Nyílt nap banner


 Író-olvasó találkozó és könyvbemutató
Alice Zeniterrel
2014. március 27.


Nagy érdeklődés mellett zajlott a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, a Díszteremben Alice ZeniterSzomorú vasárnap, avagy a semmi ágán című regényének bemutatása. A fordítás a KRE és a L'Harmattan közös, Károli Könyvek-sorozatában (műfordítás/forrás alsorozat) jelent meg.

A rendezvényt az Interkulturális Kutatócsoport és Fordítóműhely találkozója vezette fel. Alice Zeniterrel és a Szomorú vasárnapfordítójával, Kovács Veronikával Förköli Gábor és Sepsi Enikő beszélgetett, amit kedvezményes könyvárusítás és dedikálás követett. A rendezvény méltó lezárásaként fogadás várta a díszvendéget, a meghívottakat és az érdeklődőket.

Alice Zeniter magyar témájú, Magyarországon, 2010-2011-ben írottSombre Dimanche c. regényével a tehetséges fiatal írónőknek járó Closerie des Lilas-díj, Nevers város díja és a Prix du livre Inter – a francia közszolgálati rádió díja – után 2013. június 18-án megkapta az Express című folyóirat olvasóinak díját is. Alice Zeniter, az Ecole Normale Supérieure hallgatójaként a 2008-2009-es tanévben az Eötvös Collegium francia lektora volt. Oktat a Paris III Egyetemen, és dramaturgként is dolgozik. 

A fotókat Hegedűs Gyöngyi készítette.

  001002
002002002002002002002002
002002002002002002002002
002002002002002002002002
002002002002002002002002
002002002002002002002002
002002002002002002002002
002002002002002002002002
002002002002002002002002

Ebben a kategóriában nincsenek cikkek. Ha megjelennek ezen az oldalon az alkategóriák, akkor azok tartalmazhatnak cikkeket.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin