​

Ez a szöveg úgy készült, hogy a társszerzők négy csoportot alkottak, és minden csoport egy bekezdést írt. A bekezdések témáját a nem helyi kutatók előre meghatározták az előző napi, helyi kutatókkal való közös beszélgetés alapján. Egy-egy csoportban jellemzően három szerző volt. A nem helyi kutatók gépelték a bekezdéseket. Az írást végző munkatársak helyenként szó szerint leírták az elmondottakat, helyenként függő idézetként írták le a többiek mondatait, máskor pedig narrálták azokat. Előzetesen nem egyeztettek arról, hogy mi legyen a követendő módszer, egyéni döntéseik mentén alakították ki a bekezdések szövegeit. Írás közben arra törekedtek, hogy ne változtassák meg az elmondott szavakat és a szerzők egyéni hangja megmaradjon. Ugyanakkor a mondatokat egybeszerkesztették. Az egyes bekezdéseket a csoportmunka közben többször visszaolvasták. A közös workshopot követően, utólag már senki nem módosított a szövegen (a triviális gépelési hibákon túl), mindössze a négy bekezdést illesztették össze. A címet a nem helyi szerzőtársak adták, a mondat a cikkírást megelőző beszélgetésen hangzott el, az egyik helyi kutató mondta. Ezt a bevezető szöveget szintén a nem helyi szerzőtársak írták.

Tiszavasváriban van egy jelentős roma közösség, akik anyanyelvként használják a romani nyelvet. Fontos, hogy mindenki maga választhassa meg a maga nyelvhasználatát, ebben döntő az, hogy melyik nyilvános helyen (pl. boltban, orvosi rendelőben) milyen nyelvet és hogyan használnak. A városban a többségi/nem roma lakosság tagjai közül sokan a romani nyelvnek még a létét sem ismerik el, ugyanakkor a roma emberek közül egyre többen úgy gondolják, hogy mindenkinek joga van megválasztani a nyelvhasználatot, hogy a roma vagy a magyar
nyelvet használja. Szeretnénk elérni, hogy a roma nyelv használatos legyen a városban, és ne csak megtűrt legyen.

A cigány nyelvről beszéltünk tegnap. Arról, hogy hogyan ítélik meg a cigány nyelvet a magyarok. Nem mindegyik magyar ítéli meg a cigány szavakat. Sőt, van olyan, akik szeretik hallgatni. Van, aki meg is szeretné tanulni. De van, aki utálja a cigány szót. Réca például nem szégyelli a cigány nyelvet, bárhol bármikor szívesen beszél, és fog is beszélni. Bea arra emlékszik vissza, hogy valószínűleg a saját gondolatain átszűrve, de azt gondolta, hogy elfogadják a cigány nyelvet a városban. Lehet, hogy ez azért van, mert ő maga is szereti hallgatni, amikor beszélnek a cigány asszonyok. Ő is gondolt már rá, hogy megtanulja. Erikával értett inkább egyet, hogy többet lehet mostanában hallani a cigány nyelvet, mint régen. Bár az ő régenje más, mint Erikáé, mert 20 éve él itt. A cigány asszonyok viszont úgy mondták, hogy ma ugyanannyira bátran mondják vagy nem mondják ki a romák a cigány szavakat, mint régen. A tegnapi beszélgetésben előjöttekó régi történetek, amik nagyon tanulságosak, például, hogy milyen volt az óvoda, hogy nem értett szót a vezető óvónő a logopédusokkal, és Eszter megemlítette, hogy a kétnyelvű gyerekeket mindig “fejleszteni” akarják.

A Tiszavasváriban élő magyarok szerint a romák egy nem létező, „halandzsa nyelven” beszélnek. Nem is szeretik hallani, ha a romák a saját nyelvükön beszélnek az úton, mert azt hiszik, hogy kibeszélik a magyarokat. Nem értik, hogy miért van az, hogy a Magyarországon élő magyar állampolgár a saját értelmetlen nyelvén karattyol, vagy hogyan adja meg a roma a tiszteletet a magyarnak, ha a jelenlétében a saját nyelvén beszél, holott tudja, hogy a Tiszavasváriban élő emberek nem értik a romani nyelvet, de elvárják, hogy a magyarok megértsék a közléseiket. Ebből rengeteg konfliktus adódik. Ha Tiszavasvári magyar lakosságnak lehetősége lenne megismerni, elsajátítani a romani nyelvet, az segítené a roma és a magyar lakosságot egymás elfogadásában.

Daké vorba – sun othe szo ti daj phenel ’hallgasd, amit anyád mondd’ – így gondolunk az anyanyelvre cigányul. Auka gondolinász phamare daké romanyi vorba. A roma kisgyereknek az anyanyelve elvileg cigány, az anyukájuk cigányul beszél hozzájuk. Nehezebben érti meg a
magyar szavakat. Azért nehezebb neki, mert mink cigányul beszélünk vele. Biztonságban akkor érzik magukat a gyerekek például az iskolában, óvodában, ha cigány szót hallanak, ha így szólnak hozzájuk. Egy magyar egynyelvű embernek sokszor ez nem jut el a tudatáig. Azt, hogy valakinek a cigány nyelv az anyanyelve, azt nem kell sehova sem bejelenteni, a népszámlálásnál megkérdezik, de nem a nyelvet, hanem hogy milyen nemzetiségűnek vallja valaki magát. Egy cigány embernek így nincs is igazán alkalma, hogy elmondja, neki ez az anyanyelve, az iskolánál sem kérdezik meg. Bár az idegennyelv-tudásnál vannak olyan romák, akik feltüntetik azt, hogy ők több nyelven beszélnek. Egy továbbtanulási lehetőségnél, például egy OKJ-s végzettség megszerzésénél kérdezték a jelentkezésnél, hogy hány nyelven beszél egy roma szerzőnk. És ő leírta, hogy magyar, cigány. A magyarok sokszor más idegen nyelven tanulnak az iskolában, például oroszul, franciául, de van, aki nem szerette a nyelveket. Ezért sokszor irigyeljük azokat, akik több nyelven beszélnek, vagy csodálattal nézzük őket, de nem tudunk két nyelven beszélni. Várjuk azt az időt, amikor a cigány nyelvre még több magyar lesz kíváncsi, mint ma, és beszélőire tisztelettel tekintenek. Uzsárász odo gyesz khanag i romanyi csib bud gágye kíváncsisá ámná táj opre dikhem po roma!