A reformáció napjára emlékezünk

Módosítás: 2021. október 29.

Őszi tréninghét – „A keresztyén ember társadalmi felelőssége”

2021. november 2. és november 5. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok (őszi tréninghét). A közösségi napok témája: „A keresztyén ember társadalmi felelőssége”

Módosítás: 2021. november 05.

Felhívás az MNB Oktatási Klub Fenntarthatósági Esettanulmány Versenyére

Az MNB Oktatási Klub Fenntarthatósági Esettanulmány Versenyt hirdetett a felsőoktatásban tanulók számára.

Módosítás: 2021. október 28.

Ösztöndíj-lehetőség tanár- és tanítóképzésben részt vevő hallgatóknak

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program célja a tanári, tanítói, vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, egyúttal az oklevél megszerzését követően részükre álláshely biztosítása.

Módosítás: 2021. november 11.

25 éves jubileumát ünnepelte a Német Nyelv és Irodalom Tanszék

A Károli Gáspár Református Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszéke 2021. október 20-22. között több eseményből álló rendezvénysorozattal ünnepelte a tanszék alapításának 25. évfordulóját. A jubileumi események nyitóünnepsége a Károlyi-Csekonics-palota Aulájában zajlott. Az esemény nyitóbeszédében Prof. Dr. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony a tanszék elmúlt 25 évének eredményeit és küldetését méltatta.

Módosítás: 2021. november 05.

Az 1956-os forradalomra emlékezünk

Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc 65. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílik a Pesti Vigadóban a Magyar Református Jövőért Alapítvány szervezésében. A Hazádnak rendületlenül elnevezésű tárlat Görgényi István festőművész 1956-os forradalmat tematizáló alkotásait mutatja be.

Módosítás: 2021. október 22.

PROFFORMANCE Nemzetközi Felsőoktatási Oktatói Díj

A PROFFORMANCE konzorcium felhívást hirdet Ausztria, Csehország, Georgia (Grúzia), Horvátország, Magyarország és Szerbia oktatói számára.

Módosítás: 2021. november 05.

Őszi szünetben a TO ügyfélszolgálati irodáinak nyitvatartása

Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodái az őszi szünet alatt (2021. 10. 25-29.) a Pszichológia Intézetben és a Dózsa György út 25–27. szám alatti egyetemi épületekben ZÁRVA tartanak.

Módosítás: 2021. október 22.

Őszi szünetben a TO ügyfélszolgálati irodáinak nyitvatartása

Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodái az őszi szünet alatt (2021. 10. 25-29.) a Pszichológia Intézetben és a Dózsa György út 25–27. szám alatti egyetemi épületekben ZÁRVA tartanak.

Módosítás: 2021. december 02.

Huszártörténeti kutatócsoport szerveződik Egyetemünkön

Réfi Attila történész vezetésével huszártörténeti kutatócsoport szerveződik a Károli Gáspár Református Egyetemen. Ennek okán készített interjút a Magyar Nemzet újságírója Dr. Réfi Attilval, a KRE Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával.

Módosítás: 2021. november 05.

Megjelent ERIC W. GRITSCH VESZÉLYES LELKISÉGEK c. könyve

Az Isten bolondja című nagysikerű Luther-monográfiája (2006) szerzőjének megjelent a legújabb könyve: Veszélyes lelkiségek – a keresztény hit négy visszatérő betegsége (antiszemitizmus, fundamentalizmus, triumfalizmus, moralizmus), HF 44, Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest, 2021).

Módosítás: 2021. október 20.

MEGHÍVÓ "Egyesített Bibliaolvasó" (EBO) bemutatójára

Örömmel tudatjuk, hogy elkészült a 2018-2021 között folyó kutatásunk látható eredménye, az "Egyesített Bibliaolvasó" (EBO).

Módosítás: 2021. október 20.

25 éves jubileumát ünnepli a Német Nyelv és Irodalom Tanszék

A Károli Gáspár Református Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszéke 2021. október 20-22. között több eseményből álló rendezvénysorozattal ünnepli a tanszék alapításának 25. évfordulóját.

Módosítás: 2021. november 05.

Meghívó a Magyar Történelmi Társulat Egyháztörténeti Tagozatának előadására

A Magyar Történelmi Társulat Egyháztörténeti Tagozata meghívja Önt Prof. Dr. Adriányi Gábor: A Vatikán keleti politikája című előadására.

Módosítás: 2021. október 20.

Károli North America Days 2021 Alice Munro at 90: Central European Interpretations

An Online Conference Organized by KÁROLI GÁSPÁR UNIVERSITY OF THE REFORMED CHURCH IN HUNGARY and EÖTVÖS LORÁND UNIVERSITY Budapest, Hungary November 25-26, 2021

Módosítás: 2021. október 20.

Újra igényelhető a Diákhitel Plusz

2021. október 1-től ismét bevezetésre került a kamatmentes, teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz, mely 2022. szeptember 30-ig lesz igényelhető. A termék a felsőoktatási hallgatók számára továbbra is maximum 500.000 Ft összegben érhető el.

Módosítás: 2021. november 05.

Tájékoztatás a 2021/2022. tanév I. (őszi) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2021/2022. tanév 1.(őszi) félévi záróvizsgára jelentkezés ismételten elektronikusan, a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben történik.

Módosítás: 2021. október 20.

Megjelent a Károli Magazin legfrissebb száma!

A Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos hallgatói folyóiratának legfrissebb, őszi száma online formában már olvasható, hamarosan pedig kari épületeink közösségi tereiben is elérhető lesz!

Módosítás: 2021. október 20.

Tájékoztatás a 2021/2022. tanév I. (őszi) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2021/2022. tanév 1.(őszi) félévi záróvizsgára jelentkezés ismételten elektronikusan, a Neptun egységes tanulmányi rendszerben történik.

Módosítás: 2021. december 02.

Tájékoztatás a 2021/2022. tanév I. (őszi) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2021/2022. tanév 1.(őszi) félévi záróvizsgára jelentkezés ismételten elektronikusan, a Neptun egységes tanulmányi rendszerben történik.

Módosítás: 2021. december 02.

Az aradi vértanúk utolsó szavai

Az aradi vértanúk emléknapján Prof. Dr. Hermann Róbertnek, a Történelemtudományi Doktori Iskola vezetőjének az aradi vértanúk utolsó szavait bemutató írását olvashatják.

Módosítás: 2021. október 20.

A világ bizonyos szimmetriája - Meghívó könyvbemutatóra

Csillagászat a Bölcsészkaron? Igen!
A világ bizonyos szimmetriája c., a csillagászat kora újkori történetével foglalkozó kötet bemutatóját 2021. október 15-én, pénteken 17 órakor tartjuk a BTK Reviczky utca 4. szám alatti épületének Dísztermében (I. emelet 100.).
Módosítás: 2021. október 20.

Pályázati felhívás – Szakmai, tudományos ösztöndíjra

KRE BTK 2021/2022. tanév őszi félév

A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja pályázati felhívást tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

Módosítás: 2021. október 20.

A felhasználóbarát színházi nevelés

A felhasználóbarát színházi nevelés (OH_KUT/6/2017 sz)

A Dr. habil. Kiss Gabriella által a KRE BTK Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézete, a Szent István Gimnázium és az MTA Színház- és Filmtudományi Állandó Bizottsága által aláírt Együttműködési Szerződés keretében megvalósuló kutatótanári program (2017-2021) egy, a komplex színházi nevelési előadások reflexiójára alkalmas megközelítésmód kidolgozását vállalta. A művészetközvetítés szempontjából elméleti innovációt és módszertani fejlesztést, a színháztudomány szempontjából történeti és elméleti nóvumot jelentő munka  az alkalmazott színház(tudomány) kontextusába illeszti a színházi nevelési előadásokat, és lehetővé teszi, hogy az előadáselemzés részeként jelenhessenek meg a dráma- és színházpedagógiai, illetve diákszínjátszó tevékenységek. A 2021-ben lezáruló és 2022-től megújítandó kutatás eredményét a Károli Könyvek (KRE – L’Harmattan) sorozatban előreláthatóan 2022-ben megjelenő önálló monográfia (Kiss Gabriella: A Z generáció színházaSzéljegyzetek a dráma- és színházpedagógia színeváltozásához) publikálja.

 

 

 

 

Módosítás: 2020. október 30.

Színházi net-filológia

Színházi net-filológia - OTKA K 81400
A 2014-ben lezárult és a www.philther.hu oldalon prezentált alapkutatás a monográfiák papírlapjáról kilépve, jegyzetek nélkül 6000n terjedelmű rekonstrukciók révén, a fényképek, mozgóképek, szöveges és más típusú hivatkozások mozgékonyságával láttatja az elmúlt hatvan év legjelentősebb színházi előadásait. Azon generációk számára készült, amelyek az internet globális infrastruktúráján szocializálódtak, és olyan rendszert hoz létre, amely a „képi fordulat” után felnövekvő közönség számára kínál linkekre kattintó olvasási stratégiát.
Lásd http://nyilvanos.otka-palyazat.hu/index.php?menuid=930&lang=HU&num=81400

 

 

 

 

Módosítás: 2020. október 30.

Pályázati felhívás – Média Ösztöndíj leendő Károlisoknak

A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara pályázatot hirdet az Egyetem kommunikáció- és médiatudomány alapképzés, kommunikáció- és médiatudomány mesterképzés, valamint média-, mozgókép- és kommunikációtanár osztatlan tanári mesterképzés leendő hallgatói számára.

Módosítás: 2020. december 01.

Távolléti oktatás

 Hallgatóknak

  • Az oktatók és hallgatók közötti kommunikáció többnyire Neptunon történik.
  • Az órákhoz, amelyikről ilyen értesítést kapnak, vagy akinek engedélyezett az online részvétel, MS Teamsen keresztül tudnak kapcsolódni. A szükséges linket az oktatótól kapják meg. Előfordul, hogy más programot használ az oktató, erről is tőle kap értesítést és hozzáférési linket.
  • Többnyire MOODLE-rendszeren keresztül történik a tananyagok megosztása és az esetleges feladatbekérés. Az oktatótól megkapják a szükséges információkat.
  • MOODLE-rendszerről bemutatót rendszeresen tartunk. A WEBINÁRIUM linkjét és a rögzített felvételt Neptunon keresztül küldjük el.

 


Oktatóknak

  • Rendszeresen tartunk a különböző platformokról (MOODLE, Teams, ZOOM) oktatást. Erről a belső levelezési rendszerünkön keresztül küldünk információt és hozzáférési linket.
  • A MOODLE-ben létrehoztunk oktatókat támogató kurzust, ide mindenféle hasznos módszertani, programhasználati tanácsokat töltöttünk fel. Fórumot is működtetünk itt, ahol kérdéseket lehet feltenni, ill. egymást segíteni jó tanácsokkal. A kurzust a Moodle nyitóoldaláról (https://moodle.kre.hu/) a „Kurzusaim” menüpontból érjük el a „Segédletek” pontra kattintva. Főbb témakörök: Prezentációk online készítése, tárolása, megosztása; Online webináriumok, konferenciabeszélgetések; Interaktív részvétel, hallgatók aktivizálása; További hasznos tananyagok, oktatóvideók, irodalom.



Támogató segítség

  • O365 (pl. Teams, egyetemi e-mail cím): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Neptun: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • MOODLE: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Minden esetben javasoljuk a gyorsabb segítségnyújtás érdekében, hogy a konkrét kérdés, segítségkérés leírása mellet a hallgatói Neptun-kódot is legyen szíves megírni.

Hasznos linkek

 

 

Módosítás: 2020. december 01.

Kari Minőségbiztosítási Bizottság (KMB)

Kari Minőségbiztosítási Bizottság (KMB)

 

KMB ügyrendje

KMB tagjai (névsor, beosztás)

KMB évi munkatervei (minőségfejlesztési programjai)

KMB évi minőségbiztosítási beszámolói

KMB üléseinek időpontjai, napirendjei

Hallgatói elégedettségmérés

Munkavállalói elégedettségmérés

Oktatói munka hallgatói véleményezése (OMHV)

 

 

 

 

Módosítás: 2020. október 28.

Útmutató hallgatóknak az HWEB-re (Neptunba) történő szakdolgozat/szakdolgozati portfólió/portfólió/kapcsolódó dolgozat/záródolgozat elektronikus feltöltéséhez

  • Útmutató hallgatóknak az HWEB-re (Neptunba) történő szakdolgozat feltöltéséhez --> ppt-megnyitása
Módosítás: 2020. december 01.

Záróvizsgára történő jelentkezés; Szakdolgozat/Portfólió/Záródolgozat kisokos

  • Alapképzés (anglisztika, germanisztika [néderlandisztika], germanisztika [német], keleti nyelvek és kultúrák [japán], keleti nyelvek és kultúrák [kínai], kommunikáció- és médiatudomány, magyar, pszichológia, szabad bölcsészet, szociológia, történelem) - Záróvizsgára történő jelentkezés; Szakdolgozat kisokos --> ppt-megnyitása
Módosítás: 2020. október 19.

Tréninghét program

Elkészült az őszi tréninghét programja.

Módosítás: 2020. október 16.

Hallgatói tájékoztató Egyetemünk intézményi akkreditációjáról

Tisztelt Hallgatók!

A Károli Gáspár Református Egyetem 2020. évi, rendkívüli fontosságú intézményakkreditációs eljárásával kapcsolatban szeretném tájékoztatni Önöket.

Módosítás: 2020. december 01.

Felhívás Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program célja a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, egyúttal az oklevél megszerzését követően részükre álláshely biztosítása.

Módosítás: 2020. december 01.

Megkezdődött a Károli Közösségi Napok munkavállalói jelentkezési időszaka

Október 19. és 22. között kerül megrendezésre a Károli Közösségi Napok (Tréninghét) „Jövőkép az egyházi egyetemen” címmel. A tréninghét keretein belül nem csak hallgatóink, hanem munkavállalóink is változatos programok, wokshopok közül választhatnak.
A járványügyi helyzetre tekintettel valamennyi program regisztrációköteles. (A teljes programkínálatot a hír végén találják.)

Módosítás: 2020. október 14.

Tájékoztató MAB intézményi akkreditációs eljárásáról és online intézményi látogatásáról

Módosítás: 2020. október 13.

Rektori utasítás Intézményakkreditációs Munkacsoport létrehozásáról

Módosítás: 2020. október 09.

Tájékoztatás a 2020/2021. tanév I. (ősz) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2020/2021. tanév 1.(őszi) félévi záróvizsgára jelentkezés ismételten elektronikusan, a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben történik.

Módosítás: 2020. október 06.

Tájékoztatás a 2020/2021. tanév I. (ősz) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2020/2021. tanév 1.(őszi) félévi záróvizsgára jelentkezés ismételten elektronikusan, a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben történik.

Módosítás: 2020. október 06.

Tájékoztatás a 2020/2021. tanév I. (ősz) félévének elektronikus záróvizsgára jelentkezéséről

Tisztelt Hallgatónk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2020/2021. tanév 1.(őszi) félévi záróvizsgára jelentkezés ismételten elektronikusan, a NEPTUN egységes tanulmányi rendszerben történik.

Módosítás: 2020. október 06.

Meghívó a Károli Közösségi Napok (Tréninghét) nyitó áhítatára

Idén ősszel a Károli Közösségi Napok (Tréninghét) október 19. (hétfő) és október 22. (csütörtök) között kerül megrendezésre, „Jövőkép az egyházi egyetemen” címmel. A Károli Közösségi Napok témájához szorosan kapcsolódik protestáns ünnepünk legfőbb üzenete is, miszerint a folyamatos megújulás igénye mellett a már megismert biztos alapra építkezünk. A reformáció 503. évfordulójára készülve szeretettel hívjuk Önöket a Károli Közösségi Napok (Tréninghét) nyitó áhítatára, amelyet a Pozsonyi úti református templomban tartunk 2020. október 19-én, hétfőn 9 órai kezdettel. Igét hirdet: Főtiszteletű Dr. Szabó István püspök úr.

Módosítás: 2020. október 02.

„Hősök, mártírok, áldozatok és szentek az antikvitástól a modernitásig” – konferencia meghívó

„Hősök, mártírok, áldozatok és szentek az antikvitástól a modernitásig - Hol húzódnak a történelmi értelmezések határai?” címmel rendez konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézete.

Módosítás: 2019. november 07.

Barangolás Morvaországban

Az Őszi Károli Közösségi Napok keretében 2019. október 25-én a megszokott károlis csapatunk, Borsi tanár úr szervezésének köszönhetően, a közel 400.000-es lakosságú Brno felé vette az irányt.

Módosítás: 2019. november 25.

III. Művészettörténeti konferencia

az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem Művészettörténet Tanszékén oktató tanárok részvételével

Módosítás: 2019. december 03.

„Inspirationen Klänge” címmel tartottak német nyelvű konferenciát a BTK-n

A KRE BTK Német Nyelv és Irodalom Tanszéke az idén negyedik alkalommal rendezte meg „Inspirationen” című nemzetközi konferenciáját.

Módosítás: 2019. december 03.

Szabadbölcsész disputák: Nicholas de Lange tart előadást a Károlin

A KRE BTK Szabadbölcsészet Tanszéke szeretettel vár minden érdeklődőt a Szabadbölcsész disputák című rendezvénysorozatának következő, angol nyelvű előadására: The Septuagint in the Byzantine Synagoge.
Előadó: Nicholas de Lange, hebraisztika és judaisztika professzora (University of Cambridge)

Módosítás: 2019. december 03.

Shakespeare és az európai romantika: nemzetközi workshop

HU

Shakespeare és az európai romantika: nemzetközi workshop

Módosítás: 2019. december 03.

Nyitó istentisztelet a Károli Közösségi Napokon

Nyitó istentisztelettel veszi kezdetét a Károli Közösségi Napok 2019. október 21-én, hétfőn, a budapesti Kálvin téri református templomban.

Módosítás: 2019. október 22.

Károli Közösségi Napok (őszi tréninghét)

2019. október 21-25. között kerül megrendezésre Egyetemünkön a Károli Közösségi Napok (őszi tréninghét).

Módosítás: 2019. december 03.

Inspirationen Klänge konferncia

Helyszín: KRE BTK Reviczky u. 4.
Időpont: 2019. október 17-19.
Módosítás: 2019. december 03.

Kommunikáció és szakralitás konferencia

2019. október 18. 10.00 óra
Helyszín: KRE BTK Stúdió
Módosítás: 2019. október 09.

CEEPUS – Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram

Tisztelt Hallgatók!

A KRE BTK Szabadbölcsészet Tanszék és Anglisztika Intézet pályázatot hirdet a CEEPUS – Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram keretén belül hallgatói mobilitásban való részvételre.

Módosítás: 2019. december 03.

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj!

Az ösztöndíjra minden önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy mesterképzésben vesz részt, és 1. helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárásban.
Módosítás: 2019. december 03.

Református Ösztöndíj - új ösztöndíj a Károlin

Az Egyetem a Magyarországi Református Egyház céljaival összhangban Református Ösztöndíjat alapít annak érdekében, hogy ezen keresztül segítse a hitük iránt elkötelezett református fiatalok felsőoktatási tanulmányait.

Módosítás: 2019. október 16.

Nyertes Erasmus+ KA2 intézményi együttműködési pályázat a Károli Gáspár Református Egyetemen

2019 decemberében indul a Translanguaging for Equal Opportunities: Speaking Romani at School (Transzlingválás az egyenlő esélyekért: romani beszéd az iskolában) című, az Európai Unió Erasmus+ programja által támogatott, egyetemünk által koordinált intézményi együttműködési projekt (KA2-FSO-00005-006/2019).

Módosítás: 2019. december 03.

Új dékán a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar élén

2019. október 1-től új dékán vezeti a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kart.

Módosítás: 2019. december 03.

Abraham Kuyper – Politika és vallás a modern társadalomban

Néhány évvel ezelőtt előkerült egy holland nyelvű levelezés Sebestyén Jenő teológus professzor hagyatékából a budapesti Ráday Levéltárban.

Módosítás: 2018. december 01.

Hálaadó istentisztelet és megemlékezés Egyetemünk alapításáról

Hálaadó istentisztelet és megemlékezés Egyetemünk alapításának 25. évfordulója alkalmából.

 

A Károli Közösségi Napok („Őszi tréninghét”) idén Egyetemünk 25 éves jubileumának jegyében kerül megrendezésre. Október 24-én 12 órakor szeretettel várunk mindenkit az őszi tréninghét ünnepélyes nyitó istentiszteletére, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházának (1092 Budapest, Ráday utca 28.) II. emeleti dísztermébe.


Az istentiszteleten igét hirdet Prof. Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, majd ünnepélyes keretek között emlékezünk meg Egyetemünk alapításáról. Az alapításhoz kötődő emlékeit, gondolatait osztja meg velünk Prof. Dr. Magay Tamás, az Angol Nyelvi Tanszék alapító tanára, ezt követően Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka, valamint Gér András zsinati tanácsos, károlis alumnus tart köszöntő beszédet.

Módosítás: 2018. december 01.

Záróvizsga 2019. január

BA-képzés:
- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2018. október 15., hétfő (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve) - a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2018. november 5. (hétfő)

Módosítás: 2018. december 01.

Általános tudnivalók a szakdolgozat és portfólió leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni. TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!

Módosítás: 2018. december 01.

Manye XXVII

MANYE XXVII

2019. április 15–16. (hétfő–kedd)

A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE)

és

a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar (BTK)

2019. április 15–16-án

rendezi meg

a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán

(1146 Budapest, Dózsa György út 2527.)

a XXVII. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUST.

 

A kongresszussal kapcsolatos tudnivalók részleteit az első körlevélben fogjuk elküldeni.

 

Prószéky Gábor
a MANYE elnöke

 

Fóris Ágota
a Programbizottság elnöke,
a MANYE alelnöke
KRE BTK MNYIKI
Bölcskei Andrea
a Szervezőbizottság elnöke
KRE BTK MNYIKI

 

 

Módosítás: 2018. december 01.

Hallgatói konferenciarészvétel támogatása

Nemzeti Tehetségprogram keretében hirdetünk hallgatói konferenciarészvételre pályázatot a 2018/2019-es tanévre.

Módosítás: 2019. július 24.

Ünnepélyes istentisztelet és megemlékezés

Hálaadó istentisztelet és megemlékezés Egyetemünk alapításának 25. évfordulója alkalmából.

Módosítás: 2018. december 01.

Közép-Európa a komparatisztikában

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Összehasonlító Irodalomtudományi Tagozatának, a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének és Kortárs Közép-Európai Regény Kutatócsoportjának közös konferenciája
Helyszín: A KRE Benda Kálmán Szakkollégiuma, 1085 Budapest, Horánszky u. 26.

Módosítás: 2018. december 01.

A szcenikus apa és fia: a két Spannraft Ágoston kiállítás

Módosítás: 2017. december 01.

Kari szintű látogatás Dél-Koreában

A KRE BTK dékánja, Sepsi Enikő, Nagy Judit nemzetközi dékánhelyettes és Sepsey Gábor jogi igazgató Dél-Koreában jártak, hogy megerősítsék a néhány éve meglévő cserekapcsolatainkat, és további oktatási és kutatási együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak a keresztyén hátterű Baeksok, Handong, Keimyung és Hanshin Egyetemekkel, valamint a szöuli állami egyetemmel. Dél-koreai tartózkodásuk során átadták a Károli-emlékérmet a pohangi Handong Global University rektorának, s mind itt, mind a daegui székhelyű Keimyung Egyetemen találkoztak a kint lévő károlis hallgatókkal, felkészítő workshopot tartottak a következő szemeszterben hozzánk érkező koreai hallgatóknak, órákat látogattak, valamint egy előadássorozat keretében bemutatták egyetemünket. A szöuli Baeksok Egyetemen tett látogatás célja egy együttműködési megállapodás kereteinek kialakítása volt, a szintén szöuli Hanshin Egyetemmel meglévő cserekapcsolatot pedig a vallástudomány területén kívánják tovább bővíteni.

Módosítás: 2018. április 05.

Nemzetközi szimpózium a KRE Német Nyelv és Irodalom Tanszékén

A KRE Német Nyelv és Irodalom Tanszéke 2017. október 19-én Fogosch oder Zander – Kulturelle und mediale Übertragungen der Texte von Thomas Bernhard címmel nemzetközi szimpóziumot tart. A részletes program itt elérhető. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Módosítás: 2017. november 16.

Luther bibliafordítása és a német irodalom - előadás

Módosítás: 2017. október 27.

Emlékkiállítás a caporettói áttörés 100. évfordulója alkalmából

Módosítás: 2017. október 27.

Őszi tréninghét 2017

Kedves Hallgatók!

Itt találhatják a Bölcsészettudományi Kar tréninghetes kurzuskínálatát a 2017/18-as tanév őszi félévére. A tárgyfelvételi időszak 2017. október 16-án 10 órától indul, és október 18-án 23:59 óráig tart.

Módosítás: 2017. október 27.

Szakirányú továbbképzés (Pszichológia Intézet)-szakdolgozat leadása

Szakirányú továbbképzésen szakdolgozatot az alábbi időpontokban lehet leadni a Bécsi úti épületben a tanszéki ügyintézői szobában (I. em. 210.):

Módosítás: 2017. október 27.

Szakirányú továbbképzés (Pszichológia Intézet)-szakdolgozat leadása

Szakirányú továbbképzésen szakdolgozatot az alábbi időpontokban lehet leadni a Bécsi úti épületben a tanszéki ügyintézői szobában (I. em. 210.):

Módosítás: 2017. október 11.

Ügyfélfogadás rendje október 25-én

Tisztelt Hallgatónk!

Tájékoztatjuk, hogy október 25-én (szerda) a Tanulmányi Osztály ügyfélfogadási rendje a következőképpen alakul (egyetemi tréningen való kötelező részvétel miatt):

Módosítás: 2017. október 18.

Ügyfélfogadás rendje október 25-én

Tisztelt Hallgatónk!

Tájékoztatjuk, hogy október 25-én (szerda) a Tanulmányi Osztály ügyfélfogadási rendje a következőképpen alakul (egyetemi tréningen való kötelező részvétel miatt):

Módosítás: 2017. október 27.

REX ADMIRABILIS – Konferencia Nagyváradon

A romániai Szent László-évi eseménysorozat részeként a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye október 14-én egyháztörténelmi konferenciát rendez, melynek címe: REX ADMIRABILIS – Szent László király műve és emlékezete.
A rendezvényen  Dr. Jékely Zsombor egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténeti Tanszékének vezetője is tart előadást.

Módosítás: 2017. november 09.

Pályázati felhívás – Szakmai, tudományos ösztöndíjra

KRE BTK 2017/2018. tanév őszi félév


A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészettudományi Kar dékánja

Módosítás: 2017. október 27.

Pályázati felhívás

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara pályázatot hirdet 5 fő részére a Handong Global Egyetemen (Pohang, Dél-Korea) eltöltendő egy féléves részképzésre a 2017/18-as tanév tavaszi félévében.
A pályázati feltételek, a jelentkezési lap és a részképzéssel kapcsolatos általános tájékoztató a megfelelő vastagon szedett kifejezésekre kattintva tölthetők le.
A pályázatok leadási helye: KRE/BTK dékánhelyettesi titkárság (1088 Budapest, Reviczky u. 4. I. em. 111.)
Jelentkezési határidő: 2017. október 20. 16:00

Módosítás: 2017. november 16.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!
A formanyomtatványt nem kell beköttetni a szakdolgozatba.
Formanyomtatvány: Nyilatkozat Szakdolgozat nyilvánosságáról
(http://www.kre.hu/btk/images/doc/nyilatkozat_szakdolgozat_leadasahoz_2016_osz.pdf)
A CD/DVD-n leadott szakdolgozatot műanyag tokban kell leadni. A CD/DVD tok fedőlapjának elkészítése a következő linken érhető el: http://www.kre.hu/szakdolgozatborito/.
Tájékoztatom, hogy a leadott CD/DVD-t kizárólag a fenti linkről kinyomtatott fedőlappal fogadjuk el!
A lemezre is rá kell írni a szakdolgozat készítőjének nevét, szakját, a konzulens nevét és a dolgozat benyújtásának évét.
A lemezen található fájlnév tartalmazza a szakdolgozat készítőjének nevét, a szakdolgozat címét és a benyújtás évét.
A lemezen szerepelnie kell a nyomtatott formához csatolt összes mellékletnek.
(További információ: Tanulmányi és vizsgaszabályzat 76–86. §)

Módosítás: 2018. február 20.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról (2017/2018/I. félév)

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!
Formanyomtatvány: Nyilatkozat Szakdolgozat nyilvánosságáról
(http://www.kre.hu/btk/images/doc/nyilatkozat_szakdolgozat_leadasahoz_2016_osz.pdf)
A CD/DVD-n leadott szakdolgozatot műanyag tokban kell leadni. A CD/DVD tok fedőlapjának elkészítése a következő linken érhető el: http://www.kre.hu/szakdolgozatborito/.
Tájékoztatom, hogy a leadott CD/DVD-t kizárólag a fenti linkről kinyomtatott fedőlappal fogadjuk el!
A lemezre is rá kell írni a szakdolgozat készítőjének nevét, szakját, a konzulens nevét és a dolgozat benyújtásának évét.
A lemezen található fájlnév tartalmazza a szakdolgozat készítőjének nevét, a szakdolgozat címét és a benyújtás évét.
A lemezen szerepelnie kell a nyomtatott formához csatolt összes mellékletnek.
(További információ: Tanulmányi és vizsgaszabályzat 76–86. §)

Módosítás: 2017. december 01.

Záróvizsga (2018 január)

BA képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2017. október 16., hétfő (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve)
- a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2017. november 02., csütörtök.
Tanulmányi Osztályra leadandó:
     • 2 példány kötött szakdolgozat témabejelentővel (eredeti/másolat)
     • 1 db CD-Rom.
Tanszékre leadandó:
     • a tanszék által meghatározott számú fűzött példány.

Módosítás: 2017. október 02.

Záróvizsga (2018 január)

BA képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2017. október 16., hétfő (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve)
- a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2017. november 02., csütörtök.
Tanulmányi Osztályra leadandó:
     • 2 példány kötött szakdolgozat témabejelentővel (eredeti/másolat)
     • 1 db CD-Rom.
Tanszékre leadandó:
     • a tanszék által meghatározott számú fűzött példány.

Módosítás: 2017. október 02.

Záróvizsga (2018 január)

BA képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2017. október 16., hétfő (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve)
- a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2017. november 02., csütörtök.
Tanulmányi Osztályra leadandó:
     •    2 példány kötött szakdolgozat témabejelentővel (eredeti/másolat)
     •    1 db CD-Rom.
Tanszékre leadandó:
     •    a tanszék által meghatározott számú fűzött példány.

Módosítás: 2017. október 27.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról (2017/2018/I. félév)

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.
TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!
Formanyomtatvány: Nyilatkozat Szakdolgozat nyilvánosságáról
(http://www.kre.hu/btk/images/doc/nyilatkozat_szakdolgozat_leadasahoz_2016_osz.pdf)
A CD/DVD-n leadott szakdolgozatot műanyag tokban kell leadni. A CD/DVD tok fedőlapjának elkészítése a következő linken érhető el: http://www.kre.hu/szakdolgozatborito/.
Tájékoztatom, hogy a leadott CD/DVD-t kizárólag a fenti linkről kinyomtatott fedőlappal fogadjuk el!
A lemezre is rá kell írni a szakdolgozat készítőjének nevét, szakját, a konzulens nevét és a dolgozat benyújtásának évét.
A lemezen található fájlnév tartalmazza a szakdolgozat készítőjének nevét, a szakdolgozat címét és a benyújtás évét.
A lemezen szerepelnie kell a nyomtatott formához csatolt összes mellékletnek.
(További információ: Tanulmányi és vizsgaszabályzat 76–86. §)

Módosítás: 2017. december 01.

Pályázati felhívás

Kiírásra került a 2018. évi Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram és a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram.

Módosítás: 2017. november 16.

Művészettörténet mesterképzés a Károlin

Művészettörténet mesterképzés hazánkban kevés helyen folyik, a Károli történelmet ír azzal, hogy az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem után itt is lesz mester szintű művészettörténet képzés. Ez azért is jelentős, mert a református kultúra művészettörténeti vonatkozásai máig kiaknázatlanok. A 2017 szeptemberében induló művészettörténet MA-képzésről Egyetemünk oktatóját, a Széchenyi- és Munkácsy-díjas Dr. Keserü Katalin professor emeritus művészettörténészt kérdeztük.

Módosítás: 2016. november 08.

A Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása az őszi szünetben

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Pszichológia Intézetben (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) ügyfélszolgálatunk november 2-án, szerdán zárva tart.

Módosítás: 2017. december 01.

A Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása az őszi szünetben

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Pszichológia Intézetben (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) ügyfélszolgálatunk november 2-án, szerdán zárva tart.

Módosítás: 2016. november 08.

Ismeretterjesztő klip- és kisfilmvetélkedő egyetemistáknak

Módosítás: 2016. október 26.

Világszínvonalú médiaműhely a Károlin

Csúcsminőségű számítógépekkel felszerelt médiaműhelyt adott át a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a Károli Gáspár Református Egyetemen csütörtökön.

Napjaink technológiafüggő világában a médiahatóság küldetése, hogy a legmodernebb technikát bocsássa rendelkezésre, mert ez elengedhetetlen a versenyképes oktatáshoz – jelentette ki az NMHH elnöke a médiaműhely ünnepélyes átadóján. Karas Monika elmondta, hogy a rendelkezésre álló információtömeg kilencven százaléka az elmúlt két évben keletkezett. Ahhoz, hogy ez a rengeteg információ feldolgozható, felhasználható legyen, jól képzett szakemberekre van szükség. A kommunikáció területén a versenyképes tudás megszerzésének egyik alapvető feltétele, hogy rendelkezésre álljon a csúcsszínvonalú technika. A felsőoktatás számára létkérdés, hogy lépést tartson a fejlődéssel.

Módosítás: 2016. november 08.

Kanadai ösztöndíj leadási határidő

Bővebb információ: http://www.kre.hu/btk/index.php/674-palyazati-felhivas-20161019.html

Módosítás: 2016. október 11.

KRE Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat II. Hálózatépítő Konferenciája

A KRE Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat programja keretében 2016. október 13–15-én Csíksomlyón rendezték meg a szolgálat II. Hálózatépítő Konferenciáját, amelyre Magyarországról, Erdélyből, Kárpátaljáról és Felvidékről mintegy 160 fő érkezett, valamennyien mentálhigiénés segítő szakunk végzett és jelenlegi hallgatói, illetve tanáraik.

Módosítás: 2016. november 08.

Tréninghét

Kedves Hallgatók!

Itt találhatják a Bölcsészettudományi Kar tréninghetes kurzuskínálatát a 2016/17-es tanév őszi félévére. A tárgyfelvételi időszak 2016. október 18-án 10 órától indul, és október 20-án 23:59 óráig tart.

Módosítás: 2016. október 17.

Könyvbemutatók a Tréninghéten

A Károli Gáspár Református Egyetem szeretettel meghívja a Studia Caroliensia Nyelv, kultúra, identitás 2015-ös évkönyvének (szerk.: Sepsi Enikő, Deres Kornélia, Czeglédy Anita, Szummer Csaba),
és a Tükör által című tanulmánykötetének (szerk.: Czeglédy Anita, Sepsi Enikő, Szummer Csaba) bemutatójára.
A rendezvény időpontja és helyszíne: 2016. október 25. 15 óra; KRE BTK, Buda Béla Terem (1088 Budapest, Reviczky u. 4., 100. terem)
A köteteket bemutatják: Lázár Imre és Horváth Géza

Módosítás: 2016. október 17.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.

Módosítás: 2017. december 01.

Záróvizsga jelentkezés; Szakdolgozat, Portfólió leadása (2017. január)

Képzésekhez tartozó speciális tudnivalók (alapképzésen, mesterképzésen, osztott tanárképzésen, szakirányú továbbképzésen és kreditrendszerű képzésben):

Módosítás: 2016. október 17.

Tájékoztató a témabejelentő leadásáról és a szakdolgozatról

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL
BOLOGNA RENDSZERŰ KÉPZÉSBEN JÁRÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA A TVSZ: 77. §-a alapján

Jelen témabejelentő csak a tanulmányaikat a 2012 szeptemberében, vagy azt követően megkezdett hallgatókra vonatkozik!


Témabejelentés módja: A jelen űrlapot 1 példányban kell benyújtani a Tanulmányi Osztályra a megfelelő aláírásokkal ellátva. A TO záradékolja, utána készül egy fénymásolat, melyet megtart a TO, az eredeti példány a hallgatóé lesz.

Módosítás: 2016. október 17.

„…kézifékes fordulást is tud…” Konferencia 2015-16 gyerekkönyveiről

A konferencia időpontja: 2016. november 11., 9.00 óra

A konferencia helyszíne: Károli Gáspár Református Egyetem BTK Dózsa György úti épülete (XIV. kerület, Dózsa György út 25-27.)

Módosítás: 2016. október 14.

Training Developer Student

Ismerős a Vodafone és szívesen dolgoznál egy ismert és elismert multinacionális cégnél? A Vodafone Shared Services Budapest a megfelelő hely számodra!
Csatlakozz hozzánk

Training Developer Student


pozícióban!


Milyen feladatok várnak Rád?

     - Tréninganyagok összeállítása tudásátadás céljából a kapott információk alapján
     - Interaktív tréningek kialakítása e-learning vagy videóanyag formájában
     - A csapat folyamatainak és az általuk használt rendszereknek bemutatása kreatív felületen
     - A tranzakciókhoz kapcsolódó funkciók megismerése és a tudás átadása
     - Belső tréningportál frissítése, feltöltése tartalommal

Téged keresünk, amennyiben…

     -
Rendelkezel nappali munkarendos aktív hallgatói jogviszonnyal valamely felsőoktatási intézményben
     - Felsőfokon tudsz kommunikálni angolul írásban
     - Magabiztosan használod a MS PowePoint-ot és ismered az e-learning kreálásra alkalmas rendszerek valamelyikét,
       pl. Adobe Captivate, Course Builder, Articulate Storyline
     - Érdeklődsz a tréningek iránt
     - Logikusan gondolkodsz és meglátod az összefüggéseket
     - Önállóan tudsz dolgozni és kreativitásodat szívesen kibontakoztatnád

Amit mi kínálunk cserébe:
     - Rugalmas beosztás heti 20-40 órában, 1-3 hónapig
     - Megismerheted egy globális vállalat működését
     - Fiatalos és lendületes csapatban tudsz tanulni
     - Karrierlehetőség   a Vodafone Shared Services Budapestnél

A jelentkezés módja
Jelentkezésedet önéletrajzod csatolásával várjuk, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Álláshirdetés publikálásának időpontja: 2016. 10. 13.

