Kína-nappal ünnepli a 25 éves kínainyelv-oktatást egyetemünk

A 2023/2024. tanév második félévének első tanítási napján a kínai újév alkalmából, a sárkány évének kezdetén, február 12-én Kína-napot szervez egyetemünk Kelet-Ázsia Intézete. A sárkány a kínai kultúrában címmel szerveződő programok a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Reviczky utca 4. szám alatti Buda Béla Díszteremben kezdődnek. A rendezvényen a sárkány évének jelentőségéről, a sárkánykirály kultuszáról, a kínai orvoslásban emlegetett sárkányokról és a sárkányhajó-fesztiválról hallhatnak előadásokat a résztvevők az egyetem Kínai Tanszékének oktatóitól és meghívott, elismert szakemberektől.

Módosítás: 2024. február 14.

Nagyköveti Kitüntetést kapott Dr. Wakai Seiji egyetemi docens, a Japanológia Tanszék oktatója

Dr. Wakai Seiji egyetemi docens, a Japanológia Tanszék oktatója magas kitüntetésben részesült a japanológia népszerűsítése, a japán nyelvoktatás szakterületén tudományos szimpóziumok és egyéb rendezvények szervezése, a magyarországi japán nyelvoktatás fejlesztése, könyvek és szótárak kiadása, valamint a diákcsere kapcsolatok előmozdítása érdekében végzett sokéves, fáradhatatlan munkájáért. 

Módosítás: 2023. április 05.

A Magyarországi Református Egyház és egyetemünk közös emlékezése

2023. február 24-én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Hit és Tudomány címmel vette kezdetét a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára rendezett ünnepi programsorozat. A nyitóünnepség dátuma a Magyarországi Református Egyház Zsinatának 1993. február 24-i ülésére utal, ahol döntés született az egyetem megalapításáról.

Módosítás: 2023. április 05.

Meghívó könyvbemutatóra - I. Erzsébet: Egy mítosz születése

A Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézete tisztelettel meghívja Stróbl Erzsébet I. Erzsébet Egy mítosz születése című könyvének bemutatójára.

Módosítás: 2023. április 05.

30 éves a Károli Gáspár Református Egyetem

2023. február 24. és október elseje között magyar és idegen nyelvű konferenciákkal, jubileumi kötettel, számos programmal emlékezünk intézményünk fennállásának 30. évfordulójára. A jubileumi emlékév során nemcsak az elmúlt három évtizedre, hanem az ezt megelőző időszakra, a református felsőoktatás gyökereire, az intézményt létrehívó lelkületre és küldetéstudatra is emlékezünk.

Módosítás: 2023. április 05.

Magyar nyelv és irodalom mesterképzési szak

Kreatív szakmát keresel? Szeretnél tartalmas, hatásos szövegeket írni? Kész vagy izgalmas, szakmaközi projektekben részt venni? 

Módosítás: 2023. április 05.

Habilitációs doktori oklevél átadása

Habilitációs doktori oklevelet adott át Prof. Dr. Trócsányi László rektor a Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusának február másodikán tartott ülésén Dr. Dévavári Zoltán részére.

Módosítás: 2023. április 05.

FELHÍVÁS az „Innováció és megújulás a kézművesiparban a kora újkortól napjainkig” című műhelykonferenciára

A workshop-konferencia célja az együtt gondolkodás.

Módosítás: 2023. április 05.

Jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtést indít egyetemünk

A Károli Gáspár Református Egyetem adományalapot hoz létre, és egy jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtést indít el, mellyel segíteni kívánja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóit, tanárait, mindazon rászoruló családokat, akiknek helyzete, megélhetése válságos, az ukrajnai háború miatt veszélybe került és ellehetetlenült.

Módosítás: 2022. április 04.

Egyedülálló tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban károlis hallgatóknak

Szeretettel meghívjuk egyetemünk hallgatóit a Magyar Nemzeti Múzeum „Ars et virtus. Horvátország-Magyarország: 800 év kulturális öröksége” című időszaki kiállítás tárlatvezetéssel egybekötött megtekintésére. A tárlatvezetés különlegessége, hogy a résztvevőket L. Simon László, a múzeum főigazgatója fogja a kiállításon végigkalauzolni.

Módosítás: 2022. február 25.

Új rektorhelyettesek megválasztása

A 2022. február 24-i ülésen új rektorhelyetteseket választott egyetemünk Szenátusa.

Módosítás: 2022. március 10.

Segítséget nyújt a református egyház az ukrajnai válságban

Élelmiszerszállítmánnyal és adománygyűjtéssel is segíti a Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálata az ukrajnai háborútól szenvedőket. A lelki vezetők eközben imára buzdítanak a békért, és folyamatosan kapcsolatot tartanak a kárpátaljai testvérekkel, teljes támogatásukról biztosítva a helyi közösséget.

Módosítás: 2022. február 24.

Psychologia Hungarica Caroliensis

Gyöngyössiné Dr. Cserhalmi Ágnes et al.:
A megbecsültség érzésének szerepe az orvosnők munka–család konfliktusának alakulásában

Péczka Anita et al.:
Családi kapcsolatok és evési szokások, zavarok összefüggései

Jakubovits Edit et al.:
A halogatás összefüggésének pilot vizsgálata a tanulmányi eredményekkel egyetemi hallgatóknál

Tanyi Zsuzsanna et al.:
Az életminőség, a kronotípus, az alvásminőség és más pszichoszociális tényezők kapcsolata teljes állásban dolgozó munkavállalók körében. Egy pilot vizsgálat eredményei

Nagy Gabriella et al.: Testkép és intuitív evés látássérülteknél

Szili Ilona et al.: Időskori depresszió és életminőség

Diósi Karola et al.: Measuring School Happiness among Hungarian Elementary Schoolchildren

 

Módosítás: 2022. február 23.

Beiktatták Prof. Dr. Trócsányi László rektort

Ünnepélyes istentisztelet keretében beiktatták Prof. Dr. Trócsányi Lászlót, a Károli Gáspár Református Egyetem február elsejével kinevezett rektorát. Az ünnepségre a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség templomában került sor február 19-én, 15 órakor.

Módosítás: 2022. február 23.

Psychologia Hungarica Caroliensis

Gyürü Emese, Tomku György
A hatodik évfolyamos diákok szocioökonómiai státuszának faktorai a teljesítmény és a regionális különbségek tükrében

Varga Anna Barbara
Az országos kompetenciamérés háttérvizsgálata. A rendszeres hiányzással összefüggő tényezők

Vezér Boglárka
A felfedezés öröme?

Kispál Sára, Gergely Bence
Eltérő itemműködés vizsgálata az országos kompetenciamérésben halmozottan hátrányos helyzetű diákok körében többdimenziós IRT modellek segítségével

Guld Andrea Mária, Csanádi Katalin
Az országos kompetenciamérés eredményeinek statisztika feldolgozása a szövegértés és az idegen nyelv kedveltségének összefüggésében

Ambrusné Magony Leonetta Petra
A tanulmányi eredményességgel összefüggésbe hozható tényezők az országos kompetenciamérés adatai alapján

 

Módosítás: 2022. február 15.

A Francia Politikatörténeti Társaság konferenciafelhívása

"Les lieux du politique en Europe centrale, orientale et balkanique, 1790-1990" címmel konferenciát szervez a Francia Politikatörténeti Társaság.

Módosítás: 2022. február 14.

A Károli Magyarország legjobb egyetemei között

Február 15-ig lehet jelentkezni a 2022. évi általános felvételi eljárás keretein belül egyetemünk szeptemberben induló képzéseire.

Legfontosabb információk egyetemünkről – számokban:

Módosítás: 2022. február 11.

Pályázat az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának elnyerésére

A Magyar Tudományos Akadémia nyílt pályázatot hirdet a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra.

Módosítás: 2022. február 10.

Kiírásra került a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj pályázata

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek.

Módosítás: 2022. február 08.

Művészettörténet mesterképzés a Károlin

A Művészettörténet Tanszék 2015-ben jött létre a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet keretein belül.

Módosítás: 2022. február 10.

Rektori köszöntő

Kedves Egyetemi Polgárok!

Módosítás: 2022. február 07.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2021/2022. tanév II. félévében

Tisztelt Hallgató!
Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2021/2022. tanév II. félévre kiállított diákigazolvány matrica felvétele 2022. február 28-tól (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2022. február 04.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2021/2022. tanév II. félévében

Tisztelt Hallgató!
Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2021/2022. tanév II. félévre kiállított diákigazolvány matrica felvétele 2022. február 28-tól (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2022. február 04.

Megjelent a Károli Magazin legfrissebb száma!

A Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos hallgatói folyóiratának legfrissebb, téli száma már elérhető kari épületeink közösségi tereiben, illetve kiadványaink között online formában is olvasható.

Módosítás: 2022. február 04.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának ügyfélfogadás rendje a 2021/22/2 félévben

Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2021/2022. tanév II. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben.

Módosítás: 2022. február 01.

Tájékoztatás a 2021/22/2-es félévkezdésről!

Tisztelt Hallgató!
A félévre történő bejelentkezés: Regisztráció alapképzésbentanulmányokat folytató hallgatóknak: 2022. február 7. (hétfő) 8:00 – 2022. február 13. (vasárnap) 23:59 

Módosítás: 2022. február 15.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának ügyfélfogadás rendje a 2021/22/2 félévben

Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2021/2022. tanév II. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben.

Módosítás: 2022. február 04.

Tájékoztatás a 2021/22/2-es félévkezdésről!

Tisztelt Hallgató!
A félévre történő bejelentkezés: Regisztráció alapképzésbentanulmányokat folytató hallgatóknak: 2022. február 7. (hétfő) 8:00 – 2022. február 13. (vasárnap) 23:59 

Módosítás: 2022. február 15.

28 éves a Károli

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1993. február 24-i ülésén döntött a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításáról.
Az Egyetem 28. „születésnapja” alkalmából arra kértük Intézményünk néhány – köztük a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar – oktatóját, hogy az évforduló kapcsán emlékezzenek vissza a Károli kezdeti éveire az alábbi kérdésekre válaszolva:

Módosítás: 2021. október 20.

Dr. habil. Czine Ágnes folytatja a megkezdett munkát

A Károli Gáspár Református Egyetem 2021. február 22-i szenátusi ülésén a Magyarországi Református Egyház Zsinatának előterjesztésére és kérésére a Szenátus egyhangúlag támogatta és megbízta Dr. habil. Czine Ágnes oktatási rektorhelyettest a rektori feladatok ellátásának folytatásával. A kinevezésről szóló 39/2021. (II.22.) sz. szenátusi határozat 2021. február 23. napján lépett hatályba.

Módosítás: 2021. október 20.

Felhívás Kárpát-medencei fiatal magyar kutatók konferenciájára

Az Oktatási Hivatal a „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” (EFOP-3.10.1-17-2017-00001) projekt keretében multidiszciplináris tudományos konferenciát szervez Kárpát-medencei magyar doktoranduszoknak, doktorjelölteknek, fiatal kutatóknak, illetve a kutatás iránt érdeklődő mesterszakos hallgatóknak.

Módosítás: 2021. október 20.

Új zsinati ciklus új vezetőkkel

2021. február 17-én tartotta alakuló ülését a Magyarországi Református Egyház XV. Zsinata. Az alakuló ülést a szokásoktól eltérően nem az Abonyi utcai Zsinati Székházban, hanem Egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának új épületében tartották.

Módosítás: 2021. február 17.

Igazgatói utasítás

Utasítás - BTK belső eljárásrend SARS-CoV-2 fertőzéssel összefüggő jelentési kötelezettségről a 2020/2021-es tanév tavaszi félévében.

Módosítás: 2021. február 16.

Alamūttól Badakhshānig: a Sarguẕasht-i Sayyidnā kéziratos hagyománya és kéziratai

A Kőrösi Csoma Társaság következő előadását Dr. Sárközy Miklós tartja február 16-án, 17:30-kor online formában.

Módosítás: 2021. április 02.

Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézete és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában címmel 2021. február 25–26-án kétnapos nemzetközi tudományos online konferenciát rendez. Fővédnök és egyben a konferenciát megnyitja: Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára.

Módosítás: 2021. április 02.

Vár a Károli! – már csak pár napig lehet jelentkezni

2021. február 15-ig lehet még jelentkezni a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának szeptemberben induló képzéseire.

Módosítás: 2021. február 13.

VÁMBÉRY STUDIES COLLOQUIUM

A Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézete, Közel- és Közép-Kelet kutatócsoportja, valamint az ELTE Török Filológiai Tanszék közös szervezésében kerül sor 2021. február 12-én VÁMBÉRY STUDIES COLLOQUIUM címmel megrendezendő angol-német munkanyelvű,  online konferenciára. Az esemény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, csatlakozni az alábbi Zoom-linkkel lehet: https://us02web.zoom.us/j/81972924889

Módosítás: 2021. február 13.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának jelenlegi ügyfélfogadás rendje a 2020/21/2 félévben

Tisztelt Hallgató!

Magyarország Kormánya bevezette a rendkívüli jogrendet, az Egyetem a 16/2020. (XI.05.)/R számú Rektori utasítással átállt távolléti (online) oktatásra és a1/2021. (I.28.)/R számú Rektori utasítást, a távolléti (online) oktatás folytatásáról döntött.

Módosítás: 2021. április 02.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2020/2021. tanév II. félévében

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2020/2021. tanév II. félévhez tartozó diákigazolvány-matricák felvétele (a féléven aktív státuszra beregisztrált hallgatóknak) 2021. március 3-tól(szerda) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2021. február 13.

Tájékoztatás a 2020/21/2-es félévkezdésről

Tisztelt Hallgató!
A félévre történő bejelentkezés és tárgyfelvétel 2021. 02. 08-án indul:
- BA/alapképzésen tanuló hallgatóknak reggel 8 órakor,
- mindenki másnak (MA, doktori képzés, szakirányú továbbképzés, osztatlan tanárképzés) 15 órakor.

Módosítás: 2022. március 23.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának jelenlegi ügyfélfogadás rendje a 2020/21/2 félévben

Tisztelt Hallgató!
Magyarország Kormánya bevezette a rendkívüli jogrendet, az Egyetem a 16/2020. (XI.05.)/R számú Rektori utasítással átállt távolléti (online) oktatásra és a1/2021. (I.28.)/R számú Rektori utasítást, a távolléti (online) oktatás folytatásáról döntött.

Módosítás: 2021. április 02.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2020/2021. tanév II. félévében

Tisztelt Hallgató!
Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2020/2021. tanév II. félévhez tartozó diákigazolvány-matricák felvétele (a féléven aktív státuszra beregisztrált hallgatóknak) 2021. március 3-tól(szerda) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2021. február 13.

Tájékoztatás a 2020/21/2-es félévkezdésről

Tisztelt Hallgató!
A félévre történő bejelentkezés és tárgyfelvétel 2021. 02. 08-án indul:
- BA/alapképzésen tanuló hallgatóknak reggel 8 órakor,
- mindenki másnak (MA, doktori képzés, szakirányú továbbképzés, osztatlan tanárképzés) 15 órakor.

Módosítás: 2022. március 23.

III. Interdiszciplináris Vallástudományi Hallgatói Konferencia

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Interdiszciplináris Vallástudományi Hallgatói Konferencia ezúttal a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadbölcsészeti Tanszékének szervezésében. A rendezvény célja, hogy előadási lehetőséget biztosítson mindazon fiatal kutatók számára, akik szakterületükön belül vallástudományi témával foglalkoznak. A konferenciára BA, MA és PhD hallgatók jelentkezését egyaránt várjuk. A jelentkezés feltétele egy 1000-2000 karakternek megfelelő absztrakt beküldése az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, amelynek az alábbi adatokat is tartalmaznia kell: 1.) név, 2.) intézmény, 3.) szak és évfolyam, 4.) az előadás címe.

Módosítás: 2020. február 26.

Tájékoztatás a 2019/2020. tanév II. (tavaszi) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a 2019/2020. tanév 2. (tavaszi) félévétől a záróvizsgára jelentkezés a korábbi papír alapú jelentkezés helyett elektronikusan a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben (könnyen, bárhonnan elérhető módon) történik.

Módosítás: 2020. február 25.

Tájékoztatás a 2019/2020. tanév II. (tavaszi) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a 2019/2020. tanév 2. (tavaszi) félévétől a záróvizsgára jelentkezés a korábbi papír alapú jelentkezés helyett elektronikusan a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben (könnyen, bárhonnan elérhető módon) történik.

Módosítás: 2020. február 25.

Tájékoztatás a 2019/2020. tanév II. (tavaszi) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a 2019/2020. tanév 2. (tavaszi) félévétől a záróvizsgára jelentkezés a korábbi papír alapú jelentkezés helyett elektronikusan a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben (könnyen, bárhonnan elérhető módon) történik.

Módosítás: 2020. február 25.

Pályázati felhívás – Szakmai, tudományos ösztöndíjra

A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja pályázati felhívást tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

Módosítás: 2020. február 19.

Nagy Gáspár-emlékkiállítás megnyitó

Helyszín: KRE BTK Gáspár Galéria (1088 Budapest, Reviczky u. 4. Bod Péter Könyvtár előtere)

Időpont: 2020. február 20. 17.00 óra

Módosítás: 2020. február 17.

Pályázati felhívás - Szakmai, tudományos ösztöndíj

KRE BTK 2019/2020. tanév tavaszi félév

Módosítás: 2020. február 17.

Visszatekintés: Jonathan Edwards mai jelentősége

Jonathan Edwards (1703-1758) az amerikai puritán Nagy Ébredés egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Újító munkásságát, teológusi és igehirdetői tevékenységének máig tartó hatását vallástörténészek, bibliakutatók, teológusok vizsgálják.

Módosítás: 2020. február 13.

Visszatekintés: Shakespeare és az európai romantika: nemzetközi workshop

Mit jelentett Shakespeare az európai romantika szerzői számára? És mit tud hasznosítani a mai Shakespeare-kutatás a romantikus gondolkodók eredményeiből?

Módosítás: 2020. február 13.

Változás a záróvizsgára jelentkezésben a 2019/2020. tanév tavaszi félévétől

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a 2019/2020. tanév tavaszi félévétől a záróvizsgára jelentkezés elektronikusan, Neptunon keresztül fog történni. Ennek okán a papíralapú jelentkezés kivezetésre került. A honlapról törölve lettek a korábban használt jelentkezési formanyomtatványok. Kérem, ne keresse!!!

Módosítás: 2020. február 12.

Változás a záróvizsgára jelentkezésben a 2019/2020. tanév tavaszi félévétől

Tisztelt Hallgató!

 

Tájékoztatom, hogy a 2019/2020. tanév tavaszi félévétől a záróvizsgára jelentkezés elektronikusan, Neptunon keresztül fog történni. Ennek okán a papíralapú jelentkezés kivezetésre került. A honlapról törölve lettek a korábban használt jelentkezési formanyomtatványok. Kérem, ne keresse!!!

Módosítás: 2020. február 12.

Változás a záróvizsgára jelentkezésben a 2019/2020. tanév tavaszi félévétől

Tisztelt Hallgató!

 

Tájékoztatom, hogy a 2019/2020. tanév tavaszi félévétől a záróvizsgára jelentkezés elektronikusan, Neptunon keresztül fog történni. Ennek okán a papíralapú jelentkezés kivezetésre került. A honlapról törölve lettek a korábban használt jelentkezési formanyomtatványok. Kérem, ne keresse!!!

Módosítás: 2020. február 12.

Könyvbemutató – Zalatnay István Félúton

Időpont: 2020. február 19., szerda 17.00 óra.
Helyszín: KRE BTK 1088 Budapest, Reviczky u. 4. Buda Béla terem (díszterem) I. emelet 100.

Módosítás: 2020. február 11.

Filmbemutató - A Mount Everest tetején... Sokféle azonosság

Voigt Vilmos professzorral Verebélyi Kincső beszélget
Időpont: 2020. február 25., kedd 14:30-17:00 óra között
Helyszín: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum utca 7.)

Módosítás: 2020. február 04.

Tájékoztatás az influenza- és koronavírus helyzettel kapcsolatosan

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetése fontosnak tartja munkavállalói és hallgatói közössége tájékoztatását a jelenleg kialakult influenza- és koronavírus helyzettel kapcsolatosan.

Módosítás: 2020. február 10.

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar néven működik tovább a BTK az Egyetemen

A kar képzési profilja 25 éves története során jelentősen kiszélesedett, a bölcsészettudományi képzések mellett mára egyre jelentősebbek a kar társadalomtudományi képzési területhez tartozó szakjai is.

Módosítás: 2019. június 03.

Rendezvény – 2019. február 21-én megrendezésre került a Farsangi bál 2019 elnevezésű szakkollégiumi közösségi rendezvény

2019. február 21-én megrendezésre került a Farsangi bál 2019 elnevezésű szakkollégiumi közösségi rendezvény. Ezúton köszönjük a rendezvény hallgatói felelősének, Egyházi Zsófiának és a különböző részfeladatokat ellátó önkéntes hallgatói csoportoknak a segítségét a rendezvény megszervezésében és lebonyolításában!

 

 

 

 

 

Módosítás: 2019. június 03.

Záróvizsga 2019. június (tájékoztató képzésenként)

BA-képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2019. március 14., csütörtök

Módosítás: 2019. június 03.

Általános tudnivalók a szakdolgozat és portfólió leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!

Módosítás: 2019. június 03.

Záróvizsga 2019. június (tájékoztató képzésenként)

BA-képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2019. március 14., csütörtök(a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve) Ezen a napon a Tanulmányi Osztály Reviczky utcai ügyfélszolgálata 9-12 és 13-15 óra között nyitva tart!

Módosítás: 2019. június 03.

Általános tudnivalók a szakdolgozat és portfólió leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!

Módosítás: 2019. június 03.

Záróvizsga 2019. június (tájékoztató képzésenként)

BA-képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2019. március 14., csütörtök(a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve) Ezen a napon a Tanulmányi Osztály Reviczky utcai ügyfélszolgálata 9-12 és 13-15 óra között nyitva tart!

Módosítás: 2019. június 03.

Általános tudnivalók a szakdolgozat és portfólió leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!

Módosítás: 2019. június 03.

Pályázati felhívás – Szakmai, tudományos ösztöndíjra

KRE BTK 2018/2019. tanév, tavaszi félév

Módosítás: 2019. június 03.

Meghívó – Sorsok és missziók a politikai változások tükrében című tanulmánykötet bemutatójára

A Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájajának 2017-ben végzett doktorandusz hallgatói tisztelettel meghívják Önt az első doktorandusz konferencia előadásaiból összeállított tanulmánykötet bemutatójára.

Módosítás: 2019. február 14.

Ír ösztöndíj-lehetőség angolosoknak

Tisztelt Hallgatók!

A 2019-es ír nagykövetségi ösztöndíjpályázat hirdetését és a jelentkezési lapját a következő linkekről tölthetik le:

Módosítás: 2019. február 07.

Benda - Projeckmunkák

 

 

 

 

Feltöltés alatt!

Módosítás: 2019. február 05.

TO ügyfélfogadási rendje a Bécsi úton, D25-ben és a Reviczky utcai épületünkben – 2018/2019/2 szorgalmi időszakában

Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2018/2019. tanév II. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben.

Módosítás: 2019. február 04.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2018/2019. tanév II. félévében

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2018/2019. tanév II. félévre kiállított diákigazolvány matricák felvétele 2019. február 25-től (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2019. február 04.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2018/2019. tanév II. félévében

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2018/2019. tanév II. félévre kiállított diákigazolvány matricák felvétele 2019. február 25-től (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

 

Nyitvatartásunkról az alábbi linken tájékozódhat:

Módosítás: 2019. február 04.

TO ügyfélfogadási rendje a Bécsi úton, D25-ben és a Reviczky utcai épületünkben – 2018/2019/2 szorgalmi időszakában

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2018/2019. tanév II. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben. Az ügyfélfogadás napja minden esetben: szerda 9-11 óra és 12-15 óra. Az ügyfélfogadás helye: I. em. 210-es szoba.

Módosítás: 2019. február 04.

Kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szakra felkészítő kurzus indul februártól

A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék ismét meghirdeti a kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szakra felkészítő kurzusát. A kurzuson való részvétel ingyenes, mindössze előzetes bejelentkezés

Módosítás: 2019. február 03.

Protestáns szakkollégiumok tehetséggondozása és a keresztyén ifjúsági szervezetek című szimpózium és emléktábla avatás

A Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium tavaly átadott Horánszky utcai épületének falán Pógyor István emléktáblát állít a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány. Az emléktáblát 2018. március 8-án Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke avatja fel.

Módosítás: 2018. március 20.

Pályázati felhívás szakmai, tudományos ösztöndíjra

Pályázati felhívás szakmai, tudományos ösztöndíjra
KRE BTK 2017/2018. tanév tavaszi félév


A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészettudományi Kar dékánja

pályázati felhívást

tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

1. Kik pályázhatnak:

Teljes idejű (nappali)
     - alapképzésben,
     - egységes, osztatlan képzésben,
     - mesterképzésben,
     - felsőoktatási szakképzésben,
     - doktori képzésben
részt vevő, a 2017/2018. tanév őszi félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas (államilag támogatott) vagy önköltséges (költségtérítéses) hallgató részesülhet, aki 2017/2018. tanév őszi és a 2017/2018. tanév tavaszi félévében a tantervi követelményeken túlmutató (tudományos, művészeti) tevékenységet végzett.

Módosítás: 2018. április 04.

AmiKRE érdemes figyelni! – Hallgatói felhívás

Hallott már a Budapest Ösztöndíj Programról? Tudja, hogyan lehet „Camp Leader”? Érdeklik a legfrissebb pályázatok, ösztöndíjak, egyetemi hírek és programajánlók?

Módosítás: 2018. március 28.

Károli Gáspár Ösztöndíj felhívás 2017 / 2018. tanév II. (tavaszi) félév

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj.
Az ösztöndíj célja: tehetséges, tanulmányukat kiemelkedően végző önköltséges hallgatók támogatása.
Az Ösztöndíjra a Egyetem azon önköltséges (költségtérítéses) hallgatója pályázhat, aki első helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárás során.
A pályázat leadásának határideje: 2018. március 5. (hétfő) 12:00 óra
A nyertes pályázók névsorának közzététele: 2018. március 14.

Módosítás: 2018. március 09.

Záróvizsga (2018. június)

BA képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2018. március 16., péntek (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve)
- a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2018. április 03., kedd.

Módosítás: 2018. március 31.

Záróvizsga (2018. június)

BA-képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2018. március 16., péntek (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve)
- a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2018. április 03., kedd.

Módosítás: 2018. március 31.

Záróvizsga (2018. június)

BA-képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2018. március 16., péntek (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve)
- a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2018. április 03., kedd.

Módosítás: 2018. június 13.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt, és a szakdolgozattal együtt leadni!
A formanyomtatványt nem kell beköttetni a szakdolgozatba.
Formanyomtatvány: Nyilatkozat szakdolgozat nyilvánosságáról
(http://www.kre.hu/btk/images/doc/nyilatkozat_szakdolgozat_leadasahoz_2016_osz.pdf)
A CD/DVD-n leadott szakdolgozatot műanyag tokban kell leadni. A CD/DVD tok fedőlapjának elkészítése a következő linken érhető el: http://www.kre.hu/szakdolgozatborito/.
Tájékoztatom, hogy a leadott CD/DVD-t kizárólag a fenti linkről kinyomtatott fedőlappal fogadjuk el!
A lemezre is rá kell írni a szakdolgozat készítőjének nevét, szakját, a konzulens nevét és a dolgozat benyújtásának évét.
A lemezen található fájlnév tartalmazza a szakdolgozat készítőjének nevét, a szakdolgozat címét és a benyújtás évét.
A lemezen szerepelnie kell a nyomtatott formához csatolt összes mellékletnek.
(További információ: Tanulmányi és vizsgaszabályzat 76–86. §)

Módosítás: 2018. március 31.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt, és a szakdolgozattal együtt leadni!
A formanyomtatványt nem kell beköttetni a szakdolgozatba.
Formanyomtatvány: Nyilatkozat szakdolgozat nyilvánosságáról
(http://www.kre.hu/btk/images/doc/nyilatkozat_szakdolgozat_leadasahoz_2016_osz.pdf)
A CD/DVD-n leadott szakdolgozatot műanyag tokban kell leadni. A CD/DVD tok fedőlapjának elkészítése a következő linken érhető el: http://www.kre.hu/szakdolgozatborito/.
Tájékoztatom, hogy a leadott CD/DVD-t kizárólag a fenti linkről kinyomtatott fedőlappal fogadjuk el!
A lemezre is rá kell írni a szakdolgozat készítőjének nevét, szakját, a konzulens nevét és a dolgozat benyújtásának évét.
A lemezen található fájlnév tartalmazza a szakdolgozat készítőjének nevét, a szakdolgozat címét és a benyújtás évét.
A lemezen szerepelnie kell a nyomtatott formához csatolt összes mellékletnek.
(További információ: Tanulmányi és vizsgaszabályzat 76–86. §)

Módosítás: 2018. június 13.

Leadási határidő: rendszeres szoc. támogatásra

A 2017/2018. II. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Leadási határidő: 2018. február 6-20. (kedd) 16.00.

Bővebb információ

Módosítás: 2018. február 22.

Könyvbemutató: Istenfogalmak és istenérvek a világ filozófiai hagyományaiban

Tisztelettel meghívjuk az Istenfogalmak és istenérvek a világ filozófiai hagyományaiban c. tanulmánykötet bemutatójára.

Időpont: 2018. március 2. 17:00

Módosítás: 2018. március 06.

Felhívás a felsőoktatási intézmények 2018. évi Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyének házi fordulójára

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke meghirdeti a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd című versenyének házi fordulóját egyetemünk Bölcsészettudományi Karán tanuló hallgatók részére.
A szövegmondó verseny megrendezésével arra kívánjuk ösztönözni a résztvevőket, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség. Az országos megmérettetésen, amelyet a PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központjában, Esztergomban rendeznek 2018. május 4-én, az a hallgató vehet részt, aki a háziversenyen a legjobbnak bizonyul.

Módosítás: 2018. április 04.

Meghívó A 21. század rabszolgasága – Emberkereskedelem című előadásra

Módosítás: 2018. március 06.

Terminológiai csütörtök 2018. – Konferenciabeszámoló

A KRE Magyar Nyelvtudományi Tanszéke és Terminológiai Kutatócsoportja (TERMIK), valamint A Magyar Nyelv Terminológiai Tanácsa (MaTT) 2018. február 8-án rendezte meg a Terminológiai csütörtök V. Szakmai nap és öregdiák-találkozó: A terminológia szak eredményei – előkészületek a szak újraindulására című rendezvényét a KRE BTK Reviczky utcai épületében. A rendezvényt a házigazda nevében Kiss Paszkál, a KRE BTK tudományos dékánhelyettese nyitotta meg. A résztvevőket köszöntötte Tóth Attila, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója, hangsúlyozva a terminológiai kutatások jelentőségét a nemzeti nyelvstratégia terén; valamint B. Papp Eszter, a European Association for Terminology (EAFT) alelnöke, aki arról szólt, miként illeszkednek a Magyarországon folyó terminológiai munkálatok az európai szakmai szervezet tevékenységéhez.

Módosítás: 2018. június 13.

Oklevélátadó ünnepség Illyefalván

Újra diplomát oszthattunk Illyefalván, mentálhigiéné képzésünkön. A diplomáját átvevő 7. évfolyam találkozott az új évfolyam hallgatóival. Az erődtemplomban megtartott oklevélátadó ünnepségét lovasszánozás és „angyalkázás” követte.

Módosítás: 2018. június 13.

Első tanítási nap a félévben

Módosítás: 2018. február 22.

Meghívó

Meghívó
2018. február 22-én, csütörtökön
18.00 órakor
a KRE BTK 300-as termében (Reviczky utca 4.)

Módosítás: 2018. február 12.

Újra lehet pályázni a rendszeres szociális támogatásra

A 2017/2018. II. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Módosítás: 2018. február 06.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2017/2018. tanév II. félévében

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2017/2018. tanév II. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele 2018. február 26-tól (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban, ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2018. április 05.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2017/2018. tanév II. félévében

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2017/2018. tanév II. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele 2018. február 26-tól (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban, ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2018. április 05.

Félévkezdés

Tisztelt Hallgató!

A félévre történő bejelentkezés és tárgyfelvétel 2018. 02. 05-én indul:
- BA/alapképzésen tanuló hallgatóknak reggel 8 órakor,
- mindenki másnak (MA, doktori képzés, szakirányú továbbképzés, osztatlan tanárképzés) 15 órakor.

Módosítás: 2018. március 31.

Félévkezdés

Tisztelt Hallgató!

A félévre történő bejelentkezés és tárgyfelvétel 2018. 02. 05-én indul:
-    BA/alapképzésen tanuló hallgatóknak reggel 8 órakor,
-    mindenki másnak (MA, doktori képzés, szakirányú továbbképzés, osztatlan tanárképzés) 15 órakor.

Módosítás: 2018. február 13.

Regionális Prima Díjat kapott Hermann Róbert

A Vállalkozók Országos Szövetségének Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezete  magyar tudomány kategóriában Dr. Hermann Róbertnek, a BTK professzorának ítélte oda a Regionális Prima Díjat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetének kutatása, feltárása érdekében végzett tevékenysége méltánylásaként.
A jelöléshez készült kisfilm Hermann Róbertről itt tekinthető meg.

Módosítás: 2018. június 13.

Bene Sándor Toldy Ferenc-díjat kapott

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság idei Toldy Ferenc díját irodalomtörténészi munkássága elismeréseként kollégánk, Bene Sándor, a Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet oktatója kapta.
A díjat a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1981-ben alapította az egyetemi, főiskolai oktatók, kutatók, muzeológusok, általános és középiskolai tanárok irodalomtörténeti munkásságának elismerése céljából. A díjjal oklevelet és emlékérmet kap a kitüntetett irodalmár.

Módosítás: 2018. február 01.

Beviz Barnabás

Beviz Barnabás

Módosítás: 2017. március 19.

Telegdy Ádám

Telegdy Ádám

Módosítás: 2017. március 19.

Szepesi Bertold

Szepesi Bertold

Módosítás: 2017. március 19.

Deáki Dóra

Deáki Dóra

Módosítás: 2017. március 19.

Kiállítás nyílt „Minden kocka érték” - Etnográfus kamerával címmel

Dr. Keszi Kovács László etnográfus, filmes emlékére „Minden kocka érték” - Etnográfus kamerával címmel nyílt kiállítás 2017. március 3-án, 11 órakor. Az „Én voltam a gyalogfilmes” alcímű kamarakiállítás ízelítőt ad az iskolateremtő néprajzi filmes alkotó, Keszi Kovács László etnográfus által készített fényképekről és filmekről.

A kiállítás időtartama: 2017. március 3. – 2017. szeptember 22.
Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának kiállítóterme (1088 Budapest, Reviczky u. 4.)

Módosítás: 2017. március 20.

Emlékezz ránk! ...azokra, akik "egy kis munkán" voltunk a Szovjetunióban

Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn könyvét bemutatja:

Prof. Dr. habil. Szakály Sándor
tanszékvezető egyetemi tanár (KRE), a VERITAS Töténetkutató Intézet igazgatója

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Buda Béla terem (1. emelet, Díszterem)

Időpont: 2017. március 1. 16:00

A szerzőkről
Makra Mónika a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakos hallgatója, Gárdonyi Adrienn pedig a Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola német-nemzetiségi szakos tanítója. Mindketten feladatuknak érezték szülőfalujuk sorstragédiájának feldolgozását. Szerettek volna emléket állítani a községeikből elhurcolt lakosoknak, több mint 800 főről van szó.

Módosítás: 2017. március 19.

Meghívó a Vallástudományi Szemle 2016/4 és 5. (angol nyelvű) számának bemutatójára

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi és Hittudományi Kara,
a Magyar Vallástudományi Társaság
és a Vallástudományi Szemle szerkesztősége
tisztelettel meghívja Önt a

 Vallástudományi Szemle
legújabb, 2016/4 és 5. (angol nyelvű)

számának bemutatójára

Helye: Biblia Múzeum (a Károli Gáspár Református Egyetem
Hittudományi Karának épületében, Budapest, Ráday u. 28.)
Ideje: 2017. február 22. (szerda), 17.00 óra

A lapszámot bemutatják a szerkesztők és a szerzők.
A bemutatót kötetlen beszélgetés követi a szerzőkkel
és a szerkesztőkkel.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Módosítás: 2017. március 19.

Pályázati felhívás szakmai, tudományos ösztöndíjra

Pályázati felhívás – Szakmai, tudományos ösztöndíjra
KRE BTK 2016/2017. tanév tavaszi félév

A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészettudományi Kar dékánja


pályázati felhívást

tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

1.    Kik pályázhatnak
Teljes idejű (nappali)
     -    alapképzésben,
     -    egységes, osztatlan képzésben,
     -    mesterképzésben,
     -    felsőoktatási szakképzésben,
     -    doktori képzésben
részt vevő, a 2016/2017. tanév tavaszi félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas (államilag támogatott) vagy önköltséges (költségtérítéses) hallgató, aki a 2016/2017. tanév őszi félévében a tantervi követelményeken túlmutató (tudományos, művészeti) tevékenységet végzett.

Módosítás: 2017. március 19.

A KRE Szociológia Műhelyének következő rendezvénye

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Károli Gáspár Református Egyetem

Szociológia Műhelyének

Szabadidős tevékenységek és internethasználat középiskolás fiatalok körében

című rendezvényére,
ahol a másodéves szociológus hallgatók mutatják be kutatásuk eredményeit

Időpont:
2017. február 21. kedd, 14:00

Helyszín:
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara,
Budapest VIII. Reviczky u. 4. I. emelet, Buda Béla terem (Díszterem)

Módosítás: 2017. március 19.

"A reformáció első évszázadának kulturális paradigmái" című előadássorozat tizenkettedik előadása

Kezdete: 2017. február 16.
Vége: 2017. május 16.
Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Buda Béla terem (Díszterem). 1088 Budapest, Reviczky u.4.
Részletes program itt olvasható.

Módosítás: 2017. március 19.

Magyarok a számikutatásban - interdiszciplináris konferencia

Száz éve, 1917 februárjában került sor az első nemzetközi számi (lapp) találkozóra, mely nyelvi, kulturális és politikai revitalizációjuk kezdetét jelezte. Az ekkor megalapozott számi irányelvek később az őslakos népek jogaiért folytatott nemzetközi szintű politikai vitákban is központi jelentőségűvé váltak.

A centenárium alkalmából az MTA BTK Néprajztudományi Intézet és a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszéke konferenciát rendez.

Időpont: 2017. február 24. péntek
Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 25., 215-ös terem

Módosítás: 2017. március 19.

KÁB-kérelem elektronikus mellékletének elkészítése, megküldése

Tájékoztatom, hogy 2017 februárjától a Kreditátviteli Bizottsághoz címzett kérvényeket elektronikus melléklettel kell kiegészíteni. A mellékletet (kizárólag az Excel-táblát) e-mailben kell elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, és azon tárgyak listáját fogja tartalmazni, amelyekre a hallgató kérelmet nyújt be.

Elsődleges célunk az elektronikus melléklet bevezetésével, hogy az elfogadtatni kívánt tárgyak (kurzusok) a mintatantervben szereplő adatokkal (tárgykód, tárgynév, kreditszám stb.) kerüljenek leadásra. A kérelmek feldolgozása során a Tanulmányi Osztály sokszor  szembesült azzal, hogy a hallgató nem a megfelelő kóddal, kreditszámmal vagy tárgynévvel nyújtotta be a kérelmet. Ilyenkor egyeztetések sorozata indult meg az illetékes tanszékekkel. Ezt a nehézséget szeretnék elkerülni az elektronikus melléklet megküldésének bevezetésével.

Módosítás: 2018. január 25.

Károli Gáspár Ösztöndíj-felhívás, 2016/2017. tanév II. (tavaszi) félév

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj.
Az ösztöndíj célja: tehetséges, tanulmányukat kiemelkedően végző önköltséges hallgatók támogatása.
Az Ösztöndíjra a Egyetem azon önköltséges (költségtérítéses) hallgatója pályázhat, aki első helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárás során.
A pályázat leadásának határideje: 2017. február 27. (hétfő), 12:00
A nyertes pályázók névsorának közzététele: 2017. március 10.

Módosítás: 2017. március 19.

Megjelent a rendszeres szociális támogatás pályázati kiírása

Újra lehet pályázni a rendszeres szociális támogatásra.

A 2016/2017. II. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Leadási határidő: 2017. február 21. (kedd), 16:00

A pályázatok a Hallgatói Önkormányzat mindhárom irodájában (D25, Reviczky utca, Bécsi út) leadhatóak, ügyfélfogadási idő alatt, személyesen. (A portán leadott pályázatok nem kerülnek elbírálásra.)

Módosítás: 2017. március 19.

A magyarországi reformáció és Európa fél évezrede

A KRE BTK Történettudományi Intézet Koraújkor-, Gazdaság- és Művelődéstörténeti Tanszékének Református Kultúrtörténeti Kutató Csoportja a Reformáció 500 éves évfordulója emlékének keretében 2017. március 13-án konferenciát rendez A magyarországi reformáció és Európa fél évezrede (Hit, kultúra, hatalom és szolgálat) címmel.

Az egész napos konferencia programjai 9.30-tól kezdődnek a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Buda Béla Dísztermében (1088 Budapest, Reviczky u. 4. I. emelet).

Módosítás: 2017. március 19.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2016/2017. tanév II. félévében

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2016/2017. tanév II. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele 2017. február 27-től (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály Ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2017. december 01.

Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium

Tájékoztatás a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumról

A szakkollégium alapító igazgatója: dr. habil. Sepsi Enikő

Oktatásszervezési igazgatóhelyettes:

A szakkollégium ügyintézője: Schőn Klaudia
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 (30) 333 80 41

Műhelyvezetők:

  1. Történettudományi Műhely: dr. Hóvári János
  2. Nyelvtudományi Műhely: dr. Furkó Péter
  3. Irodalom- és Kultúratudományi Műhely: dr. habil. Horváth Géza
  4. Művészettudományi, Média- és Művészetpedagógiai Műhely: dr. habil. Sepsi Enikő
  5. Filozófiai és Vallástudományi Műhely: dr. Borsi Attila
  6. Társadalomtudományi Műhely: dr. Bozsonyi Károly
  7. Pszichológiai Műhely: prof. dr. Vargha András
  8. Tanárképző Műhely: dr. Simonfi Zsuzsanna


Általános értelmiségképző kurzusok vezetői:

A keresztény spiritualitás és gondolkodás története. dr. Horváth Orsolya és prof. dr. Fabiny Tibor

Közéleti és etikai kérdések. Dr. Bába Iván

Egészségtudatosság. dr. habil. Lázár Imre, Nemes Éva, Takács Péter

Családi és közösségi életre nevelés. dr. Komlósi Piroska

Gazdálkodási és management ismeretek. Mádi Zoltán

A szakkollégium 1. félévének kurzusai (2017. ősz):
Bevezetés a történettudományba
Nyelv, kultúra, protestáns identitás
A kultúrák fordíthatósága, kulturális transzferfolyamatok
Művészetek és társadalmi kommunikáció
Vallás, hit és mai kérdések
Bevezetés a hálózati társadalom tanulmányozásába
Vallás, jólét, spiritualitás és mentális egészség
Protestáns nevelés a folytonosság és a megújulás erőterében
Közéleti és etikai kérdések
Egészségtudatosság
Családi és közösségi életre nevelés
Gazdálkodási és management ismeretek


A Benda Kálmán Szakkollégium működése során a református kollégiumok több évszázados hagyományaira építő identitást és szemléletet alakít, ahol a tehetséggondozó tevékenység egyben emberformáló, közösségépítő munka is. Célunk olyan hallgatók oktatása és nevelése, akik számára az oktatás és a kutatás társadalmi szolgálat. Nemcsak magas szintű, elmélyült szakmai ismeretekhez jutnak a beiratkozott hallgatóink, hanem a humán kultúra iránti elkötelezettségük, az európai keresztyén értékek tisztelete képessé teszi őket arra is, hogy a tolerancia és az ökumené szellemében integráló személyiségekké váljanak a magyar társadalomban. Előzményeit tekintve a francia „grandes écoles” hagyományaiból éppúgy merít, mint a legeredményesebb hazai példákból.

A Szakkollégium előadássorozatait és kurzusait úgy alakítjuk ki, hogy azok illeszkedjenek egyrészt a protestantizmus, másrészt a nyelv, kultúra, identitás összefüggéseit vizsgáló kérdéskörökhöz. Fontos célunk az egyes műhelyek munkájának összehangolása, a vizsgált témák a multi- és transzdiszciplináris megközelítése, közös kurzusok indítása. Szeretnénk, ha hallgatóink betekintést nyernének, és lehetőség szerint be is kapcsolódnának a KRE BTK tudományos műhelyeiben folyó kutatásokba.

A szakkollégiumi tehetséggondozás pillérei:

  1. Egyetemi tanterven kívüli emelt szintű képzés, melynek célja a széles körű és magas szintű szakmai ismeretek átadása, a hazai és külföldi modern kutatási trendek bemutatása.
  2. Témavezetővel egyeztetett önálló kutatás, amely lehetőség szerint az Egyetem valamely kutatóműhelyének témáihoz kapcsolódik.
  3. Általános műveltségi, szaknyelvi, menedzsment ismereteket bővítő vagy akár személyiségfejlesztő és egészségmegőrző kurzusokat is kínálunk a műhelyek hallgatói számára.


A szakmai, tudományos és kutatómunka szakterületi műhelyekben folyik. Egy hallgató több műhely munkájába is bekapcsolódhat:

  1. Történettudományi Műhely
  2. Nyelvtudományi Műhely
  3. Irodalom- és Kultúratudományi Műhely
  4. Művészettudományi, Média- és Művészetpedagógiai Műhely (Színháztudomány, művészettörténet, média-, mozgókép- és kommunikációtanár szakos hallgatók számára. Második műhelyként egyéb szakosok is választhatják.).
  5. Filozófiai és Vallástudományi Műhely
  6. Társadalomtudományi Műhely
  7. Pszichológiai Műhely
  8. Tanárképző Műhely


A szakkollégium a VIII. kerület palotanegyedében, a Horánszky és a Krúdy Gyula utca sarkán (Horánszky u. 26.) található, mindössze 200 méterre a KRE BTK Reviczky utcai épületétől, és 600 méterre a Kálvin tértől. A szakkollégium egy újonnan kialakított épületet vehet birtokba.

Az épületben összesen 80 fő számára biztosított az elhelyezés egy-, két- és háromágyas szobákban. A szobák saját bejáratú lakrészekben találhatók, azaz minden 2-3 szoba rendelkezik egy vagy két közös fürdőszobával, konyhával, étkezővel. Az alábbi képen példaként mutatunk egy 4 fős lakrészt.


 
A lakórészeken felül számos oktatási és hallgatói közösségi helység is van a kollégium épületében. Természetesen minden szoba rendelkezik a mai elvárásoknak megfelelő internet kapcsolattal is.


Kollégiumi díjak:
     -    az államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben részt vevő nappali munkarendos, valamint az állami
          ösztöndíjban részesülő doktori képzésben részt vevő nappali munkarendos hallgatóink részére: 13.000 Ft/hó/fő
     -    költségtérítéses/önköltséges hallgatóink részére: 21.500 Ft/hó/fő

 

Alapító okirat
Képzési program
Küldetésnyilatkozat
SZMSZ 

Módosítás: 2018. április 13.

Megújul a KRE BTK Kommunikáció- és Médiatudomány MA-képzése!

Ingyenes felkészítő kurzust indítunk kommunikáció- és médiatudomány MA-képzésünkre, amelyen előzetes regisztrációt követően lehet részt venni. Jelentkezését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várjuk.

Módosítás: 2017. március 19.

A Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása a 2016/2017. tanév II. félévében

Módosítás: 2017. március 19.

A Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása a 2016/2017. tanév II. félévben a Dózsa György út 25-27. alatti, illetve a Reviczky utcai egyetemi épületben, valamint a Pszichológiai Intézetben

Módosítás: 2017. december 01.

2016 február

  • Pályázati felhívás

    A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara pályázatot hirdet 2 fő részére a Handong Global Egyetemen (Pohang, Dél-Korea) eltöltendő egy féléves részképzésre a 2016/17-es tanév őszi félévében.

    A pályázati feltételek, a jelentkezési lap és a részképzéssel kapcsolatos általános tájékoztató a megfelelő vastagon szedett kifejezésekre kattintva tölthetők le.

    A pályázatok leadási helye: KRE/BTK dékánhelyettesi titkárság (1088 Budapest, Reviczky u. 4. I. em. 111.)

    Jelentkezési határidő: 2016. március 3. 16:00

  • Nyílt napok

    A KRE BTK nyílt napjai itt érhetők el.

    Regisztráció itt.

Módosítás: 2016. február 07.

Rajzpályázat a magyar címer és zászló megünneplésére

 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen a világban bárhol élő, valamennyi magát magyarnak valló diák és egyetemista számára rajzpályázatot hirdet.
 
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és a kivitelezés eszköztára: A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a székely zászlót a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi esemény kontextusában ábrázolva. 
 
A pályamunkák beérkezési határideje 2015. március 5. (csütörtök)
 
A pályamunkák beküldésének feltételei, díjazás és további hasznos információk az alábbi dokumentumban olvashatók.
 
A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a www.nski.hu honlapján teszi közzé. A díjak és elismerések ünnepi keretek között történő átadására 2015. március 16-án kerül sor. A díjazottak az esemény részleteiről külön tájékoztatást kapnak. (A nem budapesti helyezettek díjátadóra történő utazását és esetlegesen felmerülő szállását a szervezők biztosítják.)

Magyar zászló és címer pályázat – lemondó nyilatkozat


Módosítás: 2015. február 24.

Hamvazószerda és böjt

 

A Szentírásban is olvasunk a böjtről, ami az Ószövetségben gyakori formája a bűnbánatnak és az Istenhez való odafordulásnak, az Újszövetségben pedig a kegyesség megélésének három formája között találjuk a Hegyi beszédben (imádkozás, adakozás, böjt, Mt 6,1-18), ahol Jézus a helyes, azaz a nem képmutató böjt fontosságát hangsúlyozza. Ennek nyomán az egyház történetében is találkozunk az önmegtartóztatás, a magunk sanyargatásának gyakorlatával. Ez többnyire egy bizonyos időtartamra vonatkozik, mint például a nagypéntek-húsvét előtti időszak negyven napja. A külső, sokszor furcsa, a mai élet számára szokatlan tartózkodásoktól elválaszthatatlan a belső tisztulás, csendesség, Istenre figyelés szándéka.

A negyven napos böjt bibliai előképekre vezethető vissza (Mózes, Jézus). Mivel a nagyböjti vasárnapokat nem számították böjtös napoknak (ma sem), ezért az első vasárnap előtti szerdán kezdték a Húsvétra készülés időszakát. A böjt elsősorban a római katolikus gyakorlatban hamvazószerdával kezdődik. Ezt hívják másként böjtfőszerdának, böjtfogadószerdának, szárazszerdának, aszalószerdának is.

Az ünnep eredete abból a szokásból van, hogy a múlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamut megszentelik, utána pedig következik a hamvazás. Maga a hamu, mint a bűnbánat eszköze jelenik számos bibliai történetben ismert. A nyilvános bűnbánat a nagyböjt első napján vette kezdetét. Ehhez járul később a hamuval való megszórás, vagy kereszt rajzolása a homlokra.

A szimbólumokkal óvatosan bánó reformátusok azóta sem élnek a porral való meghintés szokásával. Református gyakorlatunk a böjtfőt vasárnapra teszi, legtöbb helyen úrvacsorával fejezik ki a közös és az egyéni bűnbánat fontosságát, a Húsvétra való készülés kezdetét. Kálvin szerint a böjtölés azt a szándékunkat és vágyunkat teszi jelenvalóvá és nyilvánvalóvá, hogy mi a teremtő, megváltó, megszentelő Istenéi vagyunk, aki „megemlékezik róla, hogy por vagyunk” (Zsolt 103,14) Egy érdekes szokás végül: Pusztakovácsi katolikusai a megmaradt farsangi ételeket a református családoknak ajándékozták.

Bölcsföldi András lelkész


Módosítás: 2015. február 18.

Felvételi a Károlin!

 

A Károli Gáspár Református Egyetem a 2015/2016. tanévben az alábbi képzési szinteken hirdet felvételt: alapképzés, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, mesterképzés, szakirányú továbbképzés, részismereti képzés, pedagógus-továbbképzés, doktori képzés.
 
Képzéseinkről bővebben a Felvételi aloldalon tájékozódhat.

A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás határideje a 2015. szeptemberben induló képzésekre: 2015. február 15.
 
Nyílt napok:
 
Állam- és Jogtudományi Kar
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.01.30 (péntek) 10:00
2015.02.07 (szombat) 10:00

A Kar képzési kínálatáról bővebben Dr. Törő Csaba Attila dékán beszélt az Ars Boni jogi folyóiratban.
 
Bölcsészettudományi Kar
(H-1088 Budapest, Reviczky u. 4.)
 
2015.01.27 (kedd) 11:00 alapképzés, osztatlanképzés;
                         13:00 mesterképzés
2015.02.06 (péntek) 11:00 alapképzés, osztatlan képzés;
                            13:00 mesterképzés
 
Hittudományi Kar
(H-1092 Budapest, Ráday u. 28.)
 
2015.02.12. (csütörtök) 9:00
 
Tanítóképző Főiskolai Kar
     -          nagykőrösi képzési helyszín
(H-2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.)
 
2015.02.05 (csütörtök) 9:30
 
     -          budapesti képzési helyszín
(H-1042 Budapest, Viola u. 2-4.)
 
2015.02.03 (kedd) 10:00


Módosítás: 2015. február 10.

Egyetemünk csatlakozott a CCCU-hoz

 

Örömmel tájékoztatjuk az Egyetem közösségét, hogy a Károli csatlakozott a Council for Christian Colleges and Universities (röviden: CCCU) nevű nemzetközi szervezethez. Csatlakozási szándékunkat az Egyetem Szenátusa 344/2013. (IX.18.) számú határozatával támogatta. Az amerikai székhelyű CCCU évente kétszer bírálja el a csatlakozni kívánó intézmények jelentkezését. Egyetemünk kérelmét a CCCU Igazgatótanácsa 2015. januári ülésén fogadta el. A csatlakozással Egyetemünk bekerült a keresztény felsőoktatási intézmények nemzetközi vérkeringésébe, a szervezet szakmai programjaiban való részvétel mellett sokféle módon kapcsolódhat a hasonló profilú egyetemek munkájához.


Módosítás: 2015. február 10.

Megtartó hűség - Házasság hete

Hazánkban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a házasság hete, a keresztény egyházak, illetve civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy
• felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára,
• segítséget nyújtson a házasságra készülőknek,
• ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.

A 2015-ös Házasság hete házaspár arca Dr. Tomka János, az Állam- és Jogtudományi Kar Közgazdasági Tanszékének tanszékvezetője, főiskolai tanár és felesége, Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök. Megtiszteltetés intézményünk számára, hogy Tanszékvezető úr és felesége a Házasság hetének házaspár arcaként egyben Egyetemünket és annak értékeit is képviselik  a rendezvénysorozatban.

A Házasság hete c. programsorozatról bővebb információk találhatóak a http://hazassaghete.hu/ oldalon.

Fotó: www.hazassaghete.hu/Hollai Gábor


Módosítás: 2015. február 09.

Gyászjelentés

 

Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 93. esztendejében elhunyt Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Egyetemünk díszdoktora.
 
Schweitzer József a zsidó-keresztyén párbeszédben, az egyházak és vallások közötti közeledésben elévülhetetlen érdemeket szerzett. A magyarságát és zsidóságát mindig teljességgel felvállaló közösségvezető szeretete és embersége képes volt arra, hogy áthidalja a hitbeli különbségeket. Főrabbi úr sok szállal kötődött Egyetemünkhöz, ezért az Egyetem Szenátusa 2012-ben Károli Emlékéremmel tüntette ki. Bölcsességét, barátságát Egyetemünk közössége hiányolni fogja.


Módosítás: 2015. február 06.

Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny döntője

 

2015. február 2-án lezajlott a Jane Haining verseny döntője a budapesti Vörösmarty iskolában. A református győztesnek és felkészítő tanárának fődíja egy skóciai utazás, amit a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny Alapítvány szervez. Az utazáshoz szükséges repülőjegyet a Károli Gáspár Református Egyetem ajánlotta fel.

Képünkön a református győztes Facskó Adria, a Szentendrei Református Gimnázium tanulója, felkészítő tanára, Hertei Krisztina, valamint Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója és Sümeghy Gyula, a KRE nemzetközi csoportvezetője látható a díjátadáson.


Módosítás: 2015. február 05.

Országh László-díjat kapott Prof. Dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár

2015. január 29-én átadták az Országh László-díjakat a Magyar Anglisztikai Társaság nemzetközi konferenciáján a Debreceni Egyetem Aulájában. Az idei díjazottak Fabiny Tibor irodalomtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, az Anglisztika Intézet intézetvezetője és Pelyvás Péter nyelvész, nyugalmazott egyetemi docens (Debreceni Egyetem, Angol Nyelvészeti Tanszék).
 
A díjat nemzetközileg elismert, angol nyelven publikáló tudós kaphatja, aki méltó képviselője a hazai anglisztikának.  A díj elnyerését oklevél dokumentálja és a kitüntetettek bronzplakettet is átvehettek. Az elismerést a nagy szótárszerkesztő tudós emlékére 1997-ben alapították.
 
A díjhoz szívből gratulálunk!


Módosítás: 2015. február 04.

A Károli a keresztyén egyetemek nemzetközi hálózatában

Prof. Dr. Balla Péter rektor és Dr. Sepsi Enikő dékán 2014. február 8-16. között látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban, melynek során részt vettek a Council for Christian Colleges and Universities (CCCU) konferenciáján.

A CCCU, a keresztény főiskolák és egyetemek szövetsége 1976-ban 38 taggal kezdte meg működését. Jelenleg a Tanácsnak 119 észak-amerikai és 55 társult intézmény a tagja 20 országból. A CCCU egy nonprofit szervezet, melynek központja a történelmi Capitol Hill negyedében, Washingtonban található. Célja, hogy segítse a keresztény/keresztyén felsőoktatási intézményeket saját céljaik megvalósítása érdekében. Évi 13 millió dolláros költségvetésével, 72 alkalmazottal és több száz önkéntessel a CCCU több mint 100 programot és szolgáltatást biztosít tagjai számára (hallgatóknak és dolgozóknak egyaránt).


A CCCU konferencián való részvétel elsődleges célja a Károli CCCU-ba való belépésének elősegítése és a kapcsolatépítés volt. A konferenciát megelőzően az egyetem képviselői a Los Angeles-i magyar baptista gyülekezet vendégei voltak. Február 9-én Prof. Dr. Balla Péter rektor igehirdetéssel szolgált a baptista gyülekezet istentiszteletén.

A CCCU konferencián a plenáris üléseken kívül Balla Péter rektor az egyetemek elnökei/rektorai szekciójában (peer session), Sepsi Enikő dékán pedig az Off-Campus program nemzetközi szekciójában vett részt, ahol mindketten beszéltek az egyetemünkről, s jelezték az együttműködési készségünket.

A látogatás alkalmával megismerkedtek a L.A. Film Studies Centerrel, mely a CCCU közös képzőhelye. A képzést professzionálisan felszerelt stúdiók, filmkészítési és filmipari profil jellemzik.


A KRE képviselői Marlene Wall, az LCC rektora és William Robinson, a CCCU elnöke társaságában


Módosítás: 2014. március 02.

Latintanárok szakmai napja

A Református Pedagógiai Intézet tisztelettel meghívja Önt a latintanárok részére szervezett szakmai napra.
 
Helyszínek:

1. nap: Eötvös Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11-13.
2. nap: MRE Zsinata, 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Időpont:

2014. február 28. 15.30-20.15 (péntek)
2014. március 1. 10.00-18.00 (szombat)

A rendezvény szakmai szervezője Dr. Czeglédi Sándor egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanárképző Központ Szakmódszertani Csoportjának oktatója.
 
Czeglédi Sándor Icarus szárnyalása és bukása: adalékok a történet utóéletéhez címmel szakmai előadást is tart 2014. február 28-án 19.30-tól.
 
A programról bővebben itt olvashatnak.
 
Jelentkezni lehet: a mellékelt jelentkezési lap segítségével 2014. február 21-ig.
 
Jelentkezési lap
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Módosítás: 2014. február 17.

Újra kiírták a Sportcsillagok Ösztöndíját

A Kormány döntése alapján tavaly ősszel indult el a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj, amelynek célja a magyar felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az újfajta hallgatói támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó 35 éves kor alatti, nemzeti válogatott kerettagsággal rendelkezzen.

A jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. február 21. péntek

A 2013/2014. tanév 2. félévre történő jelentkezés feltételeit és a pályázati útmutatót itt és a mellékletben olvashatja el.


Módosítás: 2014. február 14.

A károlis „új nemzedék”

Február 9-én, vasárnap 11:30 órai kezdettel az Új Nemzedék című műsorban láthatnak a Duna Televízió nézői egy összeállítást az Egyetemen folyó hallgatói életről. A havonta jelentkező műsor fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak. Témája a népek és vallások közti testvériség és párbeszéd.

A műsorban megszólal egyetemünk rektora, Prof. Dr. Balla Péter, illetve hallgatóink is beszámolnak az egyetemen folyó oktatásról, az ösztöndíj-lehetőségekről, valamint a közösségi életről.














Módosítás: 2014. február 04.

EMLex - Felvételi 2013

Kedves Felvételizők, leendő és jelenlegi Hallgatóink!

A BA-képzésre jelentkezők figyelmébe is ajánljuk alábbi képzésünket (EMLex), mely kiváló lehetőségeket kínál azok számára, akik a szótárkészítés iránt érdeklődnek, és szívesen folytatnának tanulmányokat Európa nagy egyetemein. Magyarországon kizárólag a Károli Gáspár Református Egyetem Német Tanszékén lehetséges a képzésbe való bekapcsolódás!

Az Europäischer Master für Lexikographie nemzetközi, kilenc egyetem együttműködésén alapuló interdiszciplináris mesterképzés. A hallgatók (és oktatók) kiutazását kölcsönös Erasmus-szerződések biztosítják, így a hallgatók valamennyi résztvevő intézmény, meghatározott szakterületekre specializálódott oktatóinak blokkszemináriumait végiglátogathatják.

A részletekről, a jelentkezés feltételeiről és további előnyeiről két dokumentumból is tájékozódhatnak az érdeklődők:
Mi az EMLex? Általános bemutató és a képzés moduljai [pdf]
Részletes leírás: célkitűzések, társegyetemek, a jelentkezés feltételei [pdf]
Jelentkezési adatlap [pdf




















 


Módosítás: 2013. június 11.

Népfőiskolai Hét Pócsmegyeren

NÉPFŐISKOLAI HÉT
PÓCSMEGYEREN

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a Pócsmegyeri Református Templomba!

Március 9. péntek 18.00 óra

REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSZET
MAGYARORSZÁGON 1920-1948

Millisits Máté művészettörténész régi kedves ismerős Pócsmegyeren. Előadás-sorozatának harmadik része egy újabb történelmi időszakot ölel fel. A bemutatásra kerülő képanyag jól szemlélteti a magyar reformátusok templomépítési hagyományait.  Az estén külön tisztelgünk Ravasz László püspök előtt, aki Budapesten templomépítések egész sorát kezdeményezte.

Március 10. szombat 16.00 óra

A ROMANO GLASZO EGYÜTTES
HANGVERSENYE

Lakatos György vezetésével 2009-ben alakult újjá a nagy múltú együttes, amikor csatlakozott hozzá öt énekes kislány és egy táncos zenész fiú. A cigány népi kultúrából gazdag ízelítőt adó fergeteges hangulatú koncert után beszélgetés kezdődik hallottakról, illetve arról, mit tehet a református egyház a cigányság magyarországi boldogulásáért? A beszélgetésen Lakatos György mellett részt vesz felesége, Závodi Emese református lelkipásztor, az Önkéntes Diakóniai Év program magyarországi elindítója.

Március 12. hétfő 18.00

A HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG
SORSKÉRDÉSEI

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hivatalba lépése óta történelmi változások tanúi lehetünk a határon túli magyarság anyaországgal való kapcsolatában. Az eddigi eredményekről, a politika lehetőségeiről, a jövő esélyeiről beszélgetünk előadónkkal. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy számtalan kötelezettsége mellett elfogadta meghívásunkat!

Március 13. kedd 18.00 óra

EÖTVÖS LORÁND ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Dr. Bodoky Tamás geofizikus, egyetemi magántanár a magyar és egyetemes fizika tudománytörténet egyik legnagyobb alakját, a műszeres kőolajkutatás elindítóját mutatja be előadásában. Nagy örömmel köszöntjük a Leányfalui Református Egyházközség gondnokát népfőiskolánk előadói között!


Módosítás: 2013. április 30.

Részvétel az „Implementation of the Lisbon Strategy (Europe 2020), 2nd edition (EU)” nevű intenzív programban

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke szakmai partnerként részt vesz az „Implementation of the Lisbon Strategy (Europe 2020), 2nd edition (EU)” Erasmus Intensive program keretében megrendezett hét hónapos nemzetközi kurzusban. A program résztémái: humán-erőforrás menedzsment; munkajog; gazdasági növekedés, (KKV-k szerepe); CSR (Vállaltok Társadalmi Felelősségvállalása); szociális védelem.  A karról 5 joghallgató vesz részt a programban: Espár Alexandra, Konta Éva Mercédesz, Lehoczky Emese, Muzsalyi Róbert és Urbán Liliána. Mentorként vesz rész a programban: Dr. Kun Attila tanszékvezető, egyetemi docens és Dr. Homicskó Árpád Olivér egyetemi docens.


A programban résztvevő európai egyetemek:


Módosítás: 2013. április 30.

KRE - Tréninghét programtervezet

   Tisztelt Hallgatók!

Az Egyetemünk második alkalommal 2012. március 26-30. között rendezi meg a „Tréninghét” elnevezésű programsorozatát.

Ennek keretében összegyetemi programok, valamint kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások, előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.

 

A RÉSZLETES PROGRAMTERVRŐL AZ ALÁBBI LINKEN TALÁLHATÓ TÁBLÁZATBAN TÁJÉKOZÓDHAT.

Részletes programtervezet. - (frissítve 2012.03.23.)

 

A programok, és a jelentkezések kapcsán folyamatosan értesítjük Önt Neptunon keresztül.

 

Várunk minden kedves érdeklődőt.


 

Hallgatóknak

Oktatóknak


Módosítás: 2013. április 30.

Indigenous Perspectives konferencia

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM és az EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

AZ ÉSZAK-AMERIKAI ŐSLAKOSOK VILÁGA (INDIGENOUS PERSPECTIVES OF NORTH AMERICA)
címmel konferenciát szervez 2012. március 8-10. között a két egyetem BTK-inak kampuszain.
A konferencia kiemelt támogatói:
Kanadai Nagykövetség, Egyesült Államok Nagykövetsége és Mexikói Nagykövetség.

A nemzeti és őslakos kisebbségek kérdése a világ minden táján aktuális és kutatott kérdéskör. Ez Közép- és Kelet-Európára is igaz, ahol kiváló kanadisztikai és amerikanisztikai kutatóműhelyek működnek, amelyek többek közt ezt a témát is kutatják. Az ilyen tárgyú hazai kutatások élénkítése és a nemzetközi tudományos együttműködés erősítése végett szervezzük konferenciánkat.

Az angol, francia és spanyol nyelven zajló konferencia az észak-amerikai (Kanada, Egyesült Államok és Mexikó) őslakosokkal foglalkozik, azon belül is a következő témákat öleli fel: emberi jogok és joguralom; demokrácia és társadalmi-kulturális sokszínűség; társadalmi kohézió, béke és biztonság; környezetvédelem és gazdasági fejlődés; művészi ábrázolás és interpretáció (képzőművészet, zene, irodalom); protestáns és más missziók tevékenysége az őslakosok körében; vallás, tudomány és tudományos fejlődés; őslakosokkal foglalkozó tananyagok bemutatása.

A témák köré épülő szekció-előadásokon kívül a programban plenáris előadást tart Nathan Kowalsky (University of Alberta), Agustín Cadena Rubio író (Mexikó), Hartmut Lutz (a GKS korábbi elnöke, University of Greifswald, Németország és University of Szczecin, Lengyelország), valamint James Oberly (University of Wisconsin-Eau Claire). Kerekasztal-beszélgetést szervezünk az emberi jogok és társadalmi perspektívák, illetve az őslakosok művészete témában, ezenkívül diákkerekasztal és fórum, valamint – középiskolai tanárok részére a Károli Tanárképző Délutánokkal közös eseménysorozat részeként – módszertani műhelymunka és kulturális események kerülnek megrendezésre. A konferencia válogatott előadásaiból kiadvány készül.

Az előadók között a felsőoktatás különböző humán és reál területein dolgozó kanadai, USA-beli, mexikói, közép- és kelet-európai, oroszországi, indiai és dél-koreai szakemberek, továbbá számos egyetem diákjai mellett a civil szervezetek képviselőit is megtalálhatjuk. A konferenciát számos kulturális esemény színesíti: felolvasás, élő indián zene, több kiállítás és dokumentum-film vetítés is része a programnak. Az eseményt Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó külképviseletei támogatják. A március 8-i megnyitón (helyszíne: KRE BTK, Reviczky u. 4., Díszterem, 9 óra) terv szerint beszédet mond a KRE Rektora és a KRE BTK Dékánja, az ELTE Rektora és az ELTE BTK Dékánja, valamint Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó nagykövetei, illetve konzulai.

További felvilágosítást a következő e-mail címen kaphatnak: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A konferencia részletes programja

Információk


Módosítás: 2013. április 30.

Ökumenikus Diákfilmszemle

A Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium az evangélikus, katolikus és református általános- és középiskolák diákjai számára országos filmszemlét hirdet.

A filmek témája:

I. „Kiemelt téma” kategória: ÁLARCOK.
Amikor – szándékosan vagy akaratlanul – más látszik kívülről, mint ami belül van.

II. „Szabadon választott” kategória: bármilyen témában ábrázolhatják az alkotók azt, ami a világból őket megragadta, foglalkoztatja, amit megfilmesítésre érdemesnek ítélnek.

A szemle díjai:
 
 Az ÁLARCOK témával foglalkozó filmeket kiemelten, korcsoportokra
 bontva értékeljük, a szabadon választott témájú filmeket egy kategóriában.
 A díjak az iskolai filmkészítő műhelymunkát segítő videofelszerelésekből és
 professzionális videoszerkesztő szoftverekből állnak a következő értékben:
 
 I. korcsoport, ÁLARCOK téma:
 1. helyezett 80.000 Ft, 2. helyezett 50.000 Ft, 3. helyezett 30.000 Ft;
 II. korcsoport, ÁLARCOK téma:
 1. helyezett 100.000 Ft, 2. helyezett 60.000 Ft, 3. helyezett 30.000 Ft;
 mindkét korcsoport, szabadon választott téma:
 1. hely 80.000 Ft, 2. hely 50.000 Ft, 3. hely 30.000 Ft.

Részleteket lásd itt


Módosítás: 2013. április 30.

Bödeker professzor a Károlin

Prof. Hans Erich Bödeker,

a berlini Max-Planck-Institut für Wissenschaftsgeschichte kutatójának angol nyelvű előadása
a KRE Történettudományi Intézetében

2012. március 9. 14.00
227-es terem


Az előadás címe:

’Begriffsgeschichte as the History of Theory.
The History of Theory as Begriffsgeschichte’


Bödeker professzor a nemzetközi tudományos élet nagytekintélyű alakja. Történetfilozófiai kutatásaiban elsősorban a tudományosság tradicionális kereteinek változásait, ismeretelméleti kérdéseit, illetve a modern tudománykoncepció kialakulásának problematikáját vizsgálja.


Módosítás: 2013. április 30.

Konferencia felhívás

FELHÍVÁS

A százéves Northrop Frye
A Károli Gáspár Református Egyetem
Anglisztika Intézete és Hermeneutikai Kutatóközpontja,
valamint
az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Angol-Amerikai Intézete (www.elte.hu)

nemzetközi konferenciát hirdet
Northrop Frye
születésének centenáriuma alkalmával

Budapesten, 2012. szeptember 7-8-án
angol és magyar nyelven.

A kanadai irodalomtudós, Northrop Frye mindmáig a huszadik század egyik legismertebb és legtöbbet idézett gondolkodója. Műveiben a szorosan vett irodalomtudományon túlmenően kulturális, társadalmi és vallási kérdések széles spektrumát tárgyalta. A Biblia képzeletre összpontosító értelmezése, az interdiszciplináris hozzáállás és a nyugati kulturális örökség átfogó szemlélete a multikulturalizmus és a szellemi útkeresés korában különösképp időszerűvé teszi mondanivalóját.

Vitaindító előadást tart

Robert D. Denham
a Roanoke College (USA) John P. Fishwick emeritus professzora és

Dávidházi Péter
a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Eötvös Loránd
Tudományegyetem professzora

20 perces előadások tartására egyoldalas szinopszissal (maximum 1600 leütés) várjuk a jelentkezőket. A szinopszist és egy rövid (egy bekezdésnyi) életrajzot az alábbi címre és határidőre kérjük:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
2012. április 15.

A jelentkezések kiértékelésére 2012. május 1-ig kerül sor.


Módosítás: 2013. április 30.

Ingyenes filmbemutató

Március 7-én este 7-kor az Uránia moziban (1088 Bp., Rákóczi út 21.) a Kanadai Nagykövetség jóvoltából ingyenesen megtekinthető a The Journals of Knud Rasmussen című film angol nyelven, francia felirattal. A filmvetítés az Indigenous Perspectives of North America című konferenciánk (március 8-10.) előzetes eseménye, és minden idők legnagyobb eszkimó-kutatójának életét mutatja be. Az ingyenes részvétel feltétele a regisztráció a következő e-mail címen:
< Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. >. A férőhelyek száma korlátozott!
Szeretettel várunk minden károlist!


Módosítás: 2013. április 30.

Meghívó: Károli Könyvek és Károli jegyzetek bemutatója

A Károli Gáspár Református Egyetem,
a L’Harmattan Kiadó és a Patrocínium Kiadó
szeretettel meghívja
a Károli Könyvek sorozat és a Károli jegyzetek
bemutatására

2012. február 15-én szerdán, 16 órakor
a KRE BTK Dísztermében (VIII. Reviczky u. 4.)

Rektori köszöntő:
dr. Bozsonyi Károly rektorhelyettes

A Károli Könyvek sorozatot bemutatja:
dr. Sepsi Enikő sorozatszerkesztő, a KRE BTK dékánja
és Gyenes Ádám, a L’Harmattan Kiadó igazgatója

A Károli jegyzetek sorozatot bemutatja:
dr. Dobrocsi Szilvia, a KRE ÁJK oktatója,
a Patrocínium Kiadó szerkesztője

Bemutatásra kerülő kiadványok
Lovász Irén: Szakrális kommunikáció
(Károli Könyvek/Monográfia, KRE-L’Harmattan, 2011)

Szabó András és Petrőczi Éva (szerk.):
A zsoltár a régi magyar irodalomban
(Károli Könyvek/Tanulmánykötet, KRE-L’Harmattan, 2011)

Lázár Imre et al.: Környezet és emberkép
(Patrocínium-KRE BTK, 2011)

Galsi Árpád: Jakab, az Úr testvére
(Károli Könyvek/Mongoráfia/Questiones Theologiae, KRE-L’Harmattan, 2011)


A könyveket bemutatják:
Dr. Bozsonyi Károly
a KRE BTK Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetének vezetője

Dr. Zsengellér József
a KRE HTK dékánja és a Hittudományi Doktori Iskola vezetője
és a Questiones Theologiae felelős kiadója

Dr. Pecsuk Ottó
a Magyar Bibliatársulat főtitkára

Dr. Dávid István
a KRE TFK Kántorképző Intézetének vezetője, orgonaművész

A könyvbemutató hetében a Károli Gáspár Református Egyetem
és a L’Harmattan Kiadó kedvezményes könyvárusítást rendez
a KRE BTK aulájában.


Módosítás: 2013. április 30.

Nyílt nap az ÁJK-n

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Gyere el 2012. február 3-án pénteken 10:00 órától a Nyílt Napunkra, és tudj meg többet a jogászképzésről!

Többek között hallhatsz a felvételi eljárásról és pontszámításról, a Kar nemzetközi kapcsolatairól, a külföldi tanulási lehetőségekről, a karriergondozásról, elhelyezkedési lehetőségekről, és első kézből hallhatod az itt tanuló diákok véleményét az oktatásról, hallgatói életről.

Bővebb információ erre a linkre kattintva érhető el


Módosítás: 2012. február 02.

Közlemény

  Tisztelt Kollégák, Kedves Hallgatók!
  A tegnapi nap (február 1-én), bizonyára több tíz alkalommal kapták meg emailben "Oktatók hallgatói véleményezése kérdőív" illetve "Munkatársak elégedettségének mérése" tárgyú felhívást, hogy a "Kérdőív kitöltés"-re klikkelve elérhetik a kérdőívet.

  Az Unipoll Kérdőívszerkesztő rendszer frissítése során a frissítés bekapcsolta az e-mailek küldését és az eddig legenerált e-maileket kiküldte. Olyan e-mailek mentek ki, amelyek már lezárt kérdőívekre vonatkoztak (2010/11/2 félév).

Az SDA Informatia Zrt. a Kérdőívszerkesztő fejlesztője mindenkitől mélységesen elnézést kér az okozott kellemetlenségért és minden tőle telhetőt megtesz, hogy többet et nem fordulhasson elő.

Megértésüket megköszönve.
KRE & SDA Informatia Zrt.


Módosítás: 2012. február 01.

Meghívó - vendégelőadó

Prof. Dr. Herman J. Selderhuis professzor,

a Refo500 vezetője nyilvános vendégelőadást tart a

KRE HTK-n március 24-én csütörtökön de. 10 órakor.

Az előadás címe:

Das Geheimnis der bleibenden Bedeutung der Theologie Calvins

Helyszín: IX. ker., Ráday u. 28., II. em. Exhortációs terem.

Az előadást a helyszínen fordítjuk, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Módosítás: 2013. április 29.

2011. február 17., Budapest A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának sajtóközleménye

    2011. február 17., Budapest -  A Magyarországi Református Egyház

    Zsinati Hivatalának sajtóközleménye

Európai egyházi állásfoglalás készül az uniós romaügyi stratégiákhoz

2010. február 14-15-én két európai egyházi szervezet, az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága (CCME) és az Eurodiaconia tartotta éves partnertalálkozóját Budapesten, ahol az európai pályázati rendszerek átalakításának fontosságára, a cigány közösségek kulturális sokféleségének jelentőségére is felhívták a figyelmet. A kétnapos tanácskozásnak a Magyarországi Református Egyház (MRE) adott otthont, a konzultáció elso napjának programját az MRE Zsinati Hivatalának szakemberei állították össze.

A CCME-t Doris Peschke főtitkár, az Eurodiaconiát Catherine Storry képviselte. A résztvevők között voltak az MRE mellett az Erdélyi Református Egyházkerület, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE), a Lutheránus Világszövetség (LVSZ), a finn, a norvég, az olasz evangélikus egyház képviselői, az Egyesült Metodista Egyház, valamint dán, holland, lengyel és olasz diakóniai szervezetek küldöttei, továbbá az Európai Egyházak Konferenciája - Egyház és Társadalom Bizottság (CEC-CSC) brüsszeli irodájának egyik vezetője.

A megbeszélések középpontjában a magyar európai uniós soros elnökségi félév egyik legfontosabb témája, a cigányság integrációja állt. Az együttműködő szervezetek egy közös állásfoglalás, javaslatcsomag kidolgozását kezdték meg, melyet a most kidolgozás alatt álló európai romaügyi keretprogramhoz (European Roma Framework), valamint az ehhez kapcsolódó magyar elnökségi következtetésekhez (Council Conclusions) tett közös egyházi hozzájárulásként kívánnak a megfelelő intézményekhez eljuttatni.

A megbeszélés meghívottja volt dr. Izsák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke. Előadásában ismertette a magyar uniós elnökség elképzeléseit az európai romaügyi keret kialakításával kapcsolatban. Rámutatott: a magyar kormány álláspontja szerint nem kizárólag a cigány közösségek, hanem általában a hátrányos szociális helyzetben lévők felzárkóztatására kell koncentrálni, hiszen az azonos helyzetben lévők számára azonos megoldások célravezetők. Az mostanra eldőlt, hogy az EU nem stratégiát készít, hanem egy olyan iránymutatást, amelyhez a tagállamok a saját stratégiáikat igazítják majd. Ez a keretprogram várhatóan még a magyar elnökségi félév alatt elfogadásra kerülhet.

Amint Hámori Ádám, az MRE EU-referense kiemelte: a valósággal való szembenézés nélkül nem lehet hatékony megoldásokat kialakítani. Úgy vélte:
az egyházak egyik erőssége az, hogy semmilyen ideológiai vagy politikai elkötelezettség nem gátolja őket a cigányság helyzetének megértéséhez szükséges tisztánlátásban. A kormányzati és európai intézményeknek nincs erőforrásuk arra, hogy minden esetet külön-külön vizsgáljanak, ebben is segítségükre lehetnek az egyházak és civil szervezetek, melyek a hátrányos helyzetű közösségek mellett tevékenykednek
- hangzott el a tanácskozáson.

További részletes információ a www.reformatus.hu oldalon.

Elérhetőség:
Magyarországi Református Egyház
Kommunikációs Szolgálata
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Tel: 1-460-0753
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.reformatus.hu


Módosítás: 2013. április 29.

Rendezőket keresünk a Csillagpontra

 

 

 
Rendezőket keresünk a Csillagpontra

Szeretettel várjuk olyan 18 évesnél idősebb fiatalok jelentkezését,
akik szívesen látnának el rendezői szolgálatot a Csillagponton, 2011. július 19-23. között.

A rendezők vállalják, hogy a találkozó helyszíni előkészítése és lebonyolítása alatt felkészítés és segítségnyújtás céljából a szervezők rendelkezésére állnak. Továbbá, hogy a találkozót megelőző felkészítő napokon (2011. július 16-a, vasárnap délutántól) már részt vesznek, és a hivatalos záró alkalom után a helyszín teljes rendbetételéig maradnak, illetve a találkozót megelőzően egy közös felkészítő alkalmon is részt vesznek.

Többek között az alábbi területeken várunk közreműködőket:

 

  • helyszínek berendezése, felügyelete,
  • résztvevők irányítása, útbaigazítás, vendégek kísérése,
  • rendrakási és takarítási segítség,
  • színpadi beszerelés,
  • étkeztetés,
  • bejáratok felügyelete,
  • stb.

 

(A regisztrációs feladatokhoz külön keresünk önkénteseket, ha a regisztrációnál szeretnél segíteni, február elejétől jelentkezhetsz a honlapon, egy külön jelentkezési lap kitöltésével!)

A rendezői szolgálat nem egész napos munkát jelent, hiszen váltásban folyik a munka, de napi szinten állandó készültséggel jár, a váratlan helyzetek sikeres kezelése érdekében. A rendezők munkabeosztása mindig az adott nap előtti este készül el.

Jelentkezni 2011. május 16.(hétfő)-ig lehet a jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév.

Kérjük, hogy a jelentkezésedhez csatold fényképedet és legfeljebb egyoldalas önéletrajzodat is! A fényképet és az önéletrajzot küldd el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. (Fénykép helyett internetes közösségi portálok - pl. Facebook - publikus személyi profiljának címe is beküldhető.)

Felkészítő alkalom időpontja: 2011. június 4-e, szombat, 12:30-tól.

Felkészítő alkalom helyszíne: Budapest, Zsinati Ifjúsági Iroda (1146, Abonyi utca 21.)

A rendezők végleges kiválasztása a rendezők vezetője és a logisztikáért felelős személy hatásköre. A rendezők, amennyiben a kiválasztó alkalom után, közös megegyezéssel csatlakoznak a rendezők csapatához a Csillagpont napjai alatt mentesülnek a részvételi díj alól, és napi három étkezés biztosított a számukra. Fedett szállást csak indokolt kérés esetén tudunk biztosítani.

Kérjük, csak olyanok jelentkezzenek, akik maradéktalanul vállalni tudják a fent megfogalmazottakat!

A jelentkezőket kérjük, hogy a tavasz folyamán majd a Csillagpont regisztrációs rendszerében is regisztráljanak résztvevőként, de ne fizessenek addig, amíg nem zárul le a rendezők kiválasztása!

Üdvözlettel,
A CSP csapat

http://csillag.reformatus.hu/2011/rendezo.html


Módosítás: 2013. április 29.

Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv bemutatója

MEGHÍVÓ
Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv bemutatójára


A Károli Gáspár Református Egyetem és a Kölni Egyetem tanárai és diákjai által készített és a Kanadai Külügyminisztérium támogatásával angol nyelven megjelenő Canadian-German-Hungarian Cultural Reader (Kanadai-német-magyar kulturális olvasókönyv) azon középiskolai tanárok és diákok számára készült, akik érdeklődnek a különböző kultúrák és a kulturális sokszínűség iránt.


A könyv 28 egymástól független fejezetből áll, amelyet különböző nyelvi tudásszinttel és kulturális háttérrel rendelkező tanulók is sikerrel használhatnak. Az olvasókönyv ideális kiegészítő anyag a hagyományos középiskolai tanórához, de jól használható nyelvi előkészítő évfolyamokon, iskolanapokon és nyelvi táborokban, valamint nyelviskolai tanfolyamokon is. Az olvasókönyv kiegészítéseként a tanárok számára egy elektronikus formában megjelenő tanári kézikönyv teszi könnyebbé az anyagok feldolgozását és elsajátíttatását. A tanári kézikönyv háttér-információkat, megoldókulcsot, az anyag begyakoroltatását segítő plusz feladatokat és további internetes forrásokat tartalmaz.

Az olvasókönyvet műhelymunka (workshop) keretében is bemutatjuk.

A megrendezendő műhelymunkáról, valamint a műhelymunkán való részvételhez szükséges regisztrációról:

Az esemény címe és jellege:
Introducing the Canadian-German-Hungarian Cultural Reader c. műhelymunka

Előadók:
Albert Rau (Kölni Egyetem)
Nagy Judit, Bánhegyi Mátyás, Bernhardt Dóra (Károli Gáspár Református Egyetem)
Zsizsmann Éva (Országos Idegennyelvű Könyvtár)

Helyszín és időpont:
Országos Idegennyelvű Könyvtár
1056 Budapest, Molnár u. 11.
Kiállítóterem
2011. március 4.
13:00-17:45

A résztvevők egy-egy olvasókönyvet kapnak ajándékba, továbbá azt is megtudhatják, hogy a tanári kézikönyv hol érhető el az interneten.

A műhelymunkát elsősorban gyakorló középiskolai tanároknak ajánljuk.

A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Amennyiben részt szeretne venni, kérjük, részvételi szándékát jelezze a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .

A jelentkezési határidő2011. február 25.


Módosítás: 2013. április 29.

Közlemény

   A Károli Gáspár Református Egyetemnek a Magyarországi Református Egyház Zsinata által megbízott vezetése a munkafolyamatok átvilágítása és újraszabályozása során a korábbi években elkövetett visszaélésekre bukkant a hallgatói ösztöndíjak kifizetésével kapcsolatosan.

Emiatt az egyetem vezetése további belső ellenőrzést rendelt el, és rendőrségi feljelentést tett.


Módosítás: 2013. április 29.

Meghívó

Módosítás: 2013. április 29.

Meghívó - „Az alkotmányozás dilemmái” c. konferenciára

 alt


Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara
tisztelettel meghívja Önt
„Az alkotmányozás dilemmái”
című tudományos konferenciára.

 

Időpont: 2011. február 18. (péntek) 15-18:30 óra
Helyszín: A Magyarországi Református Egyház Zsinati Épülete
 (1146 Budapest, Abonyi u. 21.)

A konferencia díszvendége
Dr. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke

Levezető elnök:
Dr. Bölcskei Gusztáv
a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

A konferencia térképe
A konferencia programja



15.00      Dr. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke
             Megnyitó

15.10      Dr. Szájer József az Európai Parlament képviselője,
             az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese
             Gondolatok az alkotmányozás dilemmáiról

15.40      Dr. Pokol Béla a Károli Gáspár Református Egyetem
              professzora
              A demokrácia és a jogállam az alkotmányozás vitáiban

16.05      Dr. Cservák Csaba a Károli Gáspár Református Egyetem
              egyetemi docense, a Köztársasági Elnöki Hivatal Jogi,
              Alkotmányossági és Közigazgatási Hivatalának vezetője)
              Az államfő a parlamentáris kormányformában

16.30      Vita

16.45      Szünet
              Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes
              és magyarországi története című könyvének bemutatója
              (Századvég Kiadó 2010.)

17.00      Dr. Stumpf István alkotmánybíró
              Jogállamiság és alkotmányozás

17.25      Dr. Kukorelli István az Eötvös Loránd Tudományegyetem
              professzora, volt alkotmánybíró
              Hatalommegosztás és alkotmányozás

17.50     Vita

18.10     Zárszó

Kérjük, hogy részvételi szándékukat 2011.02.15-ig jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

2011. február 16., Budapest
A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának sajtóközleménye



Miközben a parlamentben megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat vitája, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara tudományos konferenciát rendez a Magyarországi Református Egyház zsinati épületében (1146 Budapest, Abonyi u. 21.) 2011. február 18-án, 15 - 18.30 között „Az alkotmányozás dilemmái” címmel.

A konferencia díszvendége Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, további előadók: Dr. Cservák Csaba, Dr. Kukorelli István, Dr. Pokol Béla, Dr. Strumpf István, Dr. Szájer József és Tóth J. Zoltán.

A konferencia megrendezésének indító gondolata Pokol Bélától, az MTA doktorától, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem tanárától származik, aki 2003-ban a Külügyminisztérium által létrehozott munkacsoport tagjaként tevékenykedett az Európai Unió alkotmányának előkészítésében.

A konferencia megrendezésének ötletét és szükségességét az új alkotmány megalkotása kapcsán széles körben beinduló viták adták. Meggyőződésünk, hogy a politikai diskurzus sokszor elfogult érvei mellett érdemes tudományos szemszögből is megvizsgálni az új alkotmány koncepcióját alakító jogi, történelmi, társadalmi és kommunikációs folyamatokat.. A Károli Gáspár Református Egyetem jogászprofesszorai és tanárai az elemzéseikben eddig is vizsgálták az alkotmányozás kérdéseit, és így adódott a gondolat, hogy az alkotmány koncepciójának a megjelenése után a nyilvánosság előtt is megvitassuk ezeket.

A konferencián az előadások és viták a demokrácia és jogállamiság kérdései és dilemmái köré csoportosulnak. A jelenlévők megvizsgálják a kormányok alkotmányozási törekvéseit és azok kritikáját a demokrácia vagy a jogállam féltése oldaláról, valamint az alkotmánybíróság jogkörét és annak működését a politikai demokráciával összefüggésben.

További információ a konferenciát követően a www.református.hu oldalon
található majd.

Elérhetőség:
Magyarországi Református Egyház
Kommunikációs Szolgálata
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Tel: 1-460-0753
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.reformatus.hu 


Módosítás: 2013. április 29.

Meghívó - A református tanítóképzés múltja, jelene, jövője c. nemzetközi konferenciára

 
Meghívó

A református tanítóképzés múltja, jelene, jövője c.

nemzetközi konferenciára

 

A KRE Tanítóképző Főiskolai Kar részéről Dr. Szenczi Árpád plenáris ülésen, Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit és Ackermanné Kelő Kamilla szekció üléseken tartanak előadást.

Időpont: 2011. február 25.
Helyszín: Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, 4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7.

Részletes program itt


Módosítás: 2013. április 29.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Europaicum 2011/2012 vendégoktatói professzori állás betöltésre

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) az ösztöndíjak széles palettáját kínálja a magyar hallgatóknak, diplomásoknak, doktoranduszoknak, kutatóknak és oktatóknak.

A Saarbrückeni Egyetem 2011/2012-es tanévre professzori állást hirdet meg magyar főiskolai, egyetemi oktatnak, akik „Európai témában” jártasak.

Pályázati határidő: 2011. március 15.


Pályázati kiírás magyarul

Pályázati kiírás németül


Módosítás: 2013. április 29.

MEGHÍVÓ - Mészáros Márta előadása a múzeumpedagógia kérdéseiről

A Történeti Intézet Kora újkor-, Gazdaság-és Művelődéstörténeti Tanszéke tanársegéde, Mészáros Márta tart 2011. február 10-én előadást az általa tanított és kutatott, gyakorlott múzeumpedagógia kérdéseiről, különös tekintettel a Károli Gáspár Református Egyetemen oktatott egyik tantárgyáról.

A nagy sikerű, a hallgatók által kedvelt múzeumpedagógiai kurzusok és múzeum-közgyűjteményi látogatások tapasztalatairól, a BA-s órarendbe beilleszthetőségről, a nehézségekről és a szépségekről szól az előadás, ahol a protestáns (református) elkötelezettség, életszemlélet múzeumpedagógiai oldalát mutatja be az előadó egyetemi kollégánk.


A részletes program: 

A módszertan elmélete és gyakorlata a múzeumpedagógiai képzésben

( A szimpózium áttekintést ad a hazai felsőoktatási intézmények módszertani tevékenységéről)

 

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Pollack terem

Időpont: 2011. február 10. csütörtök 10 óra

Érkezés: 9:30-tól a Bródy Sándor utcai oldalbejárat felől

 

12:45-13:00 Mészáros Márta - Károli Gáspár Református Egyetem
Részletes program: http://www.kre.hu/btk/index.php


Módosítás: 2013. április 29.

Közlemény

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
FELSŐOKTATÁSÉRT ÉS TUDOMÁNYPOLITIKÁÉRT FELELŐS
HELYETTES ÁLLAMTITKÁR

 
Iktatószám: 102 521/2011.


KÖZLEMÉNY


Tájékoztatjuk a 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díjra pályázókat, hogy a TÁMOP 4.1.4. „Minőségfejlesztés a felsőoktatásban” című kiemelt program biztosítja a pályázat lebonyolítási költségeit. Ennek köszönhetően a 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díj eljárási költségeit a pályázóknak nem kell megfizetniük.


Budapest, 2011.  február 3.                                                         

                                                                                                                  Dr. Dux László sk.


Módosítás: 2013. április 29.

MEGHÍVÓ Dr. Nótári Tamás MARCUS TULLIUS CICERO ÖSSZES PERBESZÉDEI című könyvének bemutatójára

  A Magyar Tudományos Akadémia–Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtörténeti Kutatócsoportja,
a Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztályának Jogtörténeti Albizottsága
és a Magyar Jogász Egylet Jogtörténeti Szakosztálya
tisztelettel meghívja Önt

Dr. Nótári Tamás

MARCUS TULLIUS CICERO ÖSSZES PERBESZÉDEI
című könyvének bemutatójára.

A rendezvény időpontja:
2011. február 17. (csütörtök) 16.00 óra

Helyszíne:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Aula Magna
(1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

A könyvet bemutatják:
Dr. Zlinszky János professor emeritus, az Osztrák Tudományos Akadémia tagja, PPKE JÁK
Dr. Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, ELTE ÁJK
Dr. Németh György tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE BTK


Módosítás: 2011. február 07.

Pályázati felhívás - OMAA

 Az Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány (OMAA)/
Stiftung Aktion Österreich-Ungarn (AÖU)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a 2011. évre


Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.
Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg.

A pályázati felhívás részletei...

Módosítás: 2013. április 29.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin