A szorosabb értelemben vett előadást megelőző előkészületi munka nyomai képet adnak az alkotás folyamatáról. A fiatal Robert Wilson hagyatékában, amelyet a Columbia Egyetemen őriznek, megtaláljuk munkajegyzeteit, könyvkivágásait Indiáról és állatairól (szarvasmarha, majmok stb.), amelyek így vagy úgy A süket pillantásában felbukkannak, akárcsak a Dallas Pratt-tel folytatott levelezésében, aki egykori építészettanára volt, és akit meg is hívott, hogy játsszon az egyik legfontosabb előadásában, a The King of Spainben. Ott találjuk hagyatékában Ann Wilson, akkori munkatársának jegyzeteit is, amelyeket
A süket pillantása próbáin készített 1971 márciusában és áprilisában.[212]
Robert Wilson munkajegyzetei egyfajta „kollázs”-, illetve mozgókép-technikáról árulkodnak, egy olyan folyamatról, amely az írással egy időben zajlik, mintha minden egyszerre történne: szövegek, képek és hangok.[213] Wilson legfőbb gondja Dallas Pratt-tel folytatott levelezésében az, hogy kiemelje a munka tárgyilagosságát: annak ellenére, hogy Wilson életének valóságos darabkái is jelen vannak, mint például Raymond Andrews, a süketnéma alakja, és a rajzai, munkájában arra törekszik, hogy meghaladja a puszta pszichologizálást, az én kivetítését a színpadra.[214] Teleologikus célképzetében a szubjektum és az objektum eggyé válik a kép kontemplációja során.[215] A struktúra lesz a privilegizált elem, amelyet minden előadásra gondosan kidolgoznak; ezen ambíció révén Wilson Getrude Stein örökébe lép, aki költészet vonatkozásában már jóval előtte lefektette a „Kompozíció mint magyarázat”[216] elveit.
A Byrd Hoffman Foundation munkatársai a levéltárukban őrzött dokumentumok tanúsága szerint megosztották egymás között a munka különböző részeit. Ann Wilson jegyzetelt a próbák során, és a látott képeket bizonyos Dantétól, a Bibliából, Flaubert-től, Nervaltól, Prousttól és Ovidiustól vett idézetekhez kapcsolta mint az átalakulás alakzatait.[217] George Ashley ügyelt Raymond Andrews
értelmi fejlődésére. Az ő Robert L. Swainnel folytatott levelezéséből derül ki, hogy a színház Raymond számára az alapítvány által elősegített terápiaként működött. Robert L. Swain a következő szakértői véleményt fogalmazta meg Raymond Andrews fejlődéséről:
„Raymond írásos szókincse most már eléri az 500–600 szót, és ez nagyon biztató. Mindenesetre, ahogy ön is hangsúlyozta, »valójában egyáltalán nem érti a mondat szerkezetét, és csak egyszerű összeadásra képes.« Biztos vagyok abban, hogy olvasási képessége elérhet egy olyan szintet, hogy megértsen egyszerű írott mondatokat, és legalább próbamunkára felvegyék. Richard L. Cohen, 26 éves siket fiatalember, aki felelős beosztásban dolgozik mint a whippany-i (New Jersey) Bell Telephone Laboratory informatikai mérnöke, megerősítette nekem két éve, hogy szívesen lesz Raymond tutora. Nemrég azt írta nekem levélben, hogy »számos kezelés után hajlottam arra, hogy elismerjem, Raymond fogyatékos. Ám képessége, hogy korlátolt szókincsét jelnyelvként használja, inkább azt mutatja, hogy megvan a lehetősége, hogy tanulmányaiban jelentősen előrehaladjon, és hogy egyszerűen csak nem volt elég motivált meddő szubkultúrája miatt, hogy megtanulja a számtant. Ugyanakkor azt gondolom, hogy IQ-ja átlag alatti.«”[218]
Wilson Raymonddal végzett munkája során felfedezte, hogy a fiú képes a testén át érzékelni a hangokat. Wilson elmesél egy jelenetet, amelyben ő zongorán játszott, és közben Raymond, amikor éles hangokat érzékelt, a felső, amikor mély hangokat, akkor alsó testét érintette meg.[219] A test a maga módján képes meghallani a hangokat: erre a megállapításra jut a terápia, és ez lesz Ariadné fonala, amelyet követve Wilson később be fogja vezetni a beszédet előadásaiban.