A Harmadnapon után, 1959 és 1970 között Pilinszky csupán tizenöt költeményt publikál, amelyeket a Nagyvárosi ikonok c. kötetbe illeszt be két esszével és a KZ-oratórium c., a drámai költemény és a lírai darab műfaját vegyítő szöveggel együtt. A háború tapasztalata, amelyet „az évszázad botrányának” nevez, magánmitológiájának absztrakt alkotóeleme lesz. Pilinszky költői nyelve, amely olyannyira sűrű volt már az előző kötetben is, eljut a tömörség határáig. A költő már nem talál többé újabb használható írásmódot, amiről ekkoriban naplójának bizonyos részletei is tanúskodnak. Összegző művet készül írni, és megszületik benne a Summa c., ötvenrészes költemény terve, amelyet végül soha nem fejez be. Ekkoriban írja:
„1964. június 10. szerda
A tegnap éjjel romokban talált. Nem tudok írni többé, legalábbis nem úgy, ahogy fiatalságomban tudtam. Ezzel magányos életem csődbe jutott, de azt is mondhatnám, hogy már semmi sem takarja el, állja el a halálomhoz vezető utat. […] A költészet számomra ezentúl gyötrelmes leckét jelent, nehéz testi munkát és semmi egyebet. […] Mától kezdve nem vagyok költő, csak küszködő igavonó, akinek így kell vezekelnie hiúsága jármában, s kell előkészítenie halálát és szabadságát. […] Jancsi, sivatagos napok jönnek.”[18]
A naplótöredék itt véget ér, mintegy visszhangozva a május 29-i bejegyzés hiúságról szóló reflexióját: „Istenem, rád hagyatkozom, és anyára. Neki akarom majdan átadni, amit elértem. Úton vagyok, nélküle; szeretnék valamicske ajándékkal megérkezni hozzá. Személyiségem lebontásában, hiúságom, érzékiségem legyőzésében ez a gondolat nagy segítségemre lehet.”[19] Szoros összefüggés van tehát a „személytelenség” – a „hiúság”-ban megjelenített én és a lírai én eltörlése –, valamint ama remény között, hogy még lehetséges utat találni az íráshoz.
1971 és 1972 körül Pilinszky költői beszédmódja megváltozik. Három hét alatt megírja a Szálkákat. Beszédmódja fellazul, egyre töredékesebbé válik, de már nem annyira hermetikus. A kritika azonban elfogultnak bizonyul, és híján van az elmélyült elemzésnek, amikor ezt a könyvet és a későbbi köteteket (Végkifejlet, 1973–74, Kráter, 1974–75), a színdarabokat, valamint a Beszélgetések Sheryl Suttonnal (1977) c. művet értékeli. E változás ideje egybeesik azzal, hogy ekkoriban Pilinszky több alkalommal is Párizsba látogat.