Módosítás: 2016. október 13.

Site Rental Student – Italian speaking

Szeretnél betekintést nyerni egy 1500 fős Shared Service Center folyamataiba és működésébe már az egyetemi éveid alatt? Csatlakozz hozzánk legújabb diákpozíciónkban, és ismerd meg Te is, milyen érzés a Vodafone munkatársaként dolgozni csapatunkban!


Site Rental Student – Italian speaking


Feladatok, melyekben részed lesz:

     •    Beérkező számlák adminisztrálása/regisztrálása
     •    Adatok migrálása SAP-ben
     •    Adategyeztetés  
     •    Kapcsolattartás ügyfelekkel e-mailen és telefonon keresztül

Elvárások:

     •    Magabiztos olasz nyelvtudás
     •    Középfokú angol nyelvtudás
     •    Aktív, nappali munkarendos hallgatói jogviszony preferáltan pénzügyi/közgazdasági területen
     •    Gyors tanulási képesség, adaptív személyiség
     •    Felhasználói szintű MS Excel ismeret, SAP ismeret előnyt jelent
          Heti 30-40 óra vállalása

Amit cserébe nyújtunk:

     •    Versenyképes juttatás
     •    Multikulturális, fiatalos csapat
     •    Modern, inspiráló “open office” környezet Budapest frekventált pontján
     •    Rugalmas munkaidő teljes mértékben az egyetemi tanulmányaidhoz igazítva
     •    Lehetőség, hogy nálunk alapozd meg jövőbeli karrieredet!


Amennyiben a pozíció felkeltette az érdeklődésed, jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen tudsz!

Álláshirdetés publikálásának időpontja: 2016. 10. 13.

Módosítás: 2016. október 13.

HR Services Student – ASK HR

Ismerős a Vodafone és szívesen dolgoznál egy ismert és elismert multinacionális cégnél? A Vodafone Shared Services Budapest a megfelelő hely számodra!

Csatlakozz hozzánk

HR Services Student – ASK HR

pozícióban!

Feladatok:
     •    Ügykezelő rendszer kezelése
     •    Egyszerűbb dolgozói kérdések megválaszolása
     •    Dokumentumok iktatása és postázása a bérszámfejtés számára
     •    Klasszikus irodai feladatok (scannelés, lefűzés)
 
Elvárások:
     •    Magabiztos, legalább erős középfokú angol nyelvtudás              
     •    HR munkatapasztalat/tanulmányok előnynek számítanak
     •    Heti 30-40 óra vállalása 6 hónapig
     •    Pontos, precíz személyiség
     •    Jó kommunikációs és monotónia tűrő készség

Amit kínálunk:
     •    Új ismeretekre tehetsz szert HR területen, legfőképpen a  munkajoggal kapcsolatban
     •    Rugalmas beosztás
     •    Megismerheted egy globális vállalat működését
     •    Fiatalos és lendületes csapatban tudsz tanulni
 
A jelentkezés módja:

Jelentkezésedet önéletrajzod csatolásával várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Álláshirdetés publikálásának időpontja: 2016. 10. 13.

Módosítás: 2016. október 13.

HR Services Student - German speaking

Szeretnél betekintést nyerni egy 1500 fős Shared Service Center folyamataiba és működésébe már az egyetemi éveid alatt? Csatlakozz hozzánk legújabb diákpozíciónkban, és ismerd meg Te is, milyen érzés a Vodafone munkatársaként dolgozni csapatunkban!


HR Services Student - German speaking


Feladatok, melyekben részed lesz:

     •    Munkaszerződések elkészítése, kezelése
     •    HR-el kapcsolatos dolgozói kérdések megválaszolása emailben
     •    Adatbázis kezelés (SAP HR modul)  
     •    Riportok készítése

Elvárások:

     •    Magabiztos középfokú angol és német nyelvtudás                
     •    Hasonló jellegű munkatapasztalat előnynek számít
     •    Heti 30-40 óra vállalása 6 hónapig, hosszabbítás lehetséges

Amit cserébe nyújtunk:

     •    Versenyképes juttatás
     •    Multikulturális, fiatalos csapat
     •    Modern, inspiráló “open office” környezet Budapest frekventált pontján
     •    Rugalmas munkaidő teljes mértékben az egyetemi tanulmányaidhoz igazítva
     •    Lehetőség, hogy nálunk alapozd meg jövőbeli karrieredet!


Amennyiben a pozíció felkeltette az érdeklődésed, jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen tudsz!

Álláshirdetés publikálásának időpontja: 2016. 10. 13.

Módosítás: 2016. október 13.

Financial Operations Student – Dutch Speaking

Szeretnél betekintést nyerni egy 1500 fős Shared Service Center folyamataiba és működésébe már az egyetemi éveid alatt? Csatlakozz hozzánk legújabb diákpozíciónkban, és ismerd meg Te is, milyen érzés a Vodafone munkatársaként dolgozni csapatunkban!


Financial Operations Student – Dutch Speaking


Feladatok, melyekben részed lesz:

     •    Beérkező számlák ellenőrzése és könyvelése
     •    Local markettel és beszállítókkal való kapcsolattartás, a számlák kapcsán felmerülő problémák megoldása
     •    Beérkező hívások és e-mailek feldolgozása, rögzítése
     •    A P2P csapat napi munkájának támogatása, egyéb ad-hoc jellegű adminisztratív feladatok


Elvárások:

     •    Érvényes nappali munkarendos hallgatói jogviszony (előny, ha releváns területről: pénzügy / számvitel / közgazdaságtan)
     •    Minimum középfokú angoltudás és középfokú holland nyelvtudás
     •    Kommunikatív, dinamikus, jó csapatjátékos személyiség
     •    Heti 30 óra vállalása 2016.  december végéig


Amit cserébe nyújtunk:

     •    Versenyképes juttatás
     •    Multikulturális, fiatalos csapat
     •    Modern, inspiráló “open office” környezet Budapest frekventált pontján
     •    Rugalmas munkaidő teljes mértékben az egyetemi tanulmányaidhoz igazítva
     •    Lehetőség, hogy nálunk alapozd meg jövőbeli karrieredet!


Amennyiben a pozíció felkeltette az érdeklődésed, jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen tudsz!

Álláshirdetés publikálásának időpontja:2016. 10. 13.

Módosítás: 2016. október 13.

Part-time Customer Excellence Intern - Dutch speaking

Part-time Customer Excellence Intern - Dutch speaking

Career Level: Co-op/Intern
Function: Services
Function Segment: Administration and Support
Location(s) Where Opening Is Available: Hungary
City: Budapest
Postal Code: 1139
Relocation Assistance: No
Role Summary/Purpose:The Customer Excellence Intern will support the daily work of the Benelux Customer Excellence team. The main tasks are related to complaint and order management, customer enquiries and on-going documentation. This is a great opportunity to gain work experience in a multicultural environment, learn about the sales and supply chain processes of an industrial company and get hand on experience with SAP. Joining us, you will be working in Budapest in a prominent office building.

Essential Responsibilities    

Responsibilities include:

     • Order Management: Enter and modify orders by the customers request. Follow up and ensure timely delivery of orders.
       Organize and coordinate shipments when needed.
     • Customer enquiries: Answer customer enquiries both in writing and on the phone related to prices, stock availability, product and
       shipment documentation in a timely manner. Coordinate with the relevant cross-functional organizations to obtain accurate
       information.
     • Complaint management: Understand and log customer complaints, assign to the appropriate cross-function for investigation and
       follow up till resolution.
     • On-going documentation: Ensure reliable and accurate documentation of customer enquiries in the customer relationship
       management tool.
     • Customer partnership: Maintaining high quality relationship with dedicated customers and inform them about promotions, buying
       opportunities.
     • New customers: Ensure that new customers are setup in the system in a compliant and timely way.


Qualifications/Requirements    

     • You have ongoing College/University studies or just finished College/University (active student status is not required);
     • You are able to work at least 20 hours a week;
     • You also possess excellent communication and interpersonal skills;
     • You can navigate your way through Microsoft Office applications;
     • You have a fluent Dutch knowledge both written and spoken (English and French is an advantage).


Desired Characteristics    

     • You’re chances are higher if
     • You’re really excited about working with Dutch and Belgian customers and colleagues and you are not afraid to pick up the phone
       when they call;
     • You can work quick and accurately;
     • You have imagination to find new ways to solve problems;
     • You prefer to work in a team and make friends with colleagues
     • You believe your internship should be more exciting than just making coffee.


Apply to job: https://xjobs.brassring.com/tgwebhost/jobdetails.aspx?partnerid=54&siteid=5346&jobid=1319964ű


Álláshirdetés publikálásának időpontja:2016. 09. 05.

Módosítás: 2016. október 13.

Customer Excellence Intern - Dutch speaking

Customer Excellence Intern - Dutch speaking

Career Level: Co-op/Intern
Function: Services
Function Segment: Administration and Support
Location(s) Where Opening Is Available: Hungary
City: Budapest
Postal Code: 1139
Relocation Assistance: No
Role Summary/Purpose: The Customer Excellence Intern will support the daily work of the Benelux Customer Excellence team. The main tasks are related to complaint and order management, customer enquiries and on-going documentation. This is a great opportunity to gain work experience in a multicultural environment, learn about the sales and supply chain processes of an industrial company and get hand on experience with SAP. Joining us, you will be working in Budapest in a prominent office building.


Essential Responsibilities    

Responsibilities include:

     • Order Management: Enter and modify orders by the customers request. Follow up and ensure timely delivery of orders.
       Organize and coordinate shipments when needed.
     • Customer enquiries: Answer customer enquiries both in writing and on the phone related to prices, stock availability, product and
       shipment documentation in a timely manner. Coordinate with the relevant cross-functional organizations to obtain accurate
       information
     • Complaint management: Understand and log customer complaints, assign to the appropriate cross-function for investigation and
       follow up till resolution.
     • On-going documentation: Ensure reliable and accurate documentation of customer enquiries in the customer relationship
       management tool.
     • Customer partnership: Maintaining high quality relationship with dedicated customers and inform them about promotions, buying
       opportunities.
     • New customers: Ensure that new customers are setup in the system in a compliant and timely way.


Qualifications/Requirements    

     • You have ongoing College/University studies or just finished College/University (active student status is not required);
     • You are able to work 30-40 hours a week;
     • You also possess excellent communication and interpersonal skills;
     • You can navigate your way through Microsoft Office applications;
     • You have a fluent Dutch knowledge both written and spoken (English and French is an advantage).


Desired Characteristics    

    You’re chances are higher if

        • You’re really excited about working with Dutch and Belgian customers and colleagues and you are not afraid to pick up the phone
          when they call;
        • You can work quick and accurately;
        • You have imagination to find new ways to solve problems;
        • You prefer to work in a team and make friends with colleagues;
        • You believe your internship should be more exciting than just making coffee.

 

Apply to job: https://xjobs.brassring.com/tgwebhost/jobdetails.aspx?partnerid=54&siteid=5346&jobid=1319969


Álláshirdetés publikálásának időpontja: 2016. 09. 05.

Módosítás: 2016. október 13.

Idegennyelvű ügyfélszolgálati gyakornok

 

Get your GO on. 
 

Az Avis Budget Group egyike a világ piacvezető autókölcsönzőinek. A Budapesten működő Avis Budget Group Business Support Centre (BSC) szolgáltató központként 12 éve, 10 nyelven nyújt szakértői támogatást a vállalatcsoport részére, az európai régió működését segítve. Fő tevékenységi területeink az ügyfélszolgálat, kereskedelmi támogatás, valamint pénzügyi szolgáltatások, amelyeken belül a különböző munkakörökben több mint 900 kolléga dolgozik. Az ő támogatásukra keresünk tehetséges gyakornokokat értékes munkatapasztalatot kínálva minimum heti 20 órás munkakörökbe ügyfélszolgálati csapatunkba, ahol kollégáink autóinkat kölcsönző ügyfelek bérlés után felmerülő kérdéseit, ügyeit kezelik, telefonon és emailen. Minden beérkező kérdésre, ügyre egy jegy kerül megnyitásra, amelyben rögzítésre kerül a megoldandó feladat.


Ha szívesen kipróbálnád magad egy színes, fiatal és nemzetközi csapatban és környezetben rész- vagy teljes munkaidőben (minimum heti 20 órában) csatlakozz hozzánk az alábbi munkakörbe:

     • duplikált és spam ügyek (“jegyek”) lezárása
     • jegyek adminisztrációja kategóriáknak megfelelően, támogatva a feladatleosztást az ügyfélszolgálati munkatársak között
     • számlamásolat igénylések továbbítása a releváns csapat felé
     • nem ügyfélszolgálati jellegű ügyek továbbítása releváns csapat felé
     • dokumentációk igénylése külföldi bérlések kapcsán sablon emailek segítségével  


Várjuk jelentkezésed, ha:

     • kommunikációs szinten magabiztosan használod az angol, német, francia, olasz vagy spanyol nyelvet szóban és írásban
       egyaránt
     • nappali munkarendos hallgatói jogviszonnyal, illetve érvényes diákigazolvánnyal rendelkezel
     • a Microsoft office programokat (Word, Excel, PowerPoint etc) magabiztosan tudod használni
     • jó kommunikációs készséggel rendelkezel
     • szívesen dolgozol csapatban és önállóan is
     • kiválóan tűröd a monotonitást mégis rugalmasan tudsz alkalmazkodni a változásokhoz
     • nem szeretnél lemaradni egy lehetőségről, amely hosszú távon akár főállású munkaviszonyt is biztosíthat


Amiért érdemes az Avis Budget Group BSC-nél dolgozni:

     • BSC-nk az Avis Budget Group vállalatcsoportjának tudásközpontja és a legnagyobb iroda globálisan
     • multikulturális csapatunkban több mint 40 különböző országból érkező munkatárs dolgozik
     • barátságos, együttműködő szemléletmód
     • fejlődési lehetőség
     • dinamikus környezet
     • díjnyertes, Magyarország legkörnyezettudatosabb irodája
     • számos céges rendezvény, amin jól érezheted magad és jótékonykodásra is lehetőséget kapsz


Küldd a CV-det a következő e-mail címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy jelentkezz a honlapunkon: https://jobs.avisbudgetgroupcareers.com/vacancy/3584/KRE/detail!

 

További kérdés esetén információ Rosta Ágnestől kérhető az alábbi elérhetőségeken:

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Phone: +36 70 442 2311



Gyakornoki munka publikálásának időpontja: 2016. 09. 05.

Módosítás: 2016. november 08.

HR gyakornok (diák vagy pályakezdő)

HR gyakornoki munkalehetőség

Szeretnél betekintést nyerni a HR világába? Várunk pici csapatunkba az I. kerületi irodánkba. A RASS Hungary fejvadászcég HR-gyakornokot keres könnyű irodai munkára, 3 hónapra, ami adott esetben meghosszabbítható. Akár részmunkaidő is lehetséges, egyetem mellett. Tapasztalat nem szükséges, pályakezdők jelentkezését is várjuk.


Elvárások:
- minimum középfokú végzettség
- folyékony angol nyelvtudás
- kiváló kommunikációs készségek
- kreativitás

Jelentkezés:
Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődésedet, várjuk fényképes önéletrajzodat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.



Gyakornoki munka publikálásának időpontja: 2016. 09. 13.

Módosítás: 2016. november 08.

Multiculturalism in Canada: Changing Perspectives

Módosítás: 2016. november 21.

Az arab tavasz után öt évvel

A Tunéziai Nagykövetség és a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében Az arab tavasz után öt évvel: Tunéziában a remény továbbra is él címmel előadást tartott Habib Kazdaghli úr, a tunéziai La Manouba Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja október 6-án, pénteken a KRE BTK Buda Béla termében. A konferencia nyelve francia volt, magyar tolmácsolással. A konferencia moderátora: Kecskés D. Gusztáv volt, az MTA Történelemtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Módosítás: 2016. november 08.

Pályázati felhívás

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara pályázatot hirdet 1 fő részére az Erasmus + ICM program keretében a kanadai The King's University-n (Edmonton, Alberta) eltöltendő egy féléves részképzésre a 2016/17-es tanév tavaszi félévében.

Módosítás: 2016. október 11.

Pályázati felhívás – Szakmai, tudományos ösztöndíjra

KRE BTK 2016/2017. tanév őszi félév


A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészettudományi Kar dékánja

pályázati felhívást

tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

1. Kik pályázhatnak:

Teljes idejű (nappali)
     -    alapképzésben,
     -    egységes, osztatlan képzésben,
     -    mesterképzésben,
     -    felsőoktatási szakképzésben,
     -    doktori képzésben
részt vevő, a 2016/2017. tanév őszi félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas (államilag támogatott), vagy önköltséges (költségtérítéses) hallgató részesülhet, aki a 2015/2016. tanév tavaszi félévében a tantervi követelményeken túlmutató (tudományos, művészeti) tevékenységet végzett/végez.

Módosítás: 2016. október 10.

Pályázati felhívás sporttevékenységért járó ösztöndíjra

Pályázati felhívás
a Károli Gáspár Református Egyetem keretei között végzett
sporttevékenységért járó ösztöndíjra
2016/2017. tanév őszi félév

1.    Kik pályázhatnak:

A pályázati felhívás azoknak a Károli Gáspár Református Egyetemmel (a továbbiakban: Egyetem) aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali munkarendű hallgatóknak szól, akik egyetemi keretek között, a tanulmányi követelmények teljesítése mellett aktívan versenyszerű sporttevékenységet végeztek, és ezzel nagymértékben hozzájárultak a sportélet sikereihez és fejlődéséhez.

Módosítás: 2016. október 07.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.

Módosítás: 2016. október 17.

Záróvizsga jelentkezés; Szakdolgozat, Portfólió leadása (2017. január)

Képzésekhez tartozó speciális tudnivalók (alapképzésen, mesterképzésen, osztott tanárképzésen, szakirányú továbbképzésen és kreditrendszerű képzésben):
BA képzés:

- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2016. október 17. (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve - alábbi linken elérhetők: https://btk.kre.hu/index.php/2015-10-20-12-12-54/letoltheto-nyomtatvanyok.html)
- a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2016. november 2.

Módosítás: 2016. október 17.

Záróvizsga jelentkezés; Szakdolgozat, Portfólió leadása (2017. január)

Képzésekhez tartozó speciális tudnivalók (alapképzésen, mesterképzésen, osztott tanárképzésen, szakirányú továbbképzésen és kreditrendszerű képzésben):

Módosítás: 2016. október 07.

Általános tudnivalók a szakdolgozat leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék).  A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni.

Módosítás: 2017. december 01.

Pályázati felhívás

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara pályázatot hirdet 2 fő részére a Handong Global Egyetemen (Pohang, Dél-Korea) eltöltendő egy féléves részképzésre a 2016/17-es tanév őszi félévében.

Módosítás: 2016. október 06.

Beszélgetés Georg Klein Gyermekkorunk regénye című könyvéről

Módosítás: 2016. október 05.

Október 7-i Tunézia konferencia és előadás: „Az arab tavasz után 5 évvel”

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Tunéziai Nagykövetség és a Károli Gáspár Református Egyetem tisztelettel meghívja Önt

Habib Kazdaghli
úr, a tunéziai La Manouba Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánjának előadására.

Módosítás: 2016. október 06.

Inspirationen III. - Wege

Részletes program itt érhető el.

Módosítás: 2016. október 05.

2015 október

  • Tanulmányi Osztály zárva tartás

    Tisztelt Hallgató!

    Ezúton tájékoztatom, hogy 2015.10.20-án (kedd) a Tanulmányi Osztály ZÁRVA tart.
    A tréninghét keretein belül - a fent említett napon - a Tanulmányi Osztály továbbképzésen vesz részt (külsős helyszínen), így a beérkező e-mailekre, telefonokra ezen a napon válaszolni nem tudunk.

    Megértését köszönjük!

    Üdvözlettel:
    Tanulmányi Osztály

  • Meghívó

    Meghívó
    a KRE Néderlandisztika Tanszék
    JUBILEUMI ÜNNEPSÉGÉRE


    2015. október 9.
    1088 Budapest, Reviczky u. 4.,
    Buda Béla terem



    Idén húsz éves a tanszékünk, ünnepelni fogunk.
    Visszatekintünk az elmúlt évekre, tervezgetjük a jövőt,
    lesz előadás, filmvetítés és sokféle zene.


        SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT

    A részletes program itt érhető el.

  • Erasmus vendégoktató

Módosítás: 2015. október 06.

Nemzetközi szimpózium a Károlin

A 2014-re meghirdetett I. világháborús megemlékezések sorozatába illő, két napos szimpóziumot rendeznek a Károli Gáspár Református Egyetemen

2014. november 3-5. között megrendezésre kerülő, két napos, az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom közti katonai együttműködés témájában szervezett, Nemzetközi szimpózium az első világháború kitörésének 100 éves évfordulója alkalmából című rendezvény szervesen beleillik a 2014-re meghirdetett I. világháborús megemlékezések sorába.

A Károli Gáspár Református Egyetem, a török Hacettepe Egyetem, az Atatürk Modern Történeti Intézet, az Atatürk Kutató Központ, valamint az Atatürk Nyelvi, Kulturális és Történeti Intézet közös szervezésben zajlik az esemény.

A konferencia helyszíne: KRE BTK, 1088 Budapest, Reviczky u. 4., Díszterem

A konferenciát ünnepi beszédével Dr. habil Kurucz György a KRE oktatási dékánhelyettese, Dr. Hóvári János Magyarország volt Törökországi Nagykövete, Prof. Dr. Adnen Sofuoglu az Atatürk Modern Történeti Intézet igazgatója, Prof. Dr. Mehmet Ali, BEYHAN az Atatürk Kutató Központ igazgatója, valamint Prof. Dr. Derya ÖRS, az Atatürk Nyelvi, Kulturális és Történeti Intézetének igazgatója nyitja meg.

A megnyitót követően külön szekciókban, több mint 80 előadó részvételével hangzanak el előadások az osztrák-magyar és török haderő I. világháborús részvételének dokumentumai, az I. világháborút megelőző nemzetközi helyzet török és osztrák-magyar vonatkozásai, az I. világháború osztrák-magyar és török kapcsolati vonatkozásai, ill. a háború utáni helyzet közös történelmi keresztmetszete témákban, török, angol és magyar nyelven.

A konferencia részletes programja itt érhető el.


Módosítás: 2014. október 28.

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szerezzenek.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételei:

•    be nem töltött 35. életév,
•    magyarországi  felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszony,
•    olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban aktív egyesületi tagság,
•    olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban a magyar nemzeti válogatott keretben való tagság,
•    a hallgatói jogviszony fennállása alatt kiemelkedő, olimpiai/paralimpiai versenyszámban nemzetközi éremszerzési esélyre jogosító sportteljesítmény.

Az érvényes jelentkezéshez valamennyi feltétel megléte szükséges.

Jelentkezési (postára adási) határidő: 2014. október 31. (péntek)
Figyelem: hivatalos jelentkezésnek a postai úton történő jelentkezés minősül!

Jelentkezési felhívás

Jelentkezési lap

Jelentkezési útmutató

 


Módosítás: 2014. október 28.

Károli Közösségi Napok – Tréninghét az Egyetemen

Az összesített programtáblázat itt érhető el.


Módosítás: 2014. október 17.

Átadták Egyetemünk új oktatási épületét

2014. október 7-én ünnepélyes keretek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hivatalosan is átadta Egyetemünknek a Dózsa György út 25-27. szám alatti új oktatási épületet.

Az átadó ünnepségen beszédet mondott Prof. Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, és Balog Zoltán, az emberei erőforrások minisztere.

A Dózsa György út 25-27. szám alatti épület oktatási helyszínné alakításával Egyetemünk jelentős mértékben gyarapodott. Az épület-felújításnak köszönhetően oktatási célú kapacitásunk 1053 fővel bővült, hallgatóink 2014 szeptemberétől 29 felújított teremben kezdhették meg tanulmányaikat. Három géptermünkben összesen 74 számítógép áll rendelkezésre, míg a könyvtár számos fiatalnak nyújt majd tanulási, kutatási lehetőséget. Az épület új tornaterme kiváló sportolási helyszínt kínál hallgatóinknak.


Fotó: MTI Fotó: Soós Lajos


Módosítás: 2014. október 09.

Buda Bélára emlékezünk


A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a Buda Béla emlékére rendezett konferenciára.

Időpont: 2013. november 7. csütörtök 10.00 óra
Helyszín: 1134 Budapest, Tüzér utca 33-35.

Program:

 
10.00-10.20 A Társadalomtudományi Szakkönyvtár ünnepélyes névadása, emléktábla leleplezése
Megnyitó  
Kiss Norbert helyettes államtitkár, EMMI
dr. Tóth Tibor főigazgató, NCSSZI

10.20-10.50 Buda Béla a mester, a beleélés lélektana alapító művelője 
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár, KRE

10.50-11.20 Család és társadalom – Buda Béla a családügy komplex vizsgálója
Farkas Péter szociológus, családpolitikai és kutatási igazgató NCSSZI

11.20-11.50 Szünet

11.50-12.20 Az új drogprevenciós nemzeti stratégia s annak előzménye: Buda Béla addiktológiai munkássága
Koós Tamás addiktológus, az NCSSZI–Nemzeti Drogmegelőzési Iroda munkatársa
   
12.20-12.50 Buda Béla kommunikációelméleti munkássága   
Komlósi Piroska egyetemi docens, KRE Társadalomtudományi és Kommunikációs Intézet

12.50-13.20 Buda Béla az elme gyógyításának tudósa
Tringer László pszichiáter egyetemi tanár, SOTE
Módosítás: 2013. október 29.

Meghirdették a 2014-es Európai Ifjúsági Károly-díjat

A mai naptól - 2008 óta immár hetedik alkalommal - ismét lehet pályázni az Európai Ifjúsági Károly-díjra. A díjat olyan fiataloknak ítélik oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak az európai országok lakói közötti kölcsönös megértés javításához. A pályázatok beadási határideje 2014. január 20.

Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány közös díjáért 16 és 30 év közötti fiatalok projektjei szállhatnak versenybe. A nyertes projektek példaképként szolgálnak az Európában élő fiatalok számára és megmutatják nekünk, európaiaknak, hogyan élhetünk együtt egy közösségként. Fiatalokat célzó csereprogramok, európai vonatkozású művészeti és online projektek tartoznak az elmúlt évek kiemelt kezdeményezései közé.

"Pályázz az Ifjúsági Károly-díjra! Vegyél részt Európa jövőjének alakításában és hallasd a hangod! Számít a véleményed!" - mondta az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz a díj meghirdetése kapcsán.

10 000 eurós összdíjazás

A három nyertes pályázat, amelyet a 28 nemzeti zsűri által továbbjuttatott projektből választanak ki, 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjban részesül. A győztesek ősszel meghívást kapnak az Európai Parlamentbe is.

A nemzeti győztes projektek képviselői nem csupán a 2014 májusában tartott díjkiosztóra kapnak meghívást, hanem két nappal később egy négynapos utazás keretében a Nemzetközi Károly-díj aacheni ünnepségén is részt vehetnek.

A 2013-as évi győztesek

Az 'Európa sínen' című spanyol médiaprojekt kapta 2013-ban az Európai Ifjúsági Károly-díjat. A második díjat egy Európáról szóló lengyel fotópályázat, a harmadik helyezést pedig a generációk közti szolidaritást elősegítő észt projekt kapta.

Az Ifjúsági Károly-díj honlapja és jelentkezési lap
A tavalyi nyertesek
Európai Ifjúsági Károly-díj: az Európai Parlamentben jártak az idei nyertesek
Interjú a 2013-as nyertesekkel
Az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány honlapja

További információ
LŐVEI Andrea
irodavezető
mb. sajtóattasé
Európai Parlament
Tájékoztatási Irodája Magyarországon
Tel: +36 1 411 3540
Mobil: +36 20 334 6258
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fotó: www.europaparl.europa.eu
(A képen a 2012-es év díjazottjai láthatók.)

Módosítás: 2013. október 28.

Ujvári János diplomadíj-pályázat a szellemitulajdon-védelemről

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy szakdolgozatuk, illetve diplomamunkájuk témájának szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait feltérképezzék. A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A pályázat megírását a hivatal szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja.

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2013/14 tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat. A tavaszi félévben végzős hallgatókra másik kiírás vonatkozik.

A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2013. november 7.

A pályázók négy kategóriában indulhatnak három díjért, melyek értéke 150, 125 és 100 ezer forint.

Bővebb információ és részletes pályázati kiírás elérhető az SZTNH honlapján:

http://www.sztnh.gov.hu/hivatalrol/IP_oktatas/ujvari_diplomadij.html

Módosítás: 2013. október 28.

Doktori védés meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem Doktori Tanácsa
és a
Hittudományi Doktori Iskola
tisztelettel meghívja Önt

Győrffy Eszter Rozália

"A magyar református egyetemi misszió története, helyzete, különös
tekintettel a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai
Gyülekezetre"

című értekezésének védésére
hittudományok tudományágban

A védés időpontja: 2013.10.08. 14:00

helye: KRE Hittudományi Kar 1092 Budapest, Ráday u. 28. II.
emelet Díszterem

 

   Zsengellér József                                            Horváth Erzsébet
     iskolavezető                                                    témavezető


Módosítás: 2013. október 08.

KRE Őszi Tréninghét

ŐSZI TRÉNINGHÉT - 2013. október 21-25.


Az Egyetemünk idén is megrendezi az „Őszi Tréninghét” elnevezésű programsorozatát.
Ennek keretében összegyetemi-, valamint kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások, előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.


A részletes programtervről az itt található táblázatban tájékozódhat.

-    A programok háromféle oszlopban (hallgató, oktató és nem
       oktató munkavállaló
) találhatóak.
-    A programok háromféle színnel vannak jelölve:
                       Pirossal     -  a kötelezőek 
                       Zölddel     -  a kötelezően választhatóak
                       Szürkével  -  a szabadon választhatóak


A programokra vonatkozó részletes információkat és a jelentkezés körülményeit hamarosan egy kari tájékoztató levélben is elküldjük.

Várunk minden kedves érdeklődőt!


A Tréninghét szervezői


Módosítás: 2013. október 18.

Meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem idén ünnepli megalapításának 20. évfordulóját. Ezúton szeretettel meghívjuk Önt e jeles alkalomból rendezett, Confessionality and University in the Modern World – 20th Anniversary of „Károli” University című nemzetközi konferenciánkra.

Időpont: 2013. október 15-17.
Megnyitó időpontja: 2013. október 15. 10:00
Helyszín: A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Díszterme (1088 Budapest, Reviczky u. 4., I. emelet)

A konferencia három panelből áll, eltérő tematikával, az alábbi rendben:

      1.    panel: Christian Universities
Időpont: 2013. október 15., 10:00 – 18:00, 2013. október 16., 9:00 – 12:00
A panel nyelve: angol

     2.    panel: Confession and Nation
Időpont: 2013. október 16., 14:00 – 19:00
A panel nyelve: angol

      3.    panel: Religiosity and Protestantism Today
Időpont: 2013. október 17., 10:00 – 17:15
A panel nyelve: angol (10:00 – 12:00), magyar (14:00 – 17:15)

A programról részletes információt a www.kre.hu/konf20ev oldalon talál.

Szeretettel várjuk konferenciánkon!


Módosítás: 2013. október 25.

Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo

Kedves Hallgatók!

Ezúton szeretnénk meghívni Titeket 2013. október 19-én a Millenáris Park „E” épületébe, ahol negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo.

Az Expo keretében betekintést nyerhettek a közigazgatási szféra rejtelmeibe, valamint megismerkedhettek a kormányzat kiemelt témáival. Találkozhattok a 8 minisztérium államtitkárságainak és háttérintézményeinek vezetőivel, dolgozóival, kérdéseket tehettek fel az általatok preferált intézmény standjánál. Mindemellett pódiumbeszélgetésekkel és számos egyéb programmal, élménnyel várunk Benneteket!

Bővebb információt a programról a www.facebook.com/regeneracio oldalon olvashattok.

Módosítás: 2013. október 25.

Sportolni vágyó hallgatók figyelmébe!

Kedves Hallgatók!

Továbbra is toborzunk csapattagokat az egyetemi férfi és női kézilabda- és röplabdacsapatba, a férfi futball- és vízilabdacsapatba, valamint az újonnan alakult férfi és női kosárlabdacsapatba és a jelenleg még alakuló női futballcsapatba.

A férfi és női kézilabda csapatba jelentkező hallgatókat októberben várja az egyetemek közötti I. Budapesti Egyetemi – Főiskolai kézilabda Bajnokság! Különös szeretettel várjuk kapusok jelentkezését!

Jelentkezni személyesen a BTK Dékáni Hivatalában az 1. emelet 106-os szobában Ujszászi Attilánál vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet.

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!


Módosítás: 2013. november 26.

Közlemény

  Tisztelt Látogatók!


Az Állam- és Jogtudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar honlapja egy hiba miatt nem elérhető.

Dolgozunk a hiba mihamarabbi javításán.

Megértésüket köszönjük.

Webadmin


Módosítás: 2013. május 02.

Eötvös Károly konferencia

A Károli Emlékérem kitüntetettje: Prof. Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi

A Károli Gáspár Református Egyetem október 26-án az „Eötvös Károly a védőügyvéd” címmel szervezett konferencia keretében Károli Emlékérmet adományozott Prof. Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbinak, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a zsidókeresztyén párbeszédben, az egyházak és vallások közötti közeledésben.

A KRE-ÁJK Dósa Elek Jogtörténeti Kutatóműhelye és a Magyar Ügyvédi Kamara szervezésében megrendezett konferencia elsősorban a „tiszaeszlári perre” koncentrált, amellyel Eötvös bevonult a történelembe, emellett az előadások politikusi, közírói munkásságát is felidézték. A rendezvény az ügyvédi hivatás aktuális kérdéseit is górcső alá vette.

***

Életpálya
Schweitzer József 1922. október 13-án született Veszprémben. 1940-ben érettségizett. Ezután az Országos Rabbiképző Intézet, s egyben a bölcsészettudományi kar hallgatója is volt, ahol sémi nyelvészetből, ókori keleti történelemből és szociológiából doktorált. Rövid vallástanári működése után - miközben 1947-ben rabbivá avatták -, 1981-ig Pécsett volt rabbi, majd ettől az évtől Budapesten végezte hivatását, többek között a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, ahol korábban a nagyapja is. 1964-től tanára, majd 1985-től igazgatója az Országos Rabbiképző Intézetnek. Időközben országos főrabbivá választották. Rektori és főrabbi tisztségéről saját elhatározásából 80 éves korában mondott le és vonult nyugdíjba. Schweitzer József az ELTE Bölcsészettudományi Karának címzetes tanára, az MTA Vallástudományi Szakbizottságának tagja, a Keresztény-Zsidó Társaság társelnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hebraisztikai Tanszékének előadó tanára. A Jewish Theological Seminary (New York) és a Károli Gáspár Református Egyetem díszdoktora. Munkáját állami- és kormánykitüntetésekkel (Magyar Köztársaság Tisztikeresztje, a Köztársasági Elnök Érdemérme, Széchenyi-díj) jutalmazták. Egyetemi oktatói és közéleti tevékenységéért, különösen a keresztény-zsidó kapcsolatok ápolásáért Pázmány-díjban részesült. Forrás: Sárospataki Református Teológiai Akadémia

Forrás: www.reformatus.hu  
   
   

Módosítás: 2013. május 02.

Eötvös Károly a védőügyvéd - konferencia meghívó

A Károli Gáspár Református
Egyetem Állam- és Jogtudományi
Kar Dósa Elek Jogtörténeti
Kutatóműhelye


és a
Magyar Ügyvédi Kamara

tisztelettel meghívja Önt az

„Eötvös Károly a védőügyvéd”
című konferenciára.

Időpont: 2012. október 26. (péntek)
9.00 -12.00 óra

Helyszín: A Magyarországi Református
Egyház Zsinati Épülete
(1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Bejárat: a Szabó J. u. 16. felől)


Kérjük, hogy részvételi szándékát
2012. október 24-ig
jelezze a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
címen.

További információk

1042 Budapest, Viola u. 2-4.
Tel.: 06-1-370-8601 • Fax: 06-1-370-8601/109


Módosítás: 2013. május 02.

Meghívó - Ravasz László szoboravatása

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk Önt

Ravasz László mellszobrának avatására.

A szobrot avatja:
Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke

A szobrot készítette:
Babusa János

Mecénás:
Dr. Nagy Piroska

A szoboravatás időpontja: 2012. október 25., csütörtökön 12:00-kor kezdődő egyetemi istentiszteletet, „exhortációt” követően kerül sor 12:45-kor
Helyszíne: Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Ráday utcai épületének udvarán (1092 Budapest, Ráday u. 28.).


Módosítás: 2013. május 02.

Előszupervízió Szupervizor képzés - felhívás

FELHÍVÁS

ELŐSZUPERVÍZIÓS CSOPORT indul 2012. november 16-án, pénteken 15,00 órai kezdettel.
  
   Helyszín:
III. Bécsi út 324. 5. épület fsz.
  
   A csoport folyamat hossza 60 óra.

A csoportban szerzett szupervíziós tapasztalat megfelel a 2013. szeptemberében a KRE BTK Pszichológiai Intézet Továbbképző Központjában induló Szupervizor Szakirányú Továbbképzés csoportos előszupervíziós jelentkezési feltételének.

Tájékoztatás, jelentkezés:

   dr. Nemes Éva szakfelelős
   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
   +36 30 602 8981

   A szupervizor szakirányú továbbképzésre való jelentkezés feltételeiről, menetéről, a képzésről részletes információ
   a KRE honlapján az alábbi linken található:
   http://www.kre.hu/btk/index.php/szupervizor-egyetemi-szakiranyu-tovabbkepzes.html

A szupervízió szakmai személyiségfejlesztés, hivatásgondozás, a ma elérhető egyik legjobb szakmai személyiséggondozó módszer. Lényegi gondolata az egészség mértéke, célja, hogy megtartson az egészségben, hogy segítsen megőrizni és fejleszteni munkabírásunkat és lelki stabilitásunkat.

A szupervízió elősegíti a szakmai elfáradás, kiégés megelőzését, a kapcsolatok fejlődését, a hatékonyabb együttműködést. Támogató funkciója révén komoly segítséget jelent a munka okozta stressz és problémák feldolgozásában.

Célja elősegíteni a szakmai kompetencia megerősödését, a szakmai szerepek tisztázását, a munkahelyi hatékonyságot. Elősegíti a konfliktus- és agressziókezelés eredményesebbé tételét, a változásokhoz való alkalmazkodás, a rugalmas helyzetértékelés módszerének megismerését és használatát.


Módosítás: 2013. május 02.

Felhívás - 50 tehetséges magyar fiatal

A kezdeményezésben a kiemelkedően tehetséges harminc év alatti fiatalokat keressük. Azokat, akik kivételes adottságuk, szorgalmuk révén a jövő formálói, meghatározó személyiségei lehetnek Magyarországon és a világban. Nincs műfajmegkötés, nincsenek kategóriák! Csak a tehetség számít! Jelentkezési, jelölési határidő: 2012. október 31.

Az 50 tehetséges magyar fiatal számára személyre szabott hat hónapos támogató program készül. A La femme által felkért mentorok a művészet, a tudomány, a gazdaság meghatározó szereplői, a fiatal tehetségek számára páratlanul értékes tudás birtokosai is egyben. A program Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter fővédnökségével valósul meg, aki aktív szerepet is vállalva, mentorként is hozzájárul egy fiatal tehetség fejlődéséhez, sikeres jövőjéhez.

A programról bővebb információ, jelölés és jelentkezés az online oldalainkon található: www.lafemme.hu/tehetseg valamint www.facebook.com/tehetseg

A program jelentkezésre, jelölésre ösztönző felhívása, kinyomtatható méretű plakátok formájában innen letölthetők: www.lafemme.hu/tehetseg/felhivas_A4 valamint www.lafemme.hu/tehetseg/felhivas_A3

További információkkal állunk rendelkezésére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mailcímen, illetve kérdés esetén örömmel adunk további tájékoztatást.







Módosítás: 2013. május 02.

KRE - Tréninghét programtervezet

Idén is megrendezésre kerül 2012. október 24-27. között az
„Őszi Tréninghét” elnevezésű programsorozat.
Ennek keretében összegyetemi programok, valamint kari szinten szervezett oktatások, foglalkozások, előadások, rendezvények várják az érdeklődőket.
A RÉSZLETES PROGRAMTERVRŐL AZ ALÁBBI LINKEN TALÁLHATÓ TÁBLÁZATBAN TÁJÉKOZÓDHAT:
Őszi Tréninghét Programtervezet (összefoglaló)

Hallgatói tájékoztatólevél a központi (fakultatív) programokról

Önkéntesség - Kerekasztal beszélgetés és kiállítás az önkéntes munkáról - ELMARAD!   


     
     -       TÁBLÁZATBAN PIROSSAL SZEREPLŐ PROGRAMOK KÖTELEZŐ JELLEGŰEK.
     -       A ZÖLDDEL JELÖLTEK A KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ PROGRAMOK.
     -       A SZÜRKE MEZŐKÖN TALÁLHATÓ PROGRAMOK FAKULTATÍV, SZABADON VÁLASZTHATÓ JELLEGŰEK.
 
A PROGRAMOKRA A HALLGATÓK A NEPTUNON KERESZTÜL JELENTKEZHETNEK.


A MUNKAVÁLLALÓK A JELENTKZÉS MÓDJÁRÓL MEGKÜLDÖTT TÁJÉKOZTATÓ LEVÉLBEN ÉRTESÜLHETNEK.


Módosítás: 2013. május 02.

Meghívó könyvbemutatóra

MEGHÍVÓ

A Károli Gáspár Református Egyetem és
az Erdélyi Egyháztörténeti Könyvek,
Kriterion Könyvkiadó – Tortoma Könyvkiadó
tisztelettel meghívja Önt

Gudor Kund Botond


Rediviva Chartophylax Igeniensis.
Az erdélyi hegyaljai Magyarigen református közösségének története

és

Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi
közösségei, Inquisitoria Dioceseos Alba-Carolinensis Reformatae
Relatoria (1754)


című köteteinek bemutatójára

2012. október 16-án kedden, 18 órakor.

a KRE BTK Dísztermében (VIII. Reviczky utca 4.)


Módosítás: 2013. május 02.

Meghívó

M E G H Í V Ó


Kedves Barátunk!

A GULAG-okban Elpusztultak Emlékének Megőrzésére Alapítvány kuratóriumának nevében:
 
Dr. Stark Tamás elnök,

Nagyné Pintér Jolán az alapító leánya, elnökhelyettes,

valamint Rózsás János túlélő

tisztelettel meghívja Önt és Kedves Hozzátartozóját


a GULAG táboraiból való hazatérés 59. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésre.
 
2012. október 13 . (szombat) 14.00 óra

Budapest, V. Honvéd tér, a GULAG Rabok Emlékművénél



Megemlékező beszédet mond:

Kun Miklós
Széchenyi Díjas egyetemi tanár,
a Károli Gáspár Református Egyetem, Kremlinológiai Intézetének vezetője.

Az elhunyt sorstársakért imát mond: Lendvai Zoltán római katolikus plébános, Rédics.


Kérjük, hogy aki a megemlékezésen koszorúzni kíván, szándékát 2012. október 12., péntekig a 06/30-456-2478-as telefonszámon szíveskedjék jelezni.


Módosítás: 2013. május 02.

A betű varázslata

Móricz Zsigmond: A betű varázslata

Rékai Nándor, Szlúka Brigitta, Jánosi Ferenc, Lénárt László


A Hét krajcár, a Sárarany, a Légy jó mindhalálig írójának élete tárul elénk színpadi környezetben. Megismerkedhetünk életének fontosabb szereplőivel, bepillantást nyerhetünk az írói élet mindennapjaiba. Tanúi lehetünk a „betű varázslata” megszületésének.

További információk

Módosítás: 2013. május 02.

Vértanúink, hitvallóink konferencia meghívó

MEGHÍVÓ

A Keresztény Demokrata Fórum egyesület,
a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a
Magyarországi Mindszenty Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a

Vértanúink, hitvallóink
című ökumenikus konferenciára a XX. század keresztény magyar tanúságtevőiről

A tanácskozás

helye: a jezsuiták Párbeszéd Háza, Budapest, VIII. ker. Horánszky u. 20.
ideje: 2011. október 28., péntek 10–16 óra

Bővebb információ


Módosítás: 2013. április 29.

vallásfogalmak sokfélesége - konferencia meghívó

 

MEGHÍVÓ


a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Szabadbölcsészet Tanszéke
és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Vallástudományi Tanszéke által

A VALLÁSFOGALMAK SOKFÉLESÉGE
címmel szervezett konferenciára

A rendezvény helye: KRE, BTK, I. emelet, Díszterem,
Budapest, Reviczky u. 4.

Ideje: 2011. november 11-12.

A konferencia a Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat része.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Sajtótájékoztató letöltése


 „A Makkai-család jelentősége az erdélyi és magyarországi
református egyház művelődéstörténetében”


Kezdés: 2011. november 29. 9:00
 

KRE BTK-Makkai-konferencia-MTÜ Regisztráció


 „A vallásfogalmak sokfélesége”
Kezdés: 2011. november 11., 9:00 óra
Befejezés: 2011. november 12., 18:00 óra

 KRE BTK-Vallásfogalmak sokfélesége-MTÜ Regisztrációs lap


 A Magyar Tudomány Ünnepének eseményei az alábbi linkre kattintva érhető el


Módosítás: 2013. április 29.

KRE GENESIUS Egyetemi Színpad Bemutatja a tréning hét keretében: Gellérthegyi Álmok

KRE Genesius Egyetemi Színpad Bemutatja a tréning hét keretében.
Karinthy Ferenc: Gellérthegyi Álmok

Időpont: 2011 Október 26-án 19 óra
Helyszín: BTK Stúdió


Módosítás: 2013. április 29.

ÁJK pályázat hallgatóknak

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

A MUNKAJOGI ÉS SZOCIÁLIS JOGI TANSZÉK PÁLYÁZATOT HIRDET 5 FŐ
RÉSZÉRE, ERASMUS INTENSIVE PROGRAMBAN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE

 


Téma: Implementation of the Lisbon Strategy (Europe 2020), 2nd edition (EU)

Résztémák (csoportok): Humán-erőforrás menedzsment; Munkajog; Gazdasági növekedés
(KKV-k szerepe); CSR (Vállaltok Társadalmi Felelősségvállalása); Social Security (szociális védelem)

Időtartam: 2011. októbertől 2012 áprilisáig, benne 2 hét Finnországban (2012. március)

Az IP valójában egy részben távoktatás (online kapcsolattartás, mentorálás, felkészülés, írás
stb.), részben egy 2 hetes külföldi intenzív képzési blokk (Finnország, Oulu) útján
megvalósuló nemzetközi, újszerű kurzus (gondosan kiválasztott, arra érdemes hallgatók
számára, 4 kredit-értékkel, angol nyelven).

•    Minden partner (7 egyetem) részéről (így a Károliról is) 5-5 hallgató, 2-2 oktató (coach)
     vesz benne részt.
•    A félév során a mentorok segítik a hallgatók munkáját. Cél: kutatás, a témában nemzeti
     jelentés megírása, prezentációra felkészülés, kapcsolattartás a külföldi hallgatókkal /
     mentorokkal. A munkát egy célzott online felület fogja segíteni (Blackboard). Erre az on-
     line felületre kell majd feltölteni a csapat szakmai írását (jelentés), illetve az egyetemünket
     (+ országunkat, városunkat stb.) bemutató prezentációt.
•    Mindez a hallgatóknak 4 kreditet kell, hogy jelentsen.
•    A hallgatóknak itthon be kell számolniuk tapasztalataikról.
•    Fontos a program „disszeminációja” is, akár a média útján is.
•    A program multidiszciplináris jellegű. Szakmai, oktatói koordinátor Tanszékünk.

Miért érdemes pályázni?:

     -   Új típusú (pl. távoktatás, csapatmunka, projekt-alapú munka) tanulmányi
         tapasztalatok, kihívások
     -   Rendkívül aktuális, EU-s vonatkozású, multi-diszciplináris téma
     -   Nemzetközi csapatban való munka, kapcsolatépítés 7 EU-s ország 7
         egyetemének hallgatóival, oktatóival
     -   Későbbi szakmai önéletrajzban feltüntethető, a diploma értékét és a hallgató
         későbbi munka-erőpiaci esélyeit minden bizonnyal növelő jelentőségű projekt
     -   A kurzus 4 kreditet ér + bizonyítvány (certificate) a részvételről
     -   A kurzus 2 hetes finnországi tartózkodást foglal magában, számos szabadidős
         programmal is megtűzdelve
     -   Nagy presztizsű, a (nemzetközi) sajtóban is népszerűsíteni szándékozott program
     -  Jó lehetőség a nyelvtudás elmélyítésére is


Pályázati feltételek:

     -   Jó angol nyelvtudás, mind írásban, mind szóban (legalább középfokú)
     -   Harmad- vagy Negyedéves hallgatói jogviszony
     -   Jó tanulmányi eredmények
     -   Jó kommunikációs készség, nemzetközi csapatban való munkára való készség
         és képesség
     -   Érdeklődés az EU gazdaság-, szociális- és foglakoztatás-politikája iránt,
         motiváció
     -   Alapvető számítástechnikai ismeretek (a távoktatási program használatához)
     -   A kiválasztott hallgató vállalni tudja az esetlegesen felmerülő kisebb, csekély
         mértékű anyagi önrészt, ráfordítást (max. a teljes kiutazási költség 20-25%-a; a
         szállást és a tartózkodást a program fedezi, az utazás 75%-át is a program
         fedezi, a fennmaradó 25%-ot feltehetően az egyetem fedezi, de ennek egy
         részére elképzelhető a hallgatói önrész − feltehetően csupán szimbolikus −
         bevonása + egyéni költőpénz Finnországban).
     -   A hallgató biztosan vállalja a programban való részvételt, beleértve annak
         intenzív részét a finnországi Ouluban (2012. 03. 18-31, 2 hét)
     -   Előnyt jelent: munkajogi, szociális jogi, gazdasági, EU jogi speciális ismeretek
         (pl. demonstrátorság, TDK / OTDK, szakdolgozat e témakörökben stb.)

Benyújtandó dokumentumok:

     -   Rövid szakmai önéletrajz (CV) angol és magyar nyelven
     -   Max. 1 oldalas Motivációs levél (angol és magyar nyelven is)
     -   A tanulmányi eredményeket igazoló dokumentumok (pl. index-másolat;
         Tanulmányi Osztály igazolása a félévi átlagokról)
     -   Angol nyelvtudást igazoló bizonyítvány másolata
     -   Esetleges további nyelvtudást igazoló dokumentumok másolata

Pályázati határidő: október 19. szerda, 12 óra

A Pályázat benyújtásának módja: írásban, 2 példányban, Bach Katalin, Nemzetközi és Tudományos Referensnél, IP jeligével

A Pályázat elbírálása:
A Pályázatot a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék bírálja el, legkésőbb okt. 26-ig.
A végleges döntést szóbeli meghallgatás előzheti meg (várható időpontja: okt. 21. péntek).


A Pályázatról további információ kérhető Dr. Kun Attilától ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ),
A tanszéki demonstrátortól, illetve Bach Katalintól.


Budapest, 2011. 10. 05.                      Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék


Módosítás: 2013. április 29.

Könyvbemutató - Antal Zsolt: Közszolgálati média Euróbában

 MEGHÍVÓ

A KRE Kremlinológiai Intézete
és a
KRE BTK Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézete
bemutatja


ANTAL ZSOLT:
Közszolgálati média Európában
című könyvet.

A bemutatót megnyitja:
L. Simon László
országgyűlési képviselő,
az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke,
a Nemzeti Kulturális Alap elnöke

A könyvet méltatja:
Dr. Lovász Irén
néprajzkutató, egyetemi docens

Dr. Kozma Gábor
a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektora

Dr. Kun Miklós
intézetvezető, egyetemi tanár

Időpont:
2011. október 20. (csütörtök) 14.00 óra

Helyszín:
KRE Bölcsészettudományi Kar
Díszterem
(1088 Budapest, Reviczky u. 4.)


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk !


Módosítás: 2013. április 29.

Székely címeres levelek, 2011.10.17

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Reviczky u. 4. alatt található épületében, a  Bod Péter Könyvtárban 2011. október 17-én hétfőn 10.00-kor székely címeres oklevelekből összeállított kiállítás nyílik.

A megnyitót követően a Magyar Országos Levéltár állagait felhasználó kiállítás szakmai kurátorai, Dr.Oborni Teréz (MTA Történettudományi Intézet) valamint Dr.Tüdősné Simon Kinga (Román Tudományos Akadémia Nicolai Iorga Történeti Intézetének tiszteletbeli tagja) egy rövid konferencia keretében előadást tart az erdélyi fejedelmek oklevél adományozó gyakorlatáról. A rendezvény a 2011. szeptember végén Sepsiszentgyörgyön szervezett kiállítás és nemzetközi konferencia eredményeinek magyarországi bemutatását szolgálja.


Módosítás: 2013. április 29.

Gratulálunk!!!

Gratulálunk a KRE mind az öt csapatának a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton Ekiden váltón elért eredményéhez. Ezzel az öt csapattal a magyarországi felsőoktatási intézmények között eddig az egyetlen, ilyen teljesítménnyel!

Valamennyi csapat teljesítette a maratoni távot a 42,195 km-t, 03:25:09 - 03:47:33 óra között.

Congratulations to Calvin College's Marathonist division which  had an outstanding run in Karoli's colours!!!

 


 
 
   

Módosítás: 2013. április 29.

Átadták a közgyűjteményi és közművelődési díjakat 2010. október 22-én

Átadták a közgyűjteményi és közművelődési díjakat 2010. október 22-én


A Néprajzi Múzeum aulájában múlt hét pénteken Szőcs Géza kulturális államtitkár átadta – dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nevében – a kiemelkedő teljesítményt nyújtó muzeológusoknak, könyvtárosoknak, levéltárosoknak és közművelődési szakembereknek a szakma legmagasabb kitüntetéseit.

Móra Ferenc-díjjal tüntették ki a muzeológia terén elért kimagasló munkájáért, a kultúra szolgálatáért Egyetemünk Bölcsészettudományi Karának egyetemi docensét Dr. Tari János Mihályt.

A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem Palotás József Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, első oldalán középen Móra Ferenc domború arcképe, fölötte a MÓRA FERENC-DÍJ félkörívű felirat helyezkedik el. Hátoldalát a múzeumügyet szimbolizáló dombormű és „A tudományért, a művelődésért” felirat díszíti.


Módosítás: 2013. április 26.

Francia kitüntetést vehetett át a közelmúltban a Bölcsészettudományi Kar újonnan megválasztott dékánja


A közelmúltban vehette át Dr. Sepsi Enikő dékán asszony a francia Akadémiai Pálmák Lovagi fokozata kitüntetést a Francia Intézetben


Sepsi Enikőnek, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara újonnan megválasztott dékánjának a Franciaországi Kormányösztöndíjasok Egyesülete elnökének, a Francia Intézet stratégiai tanácsa tagjának, aki tizennégy éven át volt az Eötvös Collegium Francia Műhelyének vezetője, egy évtizedig igazgatóhelyettese és egy ideig ügyvezető igazgatója is, a Francia Köztársaság miniszterelnöke, François Fillon - a francia oktatási miniszter felterjesztése alapján - 2010. január 11-i rendeletében az Akadémiai Pálmák Lovagi fokozata (Chevalier dans l'Ordre des Palmes Académiques) kitüntetést adományozta az oktatás, a tudomány és a tudományszervezés, valamint a francia-magyar kapcsolatok építésében elért kiemelkedő eredményeiért.

A kitüntetés ünnepélyes átadására 2010. október 19-én került sor a budapesti Francia Intézetben.

Dr. Sepsi Enikő munkájának köszönhetően épült az egyetemi curriculumba az országban elsőként a kortárs francia költészet oktatása, fordítása (Yves Bonnefoy, Jean-Michel Maulpoix művei), és szervezőmunkájának köszönhetően az Eötvös Collegium a kortárs francia költészetnek és színháztudománynak nemzetközileg elismert magyarországi központja lett (a színháztudományi kézikönyvként szolgáló Színházi szótár és Valère Novarina magyarországi bevezetése és fordítása okán). Az általa vezetett  összefogás eredményeként az új felsőoktatási törvény megfelelő jogszabályi hátteret teremtett a szakkollégiumi kiválósági központok magyarországi létrehozásához, mely az Eötvös Collegium számára is lehetővé teszi a nemzetközi kiválósági hálózatba történő méltó bekapcsolódást.

A 2007-es, Ecole Normale Supérieure-ben rendezett Simone Weil konferencia után (a kötet megjelent a párizsi Kimé Kiadónál) ezév januárjában részt vett a budapesti magyar-francia-olasz Simone Weil centenáriumon előadóként és szervezőként egyaránt. A rangos nemzetközi csapat publikációja lesz a Budapesten és Párizsban két nyelven megjelenő centenáriumi kötet.

Fotó: Kalocsai Richárd


Módosítás: 2013. április 26.

Elhunyt Prof. Dr. Boross Géza, professzor emeritus

Fájó szívvel tudatjuk, hogy
Prof. Dr. Boross Géza 

nyugalmazott professzor emeritus,
életének 79. évében elhunyt.

Temetése 2010. október 25-én negyed 3-kor a Farkasréti temető Makovecz termében lesz.

Igét hirdet Dr. Szabó István püspök.

 

Hittudományi Kar


Módosítás: 2013. április 26.

MEGHÍVÓ - Magyar Arión c. konferencia


Magyar Arión címmel konferencia Pálóczi Horváth Ádám (1760-1820) születésének 250. évfordulója tiszteletére



Időpont:
2010. október 20-21. (szerda - csütörtök)


Helyszín:
 
MTA Irodalomtudományi Intézet, Illyés Gyula Archívum és Műhely
Budapest (VI. kerület), Teréz krt. 13. I. emelet

Pálóczi Horváth Ádámot a debreceni református kollégiumban tanult költőt Ötödfélszáz énekek címmel összeállított vers- és dallamgyűjteménye tette irodalomtörténeti jelentőségűvé, de előadások hangzanak el majd más műveiről is. A konferencián előad Dr. Hermann Zoltán egyetemi docens, Egyetemünk Bölcsészettudományi Karának Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszékének vezetője is, aki Kazinczy Ferenc és Pálóczi Horváth Ádám, a kor irodalmi életének két meghatározó, református személyiségének kapcsolatát vizsgálja.

Keretprogram: Nyilvános hangverseny az Ötödfélszáz énekek (1813) repertoárjából

Időpont: 2010. október 21. (csütörtök) 19:00

Helyszín:

Óbudai Társaskör
Budapest (III. kerület), Kiskorona utca 7.

Részletes program letölthető innen...


Módosítás: 2013. április 26.

MEGHÍVÓ - Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferencia


Teológus doktoranduszok konferenciája


A DOSZ Teológiai Tudományos Osztálya szeretettel vár minden érdeklődőt a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferenciájára. A konferencián előadhat mindenki, aki a teológiával kapcsolatos témában doktorál, kutat. A rendezvényen az összes, a Kárpát-medencében magyar nyelvű teológiai doktori képzést nyújtó intézmény képviselteti magát.

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, 1092 Budapest, Ráday u. 28.
Időpont: 2010. október 8-10.
Szállás: Lónyai Utcai Református Gimnázium és Kollégium, 1092. Kinizsi u. 1-7.

Részvételi költség 11900 Ft, szállást nem igénylőknek 6900 Ft, befizetés a helyszínen.
Igény esetén a szervezők útiköltség hozzájárulást tudnak biztosítani.

A konferencián magyar, angol, vagy német nyelven lehet előadni, 25 perces időkeretben. Az előadásokat 20 perces vita követi. Az előadni szándékozókat kérjük, hogy az előadások témamegjelölését rövid, max. 1500 karakteres összefoglalóban küldjék el a csurosandras(kukac)gmail.com elektronikus levélcímre.

Jelentkezési és beküldési határidő: 2010. október 1. péntek

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

DOSZ Teológiai Tudományos Osztály nevében a szervezők:
Csűrös András és Faragó Dávid

Meghívó 

Részletes program innen letölthető.

Az előadások témái


Módosítás: 2013. április 26.

MEGHÍVÓ George Chempakathinal indiai szalezi szerzetes angol nyelvű előadására

MEGHÍVÓGeorge Chempakathinal indiai szalezi szerzetes angol nyelvű előadása a szegénység gyökereiről


Az előadás címe:
A szegénység gyökereinél: keresztyén munka utcagyerekekkel Kalkuttában

Időpont: 2010. október 5. kedd 14:00

Helyszín:
Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Kar
1092 Budapest, Ráday utca 28., II. emelet Exhortációs terem

George Chempakathinal indiai szalezi szerzetes, a Don Bosco Ásálajam (www.ashalayam.org) igazgatója.
Az Ásálajam  az egyik legnagyobb veszélyeztetett gyermekekkel foglalkozó intézmény Kalkuttaban,
mely különböző kasztú, vallású és nemű, hátrányos helyzetű illetve utcagyerekekkel foglalkozik.
Fennállásának 25 évében több ezer gyermeket juttatott vissza családjához, vagy segített ismét beilleszkedni a társadalomba.
Az ez idő alatt kialakult metodológia sokakat ösztönzött Indiában és külföldön.
Előadásában George atya megosztja Ásálajamban szerzett több évtizedes tapasztalatát.

Konszekutív (követő) tolmácsolás biztosított.

---

Invitation to the Indian Salesian monk, George Chempakathinal's lecture in English

Title of the lecture: At the Roots of Poverty: Christian work with Street Children in Calcutta
Date: Tuesday 5th October, 2010 2.00 p.m.

Location:
Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary
1092 Budapest, Ráday st. 28. 2nd floor, Room of Exhortation

George Chempakathinal is an Indian Salesian monk, director of Don Bosco Ashalayam. Don Bosco Ashalayam is an Indian NGO, working with street children in Calcutta, irrespective of race, religion or gender. During the 25 years of its existence it has helped several thousand children get back to their families or assimilate to the society. The methodology that has been formed during this period, motivated a lot of people in India and abroad. In his lecture Fr George shares his experience of several decades, that he obtained at Ashalayam.

Consecutive interpretation is granted.

For further information please visit: www.ashalayam.org


Módosítás: 2013. április 26.

Új dékán a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának élén

KÖZLEMÉNY


Új dékán a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának élén
Budapest, 2010. október 1.

A 2010. július 15-én megjelent Oktatási és Kulturális Közlöny II. évfolyam 19. számában a Károli Gáspár Református Egyetem (a továbbiakban KRE) pályázatot hirdetett a Bölcsészettudományi Kar dékáni tisztségének betöltésére.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Dr. Sepsi Enikő főtitkár asszony 2010. július 30-án benyújtott pályázatát a fentebb említett vezetői álláshely betöltésére a Kar összoktatói értekezletén az érvényesen szavazók 81%-a, a Kari Tanács kétharmados többséggel, a Prof. Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes úr által felkért ad hoc bizottság egyhangúlag, valamint a Szenátus kétharmados többséggel támogatta, ezért 2010. október 1-jei hatállyal a KRE Bölcsészettudományi Karán a dékáni feladatok ellátásával Dr. Sepsi Enikőt bízta meg a rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes.

Gratulálunk Dr. Sepsi Enikő dékán asszonynak, és egyúttal köszönjük Prof. Dr. Szabó András prodékán úr elmúlt időszakban végzett tevékenységét.

Halász Krisztina
PR munkatárs

Módosítás: 2013. április 26.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

 

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin