Nyílt nap banner


Készült: 2020-10-09
Módosítás: 2024-12-16

Dr. habil. Somhegyi Zoltán

Tudományos cím: Dr.
Nem: Férfi
Születési év: 1981
Születési hely: Budapest 
Email-cím(ek): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
Hivatali telefonszám:  +36-1-483-2872

Doktori tanulmányok
Doktori (PhD) védés éve: 2010
Tudományág: Esztétika 
Disszertáció címe: "A kifürkészhetetlen Túlnan" – A tájkép a német romantikában
Oklevelet kiállító intézmény: ELTE, Budapest 

MA-tanulmányok
MA-fokozat megszerzésének éve: 2006 
Tudományág(ak): Művészettörténet 
Oklevelet kiállító intézmény: ELTE, Budapest

Egyéb tanulmányok és képesítések

Intézmény Képesítés Év
 SZTE  Habilitáció  2021
 ELTE, Budapest  PhD  2010
 ELTE, Budapest  Művészettörténész  2006
 ELTE, Budapest  Művészettörténet szakos tanár   2006 
 ELTE, Budapest  Kulturális menedzserképző   (Programbizonyítvány)   2006

 

Munkatapasztalat
Jelenlegi munkaadó: Károli Gáspár Református Egyetem
Kar: Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar 
Intézet: Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet 
Tanszék: Művészettörténet Tanszék 
Beosztás: Egyetemi docens

Korábbi munkaadó: University of Sharjah (Egyesült Arab Emírségek)
Beosztás: Assistant Professor (2014-2020); Chair of the Department of Fine Arts (2019-2020)

 

Kutatási és oktatási szakterületek
művészettörténet, esztétika

Tudományos kutatócsoportban vagy projektben való részvétel

Magyar Tudományos Akadémia, Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, 2024-2027

Szenior kutató „Környezetesztétikai perspektívák”, K-143294. számú OTKA-pályázat, 2022-2025

CIPSH/UNESCO Representative of The World Humanities Report

Vezető kutató (Principal Investigator) Seed Research Grant at the University of Sharjah, 2015-2016 (Az Egyesült Arab Emírségek és Oman erődítmény-romjai)

Pécsi Tudományegyetem, Jedlik Ányos Program, 2006-2009 ("A szubjektivitás filozófiája és a társadalmi modernizáció" című pályázat kutatócsoportjának tagja)

 
Oktatásszervezés, tudományszervezés

Időszak Funkció vagy tevékenység
 2019-2020

Tanszékvezető, Department of Fine Arts

University of Sharjah, Egyesült Arab Emírségek

2017-2020

Member of the University Research Board

University of Sharjah, United Arab Emirates

 2018-2019

Member of the Steering Committee for the Master in Management of Heritage Sites Conservation and Museum Collections

University of Sharjah, United Arab Emirates

 2014

Member of the Committee to review the accreditation response of the Art History and Museum Studies BA Program in the College of Humanities and Social Sciences

University of Sharjah, United Arab Emirates

 

Nyelvtudás

Nyelv Nyelvtudás szintje és fajtája
angol  középfok
olasz  középfok
német   középfok
francia   középfok

 

Díjak és kitüntetések

Díj vagy kitüntetés neve Kiadó intézmény Elnyerés éve
 “Év Publikációja Díj”  Károli Gáspár Református Egyetem  2021
 Köztársasági Ösztöndíj    2005-2006
 OKTV 1. Helyezett    2000

 

Tagság tudományos társaságokban

Szervezet neve Betöltött funkció
 International Association for Aesthetics  Secretary-General (July 2016 – August 2022)
 International Association for Aesthetics  Website Editor
 The International Council for Philosophy and Human Sciences  Executive Committee Member (2017 – 2023)
 Magyar Filozófiai Társaság Tag
 Nordic Society of Aesthetics Tag
Finnish Society of Aesthetics Tag
Society for Aesthetics in Slovakia Tag

 

Vendégoktatás és kutatóutak külföldi intézményekben

Időszak Intézmény Tevékenység
 2023  University of Akureyri (Izland)  Erasmus Staff Mobility for Teaching
 2023  University of Malaga (Spanyolország)  Vendégelőadás
 2022  University of Palermo (Olaszország)  Erasmus Staff Mobility
 2022  University of Akureyri (Izland)  Erasmus Staff Mobility for Teaching
 2019  Aalto University (Finnország)  Vendégelőadás
 2017  Xiamen University (Kína)  Master class (vendégelőadás)
 2016  University Ca'Foscari (Olaszország)  Vendégelőadás
 2016  L'Orientale University (Olaszország)  Vendégelőadás
 2016  United Arab Emirates University (Egyesült Arab Emírségek)  Vendégelőadás
 2016  Petroleum Institute (Egyesült Arab Emírségek)  Vendégelőadás 
 2014  Sevilla University (Spanyolország)  Erasmus LLP Teaching Mobility Grant
 2012  Bogazici University (Törökország)  Erasmus LLP Teaching Mobility Grant

 

Doktori témavezetések

Doktori hallgató neve,
intézmény
Kutatási téma / Disszertáció címe Védés éve
     

 

Opponencia doktori védéseken

Doktori hallgató neve,
intézmény
Kutatási téma / Disszertáció címe Védés éve
     

 

Publikációs lista

(MTMT)

    Független idézők összesen: 82



    Könyvek

  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Reviewing the Past
    The Presence of Ruins
    Rowman and Littlefield International - London, Egyesült Királyság / Anglia
    ISBN: 9781786607614
  • 2018 : Somhegyi Zoltán ; Ryynänen Max - Learning from Decay. Essays on the Aesthetics of Architectural Dereliction and Its Consumption
    Peter Lang - Berlin, Németország
    ISBN: 9783631744048
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A kifürkészhetetlen Túlnan
    A tájkép a német romantikában
    Kijárat Kiadó - Budapest, Magyarország
    ISBN: 9786155160073
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - A tájkép útjai
    Vándorlások egy műfaj körül
    Vince Kiadó - Budapest, Magyarország
    ISBN: 9789639731776

  • Szerkesztett kötetek

  • 2024 : Somhegyi Zoltán (Szerk.); Giombini Lisa (Szerk.) - The Routledge Companion to The Philosophy of Architectural Reconstruction
    Routledge of Taylor and Francis Group - London, Egyesült Királyság / Anglia
    DOI: 10.4324/9781003334200
  • 2023 : Ryynänen Max (Szerk.); Somhegyi Zoltán (Szerk.) - Aesthetic Theory Across the Disciplines
    Rowman and Littlefield - Lanham (MD), Amerikai Egyesült Államok
    ISBN: 9781538176597
  • 2020 : Somhegyi Zoltan (Szerk.); Ryynänen Max (Szerk.) - Aesthetics in Dialogue
    Applying Philosophy of Art in a Global World
    Peter Lang - Berlin, Németország
    DOI: 10.3726/b16690
  • 2017 : Somhegyi Zoltán (Szerk.) - Retracing the Past
    Historical continuity in aesthetics from a global perspective
    International Association for Aesthetics (IAA) - Santa Cruz (CA), Amerikai Egyesült Államok
    ISBN: 9780692048269

  • Folyóiratcikkek

  • 2023 : Somhegyi Zoltán - The Changing Modes and Manifestations of Ruination. Nostalgia for Classical Decay
    POLISH JOURNAL OF AESTHETICS 69-70 : 2-3/2023 pp. 33-44. , 12 p. (2023)
    DOI: 10.19205/69-70.23.3
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Context and Interference: Influences in the Perception, Aesthetic Experience, and Interpretation of Exhibitions
    AM JOURNAL OF ART AND MEDIA STUDIES 31 pp. 67-81. , 15 p. (2023)
    DOI: 10.25038/am.v0i29.572
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Cultural Complexities and their Environment: Investigations of Code-Switching in Contemporary Visual Arts
    Eidos: A Journal for Philosophy of Culture 7 : 2 pp. 27-35. , 9 p. (2023)
    DOI: 10.14394/eidos.jpc.2023.0013
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Avant-Garde anatomy: dissection and re-composition of art and its history in the works of Milorad Krstić
    ARGUMENT. BIANNUAL PHILOSOPHICAL JOURNAL 12 : 1 pp. 201-214. , 13 p. (2022)
    Scopus: 85146243270
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Space-making and aesthetics: Adaptive restoration, new functions and their experience in architecture
    ENRAHONAR 69 pp. 85-103. , 19 p. (2022)
    DOI: 10.5565/rev/enrahonar.1395
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - The Ruins Lesson. Meaning and Material in Western Culture (on Susan Stewart’s book)
    JOURNAL OF AESTHETICS AND PHENOMENOLOGY 8 : 1 pp. 81-84. , 4 p. (2022)
    DOI: 10.1080/20539320.2022.2052614
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Beyond the Artist’s Voyage. The Aesthetic Necessity of Travel
    POLISH JOURNAL OF AESTHETICS 65 : 2 pp. 13-27. , 15 p. (2022)
    DOI: 10.19205/65.22.1
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Moving Architecture
    Aesthetics Around the Changing Context and Status of Constructions
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 63 pp. 84-105. , 22 p. (2022)
    DOI: 10.7146/nja.v31i63.133121
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Valuing and Revaluing the City. Interpreting Art and Urban Regeneration with Mario Perniola
    ÁGALMA – RIVISTA DI STUDI CULTURALI E DI ESTETICA FONDATA DA MARIO PERNIOLA 43 : Aprile pp. 85-94. , 10 p. (2022)
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Reviewing the Past. The Presence of Ruins. Response to Kathleen Higgins, Sandra Shapshay and András Czeglédi
    PHILOSOPHIA (RAMAT GAN) 50 : 4 pp. 1553-1562. , 10 p. (2022)
    DOI: 10.1007/s11406-022-00504-0
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Précis of the Book: Reviewing the Past. The Presence of Ruins (Rowman & Littlefield International, 2020)
    PHILOSOPHIA (RAMAT GAN) 50 : 4 pp. 1517-1522. , 6 p. (2022)
    DOI: 10.1007/s11406-022-00508-w
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - From fragile heritage to the fragility of heritage models: diverse answers to pressing ethical and aesthetic questions
    DIOGENES 64 : 1-2 p. 73-76 Paper: 03921921211068259 (2022)
    DOI: 10.1177/03921921211068259
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Beleveszni a térbe
    Statens Museum for Kunst, Koppenhága
    MŰÉRTŐ 2022 : február-március-április pp. 31-31. , 1 p. (2022)
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Poetry, painting, park. Goethe and Claude Lorrain
    BRITISH JOURNAL OF AESTHETICS 62 : 1 pp. 149-151. , 3 p. (2022)
    DOI: 10.1093/aesthj/ayab054
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - Puskaporraktár és ránk szakadó ég. Az első Helsinki Biennálé
    MŰÉRTŐ 2021 : szeptember-október pp. 27-27. , 1 p. (2021)
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - A műbe kötve. Katharina Grosse kiállítása. Helsinki Art Museum
    MŰÉRTŐ 2021 : november-december pp. 31-31. , 1 p. (2021)
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - Korsmeyer, C., Things: in touch with the past, Oxford, Oxford University Press, 2019
    STUDI DI ESTETICA 19 pp. 262-266. , 5 p. (2021)
    Kötet/füzet link (DOI): 10.7413/18258646158
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - From Mistaking Fakeness to Mistake in Fakeness. Artificial Ruins Between Aesthetics and Deception
    STUDI DI ESTETICA 49 : 19 pp. 59-74. , 16 p. (2021)
    DOI: 10.7413/18258646149
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - From densely filled vistas to empty piazzas city images interpreting the oscillating dynamisms of urban reality [Des de vistes densament omplertes fins a la ciutat de Piazzas buides. Imatges interpretant els dinamismes oscil·lants de la realitat urbana]
    ON THE WATERFRONT 63 : 4 pp. 3-35. , 33 p. (2021)
    DOI: 10.1344/waterfront2021.63.4.01
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - On Some Novel Encounters with Fine Arts
    Where to Search for Aesthetics and Where Aesthetics May Have Something to (Re)search
    ESPES JOURNAL OF SOCIETY FOR AESTHETICS IN SLOVAKIA AND INSTITUTE OF AESTHETICS AND ART CULTURE 9 : 2 pp. 23-31. , 9 p. (2020)
    DOI: 10.5281/zenodo.6210599
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - The Past as a Springboard for Understanding the Present. Classical Motifs in Contemporary Art through Examples from the MENA Region and Asia
    POLISH JOURNAL OF AESTHETICS 59 : 4 pp. 77-91. , 15 p. (2020)
    DOI: 10.19205/59.20.5
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Inspiration through Information. Visual Arts between Big Data and Singularities
    HUMANITIES ARTS AND SOCIETY 1 : 1 pp. 136-149. , 14 p. (2020)
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Explorations of the Landscape. (François Jullien, Living Off Landscape or the Unthought-of in Reason)
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 59 pp. 129-132. , 4 p. (2020)
  • 2019 : Somhegyi Zoltán - A pálmák mögött. Kortárs művészeti szcéna az Egyesült Arab Emírségekben
    SZTELOZÓFIA 2019 : 1 pp. 79-83. , 5 p. (2019)
  • 2019 : Somhegyi Zoltán - The Recurrent Actuality of the Baroque
    by Else Marie Bukdahl, Copenhagen, Controluce, 2017
    JOURNAL OF AESTHETICS AND PHENOMENOLOGY 6 : 1 pp. 89-93. , 5 p. (2019)
    DOI: 10.1080/20539320.2018.1557448
  • 2019 : Somhegyi Zoltán - Empty Pages and Full Stops: On the Aesthetic Relation between Books and Art
    AM JOURNAL OF ART AND MEDIA STUDIES 19 pp. 69-75. , 7 p. (2019)
    DOI: 10.25038/am.v0i19.306
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Stimulating ruins – Contemporary Artists’ responses to decay
    Julia Schleis et al., eds., Contemporary Ruins / Ruinen der Gegenwart
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 55-56 pp. 172-175. , 4 p. (2018)
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - The city as experience and inspiration. Critical reflections on urbanity in contemporary art
    ARGUMENT. BIANNUAL PHILOSOPHICAL JOURNAL 8 : 2 pp. 257-271. , 15 p. (2018)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - From the public nature of art to the nature of public art
    Considerations on the changing spaces and modes of exhibiting
    SERBIAN ARCHITECTURAL JOURNAL 9 : 2 pp. 191-200. , 10 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Distorted Reflections
    Ahmed Morsi
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 41 : 2 pp. 20-20. , 1 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Expanding Waves
    Sharjah Biennial 13
    ART AFRICA 8 : 3 pp. 46-49. , 4 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Artificialisation in situ
    Interactions and interconnections between Nature and art
    Al Tashkeel 28 : 1 pp. 92-99. , 8 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - The Surrealist Time Capsule
    Kamal Youssef
    ART AFRICA 6 : 1 pp. 172-175. , 4 p. (2017)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Mother Nature’s Exhibition: On the Origins of the Aesthetics of Contemporary Northern Landscapes
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 52 pp. 28-50. , 23 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Multi-ethnicity as source of inspiration
    Contemporary examples from the former Ottoman Empire and beyond
    PAROL. QUADERNI D'ARTE E DI EPISTEMOLOGIA 27 pp. 129-136. , 8 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Working for the Artwork
    On the exhibition of Charbel-joseph H. Boutros
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 39 : 6 pp. 33-33. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Self-definition Through Time
    ART AFRICA 4 : 2 pp. 178-181. , 4 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - The Art of Home
    Home Ground – collective exhibition at Barjeel Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 36 : 3 pp. 20-20. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Concrete Concepts
    Exhibition at the Sharjah Art Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 35 : 2 pp. 26-26. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Azeri Aspirations – Overview of the Contemporary Art Scene in Azerbaijan
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 17 : 1 pp. 22-31. , 10 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Hub in the Making
    ART AFRICA 3 : 1 pp. 38-41. , 4 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Shaikha Al Mazrou: Ironic Experiments
    ART AFRICA 3 : 1 pp. 140-143. , 4 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Weakening Walls
    Exhibition at the Barjeel Art Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 34 : 1 pp. 20-20. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Mi marad abból, ami megmaradt?
    A romtalanítás ellen
    ÓKOR: FOLYÓIRAT AZ ANTIK KULTÚRÁRÓL 15 : 4 pp. 3-10. , 8 p. (2016)
    REAL-J: 8626/14/Okor_2016_4.pdf#page=3
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Contemporary ruins: a contradiction in terms
    TICCIH BULLETIN 67 : 1 pp. 1-2. , 2 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Learning from Detroit?
    From materialised dreams to bitter awakening. Aesthetics around decayed shopping malls
    SERBIAN ARCHITECTURAL JOURNAL 7 : 2 pp. 201-212. , 12 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Boundless Budapest
    Art Market Budapest – International Contemporary Art Fair
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 33 : 5 pp. 33-33. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Constructing the Landscape
    Considerations on the appreciation and representation of the beauty of Nature
    Al Tashkeel 23 : 2 pp. 84-95. , 12 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Celebrating Terracotta
    Studio Terra in Kikinda
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 32 : 4 pp. 24-24. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Sprouting cities on an infinite plane
    On Damien Flood’s works
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 31 : 3 pp. 32-32. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Music in colour
    Asaad Arabi’s Return to Abstraction
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 31 : 3 pp. 23-23. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - When now meets then. Exhibition of Hazem Harb
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 31 : 3 pp. 22-22. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - The Scope of Art
    On Progress and Process in Art and Science
    Al Tashkeel 22 : 1 pp. 60-69. , 10 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - The possible instead of the unpredictable. Sharjah Biennial 2015
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 30 : 2 pp. 32-34. , 3 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Memory through art. Aide-mémoire at Barjeel Art Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 30 : 2 pp. 21-22. , 2 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - The space for art – Aged places as context for inspiration
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 16 : 1 pp. 22-27. , 6 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán ; Verebics Éva Petra (Fordító) - Az el(-nem-)választás művészete
    Esztétika a fal körül
    2000: IRODALMI ÉS TÁRSADALMI HAVI LAP : 8 pp. 20-25. , 6 p. (2015)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Eternal Distance. On the Significance of Window- and Cave Representations in Northern Romanticism
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 48 : 2 pp. 60-73. , 14 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - A varázsfuvola koordinátái
    Jan Assmann könyvéről
    MAGYAR FILOZÓFIAI SZEMLE 58 : 2 pp. 151-153. , 3 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - From Nature to Identity: Contemporary Asian Photography
    JOURNAL OF ASIAN ARTS & AESTHETICS 5 pp. 53-61. , 9 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - “Discover and Be Discovered”
    START art fair, Saatchi Gallery
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 15 : 2 pp. 14-19. , 6 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Art (out) of separation
    Aesthetics around the wall
    SERBIAN ARCHITECTURAL JOURNAL 6 : 2014/1 pp. 17-28. , 12 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Ruines contemporaines
    Réflexion sur une contradiction dans les termes
    NOUVELLE REVUE D’ESTHETIQUE 13 : 1 pp. 111-119. , 9 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Scramble for the Past
    EUROPEAN JOURNAL OF ARCHAEOLOGY 17 : 2 pp. 361-365. , 5 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - From the regional to the global market
    MENASA artists in Western galleries
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 14 : 2014/1 pp. 28-41. , 14 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Barbarians instead?
    Fragile dichotomy at the 13th Istanbul Biennial 2013
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 14 : 2014/1 pp. 14-21. , 8 p. (2014)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - The Multi-layered Patterns of a Conversation
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 46 pp. 132-135. , 4 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Megszorongatva
    Contemporary Istanbul 2013
    MŰÉRTŐ 2013 : 12 pp. 17-17. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - A pusztulás vonzása
    A rom múltjáról a jövő romjáig
    CAFÉ BÁBEL 22 : 72 pp. 3-11. , 9 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Tárlatvezető Isztambulban
    MŰÉRTŐ 2013 : 10 pp. 21-21. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - A harmadik művészeti vásár
    ArtInternational, Isztambul
    MŰÉRTŐ 2013 : 10 pp. 15-15. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Kunst = Kapital?
    Mocak, Krakkó
    MŰÉRTŐ 2013 : 9 pp. 22-22. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Wide Perspectives
    Contemporary Arts in Central Asia
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 13 : 2013/2 pp. 70-75. , 6 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Új vásár, klasszikus igények
    All Arts Istanbul 2013
    MŰÉRTŐ 2013 : 6 pp. 15-15. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - On the boom and value of contemporary art scene in Turkey
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 12 : 2013/1 pp. 66-72. , 7 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Erősödő muzealizálódás
    Arte Fiera, Bologna 2013
    MŰÉRTŐ 2013 : 3 pp. 15-15. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Kelet kapuja és a világ
    Contemporary Istanbul 2012
    MŰÉRTŐ 2013 : 1 pp. 16-16. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Tekintetfelvétel
    Portréfotó-kiállítás Isztambulban
    ÚJ MŰVÉSZET 24 pp. 20-21. , 2 p. (2013)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Trendsetter
    Frieze és Frieze Masters
    ÚJ MŰVÉSZET 23 : 12 pp. 41-41. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Art Dubai 2012
    NUKTA ART 7 : 2 pp. 66-70. , 5 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - William Klein and Daido Moriyama.
    Tate Modern, London
    ICE - ISTANBUL CONTEMPORARY ETC. 9 pp. 110-111. , 2 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Rokokó örvénylés.
    Giovanni Maria Morlaiter kiállítása, Velence, Ca’Rezzonico.
    MŰÉRTŐ 2012 : 10 pp. 23-23. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Migrasophia
    Exhibition at Maraya Art Centre, Sharjah, UAE
    ICE - ISTANBUL CONTEMPORARY ETC. 2012 : 7 pp. 98-98. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Palotából kiállítóhely
    Török és Iszlám művészeti múzeum, Isztambul
    MÚZEUMCAFÉ - A MÚZEUMOK MAGAZINJA 6 : 29 pp. 10-11. , 2 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Szőrme terepjáró
    Art Dubai 2012
    MŰÉRTŐ 2012 : 5 pp. 16-16. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Nem a katarzis helye
    Bologna, Arte Fiera
    MŰÉRTŐ 2012 : 3 pp. 16-16. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Házhoz vitt nagyvilág
    Contemporary Istanbul
    MŰÉRTŐ 2012 : 1 pp. 17-17. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Magyar Ádám
    Makulátlan poézis a nagyvárosból
    FLASH ART HUNGARY 2012 : 1 pp. 74-79. , 6 p. (2012)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Álompárok
    Sinkó István kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 22 : 11 pp. 48-48. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Meditatív erőtér
    A Bodnár Zoltán-Gyűjtemény
    ÚJ MŰVÉSZET 22 : 9 pp. 10-12. , 3 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Kortársak a vágóhídon
    Roma Contemporary 2011
    MŰÉRTŐ 2011 : 6 pp. 14-14. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A jelenbe és a jövőbe integrált múlt
    Istanbul Museum of Modern Art
    MÚZEUMCAFÉ - A MÚZEUMOK MAGAZINJA 5 : 23 pp. 12-13. , 2 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Minden egy helyen
    Arte Fiera, Bologna
    MŰÉRTŐ 2011 : 3 pp. 16-16. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Válogatás két világból
    Contemporary Istanbul 2010
    MŰÉRTŐ 2011 : 2 pp. 16-16. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Széles merítés
    A Paris Photo nemzetközi kínálata
    MŰÉRTŐ 2011 : 1 pp. 17-17. , 1 p. (2011)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Kelemen Zénó kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 21 : 12 pp. 30-31. , 2 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Art Forum et al.
    Berlini vásárok októberben
    MŰÉRTŐ 2010 : 11 pp. 16-16. , 1 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Nézőcsalogatás
    Kiállítási fogások Koppenhágában és környékén
    MŰÉRTŐ 2010 : 9 pp. 12-13. , 2 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Nőkép-értelmezések
    MŰÉRTŐ 2010 : 7-8 pp. 2-2. , 1 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Sípálya a sivatagban
    Art Dubai
    ÚJ MŰVÉSZET 21 : 5 pp. 35-37. , 3 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - A mű portréja
    Ghyczy Dénes művei
    ÚJ MŰVÉSZET 21 : 4 pp. 30-31. , 2 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Optimizmus haladóknak
    Arte Fiera, Bologna
    MŰÉRTŐ 2010 : 3 pp. 17-17. , 1 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Előtérben a Kelet
    Paris Photo 2009
    MŰÉRTŐ 2010 : 1 pp. 8-8. , 1 p. (2010)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Made in China
    Sinkovics Ede művei elé
    MAGYAR MŰHELY 2009 : 3 pp. 43-45. , 3 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Finom egyensúly
    Art Forum, Berlin
    MŰÉRTŐ 2009 : 11 pp. 16-16. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Tájkép és liberty
    Az Antonveneta Bank gyűjteménye Padovában
    MŰÉRTŐ 2009 : 10 pp. 23-23. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Art Universitas
    Kelemen Zénó, Körösényi Tamás és Pauer Gyula művei az ELTE-n
    MŰÉRTŐ 2009 : 7-8 pp. 12-12. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Kutatóparadicsom
    Warburg Institute, London
    MŰÉRTŐ 2009 : 6 pp. 21-21. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Tisztulás és tisztítás
    Arte Fiera, Bologna
    MŰÉRTŐ 2009 : 3 pp. 15-15. , 1 p. (2009)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Jelstruktúrák
    Günther Uecker kiállítása Veszprémben
    ÚJ MŰVÉSZET 19 : 2 pp. 22-24. , 3 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Méltatlanul háttérben
    Pinacoteca Nazionale, Bologna
    MŰÉRTŐ 2008 : 7-8 pp. 31-31. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Átrendezés és műtárgyvédelem
    Corrado Ricci
    MŰÉRTŐ 2008 : 6 pp. 21-21. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Nagy durranás nélkül
    Bologna, Arte Fiera
    MŰÉRTŐ 2008 : 3 pp. 16-16. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Kolostorból múzeum
    A padovai Museo agli Eremitani
    MŰÉRTŐ 2008 : 1 pp. 21-21. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Orosz Magdolna: Progresszív egyetemes poézis
    PASSIM: FILOZÓFIAI FOLYÓIRAT 10 : 1 pp. 162-167. , 6 p. (2008)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Az utolsó felvonás
    Tiziano-kiállítások Bellunoban és Pieve di Cadorebéban
    MŰÉRTŐ 2007 : 12 pp. 23-23. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Vitorlabontás
    Villaátalakítás a Római-parton
    ATRIUM 2007 : 6 pp. 42-45. , 4 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Hegymászás – belül
    Szász Sándor kiállítása
    BALKON: KORTÁRS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT 2007 : 9 pp. 34-35. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - ÉS-kép
    Az 50 éves Élet és Irodalom
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 11 pp. 22-23. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - A beállítás kiállítása
    Cindy Sherman retrospektív kiállítása Berlinben
    BALKON: KORTÁRS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT 2007 : 7-8 pp. 42-45. , 4 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Szerény versengés
    A kazincbarcikai görögkatolikus templom
    ATRIUM 2007 : 4 pp. 56-58. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Reciklált Caravaggio
    A MAMbo Bolognában
    MŰÉRTŐ 2007 : 7-8 pp. 29-29. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Határkeresés
    Csurka Eszter művészetéről
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 7 pp. 19-21. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Százhetvenhárom művészarc
    MŰÉRTŐ 2007 : 6 pp. 4-4. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - A meditáció öröme
    Kondor Attila kiállítása
    MŰÉRTŐ 2007 : 6 pp. 2-2. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Meredek terepen
    Kétlakásos ház Solymáron
    ATRIUM 2007 : 3 pp. 46-49. , 4 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Ketyegő valónk
    Szabó Dezső kiállítása a Dorottya és a Vintage Galériában
    ARTMAGAZIN / ARTMAGAZIN ONLINE 2007 : 2 pp. 54-56. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Kézjegy a Duna-parton
    Lánchíd 19 Design Hotel
    OCTOGON: ARCHITECTURE & DESIGN 2007 : 2 pp. 66-68. , 3 p. (2007)
    Matarka: 423543
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Remek remake
    Sinkovics Ede képei
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 5 pp. 45-45. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Uralkodó harmónia
    A fehérgyarmati görög katolikus templom
    ATRIUM 2007 : 2 pp. 70-72. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Érinthetetlen közelség
    Bullás József kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 4 pp. 34-35. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Anatómiai körhinta
    Milorad Krstić kiállítása a Körzőgyárban
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 4 pp. 22-22. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Csillagász vagy laikus?
    Minyó Szert Károly fotókiállítása
    MŰÉRTŐ 2007 : 3 pp. 2-2. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Felületi mélység
    Baranyai Levente kiállításai és katalógusa
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 2 pp. 24-25. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Szó és látvány
    Yona Friedman és Douglas Gordon kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 1 pp. 28-30. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Az utolsó aranykor múzeuma
    A Ca’Rezzonico Velencében
    MŰÉRTŐ 2007 : 1 pp. 23-23. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Maarten Doorman: A romantikus rend
    PASSIM: FILOZÓFIAI FOLYÓIRAT 9 : 1 pp. 143-146. , 4 p. (2007)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Mantegna 500
    Kiállítások Mantovában, Padovában és Veronában
    MŰÉRTŐ 2006 : 12 pp. 20-20. , 1 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Természetes minimum
    Lakópark Nagykovácsiban
    ATRIUM 2006 : 6 pp. 4-8. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Mesterséges természet
    Mezőgazdasági telephely Kisharsánynál
    ATRIUM 2006 : 5 pp. 76-78. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Lakóház egy német kisvárosban
    Lakóház egy német kisvárosban
    ATRIUM 2006 : 5 pp. 30-34. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Játékos geometria
    Építészház Pátyon
    ATRIUM 2006 : 5 pp. 20-22. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Színes-kép-alkotás
    Moholy-Nagy László színes fotókísérletei Berlinben
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 10 pp. 12-13. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Döntéskényszer
    Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafikusok diploma-kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 9 pp. 14-16. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Willkommen in Berlin
    A berlini Hauptbahnhof
    OCTOGON: ARCHITECTURE & DESIGN 2006 : 4 pp. 43-44. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Emlék-mű-hely
    Peter Eisenman holokauszt-emlékműve Berlinben
    OCTOGON: ARCHITECTURE & DESIGN 2006 : 4 pp. 41-42. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Festők párbeszéde
    Barabás Zsófi kiállítása Londonban
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 8 pp. 46-46. , 1 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Merre tartunk?
    A François Pinault-gyűjtemény Velencében
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 8 pp. 16-18. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Canaletto-ünnep
    MŰÉRTŐ 2006 : 7 pp. 31-31. , 1 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - A krumplitermesztéstől a lebegő városig
    On Mobility – A mobilitásról
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 7 pp. 36-37. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Patinás posztmodern
    Aquapark Esztergomban
    ATRIUM 2006 : 3 pp. 70-73. , 4 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Ívtér és fényjáték
    Az encsi evangélikus templom
    ATRIUM 2006 : 3 pp. 52-56. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Látványkarcoló
    Révész Tamás New York-i fotói a KOGArtban
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 6 pp. 34-35. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Tarkított funkcionalitás
    A Kőérberek Tóváros lakópark
    ATRIUM 2006 : 2 pp. 46-50. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Lendületes elegancia
    Új lakótömbök a Tél utcában
    ATRIUM 2006 : 1 pp. 56-60. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Angyalfej, természetes nagyságban
    Walter Benjamin új könyveiről
    HOLMI 18 : 12 pp. 1726-1728. , 3 p. (2006)
  • 2005 : Somhegyi Zoltán - Az önmagát szagoló illat kritikája
    Popper Leó művészetfilozófiája és képzőművészeti alkotásai
    ARS HUNGARICA 2005 : 2 pp. 419-436. , 18 p. (2005)
    Teljes dokumentum: http://epa.oszk.hu/01600/01615/00002/pdf/419-436.pdf
  • 2005 : Somhegyi Zoltán - Az ünnep értelmezése Rudolf Bohren és Hans-Georg Gadamer gondolkodásában
    THEOLOGIAI SZEMLE 2005 : 4 pp. 226-228. , 3 p. (2005)

