Nyílt nap banner


Pótfelvételi a Károlin!

A 2023. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás eredményeképpen több mint 3200-an kezdhetik meg a tanévet egyetemünkön világi képzésben 2023 szeptemberében, ám akik eddig nem jutottak be valamely felsőoktatási intézménybe, azoknak most újabb esély nyílik a 2023. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás (2023P) keretein belül.

Módosítás: 2023. július 28.

A lelkipásztori hivatás lesz a témája idén a Reformátusok Szárszói Konferenciájának

2023 a Magyarországi Református Egyházban és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban is a lelkipásztori hivatás éve. A Reformátusok Szárszói Konferenciája történelmi hagyományainak megfelelően egyházunk és nemzetünk életében is kiemelt fontosságú témákat vitat meg – idén a lelkipásztori szolgálat fókuszba helyezése mellett az egyházi szolgálat tágabb társadalmi dimenzióba helyezésével egészíti ki a megvitatandó témákat. A rendezvény Lelkészek Isten és a nemzet szolgálatában? címmel augusztus 10. és 13. között várja az érdeklődőket. A konferenciára július 31-ig az alábbi oldalon ide kattintva a regisztrációt követően lehet jelentkezni.

Módosítás: 2023. július 31.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj rangsorai

2023/2024
 
A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának NFÖ Bizottsága a KRE SZMSZ II.2. HTJSZ  23. § alapján értékelte a 2023/2024. akadémiai évre meghirdetett Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj felhívására beérkezett hallgatói pályázatokat, és az alapképzésben, a mesterképzésben valamint az egységes osztatlan képzésben az alábbi kari rangsorokat állapította meg:
Módosítás: 2023. július 14.

Call for Papers

Dear Colleagues,
it is a pleasure to invite you to the Vth International Colloquium on St. Maximus the Confessor organized by The Faculty of Liberal Arts of the Károli Gáspár University of the Protestant Church in Hungary (Budapest) in collaboration with the Institute for Philosophy and Social Theory of the University in Belgrade. The conference will take place at the Károli University in Budapest on 3-4 February 2024.

Módosítás: 2023. július 28.

Doktoravató és diplomaosztó ünnepség az Erkel Színházban

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2023. július 7-én tartotta doktoravató és oklevélátadó ünnepélyeit az Erkel Színházban.

Módosítás: 2023. július 31.

Károlis hallgatók féláron válthatnak jegyet a Csillagpontra

Találj rá(m) címmel kerül megrendezésre idén a Csillagpont református ifjúsági fesztivál Zánkán, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan egyetemünk is részt vesz. A július 2429. között zajló rendezvényen intézményünk standja a Lehetőségek Piacán várja az érdeklődőket, ahol az egyetem képzéskínálatával ismerkedhetnek meg az arra járók, illetve egy károlis kvízjáték keretében apróbb ajándékokat is kaphatnak a helyesen válaszolók. A standon a korábban is nagy sikert aratott „Amit ma megtehetsz” tábláról különböző vállalásokat választhatnak, melyekkel önmaguk, közösségük vagy a világ felé szolgálhatnak. A Károli standján ezenkívül egy-egy bátorító, útravaló napi igét is lehet majd húzni.

Módosítás: 2023. július 31.

Pótfelvételi a Károlin!

A 2022. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás eredményeképpen több mint 2300-an kezdhetik meg a tanévet egyetemünkön világi képzésben 2022 szeptemberében, ám akik eddig nem jutottak be, azoknak most újabb esély nyílik a 2022. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás (2022P) keretein belül.

Módosítás: 2022. augusztus 02.

Felvételt hirdet a Benda Kálmán Szakkollégium

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar hallgatóinak szakmai előmenetelének támogatása céljából alapított, a hallgatók körében nagy népszerűségnek örvendő Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium felvételt hirdet a 2022/2023. tanévre.

Módosítás: 2022. július 26.

Elhunyt dr. Posgay Ildikó

Dr. Posgay Ildikó,  a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, a Nyelvtudományi Intézet (jelenleg Nyelvtudományi Kutatóközpont) nyugalmazott tudományos főmunkatársa, osztályvezetője 2022. július 6-án, életének 76. évében elhunyt. Búcsúztatására 2022. július 22-én 11 órakor kerül sor a Budaörsi Újtemetőben. 

Módosítás: 2022. augusztus 02.

Doktoravató és diplomaosztó ünnepség az Erkel Színházban

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2022. július 8-án tartotta doktoravató és oklevélátadó ünnepélyeit az Erkel Színházban.

Módosítás: 2022. augusztus 02.

Beszámoló a Benda Kálmán Szakkollégium ormánsági Nyári Egyeteméről

Prof. Dr. Sepsi Enikő, a Benda Kálmán Szakkollégium igazgatójának és Dr. Hóvári János, a Történettudományi Műhely vezetőjének gondolatai az Ormánsági és Sellyei Nyári Egyetemről:

Módosítás: 2022. augusztus 02.

Tudományos publikációkat támogat a Károli Kiválósági Alap

Prof. Dr. Trócsányi László rektor a 2022. június 15-én kelt 14/2022. (VI.15.)/R számú Rektori utasítás értelmében létrehozta a Károli Kiválósági Alapot.

Módosítás: 2022. augusztus 02.

Theolingua – egyetemünk államilag elismert egyházi szaknyelvi vizsgája

A Theolingua kétnyelvű, államilag elismert egyházi szaknyelvi vizsgarendszert a KRE Idegen Nyelvi Lektorátusának nyelvtanárai dolgozták ki, illetve működtetik. Az egyházi szaknyelv felekezetileg semleges, egy ökumenikus szaknyelvi nyelvvizsga, amely az egyház által, a hitéletben használt szókincset kéri számon.

Módosítás: 2022. augusztus 02.

Pótfelvételi a Károlin!

A 2021. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás eredményeképpen több mint 2500-an kezdhetik meg világi képzésben a tanévet 2021. szeptemberben, ám akik eddig nem jutottak be, azoknak most újabb esély nyílik a 2021. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás (2021P) keretein belül.

Módosítás: 2021. október 20.

Kiváló eredménnyel zárult az általános felvételi eljárás

2.522 felvett jelentkezővel eredményesen zárta a 2021. évi általános felsőoktatási felvételi eljárást a Károli Gáspár Református Egyetem és ezáltal a jövőben is az ország egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézménye marad. Az idei eljárásban Egyetemünk a felvettek létszámát 10,61%-kal növelni tudta a 2020. évi általános felvételi eljáráshoz képest!

Módosítás: 2021. október 20.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj rangsorai

2021/2022
 
A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának NFÖ Bizottsága a KRE SZMSZ II.2. HTJSZ  23. § alapján értékelte a 2021/2022. akadémiai évre meghirdetett Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj felhívására beérkezett hallgatói pályázatokat, és az alapképzésben, a mesterképzésben valamint az egységes osztatlan képzésben az alábbi kari rangsorokat állapította meg:
Módosítás: 2021. július 16.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj rangsorai

2021/2022
 
A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának NFÖ Bizottsága a KRE SZMSZ II.2. HTJSZ  23. § alapján értékelte a 2021/2022. akadémiai évre meghirdetett Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj felhívására beérkezett hallgatói pályázatokat, és az alapképzésben, a mesterképzésben valamint az egységes osztatlan képzésben az alábbi kari rangsorokat állapította meg:
Módosítás: 2021. október 20.

Polgári Magyarországért Díjjal tüntették ki Prof. Dr. Bagdy Emőkét

2021. június 10-én Polgári Magyarországért Díjjal tüntették ki Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát, a pszichológiatudomány kandidátusát, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritáját. Az emberi életért, az emberek lelki egészségéért végzett szolgálatáért kapott kitüntetés kapcsán készített interjút Professzor Asszonnyal a Magyar Demokrata hetilap is, ahol többek között elhivatásáról, önismeretről és a Covid-járvány hatásairól is beszélt. A beszélgetésből az alábbi interjúrészletet közöljük:

Módosítás: 2021. október 20.

Pro Scientia Aranyéremben részesült hallgatónk

Pro Scientia aranyérem kitüntetésben részesült Gergely Bence, a BTK végzett pszichológia alapszakos hallgatója (jelenleg a University of Amsterdam Research Master of Psychology képzés hallgatója) a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) nyújtott teljesítményéért. Hallgatónk a Pedagógia, Pszichológia, Andragógia és Könyvtártudományi Szekció Oktatáselmélet tagozatán szerzett harmadik helyezést, valamint szerzőtársával, Kispál Sárával első helyezést értek el ugyanezen tagozatban.

Módosítás: 2021. október 20.

Európa-bajnoki bronzérmes lett hallgatónk

Hatalmas sikert ért el a KRE BTK pszichológia szakos hallgatója. Tóth Csenge bronzérmet szerzett a 2021. június 26-27. között megrendezésre kerülő grúziai, Tbilisziben rendezett felnőtt Shinkyokushin Karate Európa-bajnokságon. Csenge a női +65 kg súlycsoportban indult, amely a legerősebbnek számított, tele többszörös Európa- és világbajnokokkal és bajnoki helyezettekkel.

Módosítás: 2021. október 20.

Beiratkozási időpont - Mesterképzés

A felvett jelentkezőnek a beiratkozás előtt a NEPTUN egyéges tanulmányi rendszerben nyilatkozatot kell tenni arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két hét során járt-e külföldi országban, amennyiben igen, akkor a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020 (VII.12.) Korm. rendeletben foglalt szabályok betartásáról is nyilatkoznia kell.

A hallgatói jogviszony létesítése elsődlegesen személyes jelenlét vagy hivatalos meghatalmazott útján történő beiratkozással kisebb csoportokban történik, amelynek során az Egyetem épületeibe való belépéstől a maszk viselése és a 1,5 m távolság megtartása, kézfertőtlenítők használata kötelező.

 

A kijelölt termet 10:00 óráig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 9 óra 30 percre érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne 
pszichológia mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1037 Budapest, Bécsi út 324. V. épület 304-es terem

 

 

A kijelölt termet 10:00 óráig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 9 óra 45 percre érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne 
anglisztika (angol nyelven) mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 24.
irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 223.
néderlandisztika mesterképzési szak
német nyelv, irodalom és kultúra (német nyelven) mesterképzési szak
japanológia mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 20.
kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szak - levelező munkarend 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 9.
kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szak - nappali munkarend 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 11.
Mestertanár képzés 2,4,5 félévesek 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
művészettörténet mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 225.
színháztudomány mesterképzési szak nappali és levelező munkarend 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 221.
történelem mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2.em. 230.
vallástudomány mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 226.
társadalmi-viselkedéselemzés mesterképzési szak 2020.09.02. (szerda) 10 óra
 
 
 
Módosítás: 2020. augusztus 25.

Beiratkozási időpont - Alapképzés (BA)

A felvett jelentkezőnek a beiratkozás előtt a NEPTUN egyéges tanulmányi rendszerben nyilatkozatot kell tenni arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két hét során járt-e külföldi országban, amennyiben igen, akkor a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020 (VII.12.) Korm. rendeletben foglalt szabályok betartásáról is nyilatkoznia kell.

 

A hallgatói jogviszony létesítése elsődlegesen személyes jelenlét vagy hivatalos meghatalmazott útján történő beiratkozással kisebb csoportokban történik, amelynek során az Egyetem épületeibe való belépéstől a maszk viselése és a 1,5 m távolság megtartása, kézfertőtlenítők használata kötelező.

 

A kijelölt termet 10:00 óráig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 9 óra 30 percre érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne  Megjegyzés
pszichológia (angol nyelven) nappali munkarend 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1037 Budapest, Bécsi út 324. V. épület 304-es terem képzésre felvett össz hallgató iratkozik
pszichológia (magyar nyelven) nappali munkarend Ábrahám Sárától - Lopez Diana hallgatóig
pszichológia (magyar nyelven) nappali munkarend 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1037 Budapest, Bécsi út 324.  VI. épület 504-es terem Majoros Zoltántól - Zsombori Balázs Péter hallgatóig

 

 

A kijelölt termet 12:00 óráig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 11 óra 30 percre érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne  Megjegyzés
pszichológia (magyar nyelven) levelező munkarend 2020.09.01. (kedd) 12 óra 1037 Budapest, Bécsi út 324. V. épület 304-es terem képzésre felvett össz hallgató iratkozik

 

 

A kijelölt termet 10:00 óráig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 9 óra 45 percre érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne  Megjegyzés
anglisztika (angol nyelven) 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 215. képzésre felvett össz hallgató iratkozik
anglisztika (magyar nyelven) Ádám Katalin Laurától - Kotyor Natália Florentina hallgatóig
anglisztika (magyar nyelven) 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem Kovács Blankától - Vőfény Viktória hallgatóig
germanisztika [néderlandisztika] 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 1. em. 119/A. képzésre felvett össz hallgató iratkozik
germanisztika [német] 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 24. képzésre felvett össz hallgató iratkozik
keleti nyelvek és kultúrák [kínai] 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 1. em. 120/A. képzésre felvett össz hallgató iratkozik
szociológia - nappali 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 1. em. 117. Abai-Singer Ábrahám Dávidtól - Kovács Janka hallgatóig
szociológia - nappali 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 1. em. 118. László Krisztián Istvántól - Witt Tibor hallgatóig
szociológia - levelező 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 11. Adamkó Fannitól - Irényi Anett Júlia hallgatóig
szociológia - levelező 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 9. Karajos Éduától - Zsámbéki Eszter hallgatóig
történelem 2020.09.01. (kedd) 10 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 221. képzésre felvett össz hallgató iratkozik

 

 

A kijelölt termet 11:30-ig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 11:15-re érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne  Iratkozó felvett hallgatók
keleti nyelvek és kultúrák [japán] 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 215. Andriska Gergőtől - József Lívia hallgatóig
keleti nyelvek és kultúrák [japán] 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem Kamondy Katalintól - Zsell Gábor hallgatóig
kommunikáció - és médiatudomány 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 9. Ábrahám Benedektől - Lőrincz Máté hallgatóig
kommunikáció - és médiatudomány 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 221. Marticsek László Alextől - Varga Dorina hallgatóig
magyar 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 2. em. 231/B. képzésre felvett össz hallgató iratkozik
szabad bölcsészet 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 20. Almásy Petrától - Nagy Regina hallgatóig
szabad bölcsészet 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. 24. Oláh Dórától - Vizi Anita hallgatóig

 

 

Módosítás: 2020. augusztus 25.

Beiratkozási időpont - Osztatlan tanárképzés

A felvett jelentkezőnek a beiratkozás előtt a NEPTUN egyéges tanulmányi rendszerben nyilatkozatot kell tenni arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két hét során járt-e külföldi országban, amennyiben igen, akkor a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020 (VII.12.) Korm. rendeletben foglalt szabályok betartásáról is nyilatkoznia kell.

A hallgatói jogviszony létesítése elsődlegesen személyes jelenlét vagy hivatalos meghatalmazott útján történő beiratkozással kisebb csoportokban történik, amelynek során az Egyetem épületeibe való belépéstől a maszk viselése és a 1,5 m távolság megtartása, kézfertőtlenítők használata kötelező.

 

 

A kijelölt termet 11:30-ig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 11:15-re érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne  Iratkozó felvett hallgatók
osztatlan tanárképzés 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 1. em. 118. Baksa Brigittától - Kreisz Bence hallgatóig
osztatlan tanárképzés 2020.09.01. (kedd) 11 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. 1. em. 117. Mácsodi Eszter Boglárkától - Zsuga Kíra Dorina hallgatóig
 
Módosítás: 2020. augusztus 26.

Beiratkozási időpont - Szakirányú továbbképzés

A felvett jelentkezőnek a beiratkozás előtt a NEPTUN egyéges tanulmányi rendszerben nyilatkozatot kell tenni arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két hét során járt-e külföldi országban, amennyiben igen, akkor a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020 (VII.12.) Korm. rendeletben foglalt szabályok betartásáról is nyilatkoznia kell.

A hallgatói jogviszony létesítése elsődlegesen személyes jelenlét vagy hivatalos meghatalmazott útján történő beiratkozással kisebb csoportokban történik, amelynek során az Egyetem épületeibe való belépéstől a maszk viselése és a 1,5 m távolság megtartása, kézfertőtlenítők használata kötelező.

 

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne 
Drámapedagógia szakirányú továbbképzés 2020. szeptember 11. (péntek)  10 óra 30 perc 1088 Budapest, Reviczky u. 4. I. em. 104. terem
Erkölcstan, etika szakos pedagógus szakirányú továbbképzési szak 2020. szeptember 11. (péntek) 16:30 óra 1088 Budapest, Reviczky u. 4. III. em. 319. terem
Gazdaságpszichológia, üzleti etika, szervezeti önismeret szakirányú továbbképzési szak 2020. szeptember 11. (péntek) 16:30 óra 1088 Budapest, Reviczky u. 4. III. em. 319. terem
Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzés 2020. szeptember 11. (péntek)  8 óra 30 perc 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. II. em  231/B.
Magyar mint idegen nyelv szakos pedagógus szakirányú továbbképzés 2020. szeptember 11. (péntek)  12 óra 1147 Budapest, Dózsa György út 25-27. I. em. 120/A
Mentálhigiénés segítő szakember szakirányú továbbképzés 2020. szeptember 10. (csütörtök) 9 óra 1037 Budapest III. ker., Bécsi út 324. V. épület, II. em. 205.
Művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzési szak 2020. szeptember 11. (péntek) 15:30 óra 1088 Budapest, Reviczky u. 4. III. em. 319. terem
Online mentálhigiénés tanácsadás szakirányú továbbképzé 2020. szeptember 10. (csütörtök) 8 óra 1037 Budapest III. ker., Bécsi út 324. V. épület, IV. em. 305
Rajzvizsgálati szaktanácsadó szakirányú továbbképzés 2020. szeptember 11. (péntek) 11.00 óra 1037 Budapest III. ker., Bécsi út 324. V. épület, 304-es terem
Szakfordítói és műfordítói szakirányú továbbképzés - 3 félév/4 félév 2020. szeptember 11. (péntek) 14:00 óra 1088 Budapest, Reviczky u. 4. III. em. 319. terem
Szupervizor szakirányú továbbképzés 2020. szeptember 10. (csütörtök) 10 óra 1037 Budapest III. ker., Bécsi út 324. V. épület, II. em. 204. 
Módosítás: 2020. szeptember 08.

Beiratkozási időpont - Történelemtudományi Doktori Iskola

A felvett jelentkezőnek a beiratkozás előtt a NEPTUN egyéges tanulmányi rendszerben nyilatkozatot kell tenni arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két hét során járt-e külföldi országban, amennyiben igen, akkor a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020 (VII.12.) Korm. rendeletben foglalt szabályok betartásáról is nyilatkoznia kell.

A hallgatói jogviszony létesítése elsődlegesen személyes jelenlét vagy hivatalos meghatalmazott útján történő beiratkozással kisebb csoportokban történik, amelynek során az Egyetem épületeibe való belépéstől a maszk viselése és a 1,5 m távolság megtartása, kézfertőtlenítők használata kötelező.

 

A kijelölt termet 10:00 óráig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 9 óra 45 percre érkezzen meg.

 

Szak Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne 
Történelemtudományi Doktori Iskola nappali-levelező munkarend 2020.09.04. (péntek) 10 óra 1081 Budapest, Reviczky utca 4. 1. em. 104.
 
Módosítás: 2020. augusztus 25.

Beiratkozási időpontok 2020/21

Alapképzés (BA) szakjainál

Osztatlan tanárképzésnél

Mesterképzésnél

Szakirányú továbbképzés szakjainál

Történelemtudományi Doktori Iskola képzésénél

 

 

 

 

 

 

Módosítás: 2020. július 29.

Kedves Felvételt Nyert Hallgatóink!

Sok szeretettel köszöntöm Önöket Egyetemünk közösségében, az Egyetemi Polgárság újdonsült, méltán büszke tagjaiként!

Módosítás: 2020. augusztus 31.

Színház- és filmművészeti szakíró, kritikus szakirányú továbbképzési szak

A képzés célja olyan színház- és filmművészeti szakírók és kritikusok képzése, akik elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában magas szinten képesek szakmájuk művelésére.

Módosítás: 2020. július 28.

Bevezetés az írás-, olvasás- és biblioterápiás technikák pedagógiai alkalmazásába pedagógus-továbbképzés

A pedagógus továbbképzés célja a tanárok és az iskolai oktatásba bekapcsolódó egyéb diplomások felkészítése a 2013 őszén indult NAT szerinti művészeti nevelés egyes területeinek, valamint az irodalom integratív szemléletű oktatására.

Módosítás: 2020. augusztus 02.

Tájékoztató Neptun leállásról

A felsőoktatás átalakításának következtében a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kara a Károli Gáspár Református Egyetem szervezetébe olvad be.

Módosítás: 2020. augusztus 02.

Rektori utasítás a KRE Hivatali Kapuja kezelésének eljárásrendjéről

Módosítás: 2020. augusztus 31.

Rektori utasítás KRE hallgatói részére biztosított Ms Office 365 programcsomagról

Módosítás: 2020. augusztus 02.

Tanévnyitó ünnepség

A Károli Gáspár Református Egyetem szeretettel meghívja Önöket tanévnyitó ünnepségére!

Módosítás: 2019. július 30.

Több mint 350-en vettek részt a Kárpát-medencei diákversenyeken

Az Oktatási Hivatal (OH) külhoni oktatási kapcsolatokat támogató projektjében meghirdetett tanulmányi versenyre, illetve alkotópályázatokra együttesen 225 nevezés érkezett. A 2019. június 6–7-én, Kecskeméten tartott záróprogramon csaknem félszáz általános és középiskolás tanulót díjaztak.

Módosítás: 2019. július 30.

Rendezvény – 2018. július 10. – 2018. július 13. között került megrendezésre a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium első csapatépítő kenutúrája

2018. július 10. – 2018. július 13. között került megrendezésre a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium első csapatépítő kenutúrája.

A túrán hat oktató és kilenc hallgató vett részt, amelynek állomásai sorban Felsőberecki – Sárospatak – Olaszliszka – Tokaj voltak.

 

 

Módosítás: 2018. december 18.

Pótfelvételi

Pótfelvételi a BTK-n!

Július 27-től augusztus 7-ig jelentkezhetnek a felvi.hu oldalon keresztül pótfelvételire azok, akiket nem vettek fel az általuk megjelölt képzésekre, vagy nem jelentkeztek az általános felvételi eljárás során. A Károli Gáspár Református Egyetem világi és hitéleti szakjaira egyaránt hirdet pótfelvételit, így várja a bölcsészettudományi, gazdasági, hitéleti, jogi, pedagógus és társadalomtudományi terület iránt érdeklődőket.
A pótfelvételi során a jelentkezők mindössze egy felsőoktatási intézmény egyetlen szakját jelölhetik meg. A KRE BTK alapképzéseire, osztatlan tanárképzéseire és mesterképzéseire is lehet jelentkezni, a meghirdetett szakokról részletes információt az Egyetem pótfelvételi oldalán találhatnak az érdeklődők.
Miért éppen a Károli?
Gyakorlatorientált képzéseink azonnal hasznosítható tudást adnak, egyedülálló ösztöndíjprogramunk segítségével pedig az önköltség mértéke akár 75%-kal is csökkenthető. Idegen Nyelvi Lektorátusunk általános nyelvoktatás keretében angol, észt, finn, francia, kínai, német, norvég, olasz, orosz, portugál és spanyol nyelvből indít kezdő és haladó szintű kurzusokat. A Lektorátus egyben Theolingua Egyházi Szaknyelvi Vizsgaközpont is, ahol államilag elismert nyelvvizsgát szerezhetnek a hallgatók.
Egyetemünkön pezsgő diákélet zajlik. Campusaink központi, belvárosi elhelyezkedése számos előnyt biztosít hallgatóink részére, akik aktív közösségi és tudományos életet élnek. Egyetemi mindennapjaikat kulturális és szabadidős rendezvények színesítik.
A meghirdetett képzéseink, valamint a pótfelvételi eljárás egyéb tudnivalói itt érhetők el: www.kre.hu/potfelveteli
Módosítás: 2018. augusztus 06.

Pótfelvételi a szakfordítói és műfordítói szakirányú továbbképzésre

Hallottál már a Károli Gáspár Református Egyetem három és négy féléves Bölcsészettudományi, egyházi, jogi, gazdasági, műszaki, európai uniós és társadalomtudományi szakfordítói és műfordítói szakirányú továbbképzéséről?

Módosítás: 2018. július 10.

Felvételi a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumba

Felhívás!

Felvételi a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumba

Módosítás: 2018. augusztus 01.

Színház- és filmművészeti szakíró, kritikus szakirányú továbbképzési szak a Károli Gáspár Református Egyetemen

Bölcsészettudományi Kar
Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet

A képzés célja olyan színház- és filmművészeti szakírók és kritikusok képzése, akik elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában magas szinten képesek szakmájuk művelésére. Törekvésünk, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett új kritikusgeneráció gyökeres szemléletváltást hozzon a színházi és filmes szakírás területén, amelyet interdiszciplináris megközelítés, a színház- és filmművészeti alkotások megértésére irányuló törekvés, elmélyült elméleti és gyakorlati tudás, valamint etikus elkötelezettség jellemez.

Módosítás: 2018. július 04.

Tanulmányi Osztály nyitvatartása 2018. július 6-án, 9-én, 10-én és 11-én, illetve a nyár folyamán

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy 2018. július 6-án, pénteken, az oklevélátadó ünnepség napján a Tanulmányi Osztály dolgozói az ünnepségen való részvétel miatt nem lesznek elérhetők e-mailen és telefonon sem, továbbá 2018. július 9-én (hétfőn) technikai okok miatt ZÁRVA tartunk.

Módosítás: 2018. augusztus 01.

A Tanulmányi Osztály nyitvatartása a nyár folyamán

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy 2018. július 6-án, pénteken, az oklevélátadó ünnepség napján a Tanulmányi Osztály dolgozói az ünnepségen való részvétel miatt nem lesznek elérhetők e-mailen és telefonon sem, továbbá 2018. július 9-én (hétfőn) technikai okok miatt ZÁRVA tartunk.

Módosítás: 2018. augusztus 01.

Vallási üldözés - az MVT és a KRE közös szervezésű konferenciája

A Magyar Vallástudományi Társaság KRE közös szervezésben meghirdeti éves konferenciáját, melynek témája:Vallási üldözés

Módosítás: 2018. július 02.

Szakkollégiumi általános felkészítő kurzusok és tudományos diákköri tehetséggondozás a Károli Bölcsészettudományi Karán a 2016/17-es tanévben

Érdeklődő hallgatóinknak két általános műveltségi, személyiségfejlesztő kurzust kínáltunk Benda Kálmán Szakkollégiumunkat előkészítendő. Megrendeztük a Károli Bölcsész Tehetségnapot, melyen a tudományos diákköri műhelyek workshopot tartottak közreműködő hallgatóiknak, a XXXIII. OTDK legjobb hallgatóinak pályamunkáit meghallgattuk a karról, a díjnyertes munkákból tanulmányt formáltak a szerzők, amiből egy szerkesztett kötetet adtunk ki Ubi dubium, ibi libertas: Tudományos diákköri dolgozatok címmel. Ehhez elnyertük a Nemzeti Tehetség Program támogatását (NTP-HHTDK-16-0080).

A pályázat céljainak megvalósítása során, a Benda Kálmán Szakkollégium előkészítéseként fejlesztettük a konstruktív életvezetéshez és a közösségi felelősségvállaláshoz szükséges képességeket, a keresztyén etikai elkötelezettséggel kapcsolatos ismereteket bővítettük. Az indulást előkészítő tehetséggondozó kurzusok a szakkollégium reménybeli résztvevői számára adtak közös foglalkozásokat, melyek nemcsak ismereteket közvetítettek, hanem szemléletmódot formáltak, közösséget teremtettek. A pályázat segítségével a szakkollégiumban is meghirdetendő két közös kurzus tematikáját dolgoztuk ki, és egy próbaszemeszterben meg is tartottuk ezeket a kurzusokat. A kurzusok hallgatói aktívan részt vettek a félév során a foglalkozásokon, jeles eredménnyel zárták a félév végén a munkájukat. Karizmatikus oktatókkal (pl. Fabiny Tibor, Bagdy Emőke) találkoztak, akikről úgy nyilatkoztak, hogy nem csak a keresztyén etikával és a tehetséggondozással kapcsolatos tapasztalataikat vették át, de a keresztyén kutatói látásmódjukat is megtapasztalhatták.

Az OTDK-n díjazott pályamunkák szerzői rövidebb tanulmányban fogalmazták újra kutatási eredményeiket, amit közösen szerkesztett kötetben adunk ki. Ezt a feladatot témavezetőik szakmai felügyeletével, minőségbiztosításával végezték, és a rövid határidő ellenére többségük sikerrel zárta kutatásának ezt a publikációs szakaszát. Valamint segítettük, hogy a fiatal tehetségek bemutatkozhassanak a kari közvélemény előtt a Károli Bölcsész Tehetségnapon. Itt műhelyfoglalkozásokat is szerveztünk, amelyeken a tudományos diákköri műhelyeket vezető oktatókkal közösen beszélték meg a hallgatók területük szakmai, módszertani kérdéseit. Ezeket az oktatók és a hallgatók egyaránt hasznosnak ítélték.

Eseménynaptár:
     -    a 2017-es tavaszi félévben általános műveltségi kurzust indítottunk: Fabiny Tibor és Horváth Orsolya:
          A keresztyén spiritualitás, etikai kérdések és kortárs társadalmi folyamatok.
     -   a 2017-es tavaszi félévben általános műveltségi kurzust indítottunk a Benda Kálmán Szakkollégiumra való
          felkészülés jegyében: Bagdy Emőke, Császár-Nagy Noémi, Kiss Paszkál: Konstruktív életvezetés,
          karriertervezés, közösségi felelősség címmel.
     -    2017. május 17-én Károli Bölcsész Tehetségnapot szerveztünk a tudományos diákköri műhelyek
          workshopjaival és az OTDK-n sikeresen szerepelt hallgatók szakmai előadásaival.
     -    2017. június 30-ig tanulmánykötetet adtunk ki a XXXIII. OTDK-n díjnyertes pályamunkákból készített
          hallgatói tanulmányokból Ubi dubium, ibi libertas: Tudományos diákköri dolgozatok címmel.
     -    2017. június 30-ig kari internetes felületet hoztunk létre, amelyen megjelentettük azokat a pályamunkákat,
          melyeknek szerzői jóvá hagyták a nyilvánosságra hozatalt.


Módosítás: 2017. augusztus 01.

Hallgatói tehetséggondozás szakmai műhelyeinek támogatása a 2016/17-es tanévben

A KRE BTK a Benda Kálmán Szakkollégium képzésének 2017 őszi indulását készítettük elő a szakmai műhelyek támogatásával ebben a tanévben. Kapcsolódó célunk a szakkönyvállomány fejlesztése volt és külföldi kutatókkal való találkozás, mentori beszélgetések az Irish Easter Rising című konferencián. Ehhez elnyertük a Nemzeti Tehetség Program támogatását (NTP-FKT-M-16-0009).

A KRE BTK-n a Benda Kálmán Szakkollégium tehetséggondozó munkáját előkészítendő segítettük a tudományos diákköri műhelyek munkáját a sikeres témavezetők megbízásával. A műhelyben végzett munkájukon felül azt is kértük tőlük, hogy a 2017 tavaszán megrendezett OTDK-konferenciák díjazott pályamunkáit segítsék publikációvá érlelni a díjazott hallgatóknak. Ennek közbülső állomásaként 2017. május 17-én délelőtt a tudományos műhelyek workshopját, délután hallgatói prezentációkat szerveztünk a Károli Bölcsész Tehetségnapon.

Továbbá az ír kultúra és történelem iránt érdeklődő hallgatók számára lehetőséget biztosítottunk nemzetközi kutatói eszmecserékbe való bekapcsolódásra az Irish Easter Rising Conference: Rebels, Heroes and Terrorists - From Rising to Reconciliation című konferencián.


Eseménynaptár:
     -    2016. szeptember 2-án Rebels, Heroes and Terrorists From Rising to Reconciliation című konferencián
          hallgatói részvétel, tutori konzultációk.
     -    2016 tavaszán Benda Kálmán Szakkollégiumot előkészítő szakmai műhelyek támogatása irodalom és
          kultúratudományi, művészettudományi, nyelvtudományi, filozófia és vallástudományi, pszichológiai,
          tanárképző, történettudományi területeken. Ennek keretében 13 OTDK-díjazott pályamunka további
          gondozása, publikációra való előkészítése.
     -    2017. május 17-én Károli Bölcsész Tehetségnapot szerveztünk a tudományos diákköri műhelyek
          workshopjaival és az OTDK-n sikeresen szerepelt hallgatók szakmai előadásaival.

Módosítás: 2017. augusztus 01.

Canadian Values at 150: Reflections on a Diverse Nation

Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary and Eötvös Loránd University are pleased to announce a conference on “Canadian Values at 150: Reflections on a Diverse Nation” to be held in Budapest, Hungary, on November 23-24, 2017.

Módosítás: 2017. november 29.

Psychologia Hungarica Caroliensis

Ocsovszky Zsófia – Popovics Judit: A minor és major pszichedelikus szerfogyasztás és a halálszorongás összefüggései

dr. Kovács Dóra: Az empátia és érzelem felis merés mérési lehetőségei - Tapasztalatok egy új multimodális érzelemfelismerő skálával, a Genova Emotion Recognitoin Scale (GERT )-el

Peszeki Nikolett: A ketamin hatása a terápiarezisztens major depresszióra

Gyarmathy Éva: A tehetség érdem és lehetőség oldala

Módosítás: 2017. december 04.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj kari rangsorok

Módosult a BA kari rangsor.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj kari rangsor BA

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj kari rangsor MA

Módosítás: 2017. július 28.

Tanulmányi Osztály nyitvatartása 2017. július 7-én, 10-én, 11-én és 12-én, illetve a nyár folyamán

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy 2017. július 7-én, pénteken, az oklevélátadó ünnepség napján a Tanulmányi Osztály dolgozói az ünnepségen való részvétel miatt nem lesznek elérhetők e-mailen és telefonon sem, továbbá 2017. július 10-én (hétfőn) technikai okok miatt ZÁRVA tartunk.

Módosítás: 2017. augusztus 01.

Tanulmányi Osztály nyitvatartása 2017. július 7-én, 10-én, 11-én és 12-én, illetve a nyár folyamán

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy 2017. július 7-én, pénteken, az oklevélátadó ünnepség napján a Tanulmányi Osztály dolgozói az ünnepségen való részvétel miatt nem lesznek elérhetők e-mailen és telefonon sem, továbbá 2017. július 10-én (hétfőn) technikai okok miatt ZÁRVA tartunk.

Módosítás: 2017. augusztus 01.

Nemzeti Tehetség Program

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara az elmúlt években számos alkalommal valósíthatta meg tehetséggondozó programjait a Nemzeti Tehetség Program keretében.

Módosítás: 2016. augusztus 05.

Nyelvtudás - Háttér és lehetőség

Egyre inkább globalizálódó világunkban a tudományos élet mellett a munkaerőpiacon is elengedhetetlenné válik egy vagy több nyelv ismerete.

Módosítás: 2016. július 08.

Sportolj Te is a Károlin!

Módosítás: 2016. július 07.

Baba-mama szoba a Károlin

A Károli Gáspár Református Egyetem az ősz folyamán egy baba-mama szobával bővült

Módosítás: 2016. július 08.

A Magyarországi Református Egyház tulajdonába adja a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttest a kormány

Együttműködési megállapodást írt alá Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szabó István a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes egyházi tulajdonba adásáról.

Módosítás: 2016. július 07.

Fabiny Tibor: Figura and Fulfillment

Az amerikai Wipf and Stock Kiadónál megjelent Fabiny TiborFigura and Fulfillment című könyve

Módosítás: 2016. július 08.

Tanulmányi Osztály - Ügyfélszolgálat nyitva tartása

Ezúton tájékoztatom, hogy a Pszichológia Intézetbe (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) kihelyezett ügyfélszolgálatunk

Módosítás: 2016. július 07.

KRE BTK 2015/2016/2 féléves szakmai és tudományos ösztöndíj pályázati eredmények

 

Módosítás: 2016. július 07.

2016 évi Pszichológia MA felvételi - írásbeli pontszámok

Módosítás: 2016. július 07.

Tárgyfelvétel kezdete

Módosítás: 2016. szeptember 06.

Tanévnyitó ünnepség

Módosítás: 2016. szeptember 05.

Idén is Pont Ott Parti

2015. július 23-án 14 órától, a ponthatárok kihirdetésének napján megtalálsz bennünket is hivatalos ponthatár-váró rendezvényen, a Pont Ott Partin az Orczy-parkban (1089 Budapest, Orczy út 1.).
Keressétek a Károlis sátrat a helyszínen, izguljunk és ünnepeljünk együtt a KRE standon!
 
Bővebb információ és programok: http://www.felvi.hu/pop2015


Módosítás: 2015. július 21.

Elkezdődött a Csillagpont!

 
Forrás: http://csillag.reformatus.hu/v/nyito-istentisztelet-/


Idén Tatán, az Olimpiai Központban kerül megrendezésre a Csillagpont július 21 és 25 között! A Csillagpont egy ifjúsági találkozó, amely többet kínál egy egyszerű fesztiválnál: ez egyben lelki alkalom is, ahol tényleg feltöltekezhetsz. Nyári ifjúsági eseményként nemcsak igényes kulturális és szórakozási lehetőségeket kínál, hanem egyben találkozási pont is, ahol együtt gondolkodhatunk a világról, közös értékeinkről, Istenről.

A 2015-ös Csillagpont központi gondolata a bizalom, amely nemcsak kapcsolatainknak, hanem hétköznapi életünknek is alapköve: fontos, hogy kiben vagy éppen miben bízunk, miért nehéz bíznunk (csalódások, kockázat), hogyan lehet mégis bíznunk (döntés, tapasztalat).

Részt vehetsz táncházakon, közös éneklésen, elgondolkodtató előadásokon, izgalmas kísérőprogramokon is. Azért hogy mindenki jól érezze magát, idén a zenei programok három színpadon (Nagyszínpad, Kisszínpad, Dicsőítő színpad) kerülnek a közönség elé, figyelembe véve a különböző zenei stílusokat. Idén a Csillagpont színpadát egyetemünkről Károli Színpadnak nevezték el. Vendég lesz többek között a Mary PopKids, a Keresztkérdés és a Magashegyi Underground.
 
Ezen kívül a Csillagpont területén hat különböző közösségi tér várja az érdeklődőket: Klasszikus Pont, Öko Pont, Középiskolás Pont, Egyetemista Pont, Érzékenyítő Pont, Párkapcsolati Pont. Számos sportprogram közül is választhattok, íme néhány ízelítőként: lasertag, falmászás, zumba, teke, számháború….
 
Egyetemünk a Lehetőségek Piacán elérhető, gyertek és találkozzunk a Károlis standnál!




Forrás: Károli stand


Módosítás: 2015. július 22.

Gór-Nagy Miklós VB-kerettag


forrás: vlv.hu

Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki a két hét múlva rajtoló oroszországi vb-n szerepel.  A megnevezett játékosok között van Gór-Nagy Miklós jogász hallgatónk is.
 
A keretbe bekerüléshez ezúton is gratulálunk és további sok szerencsét kívánunk a világbajnoksághoz!
 
A hírről további információ az alábbi oldalon érhető el.


Módosítás: 2015. július 14.

Nemzetközi holland nyári egyetem

 

Egyetemünk Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézete Néderlandisztika Tanszéke 2015. július 1-12. között nemzetközi holland nyári egyetemet rendez. A részletek itt elérhetőek.


Módosítás: 2015. július 03.

Magyar érmek a budapesti vízilabda Európa-bajnokságon!

2014.07.28-án, vasárnap véget ért a Budapesten zajló vízilabda Európa Bajnokság, ahonnan a női és férfi vízilabda válogatottunk is éremmel tért haza!
 
Merész András vezetésével a magyar női vízilabda válogatott a bronzmérkőzésen 10-9 arányban legyőzte az olaszokat, így csapatunk a dobogó 3. fokára állhatott fel!
 
A Benedek Tibor által vezetett férfi vízilabda válogatott a szerbekkel vívott döntőben 7-12 arányban végül az ezüstérmet szerezte meg. A pólósok csapatát Egyetemünk jogász hallgatója, Gór-Nagy Miklós is erősítette, aki a mérkőzést követően így nyilatkozott: „Óriási erőt éreztem a csapatban. Megmondom őszintén, nem tudtam elképzelni, hogy itt ők (a szerbek – a szerk.) ma nyerhetnek. Ennek ellenére az ő nyakukba akasztották az aranyat, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy ez egy fantasztikus két hét volt.” (forrás: vlv.hu)
 
Mindkét csapat sikeréhez szívből gratulálunk!


Fotó: Szaka József 

Módosítás: 2014. július 30.

Gyászjelentés - Elhunyt Prof. Dr. Ladányi Sándor

Megrendüléssel tudatjuk a szomorú hírt, hogy Prof. Dr. Ladányi Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus professzora hosszú szenvedés után, 77. évében megtért Teremtőjéhez.

Búcsúztatása 2014. augusztus 7-én (csütörtökön) 14 órakor lesz a Fasori Református Templomban.

Hordozzuk imádságban a gyászoló családot.

 

Nekrológ

Ladányi Sándor (1937-2014)

„...-aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha” (Jn 11:26)


Ladányi Sándor református lelkipásztor, teológiai tanár a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus professzora 2014. július 12-én hitben elhordozott, hosszú, türelmes szenvedés után megtért Teremtő Istenéhez.

Ladányi Sándor Kisújszálláson 1937. február 1-jén született. A Budapesti Közgazdasági Technikumot jeles eredménnyel elvégezte, majd 1955-1957 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem mérnöki karának hallgatója lett, amelyet a Budapesti Református Teológiai Akadémiára való jelentkezése miatt hagyott ott. 1962-ben fejezte be teológia tanulmányait és 1963-ban szerzett lelkészi oklevelet. 1962-1964 között Fóton, Bián és Bicskén szolgált segédlelkészként. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday levéltárában dolgozott 1964-től 1979-ig, melynek igazgatói tisztét is betöltötte. Ebben az időben végezte el az ELTE-n 1966-1969 között a történelem szakot és kapott középiskolai tanári diplomát, majd 1970-1973 között szintén az ELTE-n, levelező képzésben végezte el a levéltár szakot. Tudományos fokozatai: 1973. ELTE bölcsészdoktori diploma, 1996. KRE HTK teológiai doktori oklevél.

A Budapesti Református Teológiai Akadémia,1993-tól Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara (KRE HTK) Magyar Egyháztörténeti Tanszéken tanított 1979-től, ahol betöltötte a tanszékvezetői tisztet is 2007. február 1-jéig. A KRE BTK-n is óraadóként tanított. 2007-ben nyugdíjba vonult és emeritus professzorként tanított nappali és levelező munkarendon a HTK-n 2012-ig.

Istentől kapott szolgálati területein a munkát szeretettel és alázattal végezte mind a levéltárban, mind pedig a Teológián. Igényes volt kutatómunkájában, publikációi megjelentetésében, a tanórákra való felkészülésében, igehirdetéseiben, előadásokban, legyen az a Magyar Tudományos Akadémián vagy egy kis gyülekezetben. Szeretettel, hittel, odaadással végezte munkáját. Akinek tudott szívesen segített az élet bárminemű kérdésében, legyen az teológiai, történeti vagy személyes életprobléma. A KRE HTK 2012. július 1-jei tanévzáróján még átvette aranydiplomáját, majd betegsége miatt teljesen visszavonultan élt haláláig.

Főbb kutatási területei: A magyarországi protestáns egyházak, különös tekintettel a református egyház széleskörű története a 17. 18. században. Így Ráday Pál élete, egyházpolitikai, lelki tevékenysége; a Rákóczi szabadságharc valláspolitikája; református diákok peregrinációja, illetve meghatározó kutatásokat végzett és könyveket, tanulmányokat jelentetett meg a Magyarországi Református Egyház 20. századi történetéből. Írt a 20. században élő mind a magyar, mind a református egyház történetét meghatározó személyekről: Ravasz László, Kardos János, Vásárhelyi János, Sebestyén Jenő, Bucsay Mihály, Zsindely Endre, Ivanyos Lajos, és előkészítette Zoványi Jenő egyháztörténeti lexikonjának javított kiadását.

2005-ben a KRE HTK megalakulásának 150. évfordulójára ünnepi kötetet szerkesztett, 2006-ban pedig A Magyar Református Egyház 1956 tükrében címen tanulmány kötetet adott ki.

1999-2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjat kapott. 1991-1998-ig az ELTE BTK Neveléstörténeti Tanszékén speciálkollégiumot vezetett a református iskolaügy témakörben.
Tisztségei: Az 1980-as évek végétől az MTA Egyháztörténeti, Művelődéstörténeti, Neveléstörténeti, valamint a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság Magyar Nemzeti Bizottságának tagja; a MAB keretében működő Teológiai és Vallási Felsőoktatási Szakbizottsága tagja, illetve 1998-tól a Pedagógus Továbbképzési Akkreditációs Bizottság szakértői tagja; továbbá a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Történészek Világszövetsége, a Magyar Egyetemi és Főiskolai oktatók közössége és az Országos Református Tanáregyesület tagja. Munkakapcsolatban állt a bécsi egyetem Protestáns Teológiai Fakultás Egyháztörténeti Tanszékével, az Osztrák Életrajzi Lexikon szerkesztőségével (Redaktion des Österreichischen Biographischen Lexikons, ein Institut der Österreichischen Akademie der Wissenschaften) és az amsterdami Vrije Universiteit-tel.

Egyháztörténeti munkáját segítette az 1976-tól 1977-ig Bécsben és 1989-ben Amsterdamban eltöltött kutatási idő. Több alkalommal tartott előadást Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Erdélyben és a Felvidéken.

Életének és munkájának az előbb felsoroltak csak rövid ismertetését adták.

Áldott legyen a Mindenható Isten, hogy megajándékozta Ladányi Professzor urat hűséges kitartással, Isten és ember iránti szeretettel, s hogy egész életét megpróbálta Isten dicsőségére élni.

Soli Deo Gloria


Módosítás: 2014. július 25.

Egyetemünk hallgatója, Tibolya Péter aranyérmet nyert a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

Egyetemünk hallgatója, Tibolya Péter aranyérmet nyert a székesfehérvári öttusa Európa Bajnokságon.
 
A KRE Állam- és Jogtudományi Karának jogász hallgatója, Tibolya Péter nagyszerű teljesítményével hozzájárult az öttusa csapat sikeréhez. A férfiak hagyományos versenyében a magyar csapat első helyen végzett 4324 ponttal, egyéniben pedig Tibolya Péter a 16. helyet szerezte meg.
 
2014. július 10-15. között rendezték meg Székesfehérváron az öttusa Európa-bajnokságot (Senior European Championships), ahol a magyarok két versenyszám után (vívás, úszás) a második helyen álltak, de a lovaglás során megszerezték az első helyet. A magyar trió a vezetést magabiztosan megőrizte a lövészettel kombinált futásban is.
A Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású együttes mögött az olaszok végeztek a második, a csehek pedig a harmadik helyen.
 
Gratulálunk a nagyszerű eredményhez és további hasonló sikereket kívánunk!


Az aranyérmes magyar csapat balról: Demeter Bence, Tibolya Péter és Kasza Róbert
(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)


Módosítás: 2014. július 30.

Ismét két aranyéremmel gazdagodott Egyetemünk hallgatója, Szabó Gabriella

Szabó Gabriella, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogászképzésben részt vevő hallgatója női kajaknégyesben 500 méteren és női kajak párosban 500 méteren is aranyérmet nyert a 2014. július 11-13. között, a németországi Brandenburgban megrendezett Kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Az Európa-bajnokságon a magyar versenyzők nyolc arany- és öt ezüstérmet nyertek, ezzel az éremtáblázat első helyén zártak.

A kiváló eredményhez sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!

 
MTI Fotó: Kovács Tamás
 
MTI Fotó: Kovács Tamás
 
MTI Fotó: Kovács Tamás

Módosítás: 2014. július 15.

MOB-KRE együttműködés

Egyetemünk belépett az Olimpikon Életút Programba


A 2013. június 26-án az ELTE Jogtudományi Karán tartott Magyar Rektori Konferencián a Magyar Olimpiai Bizottság 30 felsőoktatási intézmény vezetőjével írta alá az Olimpikon Életút Programról szóló szerződést, többek között Egyetemünk Rektorával, Prof. Dr. Balla Péterrel is. A szerződést kötő felsőoktatási intézmények vezetőin, illetve Borkai Zsolt MOB elnökön kívül a rendezvényen jelen volt számos olimpikon, a sportélet vezetői, illetve a média képviselői is.
Az Olimpikon Életút Program részeként Egyetemünk kiemelt támogatást biztosít az olimpiai kerettagok, illetve az „olimpiai reménységek” részére.

(fotó: MOB)

Olimpikon és olimpiai kerettag hallgatóink

Állam- és Jogtudományi Kar:
Gór-Nagy Miklós – olimpiai válogatott (vízilabda)
Gyenesei Leila – olimpikon (sífutás, öttusa)
Juhász Vanda (végzett) – olimpikon (gerelyhajítás)
Kósik Soma – olimpiai válogatott (vízilabda)
Szabó Gabriella – olimpiai bajnok (kajak-kenu)
Szepesi Bertold – olimpiai válogatott (alpesi sí)
Tibolya Péter (végzett) – olimpiai válogatott (öttusa)

Bölcsészettudományi Kar:
Szilágyi Áron – olimpiai bajnok (vívás)


Módosítás: 2013. július 31.

Doktori pótfelvételi

Kedves Érdeklődők!

A Történelemtudományi Doktori Iskola pótfelvételit hirdet a 2013/2014-es őszi félév költségtérítéses képzésére. Felvételi időpontja: 2013. augusztus 26. (hétfő) 14:00. Hely: KRE BTK (1088 Budapest, Reviczky u. 4.) II. em. 212-es Doktori Iskola szoba. Jelentkezni 2013. augusztus 9-ig lehet a felvételi anyag beküldésével. További információ: Történettudományi Intézet Titkárság
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 483 2875)


Módosítás: 2013. július 22.

Emlékezés Buda Bélára egy munkatárs szemével

Megrendítően hangzott a hír, hogy 74 évesen meghalt Buda Béla. Ki fogja ezentúl képviselni a pszichológiát, hangsúlyozni a pszichológiai aspektus jelentőségét az egészségügyi ellátásban az orvosok részéről? Ki fogja minden fórumon hangoztatni a pszichológia fontosságát a lelki és testi egészségért folytatott prevenciós és terápiás munkában? Ki fogja számtalan könyvismertetéssel tájékoztatni a szakmát a nemzetközi tudományos trendekről?

Már ifjú pszichiáterként kezdett szaklapokban írni (Orvosi Hetilap, Pszichológiai Szemle, Pszichiátria Hungarica, Pszichoterápia) a pszichológia és pszichoterápia társadalmi fontosságáról, amikor még ezekről alig eshetett szó. Az 1971-ben megjelent A pszichoanalízis modern irányzatai című könyve mérföldkő volt, az addig agyonhallgatott tudományterületről hozott hírt a szakmának és az érdeklődő értelmiségnek.

1973-78 között az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben dolgozott, ahol olyan új és akkor még „kényes” témákról adott elő a szerdai „Tudományokon”, amivel megannyiszor felkavarta a tisztes főorvosi kart. Az általa tartott „Tudományokra” mi, lipóti pszichológusok lelkesen jártunk, sőt külső kollégáinkat is hívtuk, hiszen Buda előadásai új látásmódot és gyógyító attitűdöt hirdettek. Számos szakterület ismeretanyagát és szemléletét integrálta, élesen rávilágítva a problémákra és a diszkussziót bátorítva. A pszichiátriai betegségeket pszichoszociális összefüggésekbe helyezte, pszichoszexuális fejlődésről beszélt, mi több, pszichodinamikai aspektusból is elemzett. A pszichoszexuális fejlődésről írt könyvét több nyelvre lefordították, s itthon 10-nél több kiadást ért meg. (A szexualitás modern elméletei, Tankönyv Kiadó, Bp. 1974.). Az orvos-beteg kapcsolatban a pszichológiai és kommunikációs sajátosságokra hívta fel a figyelmet – ami a pszichológus-beteg kapcsolatra is vonatkoztatható –, máskor pedig a pszichoterápia hatáselemeiről beszélt, hangsúlyozva a nem specifikus tényezőket. Mindezek szemléletformáló hatással voltak az országos intézmény orvosaira és pszichológusaira.

Buda Béla azt is kiharcolta, hogy egy csoportterápiát folyamatában megtekintsenek zártláncú tv-n, ami akkor óriási dolognak számított. Így elérte, hogy a csoportmódszerek elfogadottá kezdtek válni a pszichiátriai osztályokon, és mi, pszichológusok is vezethettünk önállóan csoportterápiát. A 70-es évek közepén induló Pszichoterápiás Hétvége mozgalom egyik alapító tagja volt. Célja az volt, hogy csökkentse a merev szakmapolitikai ellenállást, amely akkoriban elég általános volt pszichoterápiás módszerekkel szemben. Ezzel a klinikai pszichológusok is fontos szerephez jutottak.

1978-95-ig a Sportkórházban működtetett pszichoterápiás osztály vezetője volt. Szakmai utam meghatározó időszaka volt a sportkórházi csapatban eltöltött idő. Itt nekünk, pszichológusoknak egyenrangú szerep jutott és szabad teret kaptunk a különböző pszichoterápiás módszerek (pl. művészetterápia, pszichodráma, mozgásterápia, nagycsoport, családterápia, fókusz terápia), s az un. terápiás közösség megismerésében és használatában.
Orvos volt, de világlátásában polihisztor. Érdeklődése a társadalom egészének működésére irányult és igen hamar felfigyelt a társadalmi beilleszkedési zavarokra, s a devianciakutatásokért a 80-as évektől sokat tett (szuicidium-, depresszió-, alkohol,- drog-kutatások). A társadalom mentális egészségvédelme érdekében a prevencióra helyezte a fő súlyt, legfőbb területnek az iskolai mentálhigiéné erősítését, benne a pedagógusok továbbképzését tekintette. A Nevelési tanácsadó hálózat kialakítása és szakmai támogatása is évtizedeken keresztül fontos terület volt a számára.

1995-2001 között a SOTE Magatartástudományi Intézetének egyik vezetőjeként az orvosképzésben bevezették az orvosi kommunikáció tantárgyat és az empátiás készség fejlesztését. A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei című, nemzetközi elismerést szerzett könyve minden segítő szakmabeli számára alapkönyv kellene, hogy legyen.

Nyilvánvaló, hogy az orvostársadalom pszichológiai kultúrájának javításával nagymértékben elősegítette a pszichológusok munkájának értékelését és a velük való együttműködés elterjedését.

1998 -2004 között a Károli Gáspár Református Egyetemen az általa megalapított kommunikáció szak indulásakor szintén a munkatársa lehettem. A szak profiljában hangsúlyt kapott a segítő-fejlesztő kommunikációs szakirány, amelyben a proszociális értékek képviselete mellett az empátia és hitelesség princípiumait helyezte előtérbe, s a pszichoterápiás tapasztalatokat integrálta. Itt az empátia jelenségének további vizsgálódására nyílt lehetőség, és 2012-ben megjelent az Empátia (Buda, 1978) újra átdolgozott kiadása (Károli Könyvek sorozat, L’Harmattan Kiadó).

Már nyugdíjasként 2004-től az egészségügy legnehezebb, gazdátlan területén vállalt küzdelmet; az alkohológiai ellátásba próbált „életet lehelni”. Tudományos igazgatója volt a Nemzeti Drogmegelőzési- és Módszertani Kutatóintézetnek. Ezeken a területeken is pszichológusokkal, szociológusokkal együttműködve próbált a prevenció, ill. a gyógyítás szolgálatába állni.

Buda Béla különleges nyelvtehetsége (vagy tucatnyi nyelven olvasott, beszélt, féltucatnyi nyelven írt) és szívós munkája folytán számtalan külföldi szakirodalomról adott hírt több száz recenzióban. A recenziót önálló műfajjá fejlesztette. Folyóiratokat alapított és szerkesztésüket is vállalta, hogy a szakma fejlődését elősegítse (1992-2001 között a Pszichoterápiát, 1993-2002 között a Szenvedélybetegségek c. folyóiratot).

Dr. Buda Béla elment közülünk, és a pszichológus társadalomban is nagy űrt hagyott maga után. Hiányozni fog hatalmas tudása, nagy ívű gondolkodásmódja, adni, segíteni mindig kész embersége, elkötelezett, küldetéses élete, sajátos csendes humora és meg nem alkuvó, korrumpálhatatlan jelleme.

Távozásával az egész magyar szellemi életben hiányozni fog bölcs gondolkodása és felelős, higgadt megszólalásai.

Budapest,2013.július 8. dr. Komlósi Piroska

Módosítás: 2013. július 10.

Gyászjelentés

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetése megrendüléssel tudatja, hogy 2013. július 7-én, 74 éves korában elhunyt Dr. Buda Béla Prima-díjas pszichiáter, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje, a KRE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének alapítója, a Károli Gáspár Református Egyetem Díszpolgára. Utolsó könyve, az Empátia bővített, átdolgozott kiadása a Károli Könyvek sorozatban jelent meg 2012-ben a L’Harmattan Kiadónál.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Károli Gáspár Református Egyetem volt munkatársukat saját halottjuknak tekintik. Dr. Buda Bélától a család és a két intézmény, tisztelői, kollégái és barátai 2013. július 25-én 14.15 órakor vesznek búcsút a Farkasréti temető Makovecz termében (főbejárati ravatalozó).

Buda Béla a rendszerváltó generáció egyik legjelesebb képviselője volt, aki Magyarország lelki-szellemi újjáépítését az emberi közösségek lelki egészségének helyreállításán keresztül kívánta elérni. Szelíd szenvedéllyel harcolt a szenvedélybetegekért – írta róla Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Elhunyt Dr. habil. Buda Béla PhD pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus, kommunikációkutató, szakíró és szaklap-szerkesztő, mintegy huszonöt nemzetközi szakmai társaság tisztségviselője, húsz külföldi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja, öt magyar szakmai egyesület volt elnöke. 1964 óta dolgozott orvosként, s az 1980-as évektől tanított a felsőoktatásban. Rendkívüli gazdagság, könyvek, tanulmányok sokasága jellemzik alkotó munkásságát a pszichoterápia, a csoportkutatás, a szociálpszichológia, a szociológia, a devianciák, a személyközi kommunikáció, a média, reklám és marketing területeken. 1978-tól töltött be vezető állásokat a pszichiátria, a testnevelés-sportegészségügy, a nemzeti egészségvédelem, a kommunikáció, a nemzeti drogmegelőzés és az addiktológia területein.

A KRE BTK Társadalom- és Komnmunikációtudományi Intézetének nekrológja

Bagdy Emőke professor emeritus (KRE BTK) nekrológja

Nagy Zsuzsa nekrológja

További nekrológok

Dr. Buda Bélával készült interjú - 2006

 
Módosítás: 2013. augusztus 07.

Diplomaosztó

Tisztelettel meghívom
a
Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Karának
tanévzáró tanácsüléssel
egybekötött diplomaosztó
ünnepélyére,

2013. július 5-én,
pénteken 15.00 órára,

a Fasori Református
Gyülekezet templomába
(1071 Budapest. Városligeti fasor 5.)


Módosítás: 2013. július 05.

Megújult honlap

Amint azt Önök is bizonyára észrevették, a Károli Gáspár Református Egyetem honlapja megújuláson esik át. Szíves elnézésüket és megértésüket kérem az átállás idejére, amíg az új oldal teljes kapacitáson nem üzemel.


Módosítás: 2013. július 02.

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok III. Nemzetközi Teológuskonferenciája

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Teológiai Tudományos Osztálya (DOSZ TTO) a 2010-2011-es nagy sikerű rendezvények után harmadszor is nemzetközi konferenciát tart. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok III. Nemzetközi Teológuskonferenciája 2012. november 2-4. között várja résztvevőit Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán.

Magyar, angol és német nyelveken lehet előadni; a téma, amennyiben a teológiához kapcsolódik, tetszőleges (mint például egyháztörténet, biblikus teológia, művészettörténet, egyházzene, néprajz, vallásfilozófia, vallásszociológia, egyházjog, etika, pasztorálpszichológia). Az előadások hossza 20 perc, utánuk 10 perc vita, beszélgetés következik. Hat szekció a doktoranduszoknak, egy pedig PhD-tanulmányokat folytatni kívánó mesterszakos hallgatóknak biztosít lehetőséget.

Szállás: Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium. A teljes részvételi díj, amely a szállás, háromszori meleg étkezés, két konferenciakötet árát tartalmazza: 17.000 Ft. Regisztrációs díj (szállás és étkezés nélkül, két kötettel) 7.000 Ft.

Jelentkezés és részletes információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Az előadások szövegének beküldési határideje: 2012. október 10. A konferencia után egy hónap fog rendelkezésre állni a publikáció végleges szövegének leadására. Minden érdeklődő jelentkezését sok szeretettel várjuk.
DOSZ Teológiai Tudományos Osztály

Módosítás: 2013. május 02.

Felhívás - Önkéntes segítőket és támogatókat keres az MRSZ Mentőöves táborához

A Magyar Református Szeretetszolgálat nyári tábort szervez azoknak a gyerekeknek, akik kilakoltatott családban élnek. A Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) tavaly decemberben indította el Mentőöv programját, amellyel a devizahitelük miatt eladósodott és kilakoltatott családokat támogatja. A programban résztvevő családoknak a Szeretetszolgálat fél évig albérletet biztosít, illetve pénzügyi és életviteli tanácsadással segít.  Ezen túl pedig a szülőket tehermentesíti nyáron egy hétre, és gyermekeiknek kikapcsolódást és felejthetetlen élményeket biztosít nyári gyermektáborával.

Az egyhetes, vízparti nyaraláshoz önkéntes segítőket és támogatókat keres a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az augusztus 13-18 között Gárdonyban tartandó táborban a gyerekeknek játékos és fejlesztő foglalkozásokat tart az MRSZ, valamint mosolyt csalnak a gyermekek arcára a problémákkal teli mindennapok után. Szükséges a traumát megélt fiatalok lelki állapotával is foglalkozni, jó, ha ezt hasonló helyzetben lévő, azonos korosztályú csoportban teszik meg.

Adománnyal is támogathatják a gyerekek nyaralását, egy nap költsége 2500 forint a teljes hét 15 000 forint. Csekket igényelhet telefonon vagy e-mailben, illetve online adományozás működik a www.jobbadni.hu/tamogatas oldalon. Számlaszám: 10702019-85008898-51100005 Kérjük, a csekk megjegyzés rovatában tüntessék fel: „gyerektábor”! Az önkéntesek jelentkezését az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a 06 1 273-0449-es telefonszámon várjuk.

Módosítás: 2013. május 02.

COMMUNIQUE - KÖZLEMÉNY

 
C O M M U N I Q U E


The Senate of the Gáspár Károli University of the Reformed Church in Hungary in its Resolution No 95/2012, dated 22nd of June, 2012 dissolved the Central and Eastern European Institute for Mission Studies (CIMS) and entrusted the Faculty of Theology to take over and close down its duties. The resolution entered in force on 1st of July, 2012.

However, the Faculty of Theology sees no possibilities of taking over the CIMS’s programs for the time being, therefore the Rector’s Office took charge of the continuous and uninterrupted operation of the CIMS’s programs and CIMS’s public relations.

By right of the Senate Resolution the University management initiated and conducted discussions with Dr. Anne-Marie Kool, Director of CIMS on the conditions of the upcoming handover of CIMS.
The handover has been decided to take place 29th of June, 2012. At this time, the University management attempted the takeover of CIMS’s organization and ongoing affairs, but – having faced grave deficiencies in the course of the procedure – was unable to realise the task. The process of the takeover shall reach completion until 31th of August, 2012.

The administrative matters of CIMS shall be governed by Adrienne Kapitány, operative administrator ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) and dr. Gergely Bohátka, general secretary ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ).



Budapest, 6th of July, 2012

dr. Gergely Bohátka
General Secretary


---

K Ö Z L E M É N Y


A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa  95/2012. (VI.22.) számú határozatával 2012. július hó 01. napi hatállyal megszüntette a Közép- és Kelet- Európai Missziói Tanulmányi Intézetet (KMTI).
A Szenátus a KMTI feladatainak átvételével, illetve lezárásával a Hittudományi Kart bízta meg. A Kar azonban egyelőre nem lát lehetőséget a feladatok átvételére, ezért 2012. július 1-jétől az Egyetem Rektori Hivatala vette át a folyó ügyek intézését és a kapcsolattartást.

A szenátusi határozat alapján az egyetemi vezetőség egyeztetést kezdeményezett és folytatott Dr. Anne-Marie Kool KMTI intézetvezetővel az átadás-átvétel feltételeiről.

Az átadás-átvétel lebonyolítására 2012. június hó 29-én került sor. Ekkor az Egyetem megkísérelte a KMTI szervezetének és ügyeinek átvételét, azonban az eljárás során tapasztalt komoly hiányosságokra tekintettel az átvétel nem zárult le. A folyamat lezárására 2012. augusztus 31. napjáig kerül sor.

A KMTI ügyeivel kapcsolatosan a továbbiakban Kapitány Adrienne ügyvivő ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), illetve dr. Bohátka Gergely főtitkár ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) foglalkoznak.



Budapest, 2012. július hó 06. napján

dr. Bohátka Gergely
főtitkár


Módosítás: 2013. június 25.

The king James Bible (1611-2011): Prehistory and afterlife

The Institute of English Studies, The Centre for Hermeneutical Research of
Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary (www.kre.hu)
Budapest, VIII. Reviczky u. 4, H-1088  and The Hungarian Bible Society
are proud to announce an interdisciplinary conference on

THE KING JAMES BIBLE (1611-2011):
PREHISTORY AND AFTERLIFE

Budapest,  September 16-18, 2011

If you wish to attend please mail to Dr. Tibor Fabiny
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

as soon as possible (latest by August 31).
 
Last minute applications for presenting papers will also be considered.


Our university is named after the 16th century Reformed Pastor Gáspár Károli who published the first complete Hungarian Bible in 1590. THE KÁROLI BIBLE’s influence on Hungarian language and culture is as significant as THE KING JAMES BIBLE’S impact  on the English-speaking world.

The registration fee for the conference is 50 euros which includes the reception on Friday night and the conference dinner on Saturday night as well as coffee and refreshments during the entire conference.

You are requested to arrange accommodation individually. Budapest offers a large variety of places to stay; below is a list of some hostels and hotels in the immediate vicinity of the university.

               •    Hotel Ibis Budapest Centrum
                   •    Hotel Mercure Budapest Korona
               •    kalvin Apartments, Budapest
   •    Ráday Youth Hostel

Budapest is beautiful in September and this metropolis offers unique and rich cultural programs for visitors. Major sights such as the Hungarian National Museum, the Museum of Applied Arts the Danube bank, etc. are within walking distance.

Looking forward to hearing from you soon,

Dr Tibor Fabiny

Professor of English Literature and Hermeneutics

Director of The School of English Studies and the Centre for Hermeneutical Studies

Program letöltése


Módosítás: 2013. április 29.

Tájékoztatás a KMTI Könyvtárának nyitvatartási rendjéről a nyári időszakban

Tisztelt Olvasóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a
Közép- és Kelet-európai Missziói Tanulmányi Intézet Könyvtára
2011.07.25. – 2011.08.12. között
szabadság miatt csökkentett nyitva tartási időben várja vendégeit az alábbi napokon:


2011. július 25.                   9-13
2011. július 26.                   9-13
2011. július 28.                   9-13
2011. augusztus 01.            9-13
2011. augusztus 02.            9-13
2011. augusztus 04.            9-13
2011. augusztus 08.            9-13
2011. augusztus 09.            9-13
2011. augusztus 11.            9-13

Augusztus 15-étől a rendes heti nyitva tartás érvényes: H–Cs.: 10–16; P.: 10–15 h

Megértésüket köszönjük!

Módosítás: 2013. április 29.

ELISMERÉS - Pro Scientia aranyérem

Pro Scientia aranyéremben részesült Károlis hallgató

A XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) szekció üléseinek befejezése után, többlépcsős megméretést követően az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) kitüntetési szabályzataiban rögzített feltételek figyelembevételével a 16 szekcióban szereplő több mint 4500 egyetemi és főiskolai hallgató közül 2011-ben a 410 tagozati első helyezettből 260-an pályáztak a Pro Scientia Aranyérem kitüntetésre. Ebből 45 fiatal nyerte el a kiemelkedő diáktudományos és tanulmányi teljesítmény elismerésére alapított Pro Scientia Aranyérmet.

Ezúton gratulálunk Gér András Lászlónak (KRE HTK), valamint felkészítő tanárának Dr. Karasszon István tanszékvezető egyetemi tanárnak.

A kitüntetések átadására 2011. november 23-án (szerda) kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a XXX. Jubileumi OTDK ünnepi záróülésén.

Módosítás: 2013. április 29.

Neptun karbanatrtási munkálatok befejeződtek

 Tisztelt Kollégák, Kedves Hallgatók!

Neptun Etr karbantartási munkálatai befejeződtek. Új url változás történt:
Hallgatói felület elérhetősége: https://neptun.kre.hu/hallgato/login.aspx
Oktatói felület elérhetősége: https://neptun.kre.hu/oktato/login.aspx

Neptun SU!


Módosítás: 2013. április 29.

Pályázati felhívás

A Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja
  "Versenyjog Magyarországon és az EU-ban"

címmel országos tanulmányi pályázatot hirdet a magyar és az európai
uniós versenyjog és a tudatos fogyasztói döntéshozatal tárgyában
magyarországi egyetemek és főiskolák
nem-posztgraduális hallgatói részére.

Pályázati kiírás letöltése

Módosítás: 2013. április 29.

Pótfelvételi 2010 a TFK-n

Főiskolai Karunk a 2010-es pótfelvételi eljárás keretében az alábbi képzéseket hirdeti meg:

Világi szakok  és Hitéleti szakok

A jelentkezési lapot intézményünktől kell igényelni (2750. Nagykőrös Hősök tere 5. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy +36(53)350-885, de az

Oktatási hivatalhoz kell eljuttatni legkésőbb 2010. augusztus 10-ig.
 
 Pótalkalmassági vizsga időpontja 2010. augusztus 24. de. 9 óra.
 
 2010 augusztusától nappali munkarendon a  szakok önállóan is felvehetők.
 
 Meghirdetett szakjaink megtekinthetőek a  ”Világi szakok” illetve a “Hitéleti szakok” link alatt.

http://www.karolitfk.hu


Módosítás: 2013. április 26.

Részismereti képzés tanári, illetve diszciplináris mesterképzésre

A Károli Gáspár Református Egyetem felvételt hirdet részismereti képzésre azoknak a tanári, illetve
diszciplináris mesterképzésre jelentkezni szándékozó hallgatójelöltek számára
, akik az adott szakból nem rendelkeznek szakos főiskolai szintű tanári végzettséggel, illetve a célszakos bolognai rendszerű képzés fő- illetve mellékszakos alapképzés követelményeinek a teljesítését igazoló oklevéllel. (Pl. egy angoltanár mesterképzésre jelentkezni szándékozó hallgatójelöltnémet szakos tanári vagy tanítói oklevéllel rendelkezik.)


Részismereti képzésre a következő szakokon várjuk a hallgatójelöltek jelentkezését: angol, holland, magyar, német.

Bővebben...


Jelentkezési lap (doc) 
Jelentkezési lap (pdf)


Módosítás: 2013. április 26.

Felhívás - Önkéntes munka Felsőzsolcán

 Felhívás - Önkéntes munka Felsőzsolcán az árvízkárosultak megsegítésére

A felsőzsolcai árvízkatasztrófa utáni kárelhárító munkákat, valamint az ott élő emberek   megsegítésének szervezését a Máltai Szeretetszolgálat vállalta magára. Az utómunkálatok   június 21-től 2 hónapig tartanak, eközben főleg lelki segítségre és adományosztásra keresnek segítőket. A szállás és élelem biztosítva van, amennyiben legalább egy hetet tud vállalni az illető.


Részletek

A Máltai Szeretetszolgálat Ideiglenes Segélykoordinációs Kirendeltséget működtet Felsőzsolcán, a Kassai utca 29. szám alatt. Itt a település árvízkárosultjai között végzett segítő munka mindenkor aktuális fázisára keresnek önkénteseket.

A tipikusan elvégzendő munkák:

  • a végletekig elcsigázott károsultakkal történő beszélgetés
  • falszárító gépek kölcsönzése és az üzemeltetés ellenőrzése
  • a településre beérkező nagy mennyiségű adomány családi egységcsomagokba történő kiszerelése
  • segítség az adományelosztó helyeken
  • segítség a környező településekre történő adományszállításban
  • idős embereknél segítség a lakás rendbetételében (takarítás, kertrendezés)


Miskolc környékén élőket egy-egy napra várják, azonban a távolabbról érkezőket egy teljes hétre tudják fogadni. Szállás tábori körülmények között (hálózsák), ebédet megállapodás szerint biztosítanak az önkéntesség ideje alatt. A munka beosztása az érkezéskor aktuális feladatok és az éppen rendelkezésre álló létszám ismeretében reggelenként a helyszínen történik. Mobilszámot jelentkezéskor szíveskedjen megadni. Bővebb felvilágosítással Adányi László projektvezető és Mátyus Dóra önkéntes koordinátor szolgál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, ahová a jelentkezéseket is várják.

További információ: www.maltai.hu


Módosítás: 2013. április 26.

Károlis diák nyerte a 100. aranyérmet az Európa-bajnokságon

Károlis diák nyerte a 100. aranyérmet az Európa-bajnokságon

Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Karának levelezős hallgatója, Szabó Gabriella Tímea kajak párosban aranyérmes lett a spanyolországi Trasonában 2010. július 3-4-én megrendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon. A szombaton megtartott 1000 m-es döntők során Szabó Gabriella és Csipes Tamara a sportág történetének 100. magyar Európa-bajnoki címét nyerte meg a női párosok között. Az 1000 méteres döntők során 1 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet szerzett a magyar válogatott.

A másnapi 500 m-es döntőkben a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Benedek Dalma alkotta kajak négyes a második helyen végzett. A magyar csapat összesen 13 dobogós helyezést, 6 arany, 5 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett. Az eredményekhez szívből gratulálunk.


Módosítás: 2013. április 26.

2010/2011 Tanév rendje

2010/2011 Tanév rendje

 

Egyetemi Napok Balatonszárszón: 2010. szeptember 1-3. (szerda-péntek)
Tanévnyitó: a Fasori Gyülekezet Templomában, 2010. szeptember 6. hétfő 11 óra
a Nagykőrösi Református Templomban: 2010. szeptember 12. vasárnap 10 óra
a Kecskeméti Református Templomban: 2010. szeptember 12. vasárnap 17 óra

Bővebben...


Módosítás: 2013. április 26.

BTK Diplomaosztó szeptember 25.

Tisztelt Végzős Hallgatók!

Idén 2010. szeptember 25-én lesz a diplomaosztó ünnepség külön a BA képzésben résztvevő, és külön a kifutó kredites valamint az MA képzésben résztvevő végzős hallgatóknak.

Helyszín: Kálvin Téri Református Templom, 1091, Budapest, Kálvin tér 7.

Részletek...

Módosítás: 2013. április 26.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin