Megjelent A magyar honvédelmi igazgatás története, 1945–1990
Hagyományteremtő jelleggel jelent meg 2020 áprilisában a Magyar Nemzeti Levéltár első digitális kötete, amelyet Germuska Pál, az országos levéltári főigazgató-helyettese, valamint Horváth Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára jegyez az 1945–1990 közötti honvédelmi igazgatás témájában.
A katonai igazgatásról szóló összefoglaló munka középpontjában az 1945–1990 közötti időszak áll. A szerzők négy fejezetben három témakört mutatnak be részletesebben: a honvédelem irányításának legfelsőbb szintjét, a fegyveres erők mozgósításához, kiegészítéséhez, valamint a közigazgatás és a gazdaság háborús időszakban való működtetéséhez kapcsolódó igazgatási feladatokat, valamint a gazdaság felkészítését, az ipari kapacitások, a közlekedés és a hírközlés háborús körülmények közötti fenntartását célzó szabályozásokat, tevékenységeket.
Germuska Pál és Horváth Miklós elektronikus könyvét gazdag dokumentummelléklet teszi teljessé, amely a vizsgált korszak honvédelmi irányításának béke- és háborús időszaki ügyrendjeiből, a mozgósítási alapelvekből és a háborús felkészülést bemutató beszámolókból ad közre válogatást. Nemcsak utánközölt, sok esetben korábban szigorúan titkos minősítésű dokumentumokat olvashatnak itt az érdeklődők, hanem olyanokat forrásokat is, amelyeket most publikáltak először.
A könyv letöltését lehetővé tevő link ezen az oldalon található:
https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/megjelent_a_magyar_honvedelmi_igazgatas_tortenete_1945_1990