Egy különleges kínai science-fiction magyar fordítását mutatják be a KRE-n

A Károli Gáspár Református Egyetemen mutatják be Biheguan Zhuren 1908-ban íródott Új korszak (Xin jiyuan 新紀元) című művét, amely az első és alighanem az egyetlen olyan korai kínai regény, amelyben Magyarország főszerepet játszik. 

A kínai sci-fi regény első idegen nyelvű fordításával a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Reviczky utca 4. szám alatti dísztermében ismerkedhetnek meg a kínai irodalom, történelem és kultúra iránt érdeklődők. A művet Tokaji Zsolt sinológus, az egyetem Kínai Tanszékének oktatója fordította magyarra. A könyvbemutató során a műfordítóval Apatóczky Ákos Bertalan, a Kínai Tanszék tanszékvezetője beszélget. A 116 évvel ezelőtt megjelent regény sci-fi történeti kuriózumnak számít, különlegessége, hogy egyike a korai kínai tudományos-fantasztikus műveknek és a történetnek közvetlen és jelentős magyar vonatkozása is van. A magyar nyelvű kiadást a fordító tanulmánynak is beillő utószóval látta el, amelyből nemcsak a korai kínai sci-fi irodalom kialakulásának történelmi és ideológiai háttere ismerhető meg, hanem arra is fény derül, hogy kínaiul mióta és kinek köszönhetően használatos Magyarország és a magyarok megnevezésére az eredetileg ókori ázsiai hunokat jelölő xiong 匈 írásjegy, amely miatt Kínában is sokáig hittek a magyar–hun rokonságban.

A tanulmány rövidített változata már most olvasható az 1749 online világirodalmi magazin oldalán ide kattintva.

 

 

 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin