Változások a múltban és a jelenben Japánban – sikeresen lezajlott a japanológiai konferencia

Október 29-én sikeresen lezajlott a „Változások a múltban és a jelenben Japánban” című japanológiai konferencia.

A Japanológia Tanszéket büszkeséggel tölti el, hogy immáron harmadik alkalommal rendezhette meg ezt a különleges, japanológusokat összefogó eseményt az ELTE közreműködésével, és már második alkalommal ad otthon neki a Károli Gáspár Református Egyetem.

A konferencia dr. Nagy Judit (nemzetközi dékánhelyettes) ünnepélyes megnyitójával vette kezdetét. Külön megtiszteltetés volt, hogy a konferenciára ellátogatott Ozaki Takeshi első titkár, a Magyarországi Japán Nagykövetség Kulturális és Sajtóosztályának vezetője, valamint Takagucsi Maszanori úr, a Japán Alapítvány budapesti irodájának új igazgatója. A plenáris előadók között üdvözölhettük dr. Hidasi Judit professzor asszonyt és dr. Vihar Judit professzor asszonyt.

A plenáris előadásokat követően a közönség 22 szekcióelőadást hallgathatott meg, amelyek sokszínűen mutatták be a japán kultúra, nyelv, történelem, művészet, társadalom és számos egyéb terület múltbeli és jelenkori változásait.

Következő események


Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Pont Ott podcast-sorozat

Sport a Károlin

Sport a Károlin