Nemzetközi kezdeményezés az ökoteológiában

Magyar teológus is az alapítók között.

2025. szeptember 21–23. között Norvégiában, Stavanger városában rendezték meg az első Európai Keresztyén Ökoteológiai Kutatóhálózat (ECErN) konferenciáját, amelynek célja, hogy az ökoteológiát önálló akadémiai diszciplínaként megalapozza Európában. A konferencia címe: “Ecotheology as an Academic Subject” volt. A konferencia mérföldkőnek számít a keresztyén teológiai gondolkodás és a környezetvédelem összekapcsolásában. Az eseményen 27 országból 80 teológus volt jelen, köztük világszerte elismert szakértők. Többek között előadást tartott Celia Deane-Drummond (anglikán teológus, a Laudato Si’ mozgalom nemzetközi szakértője), Christine A. Nellist (ortodox teológus, az International Orthodox Theological Association ökológiai munkacsoportjának vezetője), Niels Gregersen (dán evangélikus professzor, a teológia és természettudományok párbeszédének kiemelkedő alakja), Ernst Conradie (dél-afrikai református professzor, az ökoteológia egyik vezető nemzetközi képviselője), Heinrich Bedford-Strohm (német evangélikus püspök, az EKD korábbi elnöke, ökoteológiai és társadalmi kérdések szakértője), valamint Martin Palmer (világszerte elismert vallásközi ökológiai együttműködések szakértője, a FaithInvest alapítója).

Az ECErN egy olyan kutatói és teológus hálózat, amely tudományos intézmények között hidat képez, hogy elősegítse az ökoteológia kutatását, oktatását és gyakorlati alkalmazását Európában. Tagjai többek között egyházi képviselők, akademikusok és kutatók, akik teológiai vagy kapcsolódó területekkel dolgoznak, mint pl. környezet és fenntarthatóság. Az ECErN az European Christian Environment Network (ECEN) ernyője alatt bontakozott ki.

Az ECErN-t vezetősége tíz teológusból áll, akik között alapítóként Kodácsy Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa is szerepel. A konferencián szekciót moderált és előadott.

A konferencia hibrid formában történt: volt, aki személyesen volt jelen Stavangerben, mások online csatlakoztak. Az esemény szervezői workshopokat, szemináriumokat, kutatási együttműködéseket és közös publikációkat helyeznek kilátásba az ökoteológia témájában.

 

Következő események


Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Pont Ott podcast-sorozat

Sport a Károlin

Sport a Károlin