Készült: 2021-09-15
Módosítás: 2025-02-14

Scholia Iuvenum Humaniora

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának tudományos folyóirata és hallgatói publikációs fóruma

 

A Scholia Iuvenum Humaniora évente egyszer megjelenő online tudományos folyóirat, melyben a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar hallgatói (bármely szakon, képzésen és évfolyamon) publikálhatnak tudományos cikkeket a Kar által oktatott bármely tudományterületről magyar vagy angol nyelven. A folyóirat minden évben egy adott tudományterülethez, illetve egyetemi intézet vagy tanszék kutatási, oktatási területéhez kötődő tematikus számként jelenik meg.

A publikálás előkészíti a későbbi tudományos munkát, és különösen ajánlott a PhD képzésen részt venni szándékozó hallgatóknak. A Scholia szívesen fogadja készülő szakdolgozatok rövid változatát, illetve az OTDK-ra készülő vagy már benyújtott dolgozatokat.

A cikkeket kizárólag a témavezető oktató által lektorált – vagyis szakmai és nyelvi szempontból javított, illetve ellenőrzött – változatban lehet benyújtani. A témavezető oktatót a hallgató kéri fel a lektorálásra. A cikkeket az online felületen (Feltöltés) lehet feltölteni egy, a témavezető által aláírt Igazolással együtt. Ebben a témavezető tanúsítja, hogy a cikket szakmai és nyelvi szempontból lektorálta. Kérjük a Szerzőket, hogy a témavezető által kért javításokat, illetve kiegészítéseket figyelmesen és alaposan végezzék el. Az Igazolás dokumentum innen letölthető:

Igazolás

A benyújtott cikkek terjedelme 5000-7000 szó, absztrakttal és irodalomjegyzékkel együtt. Kérjük a Szerzőket, hogy a cikket benyújtás előtt a folyóirat stíluslapjának előírásai szerint formázzák meg. A Scholia magyar és angol nyelvű stíluslapja itt érhető el:

Stíluslap

Style sheet

Felhívjuk a Szerzők figyelmét, hogy a cikk megírása, lektorálása és javítása időigényes és több lépésből álló folyamat, tehát érdemes legalább két hónappal a benyújtási határidő előtt elkezdeni.

A folyamat lépései a következők:

  1. A Szerző megírja a cikk első változatát és a folyóirat stíluslapja szerint formázza a szöveget és a hivatkozásokat.

  2. A Lektor (témavezető) véleményezi a cikket, jelöli a szükséges javításokat és változtatásokat.

  3. A Szerző átjavítja a cikket a Lektor javaslatai alapján.

  4. A Lektor átnézi a cikk második változatát, és amennyiben publikálásra alkalmasnak tartja, kitölti és aláírja az Igazolást.

  5. A Szerző feltölti a cikk végső változatát és az aláírt Igazolást.

 

Feltöltés

 

 

A Scholia Iuvenum Humaniora felhívása tudományos cikkek benyújtására a 2024/25. tanév tavaszi félévében hallgatók számára

A 2025-ös tematikus szám címe: English Studies

A felhívás által megcélzott hallgatók (Szerző): anglisztika szak (BA, TNA, MAD(L), RCL; minden évfolyamon)

A felhívás által megcélzott témavezető oktatók (Lektor): Anglisztika Intézet

A cikkek nyelve: angol

A cikkek tudományterülete: anglisztika (angol és amerikai irodalom, történelem, kultúra, nyelvészet, fordítástudomány, neveléstudomány)

Felhívjuk a KRE BTK anglisztika szakos hallgatóit a szakterületükhöz kapcsolódó cikkek benyújtására.

Feltöltési határidő: 2025. április 30.

Kérdés esetén forduljanak a főszerkesztőhöz az alábbi email címen: galla.edit@kre.hu

 

Call for Papers

Scholia Iuvenum Humaniora

Title of issue 2025: English Studies

The online journal of the Faculty of Humanities and Social Sciences of Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary, Scholia Iuvenum Humaniora, invites research articles by all English majors studying at the faculty.

The language of the article is English, its length is 5,000-7,000 words. The article can be in any field related to English Studies (English and American literature, history, culture, linguistics, translations studies, ESL methodology).

Students (Authors) are requested to submit their papers first to a chosen instructor (Reviewer) who provides feedback on their paper and recommends modifications in terms of content and language. Authors are asked to rewrite and improve their paper based on the Reviewer’s suggestions. A certificate (Igazolás) should be filled in and signed by the Reviewer to the effect that the review process has been carried out and the article is recommended for publication in Scholia.

Please consult and follow the journal’s Style sheet when formatting your text and documenting your sources. Both the reviewed article and the certificate must be uploaded to the site (Feltöltés) by the given submission deadline.

Submission deadline: 30 April 2025

If you have any questions, contact the Editor in Chief, Edit Gálla, at galla.edit@kre.hu

 

 




 
Impresszum
Kiadó: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Székhely: 1088 Budapest, Reviczky u. 4.
Felelős kiadó: Dr. habil. Csoma Mózes KRE BTK dékán
Főszerkesztő: Dr. Gálla Edit
Honlap: btk.kre.hu/scholia
ISSN 2939-6123

 

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin