Kötelezők emelt szinten Dantétól Lázár Ervinig kötetbemutató

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Kötelezők emelt szinten címmel konferencia-előadásokkal egybekötött kötetbemutatót tart 2023. október 7-én szombaton 10 órától a KRE BTK dísztermében (1088 Budapest, Reviczky u. 4. I/100.).
Módosítás: 2023. október 02.

Kutatók Éjszakája a KRE BTK-n

2023. szeptember 29-30. között kerül megrendezésre az ország legnagyobb és legkedveltebb tudomány-népszerűsítő eseménysorozata, a Kutatók Éjszakája. Idén is sok száz izgalmas program közül válogathatnak a tudomány szerelmesei kortól és érdeklődési körtől függetlenül. Az eseményhez több érdekes előadással Egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara is csatlakozott.

Módosítás: 2023. október 02.

Holland díszvendégség a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Egyetemünk Néderlandisztika Tanszékének programja a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon:

Módosítás: 2023. október 02.

Elindult a jelentkezés a KREaktív tehetségkereső versenyre!

Idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezi meg tehetségkutató versenyét a Károli. Várjuk mindazon hallgatók jelentkezését, akik valamelyik előadóművészeti területen szakmai zsűri előtt mutatnák meg tehetségüket, tudásukat.

Módosítás: 2023. október 02.

Média szakosaink sikere a sztánai Nemzetközi Népismereti Filmszemlén

A 2023. augusztus 25-27-én a kalotaszegi Sztánán a Néprajzi Múzeum szervezésében megrendezett Nemzetközi Népismereti Filmszemle felnőtt és ifjúsági kategóriában hirdetett díjazottakat. Ebben az évben a klasszikus néprajzi témák helyett társadalmi problémákkal, napjaink élethelyzeteivel foglalkozó filmek voltak többségben a sztánai filmfesztiválon.

Módosítás: 2023. október 02.

Meghívó - "Az oktatás jövője a tudásalapú társadalomban" című előadásra

The President of the Hungarian Academy of Sciences cordially invites you to the next event of the public lectures series entitled “The future of education in a knowledgerich society” organized by the Presidential Committee on Public Education of the MTA.

Módosítás: 2023. október 02.

X. Nemzetközi Szupervíziós Nyári Egyetem a KRE–BTK-n

2023. augusztus 14-18. között nagy sikerű Nemzetközi Szupervíziós Nyári Egyetemet tartottunk Budapesten a KRE BTK Reviczky utcai épületében.

Módosítás: 2023. október 02.

Dániában rendezték az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat idei nagygyűlését

Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat. A szervezet augusztus 31. és szeptember 3. között a dániai Roskildében tartotta nagygyűlését, amelyen mintegy huszonöt ország egyházai képviseltették magukat. Az ECEN különböző európai országok egyházainak és keresztyén hívőinek hálózataként a környezeti kérdésekkel kapcsolatos szolgálatot segíti, melyet 1998-ban alapítottak. A gyűlés több mint 80 fő részvételével zajlott: többek között jelen volt Kodácsy Tamás református lelkész is, aki a teológiai munkacsoportot vezette. A nagygyűlés Kodácsy Tamást, a KRE BTK Teremtésvédelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát a következő ciklusra megválasztotta öttagú elnökségébe.

Módosítás: 2023. október 02.

Ünnepélyes tanévnyitóval vette kezdetét a 2023/2024. tanév egyetemünkön

Tanévnyitó istentisztelettel nyitotta meg a Károli a 2023/2024. tanévet szeptember 4-én. Azidén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő intézmény a Kálvin téri református templomban tartott rendezvényén köszöntötte a Károli Közösséget, köztük az egyetem elsőéves hallgatóit. A közel kilencszáz fő befogadására alkalmas templom teljesen megtelt. Az intézmény új hallgatói a hagyományoknak megfelelően a tanévnyitó rendezvényen mondták el ünnepi fogadalomtételüket, majd az egyetem vezetősége egyetemi polgárrá fogadta őket.

Módosítás: 2023. október 02.

Hagyományos koreai zene és tánc: a Jindo Nemzeti Gugak Központ előadása és koncertje

2023. szeptember 13-án 18:00 órai kezdettel a Reviczky u. 6. P.05-ös termében kerül sor a Jindo Nemzeti Gugak Központ előadására és koncertjére.

Módosítás: 2023. október 02.

Kutatók Éjszakája a KRE BTK-n

2022. szeptember 30. és október 1. között kerül megrendezésre az ország legnagyobb és legkedveltebb tudomány-népszerűsítő eseménysorozata, a Kutatók Éjszakája. Idén is sok száz izgalmas program közül válogathatnak a tudomány szerelmesei kortól és érdeklődési körtől függetlenül. Az eseményhez több érdekes előadással Egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara is csatlakozott.

Módosítás: 2022. szeptember 27.

Október elsején tartja intézményünk az Egyetem Napját

Prof. Dr. Trócsányi László rektor kezdeményezésére 2022. október elsején kerül megrendezésre a Károli Egyetem Napja. Az ünnepi rendezvény időpontja utal az Országgyűlés által 1993. október elsejei hatállyal elfogadott előterjesztésre, mely a Károli Gáspár Református Egyetem megalapítását kodifikálta.

Módosítás: 2022. szeptember 26.

Megjelent a Károli Magazin legfrissebb száma!

A Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos hallgatói folyóiratának – új köntösbe öltözött – legfrissebb, őszi száma már elérhető kari épületeink közösségi tereiben, illetve kiadványaink között online formában is olvasható.

Módosítás: 2022. szeptember 21.

Action Suited to the Word - konferencia Géher István és Kállay Géza emlékére

Géher István (1940–2012) és Kállay Géza (1959–2017) az ELTE Angol- Amerikai Intézetének kiváló professzorai és kutatói voltak. Mindketten tanítottak a Károli Gáspár Református Egyetemen is. Kollégáikra, diákjaikra és olvasóikra egyaránt gazdag gondolati örökséget hagytak.

Módosítás: 2022. szeptember 21.

Prof. Dr. Bagdy Emőke lesz a Károli Szabadegyetem következő vendége

A nyári szünet után, szeptember 28-án, 18 órától folytatódik a Károli Szabadegyetem a Károlyi-Csekonics-palotában.

Módosítás: 2022. szeptember 14.

Prof. Dr. Szabó András Klaniczay Tibor-díjban részesült

Prof. Dr. Szabó András irodalomtörténész, egyetemünk professzor emeritusa a wittenbergi magyar diáktársaság történetével foglalkozó Natio Ungaricacímű könyve a napokban a BTK Irodalomtudományi Intézete és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság által alapított Klaniczay Tibor-díjat érdemelte ki: a kulturális emlékek feltárását, megőrzését és publikálását elismerő plakettet Szabó András Professzor Úr 2022. szeptember 7-én Esztergomban Kecskeméti Gábor intézetigazgatótól vehette át. 

Módosítás: 2022. szeptember 16.

Szer Üzenete-díjat kapott Prof. Dr. Szakály Sándor, egyetemünk kutatóprofesszora

2022. szeptember 4-én Ópusztaszeren, a Szobori Búcsú ünnepén, szentmise keretein belül került átadásra az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark saját alapítású kitüntetése, a Szer Üzenete-díj.

Módosítás: 2022. október 04.

Testnevelés kötelező kritériumtantárgy

Tisztelt Hallgatók!
A Károli Gáspár Református Egyetem a 2022/2023. tanév 1. (őszi) félévétől bevezette a kötelező testnevelést az alapképzésben, osztatlan képzésben és felsőoktatási szakképzésben 2022/2023. tanévben tanulmányaikat nappali munkarendben megkezdő hallgatók részére.

Módosítás: 2022. október 04.

Károlis Poket-zsebkönyv jelenik meg októberben

A Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézet RefCOO – a Református Művelődésért Kutatóműhely A bebábozódás után címmel verspályázatot hirdetett 2020-ban a járványidőszak és a visszatérés dilemmái témában.

Módosítás: 2021. október 20.

Az aradi vértanúk utolsó szavai

Az aradi vértanúk emléknapján Prof. Dr. Hermann Róbertnek, a Történelemtudományi Doktori Iskola vezetőjének az aradi vértanúk utolsó szavait bemutató írását olvashatják.

Módosítás: 2021. október 20.

Konferencia Vajay Szabolcs születésének 100. évfordulójára

Vajay Szabolcs születésének 100. évfordulója alkalmából 2021. október 7-8-án Budapesten és Fehérvárcsurgón emlékkonferencián vehetnek részt az érdeklődők.

Módosítás: 2021. október 20.

Vizuális kultúra és vizuális nevelés pedagógus továbbképzési program (60 órás)

indul a Károli Gáspár Református Egyetemen 2022 januárjában.

Módosítás: 2021. október 20.

Meghívó a Magyar irodalmi művek 1956–2016 című lexikon bemutatójára

A Károli Gáspár Református Egyetem és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) tisztelettel meghívja Önt a Magyar irodalmi művek 1956–2016 című lexikon bemutatójára.

Módosítás: 2021. október 20.

Meghívó: Alkalmazott Névkutatás 2021: Tíz év távlatából (2021)

Az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete, a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, valamint a Magyar Nyelvtudományi Társaság 

2021. október 18-án, hétfőn Alkalmazott Névkutatás 2021: Tíz év távlatából címmel szimpóziumot rendez, melynek helyszíne:

Módosítás: 2021. október 20.

Robert Wilson hazánkba érkező előadása kapcsán adott interjút Prof. Dr. Sepsi Enikő

Robert Wilson színháza nem a pszichológiai viszonyok elemzésén, hanem a formai tökély megteremtésével, a mítosz szintjén jut el az emberi sors és a lélek mélységeibe. A világ legnagyobb színházi rendezője és vizuális összművészeti alkotója, Robert Wilson Vidnyánszky Attila és a Nemzeti Színház fesztiváljára, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra érkezik az Oidipusz című előadással. Összművészeti alkotásait a világ minden részére meghívják, műveit a világ összes színháztudományi vagy színházi iskolájában tanítják. Sepsi Enikő professzor, Robert Wilson-kutató az Origónak adott interjúban arról beszélt, miben áll a páratlan pálya és színházi látásmód, amely Robert Wilsont a kortársak legnagyobbjává tette.

Módosítás: 2021. október 20.

Kutatók Éjszakája a Károlin

2021. szeptember 24-25-én kerül megrendezésre az ország legnagyobb és legkedveltebb tudomány-népszerűsítő eseménysorozata, a Kutatók Éjszakája. Idén is sok száz izgalmas program közül válogathatnak a tudomány szerelmesei kortól és érdeklődési körtől függetlenül. Az eseményhez több érdekes előadással Egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara is csatlakozott.

Módosítás: 2021. október 20.

Bringás reggelivel vár a Károli

A Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Teremtésvédelmi Műhelye a tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub Inkább bringázz! 2021elnevezésű kampányához.

Módosítás: 2021. október 20.

A Károli Könyvműhely születése

A Károli Gáspár Református Egyetem és a L’Harmattan Kiadó közös sorozata, a Károli Könyvek méltán nagy népszerűségnek és ismertségnek örvend: immár 10 éve jelennek meg újabb és újabb kötetek minden évben különböző témákban és műfajokban. Az alábbi interjúban Prof. Dr. Sepsi Enikővel, a Könyvműhely létrehozójával, a Károli Könyvek sorozatszerkesztőjével beszélgetett Szabó Júlia.

Módosítás: 2021. október 20.

Magas az átoltottsági arány a magyarországi egyetemeken

A távolléti online oktatást követően a 2021/2022. tanévben normál jelenléttel indulhatott meg az oktatás a hazai egyetemeken. Egyetemünkön a 2021/2022. tanév veszélyhelyzet idején történő szervezéséről és végrehajtásáról a 11/2021. (IX.03.)/R számú Rektori utasítás rendelkezik.

Módosítás: 2021. október 20.

Orpheus Noster 13. évf. 1. sz. (2021.)

 

Az Orpheus Noster 2021. évi négy lapszámának megjelenését
a 201101/02900 azonosítójú pályázat keretében
a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
nka logó

A lapszám megtekinthető az EPA weboldalán

 


Tartalom

 

Műhely

 

Recenzió

 

Módosítás: 2021. december 21.

Orpheus Noster 12. évf. 1. sz. (2020.)


Tartalom

 

Műhely

 

Recenzió

 

Módosítás: 2021. október 26.

Orpheus Noster 12. évf. 2. sz. (2020.)


Tartalom

 

 

Műhely

 

 

Recenzió

 

Módosítás: 2021. október 26.

Orpheus Noster 12. évf. 3. sz. (2020.)


Tartalom

 

 

Módosítás: 2021. október 26.

Orpheus Noster 12. évf. 4. sz. (2020.)


Tartalom

 

Műhely

 

Recenzió

Módosítás: 2021. október 26.

Orpheus Noster 13. évf. 2. sz. (2021.)

 

Az Orpheus Noster 2021. évi négy lapszámának megjelenését
a 201101/02900 azonosítójú pályázat keretében
a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
nka logó

A lapszám megtekinthető az EPA weboldalán

 

Tartalom

 

Recenzió

 

Műhely

 

 

Módosítás: 2021. december 21.

Orpheus Noster 13. évf. 3. sz. (2021.)

 

Az Orpheus Noster 2021. évi négy lapszámának megjelenését
a 201101/02900 azonosítójú pályázat keretében
a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
nka logó

A lapszám megtekinthető az EPA weboldalán

 


Tartalom

 

Műhely

 

Konferenciabeszámoló

 

Módosítás: 2021. december 21.

Orpheus Noster 13. évf. 4. sz. (2021.)

 

Az Orpheus Noster 2021. évi négy lapszámának megjelenését
a 201101/02900 azonosítójú pályázat keretében
a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
nka logó

A lapszám megtekinthető az EPA weboldalán

Főszerkesztői beszámoló a 2021. évi lapszámok megjelenéséről ide kattintva olvasható

A 201101/02900 azonosítójú pályázat beszámolója ide kattintva olvasható 

 


TARTALOM

Molnár Gergő Ádám: Áldozathozatal Mori Ógai műveiben. Fordítások bevezetővel: Takaszebune (高瀬舟), Maihime (舞姫) – (novellák) (7)

Samu Veronika: Kikucsi Kan: Bolond a háztetőn (35)

Vihar Judit: Meidzsi császár haikui (47)

Czifra Adrienn: Haikufordítások – Maszaoka Siki és jellegzetes stílusa, a saszei (72)

Máté Zoltán: Curezure gusza (részletek, bevezetővel) (78)

Mayer Ingrid: Párnakönyv (részletek, jegyzetekkel és tanulmánnyal) (101)

 

RECENZIÓ

Varrók Ilona: Farkas Mária Ildikó: A japán modernizáció ideológiája. Károli Könyvek – Monográfia, Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2018, 186 pp. (113)

Módosítás: 2022. február 07.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2021/2022. tanév I. félévében

Tisztelt Hallgató!
Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2021/2022. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány-matrica felvétele2021. szeptember 27-tól(hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2021. október 20.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2021/2022. tanév I. félévében

Tisztelt Hallgató!
Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2021/2022. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány-matrica felvétele 2021. szeptember 27-tól (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2021. szeptember 30.

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) kiváló lehetőség a diplomaszerzést követően a magasan képzett és idegen nyelveket beszélő fiatalok számára, hogy szakmai karrierútjukat a hazai és nemzetközi közigazgatásban szerzett munkatapasztalattal alapozzák meg.

Módosítás: 2021. október 20.

Ünnepélyes tanévnyitót tartott Egyetemünk

A Károli Gáspár Református Egyetem 2021. szeptember 6-án (hétfőn) 9.30 órakor tartotta tanévnyitó istentiszteletét a Pozsonyi Úti Református Egyházközség Hálaadás Templomában.

Módosítás: 2021. október 20.

Ünnepélyes tanévnyitó

A Károli Gáspár Református Egyetem 2021. szeptember 6-án (hétfőn) 9.30 órakor tartja tanévnyitó istentiszteletét, melynek helyszíne a Pozsonyi Úti Református Egyházközség Hálaadás Temploma lesz (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.).

Módosítás: 2021. szeptember 03.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának ügyfélfogadás rendje a 2021/22/1 félévben

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2021/2022. tanév I. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben.

Módosítás: 2021. szeptember 03.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának ügyfélfogadás rendje a 2021/22/1 félévben

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2021/2022. tanév I. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben.

Módosítás: 2021. október 20.

A Károli Gáspár Református Egyetem vezetőségének közleménye

A Károli Gáspár Református Egyetem kiemelten fontosnak tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, és ez minden jelenlegi vagy volt hallgatójának kiemelten védett alapvető joga. Az Alapító Okiratában foglalt értékek védelmével ugyanakkor nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy politikai kérdésben állást foglaljon. Az Egyetem jelenlegi és volt hallgatói egy kis csoportjának a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak tiltakozásával összefüggésben tett szolidaritási nyilatkozata ezért nem tekinthető a Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos állásfoglalásának.

Módosítás: 2020. október 01.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2020/2021. tanév I. félévében

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2020/2021. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele2020. szeptember 28-tól(hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2020. október 01.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2020/2021. tanév I. félévében

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2020/2021. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele2020. szeptember 28-tól(hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2020. október 01.

Ünnepélyes tanévnyitót tartott a Károli

2020. szeptember 7-én, hétfőn rendkívüli körülmények között tartották meg a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitó ünnepségét a Pozsonyi Úti Református Egyházközség Hálaadás Templomában. A hagyományos zászlós bevonulás után Főtiszteletű Dr. Bogárdi Szabó István püspök úr tartott istentiszteletet, majd a vendégek és az elsőéves hallgatók köszöntése után Dr. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony mondott ünnepi beszédet, egyben megnyitotta a 2020/2021-es tanévet.

Módosítás: 2020. október 15.

2021. február 1-jén indul az MKÖ 2021-es évfolyama!

Az MKÖ 2021-es évfolyamára a pályázati időszak 2020. szeptember 15-től 2020. október 15-ig tart.

Módosítás: 2020. október 01.

Énekek éneke az irodalomban (13-17.századig) Online konferencia

Letölthető program

Módosítás: 2020. október 01.

Énekek éneke az irodalomban (13-17.századig) Online konferencia

Letölthető program

Módosítás: 2020. szeptember 04.

Új épülettel gazdagodott Egyetemünk

Átadásra került a Károlyi-Csekonics palota

Módosítás: 2020. október 01.

Beiratkozási időpont - pótfelvételi

A felvett jelentkezőnek a beiratkozás előtt a Neptun-rendszerben nyilatkozatot kell tenni arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két hét során járt-e külföldi országban, amennyiben igen, akkor a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020 (VII.12.) Korm. rendeletben foglalt szabályok betartásáról is nyilatkoznia kell.

A hallgatói jogviszony létesítése elsődlegesen személyes jelenlét vagy hivatalos meghatalmazott útján történő beiratkozással kisebb csoportokban történik, amelynek során az Egyetem épületeibe való belépéstől a maszk viselése és az 1,5 m távolság megtartása, kézfertőtlenítők használata kötelező.

A kijelölt termet 15:00 óráig kell elfoglalni, ezért kérem, hogy 14 óra 45 percre érkezzen meg.

 

Szak Megjegyzés Beiratkozás időpontja Beiratkozás helyszíne 
anglisztika (angol nyelven) képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
germanisztika [néderlandisztika] képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
germanisztika [német] képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
keleti nyelvek és kultúrák [kínai] képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
szociológia - nappali képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
szociológia - levelező képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
történelem képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
kommunikáció- és médiatudomány képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
magyar képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
szabad bölcsészet képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
osztatlan tanárképzés képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
anglisztika (angol nyelven) mesterképzési szak képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szak - levelező-nappali munkarend képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
mestertanár képzés 2,4,5 félévesek képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
művészettörténet mesterképzési szak képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
színháztudomány mesterképzési szak  képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
történelem mesterképzési szak képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem
társadalmi-viselkedéselemzés mesterképzési szak képzésre felvett összes hallgató 2020.09.04. (péntek) 15 óra 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27. FSZ. Tornaterem

 

 

Módosítás: 2020. október 01.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának ügyfélfogadás rendje a 2020/21/1 félévben

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2020/2021. tanév I. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben.

Módosítás: 2020. október 01.

Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatának ügyfélfogadás rendje a 2020/21/1 félévben

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2020/2021. tanév I. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben.

Módosítás: 2020. október 01.

Új jövőkép - MNB tanulmányi verseny

A BTK valamennyi érdeklődő hallgatójának szíves figyelmébe ajánljuk a Magyar Nemzeti Bank és az MNB Oktatási Klub közös tanulmányi versenyét.

Módosítás: 2020. október 01.

Kutatók Éjszkája a Károlin!

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére.
Módosítás: 2019. október 16.

Meghívó - Susan M. Felch előadására

Szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt Susan M. Felch (Calvin University, USA) előadására a Dózsa György úti épületbe 2019. szeptember 19-én, 16:00 órakor.

Módosítás: 2019. október 02.

Gyászhír - Elhunyt Dr. Martsa Sándor

Megrendülten adjuk hírül, hogy a KRE Angol Nyelvészeti Tanszékének volt tanszékvezetője (2000-2007), a Pécsi Tudományegyetem Anglisztika Intézetének nyugalmazott habilitált docense, Dr. Martsa Sándor nyelvész, címzetes egyetemi tanár, életének 70. évében, hosszú betegség után elhunyt.

Módosítás: 2019. október 02.

Vizuális kultúra, vizuális nevelés pedagógus-továbbképzés

A pedagógus-továbbképzés célja a tanárok és az iskolai oktatásba bekapcsolódó egyéb diplomások felkészítése a 2013 őszén indult NAT szerinti vizuális kultúra, vizuális nevelés egyes területeinek oktatására.

Módosítás: 2019. október 02.

A Szociológia Tanszék a Szociológia mesterképzési szakra felkészítő kurzust hirdet

A kurzus célja, hogy az érdeklődő hallgatók számára áttekintést nyújtson Szociológia mesterképzésünkről. A félév során bemutatjuk a képzés felépítését és tematikáját, a Big data és a Szociálpszichológia specializáción megszerzendő elméleti és gyakorlati-módszertani ismereteket.

Módosítás: 2019. október 02.

Általános tudnivalók a szakdolgozat és portfólió leadásáról

A szakdolgozatba be kell köttetni a témabejelentő lapot és a plágiumnyilatkozatot (TVSZ. 5. számú függelék). A szakdolgozat utolsó oldalát (még a mellékletek előtt) alá kell írni. TVSz. 77/A. § (1) szerint a szakdolgozat leadásának feltétele, hogy a hallgató (mint a mű szerzője) hozzájárul a szakdolgozatának nyilvánosságra hozatalához. Kérjük, hogy 1 példányban legyen szíves kitölteni a formanyomtatványt és a szakdolgozattal együtt leadni!

Módosítás: 2018. október 01.

Záróvizsga 2019. január

BA-képzés:
- a záróvizsgára jelentkezés végső határideje 2018. október 15., hétfő (a szaknak megfelelő záróvizsgára jelentkezési lap és az oklevél-mintalap leadása kitöltve) - a kötött szakdolgozatok és a CD leadásának végső határideje 2018. november 5. (hétfő)

Módosítás: 2018. október 01.

Pályázati felhívás – szakmai, tudományos ösztöndíjra 2018/2019. tanév őszi félév

A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészettudományi Kar dékánja pályázati felhívásttesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

Módosítás: 2018. november 06.

Erasmus-pótpályázat

Kiírásra került a 2018/19-es tanév tavaszi félévére szóló Erasmus tanulmányi pótpályázat, mely páratlan lehetőséget biztosít arra, hogy hallgatóink tandíjmentesen tanulhassanak egy félévet akár Európa legjobb

Módosítás: 2018. október 01.

Újra lehet pályázni a rendszeres szociális támogatásra

A 2018/2019. I. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el.

Módosítás: 2018. október 01.

TO - Reviczky utcai ügyfélszolgálat áthelyezése 2018. szeptember 14-ig!

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Reviczky utcai épületben folyó felújítási munkálatok miatt előreláthatólag 2018. szeptember 14-ig a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálata a fsz. 1. irodában ZÁRVA tart.

Módosítás: 2018. október 01.

TO - Reviczky utcai ügyfélszolgálat áthelyezése 2018. szeptember 14-ig!

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Reviczky utcai épületben folyó felújítási munkálatok miatt előreláthatólag 2018. szeptember 14-ig a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálata a fsz. 1. irodában ZÁRVA tart.

Módosítás: 2018. október 01.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2018/2019. tanév I. félévében

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2018/2019. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele 2018. szeptember 24-től lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2018. október 01.

TO Ügyfélfogadás a Reviczky utcai épületben 2018.09.03-án és 09.05-én

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Reviczky utcai épületben folyó felújítási munkálatok miatt a Tanulmányi Osztály a fsz. 1. irodában nem tudja megkezdeni az ügyfélfogadást szeptember 03-án.

Ideiglenesen az I. emeleti irodáinkban tartunk ügyfélfogadást (Reviczky u. 4.):

Módosítás: 2018. szeptember 03.

Tájékoztatás félévkezdésről!

Tisztelt Hallgató! 

A félévre történő jelentkezés és tárgyfelvétel 2018. 09. 04-én indul:

  • BA/alapképzésen tanuló hallgatóknak reggel 8 órakor,
  • mindenki másnak (MA, doktori képzés, szakirányú továbbképzés, osztatlan tanárképzés) 15 órakor.
Módosítás: 2018. október 01.

Diákigazolvány-matrica felvétele a 2018/2019. tanév I. félévében

Tisztelt Hallgató!

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2018/2019. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány matricák felvétele 2018. szeptember 24-től lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálati irodáiban ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2018. október 01.

TO-ügyfélfogadás a Reviczky utcai épületben 2018.09.03-án és 09.05-én

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Reviczky utcai épületben folyó felújítási munkálatok miatt a Tanulmányi Osztály a fsz. 1. irodában nem tudja megkezdeni az ügyfélfogadást szeptember 3-án.

Ideiglenesen az I. emeleti irodáinkban tartunk ügyfélfogadást (Reviczky u. 4.):

Módosítás: 2018. október 01.

TO ügyfélfogadási rendje a Bécsi úton, D25-ben – 2018/2019/1 szorgalmi időszakában

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály a 2018/2019. tanév I. félévében is tart ügyfélfogadást a Pszichológiai Intézetben. Az ügyfélfogadás napja minden esetben: szerda 9-11 óra és 12-15 óra. Az ügyfélfogadás helye: I. em. 210-es szoba.

Az első ügyfélfogadási nap a szorgalmi időszakban: 2018. szeptember 10. (hétfő)

Módosítás: 2018. szeptember 03.

Rituality and Poetry, Rituality and Drama Workshop, 6-7 October 2017

Módosítás: 2017. szeptember 28.

SZOCIOFOTÓ - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Kedves Hallgatók, kedves Kollégák!

A Magyar Szociológiai Társaság 2017-ben a Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Karán tartja éves konferenciáját. A konferencia időpontja október
24-26. Ebből az alkalomból a Társadalom-  és Kommunikációtudományi Intézet
SZOCIOFOTÓ PÁLYÁZATOT
hirdet egyetemünk oktatói és jelenlegi vagy volt hallgatói számára.

Módosítás: 2017. szeptember 30.

Kiírásra került a Károli Kiválósági Ösztöndíj

Ösztöndíjunkkal azokat a nappali munkarendű, Egyetemünket első helyen megjelölt, első éves alapképzésben vagy osztatlan mesterképzésben részt vevő hallgatóinkat jutalmazzuk, akik előkelő helyezést értek el valamely középiskolai versenyen.

Módosítás: 2017. szeptember 30.

Angol vendégelőadók előadásai szeptember 19-én a BTK-n

Módosítás: 2017. szeptember 20.

Károli Gáspár Ösztöndíj - 2017 / 2018. tanév I. (őszi) félév

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj.
Az ösztöndíj célja: tehetséges, tanulmányukat kiemelkedően végző, önköltséges hallgatók támogatása.
Az Ösztöndíjra a Egyetem azon önköltséges (költségtérítéses) hallgatója pályázhat, aki első helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárás során.
A pályázat leadásának határideje és helye: 2017. szeptember 20. (szerda), 14:00 óra
Karrieriroda, Budapest, Reviczky utca 4., 3. emelet, 302.
Kapcsolattartó: Füleki Beáta - karrieriroda-vezető.
A nyertes pályázók névsorának közzététele: 2017. október 3.

Módosítás: 2017. szeptember 30.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2017/2018. tanév I. félévében

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2017/2018. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele 2017. szeptember 25-től (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2017. december 01.

Diákigazolvány matrica felvétele a 2017/2018. tanév I. félévében

Felhívom szíves figyelmét, hogy a 2017/2018. tanév I. félévre kiállított diákigazolvány-matricák felvétele 2017. szeptember 25-től (hétfő) lehetséges a Tanulmányi Osztály Ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben.

Módosítás: 2017. szeptember 30.

A Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása a 2017/2018. tanév I. félévben

Módosítás: 2017. szeptember 30.

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása a 2017/2018. tanév I. félévben a Dózsa György út 25-27. alatti, illetve a Reviczky utcai egyetemi épületben, valamint a Pszichológiai Intézetben

Módosítás: 2017. szeptember 30.

V. EASA SC&H & CEESBM Nyári Egyetem

Módosítás: 2017. szeptember 04.

Gyászjelentés

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy volt tanítványunk, Markó Miklós életének 32. évében, 2017. augusztus 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Hamvait 2017. szeptember 5-én, kedden 14 órakor helyezik örök nyugalomra a sárvári városi temetőben.
Együttérzéssel osztozunk a család fájdalmában.

KRE BTK Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék

Módosítás: 2017. szeptember 02.

International Conference

National Identity and Modernity 1870-1945
(Latin America – Southern Europe – Central Eastern Europe)

- Call for Papers -


Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary is organising an international conference entitled National Identity and Modernity 1870-1945 (Latin America – Southern Europe – Central Eastern Europe). The Conference will be held in Budapest (Hungary) between 5 and 7 April 2017.

Módosítás: 2016. szeptember 29.

MEGHÍVÓ

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Tunéziai Nagykövetség és a Károli Gáspár Református Egyetem tisztelettel meghívja Önt
Habib Kazdaghli úr,
a tunéziai La Manouba Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékánjának előadására.

Módosítás: 2016. szeptember 27.

A STARTUP VÁLLALKOZÁSOK KOMMUNIKÁCIÓJA

MEGHÍVÓ
az MTA Gazdálkodástudományi Bizottsága
Kommunikációmenedzsment Munkabizottsága és a
Gazdasági és Vállalati Kommunikáció Intézményközi Szellemi
Műhely (a GVKM) PTE KTK
rendezésében

2016. november 11-én
tartandó konferenciára, melynek témája

A STARTUP VÁLLALKOZÁSOK
KOMMUNIKÁCIÓJA.

Módosítás: 2016. szeptember 26.

Irgalom és kegyelem Pilinszky költészetében

2016. szeptember 20-án a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi könyvtárban az Ars Sacra Fesztivál részeként Pilinszky János költészetéről beszélgetett Dr. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja, valamint Varga László, a Szent Imre templom plébánosa. A beszélgetés az Irgalom és kegyelem címet kapta.

Módosítás: 2016. szeptember 21.

Three new volumes in the Károli Könyvek series

The Institute of English Studies
at Károli Gárspár Univerity of the Reformed Church in Hungary,

Módosítás: 2016. szeptember 21.

Kutatók Éjszakája

Tisztelettel várunk minden kedves Érdeklődőt a Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Karán megrendezésre kerülő

KUTATÓK ÉJSZAKÁJÁRA!
Helyszín: KRE-BTK, 1088 Budapest, Reviczky u.4. 2016. szeptember 30. (péntek) 18:00-21:00

Módosítás: 2016. szeptember 29.

MÍTOSZ, VALLÁS ÉS EGYHÁZ LATIN-AMERIKÁBAN

KÖNYVBEMUTATÓ

2016. szeptember 26. 16:30

KRE BTK Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Megnyitja:
Dr. Sepsi Enikő a KRE BTK dékánja

Bemutatják:
Dr. Csikós Zsuzsanna
tanszékvezető egyetemi docens
SZTE BTK Hispanisztika Tanszék

Dr. Sz. Kristóf Ildikó
tudományos főmunkatárs
MTA BTK Néprajztudományi Intézet

Módosítás: 2016. szeptember 19.

III. MENTORKONFERENCIA

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Tanárképző Központ Szakmódszertani Csoportja
5 kredites szakmai továbbképzést tart gyakorló mentortanároknak

Módosítás: 2016. szeptember 19.

Workshop a BTK-n

„Európa gyökere és jövője a kereszténység – védjük meg!” címmel a migrációval foglalkozó workshop lesz a BTK-n.
Időpont, helyszín: 2016. szeptember 21. (szerda) 17:45 órakor, a KRE BTK Buda Béla termében (1083 Budapest, Reviczky u. 4.)

Módosítás: 2016. szeptember 15.

Vető Miklós 80 éves

Nemzetközi konferenciát rendeznek a Franciaországban élő, magyar születésű filozófus életművéről 80. születésnapja alkalmából.
A konferencián maga Vető Miklós is részt vesz, valamint előadást tart.
Az előadók között olyan neves külföldi  intézmények előadói találhatók meg, mint a Institut Catholique de Toulouse, Université Catholique de Lyon, Australian Catholic University (Melbourne), University of Virginia, Université de Strasbourg, valamint előadást tartanak az ELTE és az SZTE oktatói is.
Egyetemünk Bölcsészettudományi Karát Dr. Sepsi Enikő, dékán és Prof. Dr. Fabiny Tibor, Anglisztika Intézet vezetője képviseli majd.
A konferenciát Erdő Péter bíboros, érsek nyitja meg.

Módosítás: 2016. szeptember 15.

Kiírásra került a Károli Kiválósági Ösztöndíj

Ösztöndíjunkkal azokat a nappali munkarendű, Egyetemünket első helyen megjelölt, első éves alapképzésben vagy osztatlan mesterképzésben részt vevő hallgatóinkat jutalmazzuk, akik előkelő helyezést értek el valamely középiskolai versenyen.

Módosítás: 2016. szeptember 15.

Károli Gáspár Ösztöndíj pályázat leadásának határideje

Károli Gáspár Ösztöndíj pályázat leadásának határideje

Módosítás: 2016. szeptember 14.

CALVIN COLLEGE and KÁROLI – CALL FOR APPLICATIONS

The Institute of English Studies of Károli Gáspár University
is happy to announce that
there is a possibility for

FIVE students to study at Calvin College (Grand Rapids, Michigan, U.S.A.)
in the Interim Period (January 4-24, 2017) of the Academic Year of 2016/2017.

Módosítás: 2016. szeptember 14.

Psychologia Hungarica Caroliensis

TARTALOM

A szerkesztő előszava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Bokor Petra: Takiwasi: A Dalok Háza. Drogrehabilitáció a perui őserdőben . . . . . . . 7

Szummer Csaba, Ocsovszky Zsófia, Orzói Kristóf: A pszichedelikus élmény változatai . . . . . . . . 17

Szy Ágnes: Bridging the generation gap: The interrelation of personality traits and psychological well-being among people between 50 and 75 and in Generation Y. A pilot study . . . . . . . . . . 33

Szigethy Klára, Takács Szabolcs: Figyelemfelhívás egy hibás publikációra és javaslat a korrekcióra . . 56

Schmid, P. F., Mearns, D.: Együtt-lét és szemben-lét: A személyközpontú pszichoterápia mint a valakivé válás együtt megteremtett, mély folyamata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63

Módosítás: 2020. július 20.

Psychologia Hungarica Caroliensis

Psychologia Hungarica Caroliensis

TARTALOM

A szerkesztő előszava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Kardos Tamás: Pszichedelikumok és drogpolitika . . . . . . . . . . . . . . 7

Pólya Tibor: Az érzelmi intelligencia narratív indikátorai . . . . . . . . 30

Szy Ágnes: A szakadék széléről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47

Szabó Petra, Bagdy Emőke, Szili Ilona, Mirnics Zsuzsanna, Heinz Orsolya, Inkret Boglárka, Vargha András, Kövi Zsuzsanna: A Rorschach-teszt alkalmassága egy tehetségfejlesztő program hatásvizsgálatában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66

Takács Szabolcs, Makrai Balázs és Vargha András: Klasszifikációs módszerek mutatói . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75

Tar Ildikó: Az idegennyelv tanulási stratégiák választásának összefüggései a nyelvtanulási tapasztalattal és a szorongással . . . 96

Módosítás: 2020. július 20.

Psychologia Hungarica Caroliensis

TARTALOM

A szerkesztő előszava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Attila Szabo – Lajos Horvath – Csaba Szummer: Phenomenology and Altered States of Consciousness: A New Framework for Analysis? . . 7

Varga Bálint: A szerotonerg hallucinogének által kiváltott mentális állapotok kognitív pszichológiai megközelítése . . . . . . . . . . . . . . 30

Vig Luca: Testi tudatosság és egészség. A testi tudatosság és az egészség összefüggésének empirikus vizsgálata zumba fi tness-t gyakorló, rendszeresen jógázó és nem sportoló nőkből álló mintán . 47

Rita, F. Földi – Judit, Boda Ujlaky: Vestibular regulation in children with ADHD: a neuropsychological perspective . . . . . . . . . . . . . . 66

Vargha András – Császár-Nagy Noémi – Bagdy Emőke: Az életkor és az iskolázottság hatása a Rorschach-teszt vulger mutatóira és egyedi vulger válaszaira . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75

Magda Draskóczy: The person-centered approach in Hungary . . . . 96

Beszámoló a Klinikai Pszichológiai Alapítvány 2014. évi közhasznú tevékenységéről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103

Módosítás: 2020. július 20.

Psychologia Hungarica Caroliensis

TARTALOM


A szerkesztő előszava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Iszáj Fruzsina – Ehmann Bea – Demetrovics Zsolt: A pszichedelikumok művészek verbális viselkedésére gyakorolt hatásai . . . . . . . . 7

Hadházi Éva – Hajdu Ildikó: Múlt- és jelenbeli tapasztalatok összefonódásai a párkapcsolatban és az anyaságban . . . . . 23

Szabó-Bartha Anett – Szondy Máté: A párkapcsolati hiedelmek kérdőív hazai adaptálásának eredményei . . . . . . . . . . . . . . 50

Takács Szabolcs – Kárász Judit: Egy egyszerű, újfajta kereszt-validálási eljárás bemutatása . . . . . . . . . . . . . . . 65

Roland Kasek: A good therapist amuses the client – so that the client heals himself . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78

Módosítás: 2020. július 20.

Psychologia Hungarica Caroliensis

TARTALOM


EREDETI KÖZLEMÉNYEK

Szummer Csaba – Szántó András: Az ellenkultúra és a humanisztikus pszichológia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

Takács Szabolcs – Vass Zoltán – Szarka Renáta – Szövényi György - Kis György: Kognitív torzítások mérése . . . . . . . . . . . . 39

Varga Zsuzsanna – Páli Judit: A Rey Komplex Ábra B változat értékelő rendszerének fejlesztése . . . . . . . . . . . . . . . . . 72


MÓDSZERTANI MŰHELY

Takács Szabolcs – Smohai Máté: Robusztus lineáris regresszió alkalmazása pszichológiai elemzésekben . . . . . . . . . . . 99


IDEGEN NYELVŰ KÖZLEMÉNYEK

Anna Mersdorf – Adrienn Vargay – Zsolt Horváth, Md, Phd- Éva Bányai, Phd: Faith, Purpose in Life and Place in Life: A Comparative Study of Hungarian Breast Cancer Patients and Healthy Women . . . . 113

BESZÁMOLÓ A KLINIKAI PSZICHOLÓGIAI ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGÉRŐL . . . . . . . . . . . . . . . 143

Módosítás: 2020. július 20.

Psychologia Hungarica Caroliensis

TARTALOM



VARGHA ANDRÁS: Beköszöntő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

EREDETI KÖZLEMÉNYEK

JOHN BALÁZS, BAGDY GYÖRGY, GONDA XÉNIA, BENKŐ ANITA,

MOLNÁR ESZTER, LAZÁRY JUDIT, SURÁNYI ZSUZSANNA: Klaszteralapú Big Five-személyiségprototípusok kapcsolata patológiás mutatókkal . . . . .10

NESZMÉLYI BENCE, ALBU MÓNIKA, TAKÁCS MÁRIA, TERRAY-HORVÁTH ATTILA, SZAKÁCS ZOLTÁN : Végrehajtó funkciók és személyiségjellemzők az alvási apnoéban szenvedő személyek esetében .. . . 30

PERGER MÓNIKA: Családban és gyermekotthonban nevelkedő
általános iskolás tanulók összehasonlító vizsgálata a kinetikus iskolarajz módszerével
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52

SÁGI ZSUZSANNA, VASS ZOLTÁN, HÁMORI ESZTER, DJUROSKA KRISZTINA: Hátrányos helyzetű térségben nevelkedett gyermekek madárfészek rajztesztjeinek elemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . 84


RÖVID KÖZLEMÉNYEK

REINHARDT MELINDA: Miben segít a rendszerszemléletű konfigurációelemzés az alkotások pszichológiai elemzése során? – A hétlépéses képelemzési módszer (Seven-Step Configuration Analysis, SSCA) rövid bemutatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108

IDEGEN NYELVŰ KÖZLEMÉNYEK

HAROLD D. DELANEY, WILLIAM R. MILLER: Spiritual disciplines, spiritual community, and spiritual growth in a sample of U.S. college students . 116

MÓDSZERTANI MŰHELY

TAKÁCS SZABOLCS: Többdimenziós skálázás . . . . . . . . . . . . 140

RECENZIÓK ÉS INTERJÚK

TORMA BOGLÁRKA
Martin Payne: Couple Counseling: A Practical Guide (Recenzió) . . 152

EGYÉB KÖZLEMÉNYEK

MÁRKUS ATTILA: Beszámoló a Klinikai Pszichológia Alapítvány
2012. évi közhasznú tevékenységéről
. . . . . . . . . . . . . . . . . 158

Módosítás: 2020. július 20.

Károli Gáspár Ösztöndíj felhívás 2016 / 2017. tanév I. (őszi) félév

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj.
Az ösztöndíj célja: tehetséges, tanulmányukat kiemelkedően végző önköltséges hallgatók támogatása.
Az Ösztöndíjra a Egyetem azon önköltséges (költségtérítéses) hallgatója pályázhat, aki első helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárás során.
A pályázat leadásának határideje és helye: 2016. szeptember 19. (hétfő) 12:00 óra
Karrieriroda, Budapest, Reviczky utca 4.,/3. emelet 302. /
Kapcsolattartó: Füleki Beáta - Karrieriroda-vezető.
A nyertes pályázók névsorának közzététele: 2016. szeptember 28. szerda.


A PÁLYÁZATI FELHÍVÁST ITT ÉRHETI EL

Módosítás: 2016. szeptember 13.

Family in Transition Behavioral aspects of family health and demographic crisis

We kindly invite you to the Autumn meeting of CEESBM in 16-17 September, at the Károli Gáspár University, Faculty of Humanities  (Budapest VIII. Reviczky str. 4)

Módosítás: 2016. szeptember 13.

Ars Sacra Filmfesztivál a volt Vörösmarty Moziban

2016. szeptember 17-25.

A filmfesztiválon olyan lélekemelő alkotásokat mutatnak be, amelyek részben vagy egészben a szakralitás fogalomkörébe tartozó témával foglalkoznak, és megerősítik az idei mottót: Reményt és jövőt adok nektek! (Jer 29,11)

A benevezett 106 filmből választotta ki a zsűri azokat az alkotásokat, amik bekerültek a versenyprogramba és szeptember 17. és 25. között bemutatásra kerülnek a Premier KultCaféÖrökmozgó termében (volt Vörösmarty mozi, Budapest VIII. ker.).

A kiválasztott művek között láthatják a Bölcsészettudományi Kar egyetemi docensének, Tari Jánosnak két filmjét is.

  • 2016. szeptember 17.    18.00  óra
    Tari János: Majd az idő kipörgeti – Portréfilm Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutatóról, 2008 (59')

  • 2016. szeptember 19.     18.00 óra
    Tari János: Távoli templom, 2002 (90') 


A programról részletes információk itt érhetők el.

Mindenkit szeretettel várunk!


Módosítás: 2016. szeptember 21.

Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás 2016/2017/1. őszi félév

Rendszeres szociális támogatásra pályázatot csak magyar állami (rész)ösztöndíjas / államilag támogatott teljes idejű (nappali munkarendos), felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vevő hallgató adhat be. Pályázni csak kitöltött és a hallgató által aláírt adatlappal, illetve a hallgató szociális helyzetét igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. Jövedelemigazolást, munkáltatói igazolást, testvér iskolalátogatási igazolását eredetben kell benyújtani, és ezen igazolások nem lehetnek 3 hónapnál régebbiek. Házassági-, születési-, halotti anyakönyvi kivonatok, lakásbérleti szerződések másolata elegendő. Amennyiben a pályázathoz eredeti dokumentumok kerülnek benyújtásra, azok kiadására nincsen lehetőség.
Alaptámogatást csak azok az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű (nappali munkarendos) felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók igényelhetik első bejelentkezésük alkalmával, akikre az adatlapon található kategóriák bármelyike vonatkozik: fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva, hátrányos helyzetű, gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg, félárva.

Módosítás: 2016. szeptember 06.

Jelentkezési határidő: Erkölcstan, etika” szakirányú továbbképzésre

Erkölcstan, etika szakirányú továbbképzés

Kedves Pedagógus Érdeklődők! A KRE BTK „Erkölcstan, etika” szakirányú továbbképzésére való jelentkezés határidejét 2016. szeptember 12-ig meghosszabbítjuk!

Amennyiben Ön általános- vagy középiskolában az Erkölcstan, etika tárgyat szeretné tanítani, rendelkezik pedagógusi végzettséggel, és a Károlit választaná, örömmel várjuk jelentkezését a KRE-BTK „Erkölcstan, etika” két féléves, oklevelet adó szakirányú továbbképzésére.

Jelentkezés: Boldog Dalma intézeti ügyintézőnél (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). A képzés tartalmával kapcsolatban forduljon Dr. Vassányi Miklós szakfelelőshöz a +36 30 831-9382-es telefonszámon. Tisztelettel várjuk jelentkezésüket!

Módosítás: 2016. szeptember 05.

Jelentkezési határidő: Latin-Amerika szakreferens szakirányú továbbképzés

Latin-Amerika szakreferens szakirányú képzés

Figyelmébe ajánljuk minden kedves érdeklődőnek, hogy a Latin-Amerika szakreferens szakirányú képzésünk (levelező!) jelentkezési határidejét szeptember 5-ig meghosszabbítottuk.

Módosítás: 2016. szeptember 05.

2015 szeptember

  • Latin-Amerika Fórum - Meghívó

    MEGHÍVÓ

    a KRE
    Bölcsészettudományi Karának
    Latin-Amerika Fóruma
    tisztelettel meghívja Önt

    Csikós Zsuzsanna

    Magyar-hispán irodalmi és kultúrtörténeti
    kapcsolatok: történelmi perspektíva és jövőkép
    című előadására

    időpont: 2015. október 2. 16:00
    helyszín: KRE BTK III. emelet/322
    cím: 1088 Budapest, Reviczky u. 4/c.

  • Meghívó a Vallástudományi Szemle folyóirat bemutatójára

  • Kutatók Éjszakája

  • Meghívó

  • Felhívás az Országos Nagy J. Béla helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét megelőző házi fordulóra

     

    A Magyar Nyelvtudományi Tanszék szervezésében 2015 őszén kerül sor az Országos Nagy J. Béla helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét megelőző háziversenyre a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A házi forduló célja annak eldöntése, hogy ki az a hallgató, aki képviselheti Egyetemünket a konferenciával összekötött országos döntőben, amelyet az Eszterházy Károly Főiskolán, Egerben rendeznek.

    Várjuk azoknak a hallgatóknak az előzetes jelentkezését, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy részt vegyenek a házi fordulón. A házi forduló időpontjának pontosítására a szeptemberi félévkezdést követően kerül sor. Kérjük, hogy az előzetes jelentkezésekkel, kérdésekkel kapcsolatban Sólyom Réka tanárnőnek írjanak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

    Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 27.

Módosítás: 2015. szeptember 06.

Prof. Dr. Bagdy Emőke nyílt levele

Az alábbiakban olvasható Dr. Bagdy Emőke professzor asszony nyílt levele az első budapesti református „Makovecz templom” építésének kezdeményezéséről.

 
A nyílt levél itt érhető el.


Módosítás: 2014. szeptember 29.

Köztársasági ösztöndíjasaink a 2014/2015. tanévben

Legkiválóbb hallgatóink a 2014/2015. tanévben is pályáztak a Köztársasági Ösztöndíjra.
Az Emberi Erőforrások Minisztere ebben az évben a Károli Gáspár Református Egyetem 17 hallgatójának adományozott Köztársasági Ösztöndíjat.
 



Állam- és Jogtudományi Kar:

Gyarmati Emese
 
Bölcsészettudományi Kar:
Alapképzés:
Weidinger Amelie
Cser Dóra Mária
Mucsányi Nikoletta
Kakócz Rebeka
Jámbor Szonja
Farkas Martin
Lovass Annamária
Bujanovics Borbála
D. Nagy Balázs Milán
 
Mesterképzés:
Borián Csilla Mária
Molnár Gabriella
Sápi Ágnes
Bajzák Anna Manuéla
 
Hittudományi Kar:
Lázár Eszter Csenge
 
Tanítóképző Főiskolai Kar:
Kolozsvári Anna Krisztina
Fodor Melinda
 
 
Gratulálunk köztársasági ösztöndíjas hallgatóinknak!

Módosítás: 2014. szeptember 22.

Dr. Domokos Andrea egyetemi tanári kinevezése

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezést adott át Dr. Domokos Andrea egyetemi docens részére 2014. szeptember 17-én, Budapesten.
Prof. Dr. Domokos Andrea a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék oktatója, a Kar Doktori Iskolájának törzstagja.


Fotó: EMMI, Bartos Gyula


Módosítás: 2014. szeptember 19.

Átadta Prof. Dr. Balla Péter rektori megbízását Balog Zoltán miniszter úr

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából rektori megbízási okiratot adott át Budapesten, 2014. szeptember 3-án Dr. Balla Péter egyetemi tanár részére. Prof. Dr. Balla Péter a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatait 2014. szeptember 1. napjától 2019. augusztus 31. napjáig látja el.


Fotó: EMMI, Bartos Gyula 


Módosítás: 2014. szeptember 09.

Egyetemünk hallgatói különdíjat kaptak a Szatmárcsekén rendezett I. Kulturális Filmek Fesztiválján

2014. szeptember 6-7. között Szatmárcsekén került megrendezésre az I. Kulturális Filmek Fesztivál, ahol a Bölcsészettudományi Kar kommunikáció és médiatudomány szakos végzős hallgatói, Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk különdíjat kaptak. A díjat „Az én Jászdózsám” c. kisfilmjükért Bolyáki Attilától, a tudositok.hu alapítójától vehették át hallgatóink. Az alkotást itt tekinthetik meg.

A rendezvény célja a magyarországi, illetve kárpát-medencei falvak kulturális életének bemutatása volt. Összesen 41 pályázó közül 10 film jutott a döntőbe. Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk mentorai  Dr. Tari János Mihály (egyetemi docens) és Kovács Gergely Botond (egyetemi tanársegéd) voltak.

Az elismeréshez ezúton is gratulálunk és további hasonló szakmai sikereket kívánunk!

 


Módosítás: 2014. szeptember 09.

PRoMISSZ: Rendszeres egyetemi istentiszteletek

A 2013/2014-es tanévtől egyetemi istentiszteleteket tart a Pesti Református Egyetemi Misszió, a PRoMISSZ a Klauzál téri Református Gyülekezet (1085 Budapest, Gyulai Pál u. 9.), minden kedden 19 órától. A félév témája: „Hegyi beszéd - tanítás felsőfokon”. Az istentiszteleteken az egyetemi lelkészek mellett többségében meghívott igehirdetők szolgálnak. A programban részt vesz egyetemünk lelkésze, Dr. Kodácsy Tamás is.

 
Módosítás: 2013. szeptember 25.

Szabó Gabriella világbajnoki aranyérmes

Egyetemünk hallgatója, Szabó Gabriella olimpiai bajnok a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon aranyérmet szerzett kajak kettesben 1000 méteren Fazekas Krisztinával és szintén aranyérmet szerzett kajak négyesben 500 méteren. Ezúton is gratulálunk a szép eredményhez és további sikereket kívánunk, mind a sportban, mind pedig egyetemi tanulmányaihoz.


forrás: Kovács Tamás/MTI


forrás: Kovács Anikó/MOB


Módosítás: 2013. szeptember 06.

Neptunon történő bejelentkezés, tárgyfelvétel segédletek

Tisztelt Hallgatók,

 

Rövid tájékoztatóban összefoglaltuk a Neptunon történő bejelentkezés (regisztráció/beiratkozás) és a tárgyfelvétellel kapcsolatos rövid útmutatókat.

Kérjük figyelmesen olvassák el, hasznos lesz.

Félévre történő bejelentkezés (regisztráció/beiratkozás) segédlet

Tárgyfelvételi segédlet

Módosítás: 2013. szeptember 02.

Pályázati felhívás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
pályázatot hirdet az

„Út a felsőoktatásba – Esélyteremtő Ösztöndíj- és
Önköltségtámogatási program”


címen (pályázat kódja: ÚTR-ÚF-12)

Az esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, felsőfokú tanulmányaik megkezdésének támogatása.

Az ösztöndíj- és önköltség-támogatási programra első éves hallgatók jelentkezhetnek. A támogatott hallgatóknak kötelező részt venniük a HÖOK Mentorprogramban.

     „A” komponens: Ösztöndíj támogatási komponens

     „B” komponens: Önköltség-támogatási komponens

Egy hallgató egyszerre csak az egyik komponensre pályázhat. Nem pályázhat az a hallgató, aki Roma szakkollégium tagja.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2012. október 17. 24:00

Rendelkezésre álló keretösszeg: 79 000 000 Ft

A pályázat kezelője:

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Székhely: 1054 Budapest, Alkotmány utca 25.
Telephely: 1054 Budapest, Báthory utca 10.
Telefon: (06-1) 795-2908
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A pályázati felhívás és mellékletei elérhetőek az alábbi linken »

A pályázattal kapcsolatban további információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatnak:

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: (1) 795-2908
Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30 Péntek: 8.00-14.00


Módosítás: 2013. május 02.

Illés Lajos emlékkoncert – A Sárga Rózsától Betlehem Csillagáig!

INGYENES JEGYEK: Illés Lajos emlékkoncert –
A Sárga Rózsától Betlehem Csillagáig!

A koncert időpontja: 2012. szeptember 22. (szombat) 19 óra
Helyszín: Papp László Sportaréna

A legendás Illés együttes alapító billentyűse Illés Lajos református kántor idén lenne 70 éves. Ebből az alkalomból az Illés Lajos Produkciós Iroda nagyvonalú felajánlással élt és 200 db térítésmentes diákjegyet adományozott Egyetemünknek, amelyet ezúton is nagyon köszönünk hallgatóink nevében is!

Az ingyenes jegyek 2012. szeptember 20-ától átvehetők a PR és marketing csoport irodájában 10-17 óra között (H-1091 Budapest, Kálvin tér 9. I. emelet 14-es szoba). A jegyek limitált számban hozzáférhetők, így akkor gyere értük, ha valóban lesz lehetőséged elmenni a koncertre. A jegyeket érkezési sorrendben a készlet erejéig tudjuk átadni.
 
Ezúton is köszönjük az Illés család gáláns felajánlását, egyúttal Isten áldását kérjük további alkotó munkájukra!
 
Illés Lajos zeneszerző, kántor és egyházi művei:
A program több mint négy évtizeden átívelő életművet ölel fel. Illés Lajos zenéiben az ősi magyar dallamok és a protestáns egyházi zene ötvözete szólal meg.

Az emlékkoncert célja, hogy a fiatalok számára is bemutassa, hogy milyen dalokra táncolt a "nagygeneráció". Ugyanakkor arra is szeretne rávilágítani, hogy a zeneszerző élete utolsó két évtizedében a református egyház kántora volt. Az itt kapott lelki élmények érlelték a gondolatot, hogy a megújuló egyházi élet fiataljainak egy oratorikus rock istentiszteletet írjon „Veled, Uram” címmel, amelyet 1991-ben mutattak be. Nemzeti ihletésű darabja, a Magyar Ének – Cantus Hungaricus, Betlehem csillaga több mint kétszáz előadást élt meg. 2003-ban a Magyar Te Deum zsoltáros muzsikával köszöntötte a kisoroszi református templom kétszáz éves fennállást, ahol kántorként is szolgált. 2005-ben a Karácsonyi Te Deummal ünnepelte Jézus születését.  A Pünkösdi Te Deum betegsége miatt befejezetlen maradt. A zeneszerző 2007. január 29-én hunyt el.

Az emlékkoncert fellépői: Varga Miklós, Bergendy István, Homonyik Sándor, Tolcsvay Béla, Kocsis Tibor, Szabó Előd, Szvorák Kati, Janicsák Veca, Bolyki András és László, Benkó Sándor, valamint Kalapács József. További előadók lesznek: Malek Andrea, Szakcsi Lakatos Béla, Filep Anita, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az A’la carte.

Korosztálytól függetlenül mindenkit szeretettel várnak az ünnepre a Szervezők!
A programról bővebben az emlékkoncert honlapján, valamint hivatalos facebook oldalán olvashatsz.

Plakát letöltése


Módosítás: 2013. május 02.

Kántorképző konferencia

MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ
DOKTOROK KOLLÉGIUMA
HIMNOLÓGIAI ÉS EGYHÁZZENEI SZEKCIÓ

Meghívó

A KRE TFK Kántorképző Intézete által
2012. október 5-én, pénteken,
 a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Karán megrendezésre kerülő

Merre tovább kántorképzés?
című konferenciára

 9:00   Igei köszöntés – Prof. Dr. Balla Péter, a KRE rektora
           A konferencia megnyitása
           Bevezető gondolatok – Dr. Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke
 9:30   Prof. Dr. Gárdonyi Zsolt: Kántorképzés – tágabb összefüggésekben nézve
10:00  Prof. Dr. Fekete Károly: Lelkész és egyházzenész – egy szolgatársi kapcsolatról
10:30  Dr. Hoppál Péter: Egyházzene és politikum
11:00  kávészünet
11:30  Dr. Bubnó Tamás: Keleti egyház és magyar zenei hagyományok
12:00  Szűcs Endre: A tanfolyami kántorképzés helyzete
12:30  Dr. Kovács Barnabás: A kántorképzés helye a mai magyar felsőoktatásban
13:00  Dr. Molnár Pál: Kántortörvény – jogász szemmel
13:30  Fórum – a konferencia zárása
14:00  ebéd

Egyetemünk keretében a csaknem két évtizede folyó kántorképzés azt a célt szolgálta és kívánja a továbbiakban is szolgálni, hogy egyházzenei örökségünk továbbéltetésére alkalmas szakembereket hívjon és állítson munkába. Az elmúlt időszak annak szükségességét is megmutatta, hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinata mint legfőbb döntéshozó testület egységes egyházzenei koncepció megfogalmazásával mielőbb az ilyen irányban szolgálatot végzők segítségére siessen.
E gondolatkör elmélyítésével szeretnénk foglalkozni ezen a konferencián, melynek célja, hogy egyházi és egyházzenei szakemberek közösen vitathassák meg, milyen szerepet szánnak a zenének és a kántorképzésnek az elkövetkező időben. Ezúttal nem csak tudományos eredmények továbbadására, hanem együttgondolkodásra és a közös stratégiára helyezzük a hangsúlyt.

További információ: http://www.karolitfk.hu/
Visszajelzést 2012. október 1-ig várunk a következő e-mail címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Dr. Dávid István s.k.     Dr. Méhes Balázs s.k.     Dr. Szenczi Árpád s.k.
     intézetvezető               dékánhelyettes                       dékán


Módosítás: 2013. május 02.

FELÍHVÁS: Protestáns Újságírók Szövetsége



Meghívó médiaműhelyre!
Minőségi újságírás a tömegmédia korában
Protestáns MédiaMűhely – Berekfürdő
2012. szeptember 28--30.
(Pontos kezdés: péntek, 17 óra!)

A Protestáns Újságírók Szövetsége várja mindazon médiamunkások és leendő médiamunkások jelentkezését, akik a tömegmédia korában is szeretnének hiteles, minőségi munkát végezni, akár az írott, akár az elektronikus sajtóban. A berekfürdői konferencián ehhez kívánunk segítséget nyújtani neves, tapasztalt szakemberek közreműködésével. A rádiós, televíziós, nyomtatott és/vagy online sajtóban dolgozó kollégák nem csupán előadóként, hanem beszélgetőtársként is vendégei lesznek közösségünknek.

A Protestáns MédiaMűhely részvételi díja 9900 forint/fő. Prúsz-tagoknak 50% kedvezmény (5000 Ft), amely a helyszínen (Megbékélés Háza – Református Konferencia-központ, 5309 Berekfürdő, Berek tér 19.) fizetendő, és magában foglalja a szállás, valamint
(péntek vacsorától vasárnapi ebédig) az étkezés költségét is.

Jelentkezési határidő: szeptember 25., kedd.

Jelentkezni Faggyas Ilonánál a +36-20-824-9657-es telefonszámon vagy e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet. (A jelentkezés elfogadását a végleges program megküldésével igazoljuk vissza.)

Részletes program

Szept. 28. péntek délután

Előadók: Csoma Áron református lelkész, a Prúsz elnökségi tagja
             Novotny Zoltán sportriporter, a Prúsz elnöke

Szept. 29. szombat délelőtt

Előadók: Dr. Havasi János, az MTVA vezérigazgató kabinetfőnök-helyettese
             Dr. Fábri György filozófus, a Közszolgálati Testület elnöke

             szombat délután

Előadók: Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz felelős szerkesztője
             Nagy Katalin, a Hír Tv szerkesztő-műsorvezetője
             Dobsonyi Sándor, az Evangélikus Élet olvasószerkesztője

Kerekasztal-beszélgetés az egyházi hetilapok főszerkesztőivel

Szept. 30. vasárnap délelőtt

Előadó: Arany Lajos, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem anyanyelvi lektora, a Lícium Médiaportál főszerkesztője
Műhelymunka: Dobsonyi Sándor, az Evangélikus Élet olvasószerkesztője

Délben: áhítat

Esténként a helyi termálfürdőben fürdőzés, borozgatás: 1200 Ft/fő áron.


Módosítás: 2013. május 02.

KRE közlemény TFK dékáni és dékánhelyettesi megbizatásról

KÖZLEMÉNY

Új dékán és dékánhelyettes a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának élén
Budapest, 2012. szeptember 5.


Prof. Dr. Balla Péter, az Egyetem rektora a KRE Tanítóképző Főiskolai Karán a dékáni tisztséggel Dr. Szenczi Árpád intézetvezető főiskolai tanár urat bízta meg. A dékánhelyettesi tisztséggel ugyanezen a Karon rektor úr Dr. Méhes Balázs főiskolai docens urat bízta meg. 

Megbízatásuk 2012. szeptember 1-jei hatállyal 2013. június 30-ig szól.

Gratulálunk Dr. Szenczi Árpád dékán úrnak és Dr. Méhes Balázs dékánhelyettes úrnak. Munkájukhoz erőt, életükre Isten gazdag áldását kérjük!

Egyúttal köszönjük Dr. Nagy István prodékán úrnak a Karért végzett fáradhatatlan és áldozatos munkáját.

dr. Bohátka Gergely s.k.
Főtitkár


Módosítás: 2013. május 02.

Kulturális Örökség Napjai a KRE ÁJK-n

Ingyenes épületlátogató hétvége rendezvény keretében a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt 2012. szeptember 15-16-án.  A helyszín szombaton 10-13-ig és vasárnap 10-13-ig várja az érdeklődőket Budapesten, IV. kerület  VIOLA U. 2-4. alatt!
A Kar Újpesten, csendes, parkosított környezetben helyezkedik el. Az érdeklődők megismerhetik az egykori általános iskolából kialakított egyetemi épületet és tereket, a Bocskai István Kollégiumot, valamint a Bocskai István Szakkollégiumot is, továbbá látogatást tehetnek szakkönyvtárukban és a Karrier Irodában is.
A program keretében szavazni is lehet a KRE ÁJK épületére.  További információ a Kulturális Örökség Napjai honlapján.


Módosítás: 2012. szeptember 11.

REGIONÁLIS KATECHETIKAI KONFERENCIA

A HITTANOKTATÁSI KERETTANTERV TERVEZETÉRŐL

ÉS A HITTANOKTATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRŐL

Nagykőrös, 2012. szeptember 14. 9.30-15.00


Szeretettel hívjuk az egyházközségek és a köznevelési intézmények vezetőit, lelkipásztorait, hittanok-
tatóit és a téma iránt érdeklődő presbitereket, gyülekezeti tagokat
a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karára.

A konferencia védnöke:
Dr. Németh Dávid egyetemi tanár,
a KRE HTK dékánhelyettese, a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék vezetője

A nap célja: A résztvevők szakmai tájékozódásának segítése a köznevelési törvény hittanoktatási vonatkozásai-ról, valamint a hittanoktatási kerettanterv tervezetének bemutatása. Egy-egy részterület közelebbi áttekintése előadá-sok, fórum és szekcióbeszélgetések során.

Célközönség: A katechézis különböző területén tevékenykedő szakemberek: lelkészek, hittanoktatók, vallástan-árok, főiskolai hallgatók, intézményvezetők, református pedagógusok, presbiterek, gyülekezeti tagok.

A kitöltött jelentkezési lapot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kérjük elküldeni 2012. szeptember 12-ig.

Jelentkezési lap: www.karolitfk.hu és rpi.reformatus.hu

További információk


Módosítás: 2012. szeptember 11.

Szupervizor képzés felhívás

FELHÍVÁS

ELŐSZUPERVÍZIÓS CSOPORT indul 2012. október 4-én, csütörtökön 16,00 órai kezdettel.

Helyszín:
III. Bécsi út 324. 5. épület 204. terem

A csoport folyamat hossza 60 óra.

A csoportban szerzett szupervíziós tapasztalat megfelel a 2013. szeptemberében a KRE BTK Pszichológiai Intézet Továbbképző Központjában induló Szupervizor Szakirányú Továbbképzéscsoportos előszupervíziós jelentkezési feltételének.

Tájékoztatás, jelentkezés:
dr. Nemes Éva szakfelelős
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 602 8981

A szupervizor szakirányú továbbképzésre való jelentkezés feltételeiről, menetéről, a képzésről részletes információ a KRE honlapján az alábbi linken található:

http://www.kre.hu/btk/index.php/szupervizor-egyetemi-szakiranyu-tovabbkepzes.html

A szupervízió szakmai személyiségfejlesztés, hivatásgondozás, a ma elérhető egyik legjobbnak ismert szakmai személyiséggondozó módszer. Lényegi gondolata az egészség mértéke, célja, hogy megtartson az egészségben, hogy segítsen megőrizni és fejleszteni munkabírásunkat és lelki stabilitásunkat.

A szupervízió elősegíti a szakmai elfáradás, kiégés megelőzését, a kapcsolatok fejlődését, a hatékonyabb együttműködést. Támogató funkciója révén komoly segítséget jelent a munka okozta stressz és problémák feldolgozásában.

Célja elősegíteni a szakmai kompetencia megerősödését, a szakmai szerepek tisztázását, a munkahelyi hatékonyságot. Elősegíti a konfliktus- és agressziókezelés eredményesebbé tételét, a változásokhoz való alkalmazkodás, a rugalmas helyzetértékelés módszerének megismerését és használatát.


Módosítás: 2013. május 02.

Kárpát-Medencei Magyar Református Tanintézmények Tanévnyitó

MEGHÍVÓ

A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium Igazgatósága tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a Kárpát-Medencei Magyar Református Tanintézmények Tanévnyitójára, valamint az 1912-ben elkészült főépület centenáriumi ünnepségére, amelyet 2012. szeptember 8-án, délelőtt 10 órakor tartunk a Belvárosi Református Templomban.


Forrás: http://szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/uj-arcat-mutatja-a-refi-foepulete

Meghívó
Program - Kárpát-Medencei Magyar Református Tanintézmények Tanévnyitója


Módosítás: 2013. május 02.

Protestantizmus Konferencia

International conference on

Protestantism, Knowledge, and the World of Science:
Chapters from the History of Europe’s and Hungary’s Higher Education from the Sixteenth to the Twentieth Century

First Announcement and Call for Papers

29-30 November 2012, an international conference will take place at Károli Gáspár University of the  Reformed Church in Hungary, Budapest, on Protestantism, Knowledge, and the World of Science. Since the Reformation Protestant schools, colleges and universities have been instrumental in developing and furthering sciences as well as creating a unique background to interdisciplinary cooperation through their openness to new ideas and thoughts.

-    Papers should present new research on the different aspects of Protestantism and scientific as well as social
     development, the dissemination of ideas in the given period;
-    Papers can also reflect on paradigms of ethics in contemporary scholarly discourse.

Organizer
The conference will be hosted by the Faculty of Humanities, Károli Gáspár University of the 
Reformed Church in Hungary, Budapest.

Plenary speakers
Plenary speakers include Hans Erich Bödeker and Jan Peter Balkenende.

Short paper presentations
In addition to the plenary papers, the conference programme includes the possibility for a number of short presentations of research on various aspects of the interrelationship between Protestantism and the development of scientific thought. The organizers invite interested scholars to send in their proposals.

The following conditions have been set:

- papers should have a length of maximum 20 minutes;
- languages should be English or German;
- presenters should have a doctorate ;
- proposals should consist of an abstract of 1-2 pages ( max. 500 words) and a short CV

The plenary papers and a selection of the short papers will be published in a conference volume.

Please send proposals before 30 September 2012 to:

Dr György Kurucz
Károli Gáspár Református Egyetem – BTK
Reviczky u. 4
Budapest
H-1088
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Registration fee: EUR 70 (bank charges not included), or HUF 15 000 for Hungarian participants.


Payment
Payment of the total amount via bank transfer should be made to:
ERSTE Bank Hungary H-1082 Budapest Baross utca 1. Account IBAN: HU54 1160 0006 0000 0000 1014 8552
BIC: GIBA HUHB
To: Karoli Gaspar University, H-1091 Budapest Kalvin ter 9. Hungary
Please mention: “Protestantism, Knowledge and the World of Science + your full name + total fee”


Módosítás: 2013. május 02.

MEGHÍVÓ: MRSZ - Lelkigondozás katasztrófahelyzetben – konferencia

 

 „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27.)
Lelkigondozás katasztrófahelyzetben – konferencia

A Magyar Református Szeretetszolgálat konferenciát szervez „Lelkigondozás katasztrófahelyzetben” címmel lelkipásztorok, lelkigondozók, segítő foglalkozásúak, egyetemi hallgatók, és minden érdeklődő számára.

Az előadók a katasztrófa-lelkigondozás kérdésének lehetőségeit és egyházi exportálását különböző aspektusokból közelítik meg. A konferencia célja, hogy bemutassuk és teológiailag értékeljük a katasztrófa-lelkigondozás elméletét és gyakorlatát, további konzekvenciákat levonva az egyház gyakorlatára nézve. Célunk, hogy a korábban megalapított MRSZ Krízisintervenciós Katasztrófa-lelkigondozói Csoportba önkéntesen jelentkezett lelkipásztorok, segítő szakemberek megismerkedjenek, estelegesen új önkéntesek jelentkezzenek, s szakmai kérdésekről, tervekről, lehetőségekről gondolatokat cseréljünk.

Az MRSZ Krízisintervenciós Katasztrófa-lelkigondozói Csoport és a konferencia szakmai mentora Dr. BODÓ Sára egyetemi docens (Debreceni Református Hittudományi Egyetem).


Helyszín: Magyar Református Szeretetszolgálati Iroda, 1146 Budapest, Hungária körút 200.
Időpont: 2012. szeptember 29. 09:00-13:00

A konferencián való részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött.


Regisztráció 2012. szeptember 21-ig
e-mailben:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
postai úton: MRSZ Krízisintervenciós Katasztrófa-lelkigondozói Csoport, H-4026 Debrecen Hatvan utca 1/a. 

További információk

Módosítás: 2013. május 02.

Drogprevenciós előadás a Károlin

Meghívó –„A KÁBÍTÓSZERRŐL MÁSKÉPPEN...”
Drogprevenciós előadás a Károlin

Időpont: 2011. október 3. 18:00
Helyszín: KRE ÁJK 1042 Budapest, Viola u. 2-4. 105-ös terem

Előadók:
Dr. Balogh Sándor, igazságügyi orvosszakértő, mentőorvos
Dr. Lakatos Viktor, ügyvéd

Nagy tisztelettel hívjuk és várjuk a KRE Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium és az ELTE ÁJK Instruktori Köre által közösen szervezett „A kábítószerekről másképpen…” című  drogprevenciós előadásra, mely több nagy sikerű alkalmat követően 2011. október 3-án 18. órától  a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán (1042 Budapest, Viola u. 2-4.; 105-ös terem) kerül megrendezésre.
Az előadáson való részvétel ingyenes.

Dr. Balogh Sándor, igazságügyi orvosszakértő, mentőorvos előadásában óriási tapasztalat birtokában, sajátos nézőpontból, utánozhatatlan, egyedi stílusban osztja meg a hallgatósággal azt, amit a drogokról és a drogok hatásairól tudni érdemes.
Ezt követően Dr. Lakatos Viktor ügyvéd ad ismertetést a kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi szabályozásáról.

Az előadások után személyes konzultációra is lehetőség nyílik.

Az est házigazdái az Instruktori Kör és a Szakkollégium képviseletében:
Keczán Pál, Mészáros Sándor és Nemeshegyi Benjámin


Módosítás: 2013. április 29.

MEGHÍVÓ - Fiatal Kutatók és Doktoranduszok II. Nemzetközi Teológuskonferenciája

MEGHÍVÓ
A Doktoranduszok Országos Szövetségének Teológiai Tudományos Osztálya (DOSZ TTO) sok szeretettel és tisztelettel várja önt a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán2011. október 14-16. között megrendezésre kerülő  Fiatal Kutatók és Doktoranduszok II. Nemzetközi Teológuskonferenciája c. rendezvényére


A konferencián 5 ország (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Egyesült Királyság)17 egyetemének összesen 70, római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus, baptista, unitárius és izraelita PhD-hallgatója ismerteti kutatási eredményeit magyar és angol nyelvű előadások keretében.

Védnökök:
Szászfalvi László
református lelkész; egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár
Dr. Kránitz Mihály
egyetemi tanár (PPKE HTK), az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke
Dr. Fabiny Tamás
püspök (Magyarországi Evangélikus Egyház, Északi Egyházkerület)

2011. október 14., péntek
15:30 – 17:00 Regisztráció
17:00 – 19:00 Előadások
19:30 – Vacsora
2011. október 15., szombat
9:00 – 9:45: Ünnepélyes megnyitó a DOSZ, a felekezetek, az egyetemek és doktori iskolák képviselőivel és vendégeivel.
Igei köszöntőt mond Dr. Szabó István református püspök
9:30 – 12:30 Előadások
13:00 – 14:00 Ebéd
14:00 – 15:30 Előadások
15:30 – 16:00 Szünet
16:00 – 19:00 Előadások
19:30 – 20:30 Vacsora
21:00 – Fakultatív borkóstoló, kötetlen beszélgetés
2011. október 16., vasárnap
11:00 Ökumenikus záró istentiszteleti alkalom
a Deák téri evangélikus templomban Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök szolgálatával

Szekcióbeosztás megtekintheti itt.


Módosítás: 2013. április 29.

FELHÍVÁS! - Nyílt nap a Károlin

  ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

  Infokommunikációs szakjogász
  Szakfelelős: Dr. Tóth András PhD

 A képzés olyan diplomás jogászoknak ajánlható, akik érdeklődnek a média, távközlés, adatvédelem szabályozása, a szerzői jog iránt és a már megszerzett gyakorlati tapasztalataikat kívánják elmélyíteni, rendszerezni, esetleg ezeken a jogterületeken kívánnak működni, amelyhez megfelelő mélységű ismeretanyag elsajátítására van szükségük.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23. MEGHOSSZABBÍTVA!

Jogi szakokleveles lelkész
Szakfelelős: Dr. Rixer Ádám

A képzés célja, hogy a lelkészként egyházi szolgálatban álló szakemberek számára biztosítsa az ellátott munkakörökhöz kapcsolódó mindazon jogi ismeretek megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek a lelkészi és egyéb segítői feladatok ellátására.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23.

 


Külügyi szaktanácsadó

Szakfelelős: Dr. Pákozdi Csaba PhD

A képzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb szintű megértését is alátámasztó ismeretek átadása, a külkapcsolatok szerteágazó területein megjelenő tevékenységek általánosan alkalmazható gyakorlati szempontjainak, illetve céljainak, valamint megvalósítási formáinak elsajátíttatása, valamint a külkapcsolati tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátásához szükséges értelmezési és működési keretek megismertetése.
A képzésre minden olyan jelentkezőt várunk, aki – amellett, hogy az előírt felvételi feltételeknek megfelel – nemzetközi kapcsolatokkal, illetve a nemzetközi kapcsolatok működtetésének szakmai feladataival – elsősorban állami intézmények keretei között – kíván foglalkozni.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23. MEGHOSSZABBÍTVA!

 

További információt jogi karunk szakirányú továbbképzéseiről itt talál.

Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várunk Nyílt Napunkon az alábbi időpontban és helyszínen:

2011.09.23. péntek 18:00-tól
KRE BTK (Díszterem), H-1088 Budapest, Reviczky utca 4. I. emelet
Regisztráció a helyszínen: 17:30-18:30

A regisztrációt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tudja előzetesen megtenni, valamint a helyszínen is lehet regisztrálni.
A regisztráló, kérdőívünket kitöltő kedves Érdeklődők részt vesznek egy sorsoláson, ahol a nyeremény egy meglepetés KRE ajándékcsomag lesz.

 

Program
17:30-18:00 Regisztráció a helyszínen (KRE BTK Aula)
18:00-18:05 Dr. Miskolczi Bodnár Péter rektorhelyettes úr köszöntőj
18:05-19:00 Szakfelelőseink szakirányonkénti tájékoztatása külön asztaloknál

Bárki, akit részletesebben érdekel ez a képzéstípus, avagy kérdései lennének a felvételivel, a tárgyakkal, a tanárokkal stb. kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal a rendezvényen.


Módosítás: 2013. április 29.

ELISMERÉS - Gnilka-díj díszdoktorunknak

Prof. Dr. Ulrich Luz berni emer. professzor, a KRE dísztoktora Gnilka-díjat vett át


Prof. Dr. Balla Péter rektor laudációt mondott abból az alkalomból, hogy Egyetemünk díszdoktora, Prof. Dr. Ulrich Luz berni emer. professzor Gnilka-díjat vehetett át Szegeden, a XXIII. Nemzetközi Biblikus Konferencia keretében. Az ünnepségre a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán került sor, 2011. szeptember 9-én.


Módosítás: 2011. szeptember 19.

The King James Bible (1611-2011) meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézete, Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat rendezésében

″The King James Bible″
(1611-2011)


Jakab király Bibliája (1611):
keletkezésének angliai előzményei és kulturális hatása

címen angol nyelvű nemzetközi konferencia lesz
Budapesten a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán.

2011. szeptember 16-18. között a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézete, Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat „The King James Bible (1611-2011). Jakab király Bibliája (1611): keletkezésének angliai előzményei és kulturális hatása” címen nemzetközi konferenciát szervez. Az egyházi jelentőségű konferencia a King James Bibliával kapcsolatos kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont. A konferencia azzal a kettős céllal jött létre, hogy lehetőséget teremtsen az angol Bibliával kapcsolatos magas szintű tudományos kutatások bemutatására, a különböző témákban felmerülő kérdések és problémák megosztására és megvitatására, és elősegítse a kutatók egymással, valamint a szakma többi képviselőjével folytatott tudományos kommunikációját.
 
Egyetemünk azért is elkötelezett a témát illetően, hiszen névadónkhoz, Károli Gáspárhoz kötődik a Biblia első teljes magyar fordítása, melynek hatása legalább olyan kiemelkedő jelentőségű a magyar nyelvben és kultúrában, mint a King James Biblia az angol nyelvterületen.



Időpont:
2011. szeptember 16-18.

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar
1088 Budapest, Reviczky utca 4.

Elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részletes program:
www.kre.hu
Tájékoztató letöltése

Támogatóink:
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara
Dunamelléki Református Egyházkerület
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyar Bibliatársulat 

Módosítás: 2013. április 29.

Tanévnyitó



Négyezer diák kezdhette meg a tanévet a Károlin.
Az egyetem a fasori református templomban tartotta ünnepi tanévnyitóját. 



Az Állam- és Jogtudományi Karon 505, a Bölcsészettudományi Karon 965, a Hittudományi Karon 28, a Tanítóképző Főiskolai Karon 119 elsős diák tanul majd idén.
A Károli legkisebb kara a hittudományi, mégis ez a húzóereje az egyetemnek.

2011. szeptember 5.
http://parokia.hu/hir/mutat/2702/


Módosítás: 2013. április 29.

MEGHÍVÓ-KRE Tanévnyitó

 

A 2011/2012-es tanév ünnepélyes tanévnyitója az alábbi időpontban és helyszínen kerül megrendezésre.

Időpont: 2011. szeptember 5. 10:00-tól

Helyszín:  Fasori Református Templom (H-1071 Budapest, Városligeti fasor 7.)

Módosítás: 2011. szeptember 02.

Konferencia: MTA - KRE

A European Association for Terminology, a Károli Gáspár Református Egyetem,
és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya

SATELLITE CONFERENCE ON TERMINOLOGY ASPECTS OF BIBLE’S
TRANSLATION
CONFERENCE SATELLITE SUR LES ASPECTS TERMINOLOGIQUES DE LA
TRADUCTION DE LA BIBLE
SZATELLIT KONFERENCIA – A BIBLIAFORDÍTÁS TERMINOLÓGIAI
VONATKOZÁSAI

címmel konferenciát rendez

A rendezvény időpontja:
2010. november 11. 15.00 – 18.00
A rendezvény helyszíne:
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
KISTEREM
Budapest, V., Roosevelt tér 9. I. emelet

Részletek...

 


2010. november 12–13-án, pénteken és szombaton

5TH TERMINOLOGY SUMMIT.
TERMINOLOGY 2010: QUALITY MATTERS.
VE SOMMET DE TERMINOLOGIE.
TERMINOLOGIE 2010 : UNE QUESTION DE QUALITÉ
5. TERMINOLÓGIA ‘SUMMIT’ KONFERENCIA.
TERMINOLÓGIA 2010: MIN SÉGÜGYI KÉRDÉSEK
címmel konferenciát rendez

A rendezvény helyszíne:
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
NAGYTEREM
Budapest, V., Roosevelt tér 9. II. emelet

Részletek...


Módosítás: 2013. április 26.

KRE logó- és szlogenötletek leadási határideje módosult

Tisztelt Pályázók!


A KRE logó- és szlogenötletekre benyújtható pályamunkák leadási határidejét meghosszabbítottuk.

A pályázat benyújtásának határideje: 2010. szeptember 27. hétfő 10:00

A pályázati leírás és adatlap korábbi kiírásunk alatt elérhető. (Hírarchívum 2010 június 23.)

A pályamunkákat, valamint a pályázati űrlapot elektronikusan a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjék, valamint lezárt borítékban, jeligével ellátva Dr. Sepsi Enikő főtitkár asszonynak címezve is juttassák el Egyetemünk Rektori Hivatalába (Levelezési cím: 1091 Budapest, Kálvin tér 9.). Kérem a borítékra vezessék fel, hogy „A borítékot kizárólag a Zsűri jelenlétében lehet felbontani!”.

Köszönettel,

Rektori Hivatal


Módosítás: 2013. április 26.

Meghívó a KRE pszichológia szakának tíz éves jubielumi ünnepségére

MEGHÍVÓ


A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM PSZICHOLÓGIA SZAKÁNAK
TIZ ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGÉRE

HELYSZÍN: Pszichológiai Intézet, Budapest, 1037. Bécsi út 324. V. épület Díszterem (304.)
IDŐPONT: 2010. október 1. 10-14 óra

ÜNNEPI PROGRAM

10.00-10.10    Megnyitó: Vargha András intézetvezető
10.10-10.30    Történeti visszapillantás: Bagdy Emőke, Császár Noémi és Mirnics Zsuzsanna
10.30-10.45    Személyes emlékezés: Erdélyi Ildikó
10.45-től         HONNAN HOVÁ…..? Az Intézet tanszékeinek prezentációi
10.45-11.00    Az általános lélektani és módszertani tanszék: Benczúr Lilla
11.00-11.15    A személyiség- és klinikai pszichológiai tanszék: Mirnics Zsuzsanna és Nyitrai Erika
11.15-11.30    A fejlődés- és neveléslélektani tanszék: Földi Rita és Páli Judit
11.30-11.45    Az interkulturális és szociálpszichológiai tanszék: Erdélyi Ildikó és Kende Anna
11.45-től        SZÜNET

12.00              HONNAN HOVÁ……? A Továbbképző Központ szakirányú képzései
12.00-12.10    A Továbbképző Központ születése, fejlődése és jelene: Grezsa Ferenc központvezető
12.10-12.20    A mentálhigiénés szakirányú továbbképzés határon innen és túl: Takács Péter és Farkas Magdolna
12.20-12.30    A szupervizorképzés és a coach szakirány: Wiesner Erzsébet és Nemes Éva
12.30-12.40    A képi kifejezés pszichológiája szakirányú képzés: Vass Zoltán
12.40-12.50    AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK: Pályadíjas hallgatóink bemutatása: Vargha András
12.50-13.00    Smohai Máté és Tóth Dániel: A számítógépes játékok pszichés összefüggései (vezető tanár: Mirnics Zsuzsanna)
13.00-13.10    Képzésünk első diplomásainak visszatekintése: Horváth Zoltán
13.10-13.20    Az első ciklusban a képzésben részt vevő oktatók emléklapjainak átadása (Bagdy Emőke)
13.20             Zárszó
13.30-            ÁLLÓFOGADÁS A HELYSZÍNEN


Módosítás: 2013. április 26.

Tájékoztató a BTK diplomaosztó ünnepélyről

Tisztelt Végzős Hallgatók!

 Idén 2010. szeptember 25-én (szombaton) lesz a diplomaosztó ünnepség külön a BA képzésben résztvevő, és  külön a kifutó kredites képzésben valamint az MA képzésben résztvevő végzős hallgatóknak. A diplomaosztó menetét és az ezzel kapcsolatos teendőket a következőkben ismertetem:

Helyszín: Kálvin Téri Református Templom, 1091, Budapest, Kálvin tér 7.

Időpont:
• BA képzés végzős hallgatóinak:
9.00.: Gyülekező és próba (a megjelenés kötelező azoknak, akik oklevelüket az ünnepélyes átadón szeretnék átvenni)
10.00.: Ünnepély kezdete 

A meghívott vendégek 10 perccel az ünnepség kezdete előtt foglalhatják el helyeiket a templomban. Ezúton kérem, hogy az ünnepség befejeztével minél hamarabb tegyék szabaddá a helyszínt, mivel a 12.00-kor kezdődik a kredites diplomázók próbája és átadó ünnepélye.

• Kredites képzés és MA képzés végzős hallgatóinak:
12.00.: Gyülekező és próba (a megjelenés kötelező azoknak, akik oklevelüket az ünnepélyes átadón szeretnék átvenni)
13.00.: Ünnepély kezdete 

A meghívott vendégek 10 perccel az ünnepség kezdete előtt foglalhatják el helyeiket a templomban.

Öltözék
Kérjük, hogy a délelőtti BA képzésben résztvevők átadóünnepélyén az oklevelet átvevő hallgatók alkalomhoz illő öltözetben, sötét öltönyben illetve kosztümben jelenjenek meg. A BA képzés hallgatói nem kölcsönöznek talárt, így ezen ünnepségnek számukra nincs anyagi vonzata.

A kifutó képzésben és az MA képzésben résztvevő végzős hallgatók talárban veszik át diplomájukat, melyek méret szerinti kiválasztása és átvétele személyesen, a diplomaosztó előtti héten történik. A talárpróba és azok átvételének pontos helye és ideje:

• 2010. szeptember 21. (kedd): 10.00 – 12.00. óráig a Reviczky utcai épület Pinceklubjában
és
• 2010. szeptember 23. (csütörtök): 14.00 – 16.00. óráig a Reviczky utcai épület Pinceklubjában

A talárok 8000 Ft letéti összeggel vehetők át, melyből 3000 Ft a talár használati díja, így a talár visszaszolgáltatásával a hallgatók 5000 Ft-ot visszakapnak. Ezért kérjük a diplomázó hallgatókat, hogy a diplomaosztó helyszínén közvetlenül az ünnepély után váltsák vissza talárjaikat. Ennek elmulasztása esetén az egyetemnek nem áll módjában visszafizetni a letéti díjat.

Meghívók átvétele
Minden végzős hallgató fejenként 2db meghívót vehet át a diplomaosztóra. A BA-s végzős hallgatók a Hallgatói Önkormányzatban vehetik át meghívójukat szeptember 20-tól, míg a kredites kifutós hallgatók talárjuk átvételekor a meghívójukat is megkapják.

További fontos információk:

KORÁBBAN ZÁRÓVIZSGÁZÓK FIGYELEM!
A diplomaosztó névsorába automatikusan azok a hallgatók kerültek, akik idén, a második félévben tettek záróvizsgát. Aki korábban (tehát nem a 2009/2010. tanév tavaszi félévében) tett záróvizsgát, és a 2010. szeptember 25-i diplomaosztón szeretné átvenni a diplomáját, az külön jelezze részvételi szándékát a Tanulmányi Osztályon és a Dékánhelyettesi Titkárságon egyaránt. Jelentkezni az első talárátvételi időpontig lehet.

2 DB PAPÍRALAPÚ MEGHÍVÓ
Az átvehető 2 db papíralapú meghívó csupán formális jellegű, nem feltétele az ünnepségen való részvételnek, így a meghívottak létszámát sem korlátozza. Arra azonban megkérjük kedves végzőseinket, hogy a vendégeik meghívásakor vegyék figyelembe a Kálvin Téri Templom befogadóképességét.

Prof. Dr. Szabó András
dékán


Módosítás: 2013. április 26.

MEGHÍVÓ konferenciára

hasznos mulatságok;)

Az KRE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola konferenciája az irodalom popularitásáról

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, VIII. Reviczky utca 4., Díszterem

2010. szeptember 17., péntek 15:00
„A cirkusz még ma is népszerűbb a tragédiánál, beleértve a »népszerű« fogalmába nemcsak a karzatot, hanem a páholyokat is.” (Jókai)

Kalavszky Zsófia: „A kimunkált banalitás trubadúrja” – Szergej Dovlatov, a bestseller
Bánki Éva: Viciszláv gróf kastélya - Angolszász sémák, kelet-közép-európai motívumok
Hermann Zoltán: A „néma” Tempefői – Csokonai és az egykorú szóbeliség
Domokos Mariann: Hallgatók és olvasók – Ponyvamesék a 19. századból
Palkó Gábor: Könyvpiac, pszichés könnyítés, kettős kódolás
Hansági Ágnes: Dickenstől Jókaiig – A folytatásos regény canossája

A szekció elnöke: Mészáros Márton

2010. szeptember 18., szombat 9:00
„…a rendíthetetlen »klasszikus« szépség axiómáját sokáig még a gépészmérnökök fejéből is nehezen lehetett kiverni.” (Moholy-Nagy)

Wolf Zita: A szórakoztató meseregény
P. Nagy Ildikó: „Unokabátyám sarokablakán”avagy Hoffmann meséinek(?) fogadtatása
N. Budaházi Anikó: Tánccal a forradalomban – A kultúra egyéniségformáló szerepe a reformkorban
Édes Borbála: Mészáros Ignác: Kártigám
Vadas János: Tudományos értekezés szépirodalmi köntösben?
Varga Betti: A krimi és a lezáratlan 20. század
Bodrogi Csongor: Kosztolányi, a „szórakoztató klasszikus”
Nemeh Diana: Krúdy Álmoskönyve
Kovács Ferenc Dávid: Az irodalom hasznáról és káráról - Az irodalmi szöveg funkcióváltozásai avagy olvasástörténet és médiaarcheológia
Nagy-György Katalin: Jelinek prózai pózai – Kit szórakoztat a sablonok visszautasítása?

A szekció elnöke: Hansági Ágnes

2010. szeptember 18., szombat 14:00
Kis Magyar Noir – Kerekasztal-beszélgetés a magyar krimiirodalomról

Bánki Éva, Horváth Csaba, Mészáros Márton, Szilágyi Zsófia, Török Lajos, Varga Betti
A beszélgetést Hansági Ágnes és Hermann Zoltán vezeti

A rendezvényt támogatja: a KRE, a Kossuth Klub, a TIT és a Kalligram folyóirat


Módosítás: 2013. április 26.

Akkreditáció - Theolingua olasz egyházi szaknyelvi nyelvvizsga

Akkreditálták a Theolingua olasz egyházi szaknyelvi nyelvvizsgát


Egyetemünk Idegen Nyelvi Lektorátusa kérelmére az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ 2010. augusztus 27-i határozatával engedélyezte a Theolingua nyelvvizsgarendszer olasz vizsganyelvvel történő bővítését. Ezzel a Theolingua Vizsgaközpont saját, akkreditált – állami nyelvvizsga bizonyítványt nyújtó - egyházi szaknyelvi vizsgája az angol és német nyelv mellett olaszul is letehető.


Módosítás: 2013. április 26.

MEGHÍVÓ könyvbemutatóra

 

 

 

 

 

Meghívó könyvbemutatóra

Tisztelettel meghívjuk Önt

a KRE  BTK  Történeti Intézet ORPHEUS  NOSTER című történeti és filológiai folyóirata II.évf. 1.számának könyvbemutatójára
2010. szeptember 16-án csütörtökön 17h-kor

a  KÁROLI  GÁSPÁR  REFORMÁTUS  EGYETEM BÖLCSÉSZKARA DÍSZTERMÉBE
(Cím: 1088 Budapest, Reviczky utca 4. I. emelet),

melyen kedves Szerzőinknek is átnyújtjuk tiszteletpéldányaikat.

Várjuk szeretettel:

A szerkesztők


Módosítás: 2013. április 26.

Megnyitotta kapuit a Református Egyetem

Szeptember 6-án egyetemi polgárrá fogadták az elsőéveseket a Károli Gáspár Református Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján Budapesten, a fasori református gyülekezet templomában. Az akadémiai közgyűlésen Kodácsy Tamás egyetemi lelkész igehirdetése után Balla Péter, az egyetem rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettese szólt az intézmény nehéz helyzete ellenére elkönyvelt sikereiről, az oktatói kar bővüléséről, valamint az éppen zajló akkreditációs eljárásokról.

Bővebben...


Módosítás: 2013. április 26.

Elhunyt Bánffy György színművész

Elhunyt Bánffy György színművész, a KRE Társadalmi Tanácsának tagja

Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház és az Evangéliumi Színház művésze, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalmi Tanácsának tagja. A művészt pénteken, életének 84. évében, tragikus hirtelenséggel érte a halál Korfu szigetén. 

Bánffy György 1927. június 19-én született Budapesten, Hunyadi-Buzás György néven. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1950-től a Nemzeti Színházban, 1953-tól egy évig az Állami Bábszínházban, majd 1954-1960 között az Operettszínházban játszott. 1960-tól Pécsett ért el nagy sikereket, 1971-től közel négy évtizeden át a József Attila Színház tagja volt.

Sok száz színdarabban, több mint ötven játékfilmben nyújtott emlékezetes alakítást. A magyar nyelv szerelmese volt, színészek generációit oktatta a szép kiejtésre. Jellegzetes orgánumát minden magyar televíziónéző ismerte, szavalataival, előadóestjeivel számos magyar verset tett ismertté és közkedveltté.

A közönség egyebek mellett Goethe Faustjaként, Rostand Cyranojaként, Shakespeare Lear királyaként, Othellóként, a Liliomfi Szilvay professzoraként vagy Miller Pillantás a hídról című művének Alfierijeként emlékezhet rá. Örökre emlékezetes marad Széchenyiként Siklós Olga A legnagyobb magyar című monodrámájában. Egyik utolsó, felejthetetlen alakítása Freud megformálása volt Terry Johnson Freud éjszakája, avagy Dalín a szekrénybe című darabjában.

A XX. század második felének meghatározó, nagy színésze volt, nagyszerű mester, kiváló kolléga és felejthetetlen barát - olvasható a József Attila Színház méltatásában.

Az egyik legszebben beszélő színészként 1978-tól a Zeneművészeti Főiskola beszédtanára, 1990-től az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke. 1971-ben érdemes művész, 1983-ban a kiváló művész minősítéssel ismerték el munkásságát. 1989-ben Kazinczy-díjat, 1999-ben Magyar Örökség-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott a magyar nyelvi kultúra fejlesztése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, irodalmi értékeink kiváló tolmácsolásáért, emlékezetes színészi alakításaiért, egész életútja elismeréseként. 2008-ban, 80. születésnapja alkalmából a magyar nemzet megmaradása érdekében kifejtett tevékenységéért a Tőkés László díjat vehette át. 2010-ben megkapta a Magyar Szabadságért-díjat.
Olyan filmekben játszott, mint a Magasiskola, a 141 perc a befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, a Mephisto, a Redl ezredes, az És mégis mozog a föld, a Tüske a köröm alatt vagy a Tiltott terület, amelyet 1969-ben díjaztak a Velencei Filmfesztiválon is, 2006-ban pedig a Rokonokban. A Magyar Televízió sorozatában Benedek Elek meséit tolmácsolta.

1985 és 1994 között országgyűlési képviselő is volt. Közben 1989-ben belépett az MDF-be, és a második ciklusban a párt frakciójában és több parlamenti bizottságban dolgozott. Ő volt a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnöke is 1990-1995 között.
Bánffy György hívő keresztény családból származott, és ezt egész életén keresztül büszkén vállalta. Alapító tagja volt a református, az evangélikus és az unitárius egyház támogatásával létrejött Evangélium Színháznak. A tavaly nagy sikerrel bemutatott Madách: Az ember tragédiája című műben az Úr szerepét alakította. Családi örökségként képviselte azt a keresztény alapon nyugvó szemléletet, amellyel akár színészként, akár politikusként, akár tanárként végzett szolgálatot, mindig szem előtt tartva a közösség érdekeit.

Családjának őszinte részvétünket fejezzük ki Isten vigasztaló kegyelmét kérve. Életéért, szolgálatáért hálát adva emlékét megőrizzük.

Fotó: MTI


Módosítás: 2013. április 26.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin