Utunkat Révleányvárról kezdtük, és az első napon egészen Dombrádig evezett el a 17 főből álló legénység. Egy rövid túravezetői oktatás után már vízen is volt a csapat, és nagy lelkesedéssel vágtunk neki a Tisza habjainak. A szinte végig tükörsima vízen mindenki nagyon élvezte az evezést és néha-néha, mikor megálltunk csorogni, megcsodálhattuk a part menti élővilágot és a folyó halainak ugrándozását. A szállásra a délutáni órákban érkeztünk, és a szobák elfoglalása után az étterem felé vezetett az utunk, mivel már mindenki farkaséhes volt. A vacsora elfogyasztása után, a brassói-kómát kiheverve közösen beszélgettünk oktatóinkkal, illetve a Dixit-kártyák is előkerültek.

A Dombrádon töltött este után egy hosszabb szakasznak vágtunk neki, egészen Tiszabercelig eveztünk. A kezdeti lelkesedésünk a nagy meleg, a népes szúnyoghad, illetve a minduntalan keresett, de mégsem talált homokpadok miatt helyenként alábbhagyott, de az igazi csapatszellem megmutatkozott és egymást segítve legyűrtük az akadályokat és megérkeztünk a szállásra. A kikötés eléggé trükkösre sikeredett, hiszen a Tiszaberceli komp mellett volt a kemping, de az addigra már gyakorlott kormányosaink hidegvérrel oldották meg a kihívást, a túravezető segítsége nélkül. A vacsoránk elfogyasztása után egy rövid sétára indultunk a közeli faluba, ahol megnéztük a templomkertet, majd a kemping felé vettük az irányt, ahol az addigra már felállított sátrak vártak minket.

A harmadik napon egy rövidebb út megtétele után megérkeztünk Gávavencsellőre, ahol már várt minket a bográcsban a forró babgulyás, és a kemencében sült pogácsa. A szálláshelyünkön a sok háziállat mellett volt egy kisebb tó is, ahol még az este folyamán lehetett evezni, valamint körbe is lehetett sétálni a terepet. A hallgatók egy kisebb csapata meglátogatta a közelben található elhagyatott kastélyt, majd vacsora gyanánt együtt fogyasztattunk el egy igazi helyi specialitást, a slambucot.

A túra utolsó napján Tokajig eveztünk, ám beiktattunk egy kisebb megállót Szabolcsban, ahol felfedeztük a Szabolcsi Földvárat, illetve Borsi Attila igazgatóhelyettes úr körbevezetett minket a falu templomában is, ahol közös énekléssel fejeztük be a látogatásunkat. Az utóbbi pár napban sokat ismételgetett dal szövege valósággá vált és sajnos elkezdett cseperegni az eső, így sietősre fogtuk az evezést, hogy ne ázzunk el nagyon. Tokajba érkezve véget ért az utunk, és bár megfáradva, de tele élményekkel indultunk haza Budapest felé.

Az együtt töltött négy nap rendkívül hasznos volt a szakkollégisták és oktatóik számára, hiszen a közös élmények még szorosabbá tették a barátságokat, illetve közelebb hoztak minket egymáshoz. Szeretnénk megköszönni az egyetemünknek, oktatóinknak és az összes szervezőnek, hogy egy ilyen remek rendezvényt hoztak létre, és bátran mondhatom, hogy alig várom, hogy jövőre újra egy hajóban evezzek Veletek!

Kispál Sára hallgatói beszámolója