Vannak kérdéseink, amelyekre nem lehet egyetlen, egyszerű választ adni. Minél többet gondolkodunk rajtuk, annál több új kérdés születik. Talán ez is ilyen. Mit tudunk adni a roma közösségnek? Roma értelmiségiként sokszor érezzük, hogy két világ között állunk. Az egyik oldalon a családunk, a közösségünk és a gyökereink, a másikon pedig az egyetem, a munka és egy olyan közeg, ahol sokszor mi vagyunk az egyetlen romák a teremben. Néha könnyű megtalálni az egyensúlyt, néha pedig egyáltalán nem.

Sokan úgy gondoljuk, hogyha valaki tanul, diplomát szerez és értelmiségi lesz, akkor eltávolodik a roma közösségtől. Mi azonban arra jutottunk, hogy talán éppen ekkor kezdődik az igazi felelősség. Nem akartuk eldönteni, kinek van igaza, inkább megpróbáltuk megérteni egymást. Egyetértettünk abban, hogy a diploma önmagában még nem tesz valakit értelmiségivé. Az értelmiségi lét nem egy papírtól függ, hanem attól, hogyan gondolkodunk, hogyan viszonyulunk másokhoz és milyen felelősséget vállalunk. Elsősorban a saját életünkért és a családunkért vagyunk felelősek, de ha ezen túl is teszünk a közösségünkért, az valódi értéket jelent, tiszteletreméltó. Úgy gondoljuk, hogy diplomával a kezünkben példát mutathatunk azoknak a roma gyerekeknek, akik hasonló körülmények között nőnek fel, mint mi. Sok fiatal azért járja be ugyanazt az utat, mint a szülei, mert nem ismeri azokat a lehetőségeket, amelyek kitörést jelenthetnének. Elgondolkodtunk azon, hogy nekik is sikerülhet, nekünk sikerült! Hálásak vagyunk azért, hogy tanulhattunk, ugyanakkor fáj látni, hogy sokaknak ez ma sem adatik meg.

A társadalmi mobilitás lehetősége nem jelentheti az identitás feladását. Inkább azt kellene jelentenie, hogy mindenki ugyanazokkal az esélyekkel indulhat. Az oktatásban, a munkaerőpiacon és a társadalomban olyan feltételekre van szükség, ahol nem a származás határozza meg a lehetőségeket. Roma értelmiségiként feladatunk az is, hogy kiálljunk azokért a változásokért, amelyek hosszú távon egy igazságosabb és esélyteremtőbb társadalmat eredményeznek. A felelősség valóban létezik, de nem oldhatjuk meg mások helyett a problémáikat. Amit megtehetünk, hogy megmutatjuk a lehetőségeket, hogyan lehet továbbtanulni, milyen ösztöndíjak léteznek, vagy milyen utak vezethetnek egy biztosabb jövő felé. A döntést azonban mindenkinek saját magának kell meg hoznia. Hisszük, hogy a közösséghez tartozás nem attól függ, honnan indulunk vagy meddig jutunk el, hanem attól, hogy útközben mennyire maradunk hűek önmagunkhoz, a gyökereinkhez és egymáshoz. Nem kell mindannyiunknak ugyanazt az utat járnunk, és nem kell minden kérdésben egyetértenünk. De ha a tudásunkat, a tapasztalatainkat és a lehetőségeinket nemcsak saját magunkért, hanem egymásért is használjuk, akkor roma értelmiségiként nem eltávolodunk a közösségünktől, hanem új módon kapcsolódunk hozzá.