KRE Néderlandisztika Tanszék - KRE Vakgroep Neerlandistiek

2 hete

Iedereen van harte welkom! ... TovábbKevesebb

KRE Néderlandisztika Tanszék - KRE Vakgroep Neerlandistiek

3 hete

*DIÁKPORTRÉK*

VICCES SÍRVA VIGADNI
Bérczes Tibor beszélgetése Hargitai Lilivel

BT
Miért választottál egy olyan egyetemet, amelynél nehezebben megfogható, mi lesz a foglalkozásod, ha majd végeztél?

HL
Nagyon nehezen döntöttem el, hol tanuljak tovább, mert már általános iskola óta minden tárgy érdekelt, szinte minden le tudott kötni. A gimnáziumban még a történelmet írtam be, aztán élesben már a kémiát, és végül arra is mentem. Sőt, a gimi után a Műegyetemen kezdtem el tanulni vegyészmérnöki szakon, csak aztán kiderült, hogy ott barátságtalan légkörben tömegképzés folyik, és az ember egy pillanatig sem kap személyes figyelmet, így hamar elment tőle a kedvem.

BT
Volt-e bármi fogalmad arról, mit csinál egy vegyészmérnök?

HL
Nem, csak szerettem a kémiát. Kérdezősködtem, hogy milyen szakra mennek, akik szeretik a kémiát, és azt a választ kaptam, hogy vegyészmérnöknek. Aztán az egyetemen rájöttem, hogy gimnáziumi kémiának, és az elméletének nem sok köze van ahhoz, amit a laborban, vagy a gyakorlatban kell csinálni. és egyértelmű lett, hogy engem csak az elméleti rész érdekel, a gyártás, meg minden, ami azzal összefügg, egyáltalán nem.

BT
Akkor miért nem jelentkeztél át a természettudományi karra?

HL
Mert láttam, hogy ott is elég sok a labor, meg a gyakorlati tárgy, és úgy voltam vele, hogy akkor az nem az én esetem, és inkább keresek valami mást.

BT
Hova jártál gimnáziumba?

HL
Kecskeméten laktunk, és ott jártam a Katona Józsefbe angol-magyar két tannyelvű osztályba.

BT
Szerethető iskola volt?

HL
Igen, nagyon szerettem. Jó volt a légkör, és ebben az iskolában észrevették, ha valakinek volt valamihez tehetsége, és azt igyekeztek kihozni belőle. Nyitott iskola volt, én például sokat kérdeztem, de ez nem zavarta a tanárokat.

BT
Amikor a továbbtanuláson gondolkodtál, felvetődött-e, hogy külföldi egyetemre menj?

HL
Egy időben igen, de én nehezen szakadnék el itthonról. Van bennem valami félelem, így még az Erasmust sem próbáltam meg. Jó lenni kimenni, de nem akarom hosszabb időre itthagyni a barátaimat meg a családomat. Ezért aztán halogatom. Talán majd a mesterszak után. Félek a változástól. Szerencsére vannak, akik rá tudnak beszélni, meg aztán én is győzködöm magam, és ha sikeresen, utólag örülök, hogy jaj, de jó, hogy így döntöttem.

BT
Mondj egy példát arra, hogy magad ellen döntöttél, és aztán nem bántad meg?

HL
Akkor is rettegtem, amikor egyetemet váltottam, de aztán szerencsére csak megléptem, és ennek nagyon örülök. Egy idő után teljesen egyértelművé vált, hogy el kell jöjjek a Műegyetemről, csak nem volt még „B” tervem. Aztán amikor kitaláltam, hogy nyelv- konkrétan holland szakra megyek, már nyugodtabb voltam. De ha nem lett volna másik egyetem, ahova biztosan felvesznek, nem jöttem volna el. Riasztott a bizonytalanság, miközben taszított az, amiben voltam. Az elvárások nagyon magasak voltak, csak épp nem tanították meg nekünk, amit elvártak tőlünk. A problémásabb hallgatókkal meg végképp nem törődtek. Ilyen szempontból ég és föld a különbség a vegyészmérnöki kar és a Károli holland tanszéke között.

BT
Neked fontos, hogy személyes viszonyod legyen a tanárokhoz, hogy kötődj hozzájuk?

HL
Igen, általában azoktól tudok tanulni, akiket kedvelek, vagy akikre felnézek, a más típusú tanároktól a tudás sem megy át.

BT
Félsz a változásoktól, de – bár elég sok szempontból eltér tőlünk - azért Hollandiában már biztos voltál?

HL
Én kint születtem, és 6 éves koromig ott éltünk! De az is igaz, hogy azóta csak egyszer voltam.

BT
Milyen emlékeid vannak arról a kisgyerekkorról?

HL
Csak egy-kettő, például az, hogy jártam Montessori-s előkészítő iskolába. Erre emlékszem, meg egy-két barátnőmre, gyerekkori barátra, de nem sok mindenre. Ezek kellemes emlékek. Persze már nem tudom milyen volt valójában, de mindig jó érzésekkel gondolok Hollandiára. Azóta csak egyszer 12 éves koromban voltam kint, és az is jó volt. Tudod, halogatom…

BT
De akkor neked a holland az egyik anyanyelved?

HL
Tulajdonképp igen, csak aztán elfelejtettem. Hat éves koromig kétnyelvű voltam, de aztán hazaköltöztünk, és az apai oldalon teljesen megszakadt a kapcsolat, ezért passzíválódott a nyelvtudásom, és elfelejtettem a hollandot. Néha voltak holland vendégeink, és még tizenvalahány évesen is értettem, mit kérdeznek, de válaszolni már nem tudtam csak angolul.

BT
Akkor te most újratanultad, amit egyszer már tudtál. Mi jött vissza?

HL
Főleg a nyelvtanban volt, hogy valamit anélkül értettem, hogy elmagyarázták volna. Ilyen volt például a szórend. Éreztem, hogy mikor jó és mikor rossz. Valamilyen szinten vannak intuícióim, de például a hangsúlyozást teljesen elfelejtettem. Amikor hollandokkal beszélek, mindig mondják, hogy a kiejtésem nagyon jó, azt viszont elfelejtettem, mikor hova rakjuk a hangsúlyt. Érdekes módon a szókincsben nem nagyon éreztem, hogy sok előnyöm lenne. Talán kicsit könnyebben jegyeztem meg a szavakat illetve sokszor volt úgy, hogy egyszer átolvastam egy szöveget, és már értettem, vagy tudtam, mi micsoda. Az angolhoz és a franciához képest azért érzem az előnyt. Olyan is volt, hogy beszéltem valamiről és kicsúszott a számon egy olyan szó, amit még nem is tanultunk. A tanárnőnek tátva maradt a szája! Tehát ha nem kérdeznek rá direktben, és nagyon kell az a szó, néha előjön.

BT
Érzelmileg más a viszonyod a hollandhoz, mint a franciához vagy az angolhoz?

HL
Igen, sokkal többet jelent. Nehéz megmondani, de valószínűleg a gyerekkori emlékek teszik. Vagy az a kötődés, hogy valaha közéjük tartoztam?

BT
Annak idején értetted, miért változik meg a lakóhelyed?

HL
Nem hiszem. Arra még emlékszem, amikor búcsúzkodtam Hollandiában, például az iskolában, és most úgy emlékeszem, hogy nem viselt meg. Tudom, hogy szomorú voltam, hogy el kell búcsúznom a barátnőimtől, de utána itt Magyarországon jól éreztem magam, itt is otthon éreztem magam.

BT
Könnyen átálltál a magyar iskolára, ami nyilván egy csomó tekintetben nagyon más, mint a holland?

HL
Igazából az bonyolította, és nehezítette a dolgot, hogy itt nem fogadták el a holland iskolát, és az első osztályt újra kellett járnom. Ezt utáltam, mert már tudtam írni és olvasni, és ezért nagyon unatkoztam.

BT
Akkor most hadd jöjjön megint az egyetem! Azt már tudtad, hogy vegyészmérnök nem akarsz lenni, de azt hogyan döntötted el, hogy helyette mi leszel?

HL
Abból indultam ki, hogy kilenc-tizedikes koromban is gondolkodtam már azon, hogy valamilyen nyelvszakra megyek. Először az angolra gondoltam, de aztán beugrott, mekkora poén lenne újra tanulni az anyanyelvemet. Mert sajnáltam nagyon, hogy elvesztettem ezt a tudást. De persze voltak praktikus szempontok is, például hogy át lehet-e felvételizni.

BT
Most tényleg nem egy szakmát választottál, hanem egy bizonyos érdeklődési területet.

HL
Szempont volt, hogy a nyelvszakon mindenfélét tanulnak, irodalmat, nyelvészetet, történelmet, kultúrtörténetet, és arra gondoltam, hogy így nyerek három évet, és közben majd még kitalálom, mi leszek, ha nagy leszek.

BT
Miért pont a Károlit választottad?

HL
Ennek elsősorban praktikus oka volt, ugyanis lekéstem a jelentkezési határidőt, de a Károlira még utólag is lehetett jelentkezni hollandra.

BT
Volt bármilyen konkrét információd a Károliról?

HL
Igen, ráírtam a diák önkormányzatban a hollandosra, és beszéltem vele. Igazából az ő ajánlása is megerősítette bennem azt, hogy ez akkor jó választás lesz. Egyébként velem is előfordult már, hogy rám írtak, hogy milyen itt.

BT
És mit mondasz?

HL
Hogy vannak előnyei és hátrányai is. Az ELTE nagyobb, így nagyobb a kínálat, több mindenre fizetnek elő, viszont kevésbé személyes és otthonos a légkör. A Műegyetemmel szemben pedig előny, hogy mindig lehet kérdezni, és a tanárok nemcsak az elvárásokat nyomják. Nekem személy szerint nagyon fontos a személyes a kapcsolat, ezért ideális a Károli.

BT
Az Erasmus arra is jó lehetett volna, hogy láss még egy, valószínűleg másfajta egyetemet.

HL
Anya is mindig mondja, hogy nézzem meg és menjek, ő már kirugdosna Hollandiába. Igaza is van, én is ki akarok menni, csak most még nem.

BT
Hogy lehetne téged átlökni ezen a küszöbön?

HL
Jó kérdés! Ha befejezem a mastert, remélhetőleg azt fogom érezni, hogy kellő mennyiségű diplomám meg tudásom van, meg minden, ami kell, és én most már Hollandiában meg fogom állni a helyemet, és akkor már meglesz a bátorságom ahhoz, hogy kimenjek. Bennem van az is, hogy a BM-es kitérővel elvesztettem egy évet, és már így is egy évvel idősebb vagyok, mint a szaktársaim, és akkor még az Erasmus-szal is csúsztam volna egyet. Közben persze ez nem is teljesen igaz, mert sokkal idősebb szaktársaim is vannak.

BT
Az én generációmnál még elvárás volt, hogy mennél előbb végezni kell, de ma már megengedett és bevett a keresgélés.

HL
Az én fejemben mégis van egy ilyen, hogy hát most elvesztettem egy évet. Nem tudom, honnan jön, mert igazából senki nem forszírozza, hogy járjak egyetemre vagy ilyesmi, tehát nincs ilyen családi nyomás.

BT
Az előbb azt mondtad, úgy akarsz kimenni, hogy már érzed, ki vagy. Mennyire van önbizalmad?

HL
Lehet, hogy egy kicsi még beleférne.

BT
Tudod az okát?

HL
Elég maximalista vagyok, és ha valami jó is, akkor is még jobbra, még tökéletesebbre törekszem. Ebből egyébként egy kicsit már alábbadtam, a gimnáziumhoz képest már szerintem jobb a helyzet, és „határozottan” fejlődöm.

BT
Magadról milyen kép él benned?

HL
Szerintem szorgalmas vagyok, ha kitűzök valami célt, azt általában elérem, ha nem, akkor elég nehezen bocsájtok meg magamnak. Szóval, egészen magasak az elvárásaim magammal szemben – de másokkal szemben is. Nem tudom, honnan jön ez a jól fejlett felettes én. Lehet, hogy ez valami családi vonás, de lehet, hogy a nevelés hatása. Az anyukám is nagyon ilyen. Perfekcionista, maximalista, mármint ilyen jó értelemben. Mindig azt láttam, hogy ő is mindig dolgozik, nálunk ezért evidencia volt, hogy dolgozni kell. Azt láttam, hogy ki kell használni, értelmesen kell eltölteni az időt. Ez nem feltétlenül csak tanulást kell jelentsen, lehet az is, hogy szórakozom a barátaimmal, csak ne pocsékolódjon el az idő.

BT
Játszik-e ebben a hit valamilyen szerepet, hisz a Károlin vagyunk, és egy kálvinistának elvben fejlett kell(ene) legyen a felettes énje?

HL
Én ugyan katolikus vagyok, de abszolút bennem van, amit anyukám közvetített, hogy jól kell gazdálkodni a kapott tálentumokkal, el kell tudni számolni a végén azzal, hogy mit csináltam az életemben. Szóval, a hit biztos belejátszik ebbe.

BT
Van-e jelentősége számodra annak, hogy ez egy egyházi egyetem?

HL
Nemigen, és nekem ezzel kapcsolatban inkább csak negatív személyes tapasztalataim voltak, példa rá a kötelező egyházismeret óra. Ráadásul sokakban inkább csak negatív asszociációk támadnak, ha meghallják, hogy egyházi egyetemre járok.

BT
Szerinted miből táplálkozik ez az előítélet?

HL
Nyilván nem független a politikától. Most ugye masterra az ELTE-re járok, és látom, hogy ott sokkal kevesebb pénz jut mindenre. Itt most húzták fel ezt a palotát, ott meg pereg le a vakolat. Ez nyilván nem feltétlenül igazságos, és sokakban visszatetszést kelt.

BT
Az, hogy a nyelvészet a te igazi érdeklődési területed, mikor lett egyértelmű számodra?

HL
A nyelvészet elég későn, másodévben jött be. Akkor voltak nyelvészeti tárgyak, és akkor jöttem rá, hogy ez érdekel az összes közül a legjobban. De azért ez már régebben is megvolt. Egyszer, amikor a szokásos pályaválasztási krízisben voltam a gimnáziumban, a húgom megkérdezte, hogy ha csak az volna a szempont, hogy mi érdekel, akkor mit csinálnék. Azt válaszoltam, hogy valószínűleg a magyar etimológiai szótárakban bogarásznék, hogy hogyan alakult ki ez vagy az a nyelvi jelenség. És igazából most pontosan ezt csinálom. Nagyon élveztem a gimnáziumban a nyelvtan órákat, pedig azok mindenkinek a rémálma. És még valami: én mindig nagyon nyelvtan centrikusan tanultam nyelveket is. Sokan panaszkodnak - jogosan - a nyelvoktatásra, hogy nagyon nyelvtanorientált, de valahogy nekem ez pont testreszabott volt.

BT
Miről szól az országos versenyen nyertes TDK dolgozatod?

HL
Egy szórendi jelenséget vizsgáltam a hollandban, azokat a feltételes mondatokat, ahol mindkét tagmondatban fordított szórend van. Nem is olyan régen az ilyen mondatokat még agrammatikusoknak, helyteleneknek nyilvánították, mára viszont már elfogadottaknak számítanak. A másik jelenség két segédige, a mocht és moest használatáról szólt, szintén feltételes módban. Itt a korábbi szakirodalommal ellentétes eredményekre jutottam.

BT
Akkor ez új információ az efféle kérdésekkel foglalkozó nyelvészeknek?

HL
Bízom benne, hogy igen, mert ezt a jelenséget a szakirodalom legalább 10 éve nem vizsgálta, tehát ez egy friss állapotfelmérés. Igyekeztem reprezentatív felmérést csinálni, 600 embert kérdeztem ki, de azért a megkérdezettek összetételét illetően az arányok lehetnének jobbak is. Például 77 % volt a nők aránya, ami nyilván nem tükrözi a társadalmat. A belga, holland nyelvváltozatnál kb. 50-50 % volt az arány, ami tök jó, de valós helyzetben a belgák nincsenek így felül reprezentálva, így az eredmény is torzulhatott.

BT
Kaptál-e a versenyen kívül is visszajelzéseket?

HL
A versenybe bevont bírálókon kívül laikusok is hozzászóltak, és úgy éreztem, hogy felkeltette az érdeklődésüket. Például a Most Magyarul című magazin szerkesztője, Edwin van Schie megtalálta a Facebookon amit írtam, és megkeresett. Meghívott, hogy adjam elő a témát hollandul tanuló magyaroknak és magyarul tanuló hollandoknak. Mindkét csoport, bár nem voltak köztük nyelvészek, jól fogadta.

BT
Szeretsz tanítani?

HL
Közel áll hozzám a tanítás, és egyetemen szívesen tanítanék. A családban elég sokan pedagógusok. Amúgy már kiskoromban is tanítottam, mégpedig a húgomat írni. Valószínűleg hamarosan ez jól is jön, mert épp a tanítás révén fogom – részben – finanszírozni a saját tanulásomat.

BT
Manapság a kutató és a tanár anyagi és presztízs szempontból a „lúzer” kategóriába tartozik. Ez nem „tart-e vissza” a kutatástól és a tanárkodástól?

HL
Értem, miért gondolják ezt, de én már valahol ott feladtam ezt a praktikus szempontot, amikor eljöttem a BME-ről. Akkor még érdekelt, hogy egyszer jól fizető, meg magas presztízsű állásom legyen, de ott arra is rájöttem, hogy sokkal fontosabb, hogy az ember olyat csináljon, amit szeret, ami egész nap foglalkoztatja. Amikor átjöttem ide, nem terveztem, hogy ezzel a szakkal milliárdos leszek. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz lesz elhelyezkedni, és nem fogom halálra keresni magam, de fontosabb szempont számomra, hogy a munka szerethető legyen.

BT
Ez a megközelítés valószínűleg nem tipikus a veled egykorúak körében.

HL
Hát nem annyira. Az ELTE-n elméleti nyelvészet mesterszakon négyen vagyunk. Ez nem sok, de mi mind a négyen szenvedélyből csináljuk azt, amit csinálunk. Az egyik srác például mérnök-informatikus alapszak után jelentkezett ide, tehát anyagilag simán el lehetne már most is a diplomájával, de benne erősebb volt a vágy, hogy ezzel foglalkozzon.

BT
Akkor most nagyon motivált emberek között vagy.

HL
Kifejezetten húz a közeg. Beszélgetünk, lelkesítjük egymást még az órákon kívül is. Még csak elsősök vagyunk, mindenki más szakról jött, és mindenki azzal segíti a többieket, amit ő tud jobban. Változó, hogy éppen ki a jobb valamiből, és akkor az korrepetálja a többieket.

BT
Szoktad-e méricskélni magad ebben a már válogatott új közegben?

HL
Szerencsére ez nem egy versengő a közeg, de ha néha mégis eszembe jut, hogy hol vagyok a többiekhez képest, az a saját maximalizmusom miatt van.

BT
Ez a maximalizmus nem nyomasztó néha?

HL
De, igen, sokszor plusz stresszt okoz. Nem szeretem például a határidőket, rettegek, hogy kicsúszok, ezért mindig határidő előtt egy héttel kész vagyok mindennel. Még soha nem csúsztam ki egyetlen határidőből sem, tehát ez egy fölösleges nyomás, amit magam csinálok magamnak.

BT
Túl a nyelvészeten van-e elképzelésed arról, hogyan szeretnél majd élni?

HL
Nem sok, de azt tudom, hogy még biztosan szeretnék doktorira menni, mert nagyon szeretek kutatni. Aztán családot is szeretnék majd valamikor. Már majdnem három éve van egy barátom, és jó volna, ha ez a kapcsolat megmaradna.

BT
Nem bántad meg, hogy nem azonnal mentél nyelvészetre?

HL
Nem. Most is járok hollandos órákra az ELTE-n, mert semmiképp sem akarok elfelejteni hollandul. Most az elméleti nyelvészeti szakon magyarul tanuljuk a dolgokat, úgy általában, tehát nem nyelv specifikusan. Még nem döntöttem el, hogy a magyarra szeretnék-e szakosodni, vagy a hollandra, és ha az utóbbira, akkor egyértelmű, hogy kell a holland alapszak vagy lehet, hogy még a mester is.

BT
A szakcikkeket leszámítva mire használod mostanában a hollandot?

HL
Szoktam videókat nézni, és próbálok holland híreket is olvasni, hogy képben legyek. Beszélni kevés alkalmam van, de például nemrég nyílt egy új hely Budapesten, ott már többször voltam, mert hollandok a tulajdonosok, és velük beszélgettem egy kicsit, szóval néha találok random hollandot.

BT
A magyar és a holland két külön kultúra, szoktál-e gondolkodni azon, hogy neked melyik a testre szabottabb?

HL
A Hollandiához kapcsolódó jó érzések, a pozitív kötődés miatt szívesen tartoznék a holland világba. Ugyanakkor a magyar is kompatibilis velem, de azért van, ami zavar. Ilyen például a negatív hozzáállás, hogy a magyarok sokat panaszkodnak, mindig a rossz oldalát látják a dolgoknak. Rám ez nem jellemző, én mindig próbálok életvidám lenni, inkább optimistán hozzáállni a dolgokhoz, és idegesít, amikor valaki folyton panaszkodik. Az viszont tetszik, hogy furfangosak vagyunk, és most nem arra gondolok, hogy okosban megoldjuk, hanem hogy leleményesen kitalálunk megoldásokat. És Magyarországon a humor is kiváló. Hát nem vicces sírva vigadni?! ... TovábbKevesebb

KRE Néderlandisztika Tanszék - KRE Vakgroep Neerlandistiek

3 hete

* DIÁKPORTRÉK *

HÁT, VAN BENNE ADRENALIN
Bérczes Tibor beszélgetése Matthias Rapp-pal

BT
Biztos nem én kérdezek rá először a nevedre…

MR
Németországban születtem, apukám német, és ő mindenképpen német nevet akart adni a gyerekeinek. Németországban ez egy bevett név.

BT
Ki vagy békülve vele?

MR
Teljesen, de Magyarországon jó, ha tízből egyszer írják le helyesen. Pappot meg Rabot írnak, a Matthiast pedig nagyon sokféleképpen láttam és hallottam már. Amúgy praktikus, mert külföldön nincs vele baj. Főleg általános iskolás koromban kérdeztek mindig rá, mert akkor még nagyon új volt egy külföldi név. Át is kereszteltek Matyinak, amit nagyon nem szerettem. A nagyszüleim a mai napig úgy hívnak. Ők úgy vannak vele, hogy ha Magyarországon élek, hívjanak magyarul.

BT
Kétnyelvű vagy?

Igen, anyukám csak magyarul beszélt hozzám, apukám viszont csak németül, pedig tud magyarul. Két nyelven nőttem fel, legalábbis tíz éves koromig, amíg apukám velünk élt.

BT
Meddig éltetek Németországban?

MR
Körülbelül hat éves koromig. Anyukám nem szeretett kint élni, haza vágyott. Aztán megfordult a dolog, apukám nem szeretett itt élni.

BT
A két nyelvhez érzelmileg egyforma a viszonyod?

MR
A magyar érzelmileg közelebb áll hozzám, mert többet használom. Német ismerősöm a rokonokon kívül nem is nagyon van. Magyarul jobban ki tudom fejezni magam, mert németül csak hallás után tanultam, és soha nem tanultam írni.

BT
Ha ránézel egy német szövegre, az neked olyan, mint az anyanyelved vagy inkább egy idegen nyelv?

MR
A német szöveget idegenebbnek érzem, mint a magyart, körülbelül úgy vagyok vele, mint az angollal, de ez a szöveg szintjétől is függ. Különösen a szakszavakkal vannak problémáim. Olyan német könyvet még nem olvastam, amit nem olvastam más nyelven. A Da Vinci kódot például mind a három nyelven elolvastam, de németül legutoljára.

BT
Amikor 6 évesen Magyarországra jöttél, könnyen át tudtál állni?

MR
Nem éreztem különösebb különbséget, ugyanúgy meg tudtam magam értetni mindenkivel, és egyből beilleszkedtem. Amúgy Németországban nem nagyon jártam emberek közé. Anyukám többnyire nem dolgozott, így nem is tettem szert olyan kapcsolatokra, amiket utána hiányoltam volna.

BT
Szerettél iskolába járni?

MR
Szerettem, leginkább néhány tantárgy, például az angol miatt. Furcsa általános iskola volt, elég gyenge színvonalú, mert egy mellettünk lévő faluban, Halápon megszüntették az iskolát, és az összes kisebbségit átküldték hozzánk. Egyszer csak majdnem negyvenen lettünk.

BT
Tudtál-e a más közegből érkező gyerekekkel valamit kezdeni?

MR
Nekem soha nem volt ezzel problémám, barátom is volt közülük. Nekem most is nagyon sok más nemzetiségű, meg vallású, meg mindenféle barátom van. Könnyen nyitok mások felé. Lehet, hogy ebben segít a kettős identitásom. Apukám is nagyon könnyen teremtett kapcsolatot. Lehet, hogy ez nekem ott van a génjeimben, csak én ezt jóra használom.

BT
Jó tanuló voltál?

MR
Egyáltalán nem. Nyelvekből voltam jó. Angolul tanultuk a matematikát, a történelmet, a földrajzot, meg az angol civilizációt. Ezekből jó voltam, meg franciából is, de minden másból - matematika, fizika, irodalom – átlagos. Egy-egy tanár is tudott motiválni. Tulajdonképp szívesen lennék tanár.

BT
Az iskolában hol volt a helyed?

MR
Nem voltam hangadó. Vezetőnek nem is tudnám magam elképzelni. Nincs meg hozzá a kiállásom, meg sok ember előtt nem is szeretek beszélni. Inkább egy jó követő vagyok. Konfliktusom sem nagyon volt, mert nem vagyok egy erőember.

BT
Amikor érettségiztél, hogyan képzelted el a gimnázium utáni életedet?

MR
Negyedikben még nem volt semmilyen elképzelésem, csak azt tudtam, hogy mindenképp ki akarok hagyni egy évet, hogy ne kezdjek el kényszerből valamit. Rossz volt az a nyomás, hogy mindenképp bele kell fogni valamibe. A környezetemben mindenki elitebb helyre akart menni, én viszont még nem tudtam, mit akarok. Még nem éreztem, hogy nekem valahova mennem kell, és nem találtam olyat, ami igazán érdekel. Ezért találtam ki, hogy kimegyek Hollandiába au pairnek. Ahhoz nem kellett kezdő tőke, és vonzott kicsit a távollét, meg akartam valami mást, nem egyből egy újabb iskolát.

BT
Anyukád sem erőltette az iskolát?

MR
Egyáltalán, nem. Mindig azt mondta, hogy csináljam azt, amit szeretnék. Ő már a gimnázium alatt kiköltözött Svájcba. Kiment egyedül, és fél év alatt megteremtette azt az egzisztenciális minimumot, ami ahhoz kellett, hogy mi is ki tudjunk menni. Ki is mentem, az öcsémmel, és elkezdtem ott a gimnáziumot.

BT
Könnyen ott tudtad hagyni a debreceni gimnáziumot?

MR
Úgy éreztem, hogy kiszakítottak az életemből, mert már majdnem befejeztem az iskolát, meg barátnőm volt. Kint gyakran össze is vesztünk, mert hiányzott az ittlét, és feszült voltam. Ráadásul az oktatási rendszerek különbsége miatt olyan osztályba raktak be, ahol 2 évvel fiatalabbak voltak az osztálytársak. Nem is nagyon jártam be az iskolába. Rájöttem, hogy nem kell orvosi igazolás, és mivel már 18 éves voltam, megírtam az igazolást magamnak. Kimondottan szarul voltam, és nem volt hangulatom bemenni.

BT
Mit csináltál helyette?

MR
Semmi értelmeset, otthon lógtam. Messze volt a gimnázium, jó 30 kilométerre, így sokat is kellett volna utazni. meg idegennek is éreztem az egészet. Ráadásul mindenki svájci németet beszélt, és ebből is voltak nehézségeim. Nem tudom mit csináltam, elütöttem az időt hülyeségekkel.

BT
Végül kikényszerítetted, hogy hazajöhess?

MR
Igen, és Debrecenben albérletbe mentem, mert már nem vonzott, hogy a nagyszülőkkel lakjak. Ők máskor keltek, máskor feküdtek, mások voltak a normáik, nem akartam visszamenni hozzájuk.

BT
Érdekes lehet, amikor egy középiskolás albérletben lakik.

MR
Igen, de csak fél évig bírtam, mert rájöttem, hogy nincs még meg bennem a fegyelem, hogy egyedül éljek.

BT
Az mit jelent?

MR
Nem nagyon jártam iskolába, nem csináltam semmi hasznosat. Rájöttem, ha egyedül maradok nincs önfegyelmem, hogy tanuljak, hogy időben lefeküdjek, vagy normálisan egyek.

BT
Drogozni nem drogoztál?

MR
Kipróbáltam dolgokat, de nem volt olyan vészes. Kíváncsiak voltunk, kipróbáltunk sok mindent, de keményebb drogokat soha.

BT
Egyértelmű volt neked, hol a határ?

MR
Igen, mert láttam ellenpéldákat, és nem akartam, olyan helyzetbe jutni. Elég jól kontrollálom magam. Ez nálam valahogy kialakult.

BT
Anyukád biztosra vette, hogy önjáró leszel, vagy félt elengedni?

MR
Az elején szkeptikus volt, de aztán rájött, hogy elég életrevaló vagyok. Most már hét éve, hogy külön élünk. Ott van a háttérben, de nem fogja a kezemet minden pillanatban. Látja, hogy képes vagyok magam intézni a dolgaimat.

BT
Az önállóság kezdettől fogva anyagi önállóságot is jelentett?

MR
Gimi alatt még támogatott, mert akkor még nem tudtam dolgozni, utána pedig fizette az albérletemet, de az nem volt egy nagy összeg. Néha gimi alatt is dolgoztam, tolmácskodtam. Jóban voltam egy tanárnővel, és sokszor kaptam tőle fizetett tolmácsolási lehetőséget. Olyan is volt, hogy egy hétig dolgoztam, és egy hónapra elegendő pénzt kerestem. Német tolmácsként benne voltam egy diákszövetkezetben is, és SOS tolmácsként hívtak.

BT
A Debrecen-Budapest váltást hogyan élted meg?

MR
A középiskola után nem jelentkeztem egyből egyetemre, inkább elmentem Hollandiába au pairnek, és Hollandia után Pest nekem csak egy új város volt, és nem éreztem túl nagy különbséget. Ha kérdezik, hova valósi vagyok, Debrecent mondok mindig, úgyis, hogy nem ott születtem, csak ott nőttem fel. Ilyen szinten vidékinek tekintem magam, de a hétköznapi életben nem jut eszembe, hogy én vidéki vagyok. Nekem Budapest nem volt túl nagy váltás Hollandiához képest. Bár ott faluban laktam 8 hónapon át, de nagyvárosokba jártam, és hozzászoktam ahhoz a pörgéshez, amit igényeltem is. Az tény, hogy Debrecenben a vége felé már úgy éreztem, hogy kinőttem a várost.

BT
Hollandiában au pair voltál. Tudsz bánni a gyerekekkel?

MR
Egy családnál voltam, ahol volt egy 11, egy 13 és egy 15 éves gyerek. A nagyon fiatalokkal nem tudok olyan jól bánni, mert túlságosan éretten beszélek velük. A majdnem tinédzser korúakkal már könnyen megtalálom a hangot.

BT
Ez nehéz munka volt?

MR
Nem a munka volt nehéz, hanem hogy láttam, a barátaim már nagyban élnek Magyarországon, csinálják az egyetemet, meg minden, én meg kicsit be vagyok zárva egy családba. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken dolgoztam, így napi négy nap be voltam zárva.

BT
Főznöd is kellett?

MR
Igen. Szkeptikusan álltam hozzá, de könnyen beletanultam. Furcsa volt, hogy mirelit kajákat esznek. Azokat nem olyan nagy kunszt elkészíteni. A végén már én kezdtem el megújítani a dolgot, mert annyira elegem volt a mirelitből. Ízlett nekik a főztöm, pedig csak érzésre ízesítettem. Sokszor még szerdán, amikor szabad voltam, akkor is megkértek, hogy főzzek már én, mert az anyuka nem szeretett, és nem is tudott főzni. Sokszor azt is bevállaltam. Sikerélményt jelentett a főzés, és azóta is szívesen főzök.

BT
Milyen volt a viszonyod a gyerekekkel?

MR
Hát, olyan közömbös. A két nagyobb már érettebb volt, a kicsi meg nagyon zárkózott, így nem úgy alakult ki az az intimebb viszony, amit szerettem volna, de elvoltunk. Ezek a gyerekek kiskoruktól fogva au pairrel laktak, így nekik természetes volt, hogy van valaki, aki reggel megcsinálja a reggelijüket, elkészíti a tízóraijukat. Aki előttem volt, az tanult is velük. Ezt nekem már nem kellett. A 11 éves kislány amúgy telefon függő volt, és elvben le kellett volna szoktassam, de ez nem nagyon jött össze. Hamarabb jöttem el, mint terveztük, mert látták, hogy a gyerekek már el vannak au pair nélkül is. Kicsit meg is könnyebbültem, amikor eljöttem, mert jött a jó idő, én meg mindig otthon rohadtam, mostam a ruháikat, meg főztem.

BT
Nem volt benned csalódás, hogy téged valahogy leredukáltak egy funkcióra?

MR
De egy kicsit volt, de el tudtam engedni, és utána már csak azon voltam, hogy kint vagyok Hollandiában, és élvezem azt, hogy minden új, és minden más. Akkor voltam először odakinn, előtte csak hallottam róla, és eléggé belevágtam az idegenbe azzal, hogy kiköltöztem egy családhoz. Hétvégente vettem egy „weekend free” jegyet, és beutaztam Hollandiát. 21 éves voltam, és nagyon jó érzés volt, hogy csak így utazhatok. Csak a barátok hiányoztak ahhoz, hogy ezt még jobban megéljem.

BT
Ott döntötted el, hogy holland szakra mégy?

MR
Igen, bár picit sejthettem előtte is, mert au pairnek sok országba lehet menni, de nekem Hollandia volt a legszimpatikusabb. Érdekelt a kultúrájuk, és szimpatikus volt, amit hallottam róluk a gimnáziumban, hogy befogadóak. A gimi alatt még azon is gondolkodtam, hogy építész leszek, és Hollandiában is megfogott az építészet.

BT
Miért pont a Károlit választottad?

MR
Ez véletlen volt. Először az ELTE-re jelentkeztem angol-holland tanárira, és ott tanultam háromnegyed évet. Utána jöttem át ide. Előtte nem is hallottam a Károliról. Elég későn döntöttem el, hogy otthagyom a tanári szakot, és pótfelvételire csak a Károli volt lehetőség. Úgy voltam vele, hogy kipróbálom. Ez volt az egyik legjobb döntésem.

BT
Miért?

MR
Mert az ELTE-t nem éreztem személyesnek. Kicsit lusta is voltam az ottani szinthez, meg sok volt az óra ütközés, és el kellett döntenem, milyen órára járok. Igazán csak a holland érdekelt, az angolt csak azért választottam, mert kétszakosnak kellett lenni. Legszívesebben holland-spanyol szakos lettem volna, de ahhoz már tudnom kellett volna spanyolul.

BT
Az, hogy dolgozol az iskola mellett, nem tesz keresztbe annak, hogy egyetemista legyél?

MR
Nem. Amióta egyetemista vagyok, mindig dolgoztam, ez kell is a megélhetéshez. Néha, például a vizsgaidőszakban éreztem hátrányát, de szerencsére sokszor munkaidő közben is tudtam tudtam az iskolával foglalkozni. Nekem lételemem, hogy iskola mellett dolgozzak, mert igénylem, hogy ne csak egy iskolai közegem legyen, hanem egy munkahelyi is, két társaságban lehessek otthon.

BT
Elég önálló vagy. A többi diákhoz képest tapasztaltabbnak is érzed magad?

MR
Abszolút, főleg azokkal szemben, akik még a szüleikkel laknak. Hamar rá lettem kényszerítve az önállóságra, és nem sajnálom, hogy így alakult. Ez magabiztosabbá is tesz.

BT
Tudod már, mire használod majd a hollandot, ha végzel?

MR
Sokáig nem tudtam. Az volt a fejemben, hogy majd kimegyek Hollandiába és keresek valamit. Aztán leesett, hogy Hollandiában ezzel a három nyelvvel nem sokra megyek, mert ott mindenki beszéli ezeket. Állást biztos találnék, csak épp nem olyat, amit szeretni is lehet. Nemrég aztán rájöttem, mit szeretnék csinálni. Egy bűnügyi tolmács, Haász Piroska tartott előadást, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet, amit csinál. Elhatároztam, hogy egyetem után elvégzem a tolmácsképzőt, mellette pedig kiképeztetem magam bűnügyi hatósági tolmácsnak. Azzal akár Brüsszelben, vagy Hágában is lehetne dolgozni. Ezzel most nagyon magasra tettem magamnak a lécet, de nagyon el tudom magam képzelni ebben.

BT
Miért vonz a bűnügyi terület?

MR
Furcsa, de mindig szeretek benne lenni a rosszban, csak szeretném azt okosan használni. Lehet, hogy ez apukám miatt van, aki, hogy úgy mondjam, egy rossz fiú. Valószínűleg ezért érdekel, de rendőr soha nem akarnék lenni. Nekem nem maga a rendőri munka, hanem az tetszik, ami a háttérben történik. You tube-n is mindig megnézem a Kékfényt, meg a bűnügyi műsorokat. Nagyon szívesen belehallgatnék, miről beszélgetnek a rendőrök, hova mennek, mit csinálnak, és miért. Engem csak a háttér érdekel, nem akarnék résztvevő lenni.

BT
Mi az, ami még ennyire vonz?

MR
A fotózás és a kerékpározás a legnagyobb hobbim, minden formában, életvitelszerűen is.

BT
Láttam a biciklidet. Elég különös.

MR
Ez egy fixi kerékpár, a lehető legkevesebb alkatrészből, annyira, hogy nincs rajta még fék se. A pályakerékpárosok használnak ilyet, tőlük vették át a futárok, mert alig van vele költség. Kb. 9 éve használok ilyet. Egy osztálytársamnak volt, és megtetszett.

BT
Ha nincs fék, hogy tudsz megállni?

MR
Visszatartom térdből, vagy lassítok lábból. Megállni igazából még úgy lehet vele, hogy visszafelé tekered a pedált. Csak ilyenkor nagyon kifarolsz, és kopik a gumi. Amúgy a megállás már automatikusan benne van a lábamban.

BT
Mi van akkor, ha kilép eléd valaki vagy egy autó lefékez?

MR
Leginkább kikerülöm. Ezzel a bicajjal úgy kell menni, hogy lásd pár másodperccel előre, mi fog történni. Fejben nagyon ki kell matekolni. Csak a forgalomra szabad figyelni, a külvilágra nem.

BT
Megengedi a KRESZ, hogy ne legyen féked?

MR
Nem, de nálunk senki sem nézi. Németországban például nemcsak megbüntetnek, de még a biciklit is elkobozzák. Ráadásul, aki ilyet használ nem is feltétlen szabálykövető, mert nekünk sokszor biztonságosabb átvágni a piroson.

BT
Akkor ezzel nincs megállás a lejtőn… Erősen ajánlott öngyilkosoknak?

MR
Hát, van benne adrenalin. Hegyes országokban azért nem annyira használják. Nemrég lejöttem vele a Papp-rétről, ami olyan 500 méter szintkülönbség. A forgalom nem volt vészes, csak az útminőség.

BT
Anyukád tudja, milyen biciklivel jársz?

MR
Elvben igen, de szerintem nem fogja fel, mi ez az egész.

BT
Kezdettől fogva mellőzöd az első féket?

MR
Igen. Az első bicajomnak vastagabb kereke volt, meg Debrecen nem is olyan veszélyes a forgalom. Amikor Pestre jöttem, egy barátom ajánlotta, hogy tegyek fel féket, de akkor már nem akartam, mert nekem épp a minimalizmusa tetszik a legjobban.

BT
Ez a halálkísértés milyen szükségletedet elégíti ki?

MR
A sebesség iránti vágyamat és a kalandvágyamat, hogy sosem tudod, mi fog történni veled. Ha nem érzem jól magam, fogom a biciklit, és a sebesség rendbe rak. Mindent megad, ami kell. Mostanában többször is letekertem Ráckevére. Kicsi a forgalom, és szeretem, ahogy áthajtok a falvakon. Úgy hat rám, mint a meditáció.

BT
Mondtad, hogy a drognál mindig tudod, hol a határ. Itt is tudod?

MR
Igazából igen. És ki kéne próbálni, milyen ha a kettőt, a füvet meg a bicajt kombinálom. Csak megyek, és történik a világ.

BT
Akik ilyennel járnak, automatikusan közösséget alkotnak?

MR
Kicsit igen. A kerékpár kapcsolódási pont. Meglátod a másikat rajta, és valami máris összeköt benneteket. A buszsofőrökhöz hasonlóan, mi is intünk egymásnak. És most már vannak rendezvények is. Egy hete Szegeden egy srác emlékére volt egy futárverseny. Először kitekerünk a sírjához, ott kaptuk meg a listát a címekkel és onnan rajtoltunk. Nyáron szoktak lenni versenyek a szigeten meg a Margit-hídon is, az úgynevezett Margit-rush. Este 11 körül kezdünk, amikor már nem jár a busz, és kicsi a forgalom. Ez nálunk még nem hivatalos, de Hollandiában például már egész napos, minden korosztálynak szóló rendes versenyek is vannak.

BT
„Másoknak” tartjátok magatokat?

MR
Van egy különbség érzet. Nem különböztetjük meg magunkat tudatosan, és az átlagember észre sem veszi a különbséget, de megvan a magunk kis köre, felismerjük egymást, mert már ráállt a szemünk. Ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek, csak kicsit elvetemültebbek. A Facebookon is van már egy csomó ilyen közösség, például egy adás-vétel csoport, amiben 11 ezren vannak! Az ismerőseim 50 százaléka ebből a körből van. Amúgy a szakdolgozatom is a kerékpározásról szólt.

BT
Szoktál-e gondolkodni azon, hogy hol fogsz majd élni?

MR
Elég jól tudok alkalmazkodni. 25 éves vagyok, és már négy országban éltem. Soha sehol nincs honvágyam. Ha anyukáméknál vagyok Svájcban, ott érzem magam otthon, ha itt vagyok, itt érzem magam otthon. És így volt Hollandiában is. Sehol nincs valami konkrét dolog, ami miatt oda feltétlenül vissza akarnék menni, amit visszasírnék.

BT
Egyszer mondtad, hogy néha magyarnak mondod magad, néha németnek, melyik vagy inkább, vagy mind a kettő?

MR
Inkább mondanám magam magyarnak, csak olyan magyarnak, aki beszél németül, és külsőre jobban hasonlít egy németre, mint egy magyarra.

BT
Tehát, ha belenézel a tükörbe, akkor németnek látod magad?

MR
Gyakran néznek németnek, és ha meglátják a nevemet, megkérdezik, hogy tudok-e magyarul. A gimnáziumban is alig volt másik szőke, kékszemű diák. De én inkább magyarnak mondom magam.

BT
A „magyar” érzelmi többletet is jelent?

MR
Nem igazán. Egyébként annak idején Svájcban mindig németnek mondtam magam. Az ott jobban hangzott, mert nem sok pozitív tapasztalatuk volt a kinti magyarokkal. A magyarok ott inkább csak alacsonyabb státuszú vendégmunkások, kelet-európaiak voltak, akik még a németet sem igazán beszélik. Hollandiában is nagyjából ezt láttam. Nem feltétlen akartam ebbe a kalapba kerülni.

BT
Ha lesz gyereked, milyen keresztnevet adsz neki?

MR
Szerintem németet, helyesebben nem magyart. Egy „nemzetközi” névvel mindenhol tud majd érvényesülni. És németül is megtanítanám, akkor is, ha magyarul neveljük.

BT
Akkor erre 10 év múlva rákérdezek. ... TovábbKevesebb

KRE Néderlandisztika Tanszék - KRE Vakgroep Neerlandistiek

1 hónapja

... TovábbKevesebb