Vallás és hit

Gyerekkoromból én csak a vasárnapra emlékszem. Templomba jártak az idősek régen minden vasárnap. Fekete ruhába öltöztek az asszonyok és a férfiak is. Az asszonyok fekete szoknyába, fekete blúz, fekete kendő, az idősebbeknek az álla alatt volt megkötve, és a fiatalabbaknak hátul. A férfiak kalapba voltak, zakó, mellény. Fekete öltönyt viseltek kalappal és fehér inget. A cigányemberek a magyarokkal vegyesen ültek. Még a 70-es, 80-as években is jártak templomba a gyerekek is, utána már nem. Anyukám félvér volt, apukám cigány volt. Apukámnak a keresztszüleivel jártam. Nagyon kicsi voltam. Apukám keresztszülei volt, amikor elvittek engem is, ők mentek. Nekem egy kis ünneplő ruhám volt. Mindig azt adták rám. 

Szentképek mindenfajta volt a lakásban, ilyen díszek. Máriapócsról hoztak hatalmasakat. Megvolt a helyük. Volt egy asztal. Kinek hogy volt. Nem tudom, hogy máshol hogy volt. Mindenhol más volt. Nekem a keresztmamámnál, apukám keresztmamájánál volt egy asztal, gyertya volt ott, Máriának a képe, meg a falon volt egy hatalmas kép. Karácsonykor mindig égett a gyertya. Több is volt, nem csak egy gyertya.

A szüleim nem jártak templomba, csak az apukám keresztszülei, ők idősebbek voltak. A templomba járás úgy szűnt meg, hogy ők meghaltak, és az akkori pap már nem engedett minket be a templomba. Ez a cigányoknak nagy veszteség volt, hogy ők nem mehettek be a templomba. Kislánykoromban, emlékszem, mindig mondták, hogy miért nem engednek be minket a templomba, hogy ha valaki beteg, ő utána imádkozzon. A perselybe nem dobhattunk pénzt, azért vált szokásunkká, hogy a kerítésen kívülről bedobjuk Istennek a pénzt. Amíg jártunk, nekem furcsa volt, hogy miért mennek csag fekete ruhába. Mert úgy tisztelték Istent. És szerintem jártak volna még mindig templomba, ha a pap megengedte volna, hogy járjanak a cigányok is. Mert mindenki hisz Istenben. Akkor a cigányok gyülekezeteket alakítottak ki. Azért van egyre több gyülekezet a cigányoknál, hogy tudjanak istentiszteletre menni. 

Gyerekágyas szokások 

Amikor megszültük a kisbabánkat, hazajöttünk a kórházból. Hat hét volt a gyermekágy. A még régibb időben, dédmamámék otthon szültek, és bábaasszony volt ott velük. A cigányasszonyok segítettek, mert volt olyan, aki nagyon tudott szüleszteni. A gyerek az asszony mellett volt az ágyban. Az asszonynak vittek levest. A madártejet szerintem ők még lehet, nem is ismerték. Volt komatálas edény, még mindig megvan. Porcelán, két kis füle van. Volt, aki zománcos edényben vitte, volt, aki porcelánban. Alumínium ételhordó is volt, a műanyag akkor még nem is volt. A gyermekágyasnak vitték ebbe az ételt. Csörögefánkot anyum csinált, de amikor hazajöttünk a szülésből, húslevest hozott nekünk, édes süteményt. És innivalót, teát, rostos üdítőt. Volt olyan asszony, hogy szült, és olyan szegénység volt, hogy nem ettek semmit. És a telepen, akik voltak, a testvérek, rokonok, azok vitték mindig a gyerekágyas asszonynak, ami volt otthon. Régen nem úgy volt, hogy nem adok, mert az az enyém, régebben odaadták, mert olyan összetartás volt az egész telepen.

Aki jött a babát látogatni, és leült arra az ágyra, ahol a kisbaba aludt az anyjával, le kellett, hogy tegyen egy hajszálat a párna alá, hogy ne vigye el a baba álmát, jól tudjon aludni. Amikor jött az asszony látogatni a kisbabát és menstruált, megköpdöste a kis arcát, hogy ne jöjjenek ki rajta a piros foltok. Olyan is volt, ha egy nagyon idős asszony jött látogatóba, megfogta a bőszoknya alját, és avval letörölte a kisbaba arcát, körbe törölte a homlokát, állát, hogy a gonoszoktól védje meg. A babának a kis karjára raktak piros szalagot, mindegy volt, hogy melyik kezére, de csak az egyik kezére. Fiúk is és lányok is pirosat kaptak. Ennek is köze van a valláshoz, hogy űzze el a gonoszokat, meg hogy ne legyen a gyereken változás. Olyan, mint aki epilepsziás. Piros ruhát nem adhattak a kisbabákra, hogy ne legyen neki változás. 

Te na avel peleszte o változási – Hogy ne legyen változás rajta  

A férfiak nem jöhettek be a házba, csak azok, akik ott laktak. De abba a helyiségbe vagy szobába, ahol a kisbaba volt meg az anyuka, oda nem jöhettek be. De a nő se mehetett ki. Volt olyan, hogy a férfi, aki jött látogatóba, nem is nézte meg a kisbabát, mert nem jöhettek be, az asszonyok meg nem jöhettek ki. Mikor az asszonyok szülés után hazajöttek öt napról a kórházból, addig míg nem mentünk a templomba, nem lehetett takarítani. Hat hét volt a gyerekágy szülés után. Nem főztünk, nem takarítottunk. Nem moshattunk, nem sepregettünk addig, amíg nem mentünk el a templomig imádkozni. De csag a kerítésen kívül letérdeltünk imádkozni, és a kulcslyukon be kellett fújni, hogy Isten áldja meg a gyereket, és adja vissza az erőnket, és védjen meg minket a gonosztól. Nekem anyukám segített mindenben. Köszönöm, anya! 

Mosás

Anyukának ilyen pléhteknője volt. Meg a zománc lavórba a fehérneműket, zsebkendőket, felrakta a sparheltra, és ott úgy gőzölgött a víz, mert azt mondták, hogy fertőtlenít. A mosóteknőn volt keresztbe egy deszka, és azon súrolták a ruhákat tégladarabbal vagy nagy, sárga kefével. Ha a kefe nem vitte ki a koszt, egy negyed téglával dörzsölték. A sarkukat is súrolták a téglával.Vagy mondta anyukám, hogy a betonnál húzgáljam meg a sarkát és így reszelgettük. 

Disznóvágás

Amikor vágtak disznót, akkor a fateknőbe sózták be a szalonnát, sonkát. Külön disznóól, karám volt építve. Amikor leszúrták a disznót, magyar volt a hentes. Nálunk mindig magyar volt a hentes, Jani bácsi, a magyar sorról. Régebben szalmával perzselték. A hagymás vért megcsinálták. Már amikor összeállt a vér, kiabárolta,összedarabálta kockákra, bő hagymával, só, bors, zsírba kisütötték. Kolbászt csináltak, azt apukám füstölte, hordóval. A húst egy nagy teknőbe betette, ami kellett, ment a hűtőbe. A sonkát, szalonnát is lefüstölte apukám.  Toroskáposzta volt a disznótor napján. Meg ha kész volt a hurka, a kolbász, azt is sütöttek és tepertőt is. Este már mindenki ment haza lefeküdni. 

Füstülő nem volt, a füstülés úgy ment, hogy volt két vashordó.A két hordónak levágták egy-egy végét, és a levágott végével egymásra fordították őket. Apukám vágott az alsóhordón egy ajtót, oldalt, lent, ott volt a tüzelés.  A felsőn fúrtak egy lukat, két oldalán, oda illesztették be a rudat vagy kapanyelet, amire felfüggesztették a sonkát, szalonnát meg kolbászt is. Apukámnak volt egy olyan nagy szöge, ami S alakot formált. Ez volt a kampó. Erre függesztették fel a húsokat, hogy megfüstöljék. A belet a nők szétszedték, és vízzel mosták ki a belet, a fodros belet, kifordították, kaparták, a véknyát meg sóval is tisztították. A hentesnek mindig adott apukám kóstolót, mondta neki, hogy Jani bácsi, mit vágjak ki. Oldalast, vagy tarját, vagy amit akart. Magyaroknál régen mindig volt valaki a nagyobb családban, aki levágja a disznót, aki értett hozzá. Ma már nem szokás a disznóölés a magyaroknál és a cigányoknál sem.

​