre tudunk hallgatókat küldeni:

Universität Graz (német vagy angol oktatási nyelv);
Jagiellonian University of Cracow (angol vagy lengyel oktatási nyelv);
University of Ljubljana (angol vagy szlovén oktatási nyelv);
University of Zagreb (angol vagy horvát oktatási nyelv).

 

A Philosophy and Interdisciplinarity elnevezésű, szintén CEEPUS-hálózat keretében többek közt az alábbi egyetemekre küldhetünk hallgatókat:

University of Graz, Institut für Philosophie
University of Sarajevo, Faculty of Philosophy in Sarajevo
University of Tuzla, Department of Philosophy and Sociology, Faculty of Philosophy
University of Zenica, Faculty of Philosophy, Chair for Philosophy and Sociology
St. Kliment Ohridski Sofia University, Faculty of Philosophy
Charles University, Faculty of Humanities
Josip Juraj Strossmayer University of Osijek, Faculty of Humanities and Social Sciences, Department of Philosophy
University of Split, Department of Philosophy, Faculty of Humanities and Social Sciences
University of Zagreb, Faculty of Humanities and Social Sciences, Department of Philosophy
University of Montenegro, Faculty of Philosophy
Ss. Cyril und Methodius University in Skopje, Faculty of Philosophy
The Pontifical University of John Paul II in Cracow, Faculty of Philosophy
University of Warsaw, Institue of Philosophy
West University of Timisoara, Department of Philosophy and Communication
University of Nis, Faculty of Philosophy, Department of Philosophy
University of Novi Sad, Faculty of Philosophy, Department of Philosophy
University of Ljubljana, Faculty of Arts
University of Maribor, Faculty of Arts
University of Trnava in Trnava, Faculty of Philosophy and Arts
University of Prishtina Hasan Prishtina, Faculty of Philosophy

Záróvizsga tételek - BA

Záróvizsga tételek - MA

Szakdolgozati témák

Vallástudomány MA felvételi követelmények

 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin