Melinda interjúja Sárikával. Sárika nagyon sok küzdelmen ment keresztül, mindennapi nehézségeken. Sajnos komolyműtéte volt. Egy hónapig volt kórházban. A négy gyereke a beteg édesanyjával voltak ez idő alatt. Hazajött a kórházból, nem is pihent. Folytatta a napi teendőit. Egy szál szoknyában, egy papucsban ment az erdőben télen, hogy hozzon fát, és ő is vágta össze. Nekem azért is a példaképem, mert tudom, milyen nehéz volt neki, és végig tudta csinálni – egyedül.
Melinda kérdezi Sárikától, milyen volt, amikor a párja nem volt otthol köztük. Sárika ezt válaszolta: Nagyon nehéz volt mindennek nekikezdeni, mert anya is voltam, meg apa is. Segítséget nem tudtam kapni a szüleimtől, mert ők is szegények voltak. De annak ellenére megküzdöttem a nehéz dolgokkal. Gyermekeimet minden nap iskolába vittem, és míg ők ott voltak, kézen mostam, mert nem volt mosógépem, főztem, takarítottam. Elmentem az erdőbe fáért, hogy ne fázzanak a gyerekek, ha hazajönnek az iskolából. Nekem mán az is nagy segítség volt, amikor anyukám tudott vigyázni a gyerekekre, amikor betegek voltak és otthon maradtunk, mert úgy el tudtam végezni a többi munkámat. Nekem igazándiból nem volt, akire számíthattam. De amit meg akartam adni a gyermekeimnek, azt mind megadtam.
És Melinda kérdezi: Hogy tudtál a családi pótlékból megélni? Sárika: Nagyon nehezen, mert az iskolába nagyon sokat kellett fizetni. Az volt az első, hogy egy hónapra bevásároljak élelmet, tisztaságit. A ruházatot úgy tudtam megoldani, hogy egyik hónapban annak vettem meg, akinek a legnagyobb szükségét láttam: csizmára vagy kabátra. Ezért is volt a tél nehezebb számomra. De viszont a nyár könnyebb volt, mert akkor nem mentem az erdőbe fát vágni. El tudtam házaknál menni dolgozni. De a gyerekeim soha nem hiányoltak semmit annak ellenére, hogy egyedül nevelem őket. Én ezt Istennek köszönhetem, hogy annyi erőt, kitartást adott nekem. Annak ellenére, hogy sokszor el voltam fáradva, de tudtam, hogy muszáj, mert ha rám nem számíthatnak, akkor senkire.És ezért hálás vagyok Istennek, mert sokszor feküdtem le este sírással és kimerülten. De akkor sem adtam fel. Újból kezdődött egy újabb nap. Most már el tudom mondani, hogy a sok fáradozást megérte, hisz most egy boldog anya és nagymami vagyok. Köszönöm Drága Istenemnek, aki végigkövette az életemet, és mellettem volt ezekben a nehéz időkben. Hálás vagyok ezért. Köszönöm, Istenem.
