Híreink
Magyary Zoltánra emlékeztek Héregen
Harmadik alkalommal került megrendezésre Héregen a Magyary emlékkonferencia, amelynek keretén belül a résztvevők színvonalas előadásokkal emlékeztek a neves közigazgatás-tudósra és tanárra.
Gyászjelentés
Mély fájdalommal értesültünk
Dr. Hóvári János,
egyetemünk oktatójának, a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium történész műhelyvezetőjének, Eötvös-collegista társunknak augusztus 6-i elhunytáról.
Szakkollégista sikerek a 36. OTDK-n
Nem kevesebb, mint 15 hallgatónk pályamunkáját díjazták a magyar egyetemi világ legnagyobb megmérettetésén.
Neves amerikai teológus előadása a Szakkollégiumban
Dr. Walter Brath, a protestáns liturgiák szakértője látogatja meg a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumot. Az indianai Grace College adjunktusa a Keresztény gondolkodás története kurzus keretein belül beszél majd kora újkori teológiai témákról.
Kiránduláson a Pszichológia Műhely
Október 27-én a Scidog Kutyaiskola vendégei voltak a Pszichológia Műhely tagjai. A műhely vezetője, Jakubovits Edit tanárnő számolt be a rendezvényről.
A Pszichológia Műhely csapatépítő kenutúrája
A Szakkollégium pszichológushallgatói a szemeszter előtti hétvégén a Mosoni-Dunán jártak évkezdő túrán. Műhelyvezetőjük mesélt az élményeikről.
Ormánsági Nyári Egyetem
Első alkalommal tartott a Szakkollégium nyári egyetemet
hallgatói számára. A hazánk megismerését célzó programsorozat keretein belül
idén nyáron az Ormánságba látogattunk.
Szakkollégisták részvétele a KRE tehetségnapján
Hallgatóink ismét nagy számban szerepeltek a Bölcsészet- és
Társadalomtudományi Kar éves tehetséggondozó rendezvényén.
Rendezvény – Pilisborosjenői túra – 2022. április 24.
2022. április 24-én pilisborosjenői, “Köves bérc varázslatos
mese erdeje” c. túrán vezette végig a szakkollégistákat Dános Orsolya erdőpedagógus, tájvédelmi mérnök.
Szakkollégiumi tréning – Személyes tapasztalatok a célállításról – 2022. április 20.
2022. április 20-án, a Tréninghéten Smohai
Máté tréninget tartott a szakkollégistáknak "Személyes tapasztalatok a célállításról"
címmel.