A család az egyén és a nagy társadalmi rendszerek közötti legfontosabb társadalmi intézmény. A család tagjai az otthoni környezetben meghatározott szerepek szerint élnek (ilyen szerepek például az anyaszerep, a családfenntartó szerepe, a gyermeki szerep). Ezek a szerepek egyúttal társadalomban betöltött státuszt is jelentenek, így a család bizonyos mértékben megszabja a társadalomban elérhető lehetőségeket is. Az egyén azonban nemcsak a családban betöltött szerepe által válik valakivé, hanem ezt a szerepet saját maga is alakítja (vö. ágencia a családban, Revis 2016). A családban élők a családi szokásokat és hagyományokat, a családra jellemző közös gyakorlatokat (Wenger 1998), így a beszédmódokat is együtt hozzák létre.  

Régen a magyarországi, főként vidéki családokra általában a többgenerációs, nagycsaládos együttélésiforma volt jellemző.  Ma az együttélési formák a globalizáció hatására változatosabb mintázatot mutatnak, és ennek következtében a családformák is egyre sokszínűbbé válnak. Például a házasság nélküli együttélések és a válások számának növekedése, a fiatal felnőttek elköltözésének időbeli kitolódása, a gyermekek számának csökkenése befolyásolja a család formájának alakulását (vö. Higgins & Wright 2022).  A család összetételének megváltozása nemcsak a családi kapcsolatokat, a szokásrendszereket érinti, hanem azokat a módokat is, ahogyan a családban beszélnek. Az egy családban élők számának csökkenő tendenciája mögött nemcsak az együttélési formák változatossága, hanem a vállalt gyermekek számának csökkenése is áll. 

Számos tiszavasvári roma családról azonban az a kép él, hogy nagycsaládban élnek, ahova egyrészt több gyermek születik, mint a nem roma családokba, másrészt többgeneráció él egy fedél alatt. A nagycsaládos életforma melletti döntést a nehezebb lakás- és anyagi körülmények is befolyásolják; a fiataloknak például segítséget jelent, ha a szülőkkel maradhatnak.  

A globalizáció eredményeképp számos család elkerül a szülővárosból más városba, más országba. Ez a változás a workshopokon részt vevők között többünket, roma családokat is, érintett.  Romák és nem romák között is előfordul, hogy a szülők a család boldogulása miatt új lakóhelyet keresnek. Sokan a városközpontba, nagyobb városokba, a fővárosba vagy más országba költöznek a jobb élet és több lehetőség reményében. 

A városba költözés jelentheti például azt, amikor a város széléről egy család beköltözik a központba, vagy amikor egy kisebb városból átköltöznek egy nagyobb városba. Ilyenkor az élet- és lakáskörülmények megváltoztatják a családi közeget is. A kiköltözés a nagycsaládos életforma felbomlását okozhatja. A családi kapcsolatok is megváltoznak attól függően, hogy ki költözik el. Például a nagyszülők jellemzően nem költöznek a fiatalokkal, hanem maradnak az eredeti lakóhelyen. A nagycsaládtól való elválás a család tagjai közötti viszonyokban is változásokat eredményez. Az együttélés módjai, a családi szokások megváltoznak. A nagyszülők nem tudnak gyakran találkozni az unokákkal, és a nagyszülői segítség nélkül a szülőkre a gyereknevelésben nagyobb teher hárul. A nagyszülők és az elköltözött család közötti távolság az érintkezésben, kommunikációban is nyomot hagy. A család tagjainak kreatív és alternatív módokat kell találniuk arra, hogy a családi kapcsolatokat fenntartsák, ápolják. Ezekre a kihívásokra és nehézségekre roma és nem roma családoknak ugyanúgy választ kell találniuk. 

Hivatkozások 

Higgins, Christina & Wright, Lyn. 2022. Diversifying family language policy. In Higgins, Christina & Wright, Lyneds., Diversifying Family Language Policy. 1–12. 

Hirsch, Tijana & Lee, JinSook. 2018.Understanding th ecomplexities of transnational family language policy. Journal of Multilingual and Multicultural Development 39(10). 882–894. 

Revis, Melanie. 2016. A Bourdieusian perspective on child agency in family language policy. International Journal of Bilingual Education and Bilingualism 22(2). 177–191 

Wenger, Etienne. 1998. Communities of Practice: Learning, Meaning, and Identity. Cambridge University Press, New York.