Elhunyt Dr. Dávid Gyula Attila, a KRE-BTK Anglisztika Intézetének egyetemi docense

Szomorú szívvel osztjuk meg a Károli közösségével a hírt, hogy Dr. Dávid Gyula Attila, a KRE-BTK Anglisztika Intézetének egyetemi docense, végleg eltávozott közülünk.

Dávid Gyula szakmai elkötelezettsége és emberi tartása egyaránt példaértékű volt. Kutatási területe sokrétű: kiejtéstanítással, kognitív metaforaelmélettel és frazeológiával is magas szinten foglalkozott. PhD-fokozatát 2002-ben szerezte a Debreceni Egyetemen, ahol 2000 és 2012 között főállású oktatóként dolgozott, először az Angol Nyelvoktatási Tanszéken, majd az Idegen Nyelvi Lektorátuson. A KRE BTK Angol Nyelvészeti Tanszékén 2015 óta állt alkalmazásban, munkáját pozitív hallgatói elégedettség és kollegiális tisztelet övezte. Megjelent tudományos műveinek száma 30 feletti, összesen 7 könyv jelent meg szerzőségében, valamint szerkesztésében.

Sokoldalúságára jellemző, hogy példaértékű magyarságtudata mellett anyanyelvi kiejtéssel beszélte a brit angol nyelvváltozatot, emellett igen aktív résztvevője volt a Károli tantermen kívüli programjainak is. Súlyos és hosszan tartó betegségét kimondhatatlan alázattal és emberi tartással viselte, oktatói tevékenységét élete utolsó hetében is lelkiismeretesen ellátta.

Dávid Gyula távozása betölthetetlen űrt jelent az Anglisztika Intézet és Egyetemünk életében, mélységes együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló család felé. May his soul rest in peace in eternity!

 

 

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin