Előjegyzési felhívás
Már előjegyezhető a Társadalomtörténeti Monográfiák 3. kötete:
Ö. Kovács József
A PARASZTI TÁRSADALOM FELSZÁMOLÁSA
A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁBAN
A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945–1965
című kötete!
Ö. Kovács József monográfiája széles körű alapkutatásra épülő, a külföldi jelenkorkutatás elméleti-módszertani kérdéseit is tárgyaló, megkerülhetetlen munka. A szerző a kollektivizálás folyamatát a paraszti életvilágok szemszögéből mutatja be. A mikroperspektívát előtérbe helyező társadalomtörténeti elemzés a kollektivizálásra olyan hadjáratként tekint, amelynek célja az volt, hogy felszámolja a kommunista diktatúra útjában álló utolsó, önálló gazdasági alappal, értékrenddel, ezáltal autonómiával rendelkező társadalmi nagycsoportot, a parasztságot. Ez a programadó ideológusok munkáiból és a végrehajtás módozataival egyértelműen igazolható megközelítés segít az események és következmények súlyának, tétjének megértésében. A szerző forrásként elsősorban az MDP–MSZMP-iratokat használta, a fővárosban őrzött állagok mellett feltárta valamennyi megyei levéltár vonatkozó dokumentumait. A hivatalos normákat ütközteti a pártfondokban fennmaradt, megannyi jogsértésről, megaláztatásról, sőt terrorról tanúskodó beszámolóval. E forrásbázis kiaknázásával egyszerre képes megjeleníteni a diktatúra logikáját és a paraszti életvilágok reakcióit.
Horváth Gergely Krisztián
Az 540 oldalas kötet számos fotóillusztrációt tartalmaz, függelékében 33 korabeli válogatott dokumentum szövegét adja közre.
A kötet bolti ára 5500 Ft, előjegyezhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Előjegyzés esetén személyes átvétellel a kiadó 25% árengedményt (4125 Ft) biztosít, postai kézbesítés esetén 10% kedvezményt
(4950 Ft) ad. Várjuk előjegyzését!
Korall Társadalomtörténeti Egyesület