  • Könyvrészletek

  • 2024 : Somhegyi Zoltán - Nostalgia and Ruins
    In: Becker, Tobias; Trigg, Dylan The Routledge Handbook of Nostalgia
    DOI: 10.4324/9781003364924-39
    pp. 427 - 439.
  • 2024 : Somhegyi Zoltán - How to conserve a fake ruin? Heritage dilemmas between aesthetics and practice
    DOI: 10.4324/9781003334200-12
    pp. 123 - 134.
  • 2024 : Somhegyi Zoltán - From Nostalgia to Solastalgia. On the Relevance of Mourning and Longing in Understanding the Environmental Crisis
    pp. 104 - 124.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Αναγνώσεις ερειπίων (καλλιτεχνική τεκμηρίωση σύγχρονων ερειπίων και κατεστραμμένων χώρων από τον Μάρκο Καμπάνη) (=Contemporary visions of architectural decay Artistic documentation of ruins and ruined spaces by Markos Kampanis)
    In: Σταύρος, Ζουμπουλάκης (szerk.) Μάρκος Καμπάνης, έργα 1990-2020
    pp. 175 - 178.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Aesthetics and Art History
    In: Ryynänen, Max; Somhegyi, Zoltán (szerk.) Aesthetic Theory Across the Disciplines
    pp. 141 - 158.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Painting Wind: On Some Sublime Aspects of Art and Nature
    In: Ninagawa, Junko (szerk.) The Imagery of Wind
    Egyéb URL: http://www.sangensha.co.jp/allbooks/index/578_imageryofwind.html
    pp. 203 - 217.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - The use and usefulness of unused spaces: Neglected urban environment in changing perspectives
    pp. 116 - 130.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Learning, Playing, Creating. On the Diverse Forms of Early Art Appreciation
    In: Binxian, Zhang; Wei, Yu; Xiaodong, Liu; Zhenyu, Gao (szerk.) The Journal of New Child Studies Vol. 4
    pp. 236 - 241.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - The Humanities, Museums and Art: Reflections on Institutional Challenges and Interdisciplinary Opportunities in the 21st Century
    In: Oosterbeek, Luiz; Braidotti, Rosi; Leitão, Henrique; Costa, Rosário (szerk.) Proceedings of the European Humanities Conference 5-7 May 2021
    pp. 271 - 281.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - From Ruins to the Ruins of Ruins. The Challenging Afterlife of Architectural Dereliction
    pp. 45 - 55.
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Contemporary Art and Children. Possibilities and Challenges of the Education of Visual Art Appreciation in Art Exhibitions and Art Fairs
    In: Zhang, Binxian; Yu, Wei; Liu, Xiaodong; Gao, Zhenyu (szerk.) The Journal of New Child Studies Vol. 3
    pp. 157 - 166.
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - Aesthetics and Environmental Dereliction. The Ambiguous Sublimity of Destroyed Environments
    In: Giombini, Lisa; Kvokačka, Adrián (szerk.) Everydayness. Contemporary Aesthetic Approaches
    pp. 43 - 52.
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Mercury. The Works of Martin C. Herbst
    In: Herbst, Martin C. Mercury
    pp. 161 - 177.
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Aesthetic Prospects and Prospects of the Aesthetic: Variations on the Sublime in Natural and Altered Environments
    pp. 289 - 298.
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - The (Future of the) Ruins in the United Arab Emirates
    In: Bicknell, Jeanette; Judkins, Jennifer; Korsmeyer, Carolyn (szerk.) Philosophical Perspectives on Ruins, Monuments, and Memorials
    pp. 166 - 174.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Shortcuts to Nostalgia?: On the Attempts of the Aestheticisation of the Past
    pp. 43 - 54.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Glory Through Decay: Aesthetics Around Monuments and Their Ruination
    pp. 25 - 42.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Layers of the Past: On the Potential of Ruins
    pp. 13 - 24.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán ; Ryynänen Max - Introduction: Learning from Decay – Learning What? And What for?
    pp. 7 - 12.
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Térré vált idő. Orhan Pamuk és az emlékezés múzeumai
    pp. 249 - 257.
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - The painter in the landscape. Aesthetic considerations on a pictorial sub-genre
    pp. 42 - 53.
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - On Knights and Nymphs
    Considerations on the Representation of Couples in German Romanticism
    In: Aysen, Savas (szerk.) Jale Erzen. Book of Testimonial
    pp. 68 - 75.
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Design and the Audience
    On the Questions of Presentation in Contemporary Museums
    In: Tevfik, Balcıoğlu; Gülsüm, Baydar (szerk.) A New Affair: Design History and Digital Design Museum
    pp. 42 - 49.
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - A sosemvolt valóság művésze : Magyar Ádám
    pp. 255 - 257.
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - From Domination to Respect
    The Evaluation of Nature through its Representation from Enlightenment to Romanticism
    In: Jale, Erzen; Raffaele, Milani (szerk.) Nature and the City : Beauty is Taking on a New Form
    pp. 457 - 462.
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Art Market Budapest
    On Ways of Cooperation Between For- and Nonprofit Art Sectors
    pp. 216 - 221.
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Goethe és az antik puzzle
    pp. 577 - 584.
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Ráció és művészet
    In: Laczkó, Sándor; Faragó, Emese (szerk.) Az ész
    SZTE Egyetemi kiadványok : 49239
    pp. 177 - 182.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Dipinti dalla serie McSwiny.
    pp. 188-195; - 211-215.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Kühne Einheit – Una totalità audace
    Die Werke Franz Wibmers – Le opere di Franz Wibmer
    In: Werkl, Anja (szerk.) DolomitenDomino1
    pp. 88 - 89.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A tisztaszoba mint műalkotás - The Clean Room as a Work of Art
    In: Fürjesi, Csaba; Kun, Cecília; Sánta, László (szerk.) Ceredi Művésztelep - Art Colony Cered : 1996-2010
    pp. 66 - 71.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Az iskolaalapító
    pp. 19 - 19.
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - „Egy szép napon mi magunk is régiek leszünk.”
    Gondolatok a Sensaria csoport és a mű idejéről.
    pp. 21 - 25.
  • 2004 : Somhegyi Zoltán -
    pp. 484 - 488.

  • Konferenciaközlemények

  • 2018 : Somhegyi Zoltán - The Human Image seen through the history of exhibiting
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - The Aesthetic Attraction of Decay
    From the Nature of Ruins to the Ruins of Nature
    In: Krystyna, Wilkoszewska (szerk.) Aesthetics in Action
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Carl Gustav Carus
    Művészet és tudomány között
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Segnata dalla storia
    Berlino e i suoi simboli
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A rom a romantikában
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - A Tieck-fivérek és Göttingen
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - A műterem
    Caspar David Friedrich festészetének néhány jellemzője

 

 





 Dr. habil. Zoltán Somhegyi

Title: Dr.
Gender: Male
Year of Birth: 1981 
Place of Birth (Country): Budapest, Hungary
Email-address(es): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Office Phone Number: +36-1-483-2872

Doctoral Studies
Year of Doctoral Defence (PhD / CSc): 2010
Discipline: Aesthetics
Title of Thesis: "The Impenetrable Beyond" - Landscape Painting in German Romanticism
Issuing Institution: ELTE, Budapest

MA Studies
Year of Obtaining the MA Degree: 2006
Discipline(s): Art history
Issuing Institution: ELTE, Budapest

Further Studies and Qualifications

Institution Qualification Year of Obtaining the Qualification
 SZTE  Habilitation  2021
 ELTE, Budapest  PhD  2010
 ELTE, Budapest  Art historian  2006 
 ELTE, Budapest  Teacher of Art history   2006
 ELTE, Budapest  Programme Degree in Art Management  2006 

 

Employment
Current Employer: Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary
Faculty: Faculty of Humanities and Social Sciences
Institute: Institute of Arts Studies and General Humanities
Department: Department of History of Art
Current Position(s): Associate Professor

Previous Employer: University of Sharjah (United Arab Emirates)
Previous Position Held: Assistant Professor (2014-2020); Chair of the Department of Fine Arts (2019-2020)


Areas of Research and Teaching
Art history, Aesthetics

Membership in Research Groups and Projects

János Bolyai Research Scholarship of the Hungarian Academy of Sciences, 2024-2027

Senior Researcher in the project: “Perspectives in Environmental Aesthetics” (2022-2025), supported by the National Research, Development and Innovation Office (OTKA), Project Nr. 143294

CIPSH/UNESCO Representative of The World Humanities Report

Principal Investigator: Seed Research Grant at the University of Sharjah, 2015-2016 (Ruined Fortresses in the United Arab Emirates and Oman)

Pécsi Tudományegyetem, Jedlik Ányos Program, 2006-2009 ("The Philosophy of Subjectivity and the Social Modernisation" - member of the research group)


Educational Functions, Curriculum Development and Other
Teaching-Related Activities

Period Function or Activity
 2019-2020  Chair, Department of Fine Arts

University of Sharjah, United Arab Emirates

2017-2020

Member of the University Research Board

University of Sharjah, United Arab Emirates

 2018-2019

Member of the Steering Committee for the Master in Management of Heritage Sites Conservation and Museum Collections,

University of Sharjah, United Arab Emirates

 2014

Member of the Committee to review the accreditation response of the Art History and Museum Studies BA Program in the College of Humanities and Social Sciences,

University of Sharjah, United Arab Emirates

 

Language Skills

Language Level and Kind of Proficiency
 English  B2
Italian   B2
German   B2
French   B2

 

Honours, Distinctions, and Prizes

Name of Distinction Issuing Institution Year of Issuing
 “Publication of the Year”

Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary

 2021
 Köztársasági Ösztöndíj    2005-2006
 OKTV 1. Place    2000

 

Membership in Academic Societies

Name of Organization Function (if any)
 International Association for Aesthetics  Secretary-General (July 2016 – August 2022)
 International Association for Aesthetics  Website Editor
 The International Council for Philosophy and Human Sciences  Executive Committee Member (2017 – 2023)
 Hungarian Philosophical Society Member 
Nordic Society of Aesthetics  Member 
Finnish Society of Aesthetics  Member 
 Society for Aesthetics in Slovakia Member 

 

Guest Professorships and Research Fellowships in Foreign
Institutions

Period Institution Activities
 2023  University of Akureyri (Iceland)  Erasmus Staff Mobility for Teaching
 2023  University of Malaga (Spain)  Guest lecture
 2022  University of Palermo (Italy)  Erasmus Staff Mobility
 2022  University of Akureyri (Iceland)  Erasmus Staff Mobility for Teaching
 2019  Aalto University (Finland)  Guest lecture
 2017  Xiamen University (China)  Master class
 2016  University Ca'Foscari (Italy  Guest lecture
 2016   L'Orientale University (Italy)   Guest lecture
 2016 

 United Arab Emirates University (United Arab Emirates) 

 Guest lecture 
 2016  Petroleum Institute (United Arab Emirates  Guest lecture
 2014  Sevilla University (Spain)  Erasmus LLP Teaching Mobility Grant
 2012  Bogazici University (Turkey)   Erasmus LLP Teaching Mobility Grant

 

Promotorship in Doctoral Studies

Name of
Doctoral Student,
Institution
Research Topic / Title of Dissertation Year of Defence
(if applicable)
     

 

Opponentship in Doctoral Defences

Name of
Doctoral Student,
Institution
Title of Dissertation Year of Defence
     

 

List of Publications

(MTMT)

    Független idézők összesen: 82



    Könyvek

  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Reviewing the Past
    The Presence of Ruins
    Rowman and Littlefield International - London, Egyesült Királyság / Anglia
    ISBN: 9781786607614
  • 2018 : Somhegyi Zoltán ; Ryynänen Max - Learning from Decay. Essays on the Aesthetics of Architectural Dereliction and Its Consumption
    Peter Lang - Berlin, Németország
    ISBN: 9783631744048
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A kifürkészhetetlen Túlnan
    A tájkép a német romantikában
    Kijárat Kiadó - Budapest, Magyarország
    ISBN: 9786155160073
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - A tájkép útjai
    Vándorlások egy műfaj körül
    Vince Kiadó - Budapest, Magyarország
    ISBN: 9789639731776

  • Szerkesztett kötetek

  • 2024 : Somhegyi Zoltán (Szerk.); Giombini Lisa (Szerk.) - The Routledge Companion to The Philosophy of Architectural Reconstruction
    Routledge of Taylor and Francis Group - London, Egyesült Királyság / Anglia
    DOI: 10.4324/9781003334200
  • 2023 : Ryynänen Max (Szerk.); Somhegyi Zoltán (Szerk.) - Aesthetic Theory Across the Disciplines
    Rowman and Littlefield - Lanham (MD), Amerikai Egyesült Államok
    ISBN: 9781538176597
  • 2020 : Somhegyi Zoltan (Szerk.); Ryynänen Max (Szerk.) - Aesthetics in Dialogue
    Applying Philosophy of Art in a Global World
    Peter Lang - Berlin, Németország
    DOI: 10.3726/b16690
  • 2017 : Somhegyi Zoltán (Szerk.) - Retracing the Past
    Historical continuity in aesthetics from a global perspective
    International Association for Aesthetics (IAA) - Santa Cruz (CA), Amerikai Egyesült Államok
    ISBN: 9780692048269

  • Folyóiratcikkek

  • 2023 : Somhegyi Zoltán - The Changing Modes and Manifestations of Ruination. Nostalgia for Classical Decay
    POLISH JOURNAL OF AESTHETICS 69-70 : 2-3/2023 pp. 33-44. , 12 p. (2023)
    DOI: 10.19205/69-70.23.3
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Context and Interference: Influences in the Perception, Aesthetic Experience, and Interpretation of Exhibitions
    AM JOURNAL OF ART AND MEDIA STUDIES 31 pp. 67-81. , 15 p. (2023)
    DOI: 10.25038/am.v0i29.572
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Cultural Complexities and their Environment: Investigations of Code-Switching in Contemporary Visual Arts
    Eidos: A Journal for Philosophy of Culture 7 : 2 pp. 27-35. , 9 p. (2023)
    DOI: 10.14394/eidos.jpc.2023.0013
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Avant-Garde anatomy: dissection and re-composition of art and its history in the works of Milorad Krstić
    ARGUMENT. BIANNUAL PHILOSOPHICAL JOURNAL 12 : 1 pp. 201-214. , 13 p. (2022)
    Scopus: 85146243270
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Space-making and aesthetics: Adaptive restoration, new functions and their experience in architecture
    ENRAHONAR 69 pp. 85-103. , 19 p. (2022)
    DOI: 10.5565/rev/enrahonar.1395
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - The Ruins Lesson. Meaning and Material in Western Culture (on Susan Stewart’s book)
    JOURNAL OF AESTHETICS AND PHENOMENOLOGY 8 : 1 pp. 81-84. , 4 p. (2022)
    DOI: 10.1080/20539320.2022.2052614
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Beyond the Artist’s Voyage. The Aesthetic Necessity of Travel
    POLISH JOURNAL OF AESTHETICS 65 : 2 pp. 13-27. , 15 p. (2022)
    DOI: 10.19205/65.22.1
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Moving Architecture
    Aesthetics Around the Changing Context and Status of Constructions
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 63 pp. 84-105. , 22 p. (2022)
    DOI: 10.7146/nja.v31i63.133121
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Valuing and Revaluing the City. Interpreting Art and Urban Regeneration with Mario Perniola
    ÁGALMA – RIVISTA DI STUDI CULTURALI E DI ESTETICA FONDATA DA MARIO PERNIOLA 43 : Aprile pp. 85-94. , 10 p. (2022)
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Reviewing the Past. The Presence of Ruins. Response to Kathleen Higgins, Sandra Shapshay and András Czeglédi
    PHILOSOPHIA (RAMAT GAN) 50 : 4 pp. 1553-1562. , 10 p. (2022)
    DOI: 10.1007/s11406-022-00504-0
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Précis of the Book: Reviewing the Past. The Presence of Ruins (Rowman & Littlefield International, 2020)
    PHILOSOPHIA (RAMAT GAN) 50 : 4 pp. 1517-1522. , 6 p. (2022)
    DOI: 10.1007/s11406-022-00508-w
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - From fragile heritage to the fragility of heritage models: diverse answers to pressing ethical and aesthetic questions
    DIOGENES 64 : 1-2 p. 73-76 Paper: 03921921211068259 (2022)
    DOI: 10.1177/03921921211068259
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Beleveszni a térbe
    Statens Museum for Kunst, Koppenhága
    MŰÉRTŐ 2022 : február-március-április pp. 31-31. , 1 p. (2022)
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Poetry, painting, park. Goethe and Claude Lorrain
    BRITISH JOURNAL OF AESTHETICS 62 : 1 pp. 149-151. , 3 p. (2022)
    DOI: 10.1093/aesthj/ayab054
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - Puskaporraktár és ránk szakadó ég. Az első Helsinki Biennálé
    MŰÉRTŐ 2021 : szeptember-október pp. 27-27. , 1 p. (2021)
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - A műbe kötve. Katharina Grosse kiállítása. Helsinki Art Museum
    MŰÉRTŐ 2021 : november-december pp. 31-31. , 1 p. (2021)
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - Korsmeyer, C., Things: in touch with the past, Oxford, Oxford University Press, 2019
    STUDI DI ESTETICA 19 pp. 262-266. , 5 p. (2021)
    Kötet/füzet link (DOI): 10.7413/18258646158
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - From Mistaking Fakeness to Mistake in Fakeness. Artificial Ruins Between Aesthetics and Deception
    STUDI DI ESTETICA 49 : 19 pp. 59-74. , 16 p. (2021)
    DOI: 10.7413/18258646149
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - From densely filled vistas to empty piazzas city images interpreting the oscillating dynamisms of urban reality [Des de vistes densament omplertes fins a la ciutat de Piazzas buides. Imatges interpretant els dinamismes oscil·lants de la realitat urbana]
    ON THE WATERFRONT 63 : 4 pp. 3-35. , 33 p. (2021)
    DOI: 10.1344/waterfront2021.63.4.01
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - On Some Novel Encounters with Fine Arts
    Where to Search for Aesthetics and Where Aesthetics May Have Something to (Re)search
    ESPES JOURNAL OF SOCIETY FOR AESTHETICS IN SLOVAKIA AND INSTITUTE OF AESTHETICS AND ART CULTURE 9 : 2 pp. 23-31. , 9 p. (2020)
    DOI: 10.5281/zenodo.6210599
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - The Past as a Springboard for Understanding the Present. Classical Motifs in Contemporary Art through Examples from the MENA Region and Asia
    POLISH JOURNAL OF AESTHETICS 59 : 4 pp. 77-91. , 15 p. (2020)
    DOI: 10.19205/59.20.5
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Inspiration through Information. Visual Arts between Big Data and Singularities
    HUMANITIES ARTS AND SOCIETY 1 : 1 pp. 136-149. , 14 p. (2020)
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Explorations of the Landscape. (François Jullien, Living Off Landscape or the Unthought-of in Reason)
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 59 pp. 129-132. , 4 p. (2020)
  • 2019 : Somhegyi Zoltán - A pálmák mögött. Kortárs művészeti szcéna az Egyesült Arab Emírségekben
    SZTELOZÓFIA 2019 : 1 pp. 79-83. , 5 p. (2019)
  • 2019 : Somhegyi Zoltán - The Recurrent Actuality of the Baroque
    by Else Marie Bukdahl, Copenhagen, Controluce, 2017
    JOURNAL OF AESTHETICS AND PHENOMENOLOGY 6 : 1 pp. 89-93. , 5 p. (2019)
    DOI: 10.1080/20539320.2018.1557448
  • 2019 : Somhegyi Zoltán - Empty Pages and Full Stops: On the Aesthetic Relation between Books and Art
    AM JOURNAL OF ART AND MEDIA STUDIES 19 pp. 69-75. , 7 p. (2019)
    DOI: 10.25038/am.v0i19.306
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Stimulating ruins – Contemporary Artists’ responses to decay
    Julia Schleis et al., eds., Contemporary Ruins / Ruinen der Gegenwart
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 55-56 pp. 172-175. , 4 p. (2018)
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - The city as experience and inspiration. Critical reflections on urbanity in contemporary art
    ARGUMENT. BIANNUAL PHILOSOPHICAL JOURNAL 8 : 2 pp. 257-271. , 15 p. (2018)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - From the public nature of art to the nature of public art
    Considerations on the changing spaces and modes of exhibiting
    SERBIAN ARCHITECTURAL JOURNAL 9 : 2 pp. 191-200. , 10 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Distorted Reflections
    Ahmed Morsi
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 41 : 2 pp. 20-20. , 1 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Expanding Waves
    Sharjah Biennial 13
    ART AFRICA 8 : 3 pp. 46-49. , 4 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Artificialisation in situ
    Interactions and interconnections between Nature and art
    Al Tashkeel 28 : 1 pp. 92-99. , 8 p. (2017)
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - The Surrealist Time Capsule
    Kamal Youssef
    ART AFRICA 6 : 1 pp. 172-175. , 4 p. (2017)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Mother Nature’s Exhibition: On the Origins of the Aesthetics of Contemporary Northern Landscapes
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 52 pp. 28-50. , 23 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Multi-ethnicity as source of inspiration
    Contemporary examples from the former Ottoman Empire and beyond
    PAROL. QUADERNI D'ARTE E DI EPISTEMOLOGIA 27 pp. 129-136. , 8 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Working for the Artwork
    On the exhibition of Charbel-joseph H. Boutros
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 39 : 6 pp. 33-33. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Self-definition Through Time
    ART AFRICA 4 : 2 pp. 178-181. , 4 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - The Art of Home
    Home Ground – collective exhibition at Barjeel Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 36 : 3 pp. 20-20. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Concrete Concepts
    Exhibition at the Sharjah Art Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 35 : 2 pp. 26-26. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Azeri Aspirations – Overview of the Contemporary Art Scene in Azerbaijan
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 17 : 1 pp. 22-31. , 10 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Hub in the Making
    ART AFRICA 3 : 1 pp. 38-41. , 4 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Shaikha Al Mazrou: Ironic Experiments
    ART AFRICA 3 : 1 pp. 140-143. , 4 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Weakening Walls
    Exhibition at the Barjeel Art Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 34 : 1 pp. 20-20. , 1 p. (2016)
  • 2016 : Somhegyi Zoltán - Mi marad abból, ami megmaradt?
    A romtalanítás ellen
    ÓKOR: FOLYÓIRAT AZ ANTIK KULTÚRÁRÓL 15 : 4 pp. 3-10. , 8 p. (2016)
    REAL-J: 8626/14/Okor_2016_4.pdf#page=3
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Contemporary ruins: a contradiction in terms
    TICCIH BULLETIN 67 : 1 pp. 1-2. , 2 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Learning from Detroit?
    From materialised dreams to bitter awakening. Aesthetics around decayed shopping malls
    SERBIAN ARCHITECTURAL JOURNAL 7 : 2 pp. 201-212. , 12 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Boundless Budapest
    Art Market Budapest – International Contemporary Art Fair
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 33 : 5 pp. 33-33. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Constructing the Landscape
    Considerations on the appreciation and representation of the beauty of Nature
    Al Tashkeel 23 : 2 pp. 84-95. , 12 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Celebrating Terracotta
    Studio Terra in Kikinda
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 32 : 4 pp. 24-24. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Sprouting cities on an infinite plane
    On Damien Flood’s works
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 31 : 3 pp. 32-32. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Music in colour
    Asaad Arabi’s Return to Abstraction
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 31 : 3 pp. 23-23. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - When now meets then. Exhibition of Hazem Harb
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 31 : 3 pp. 22-22. , 1 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - The Scope of Art
    On Progress and Process in Art and Science
    Al Tashkeel 22 : 1 pp. 60-69. , 10 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - The possible instead of the unpredictable. Sharjah Biennial 2015
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 30 : 2 pp. 32-34. , 3 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - Memory through art. Aide-mémoire at Barjeel Art Foundation
    Selections – Art / Style / Culture from the Arab World and Beyond 30 : 2 pp. 21-22. , 2 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán - The space for art – Aged places as context for inspiration
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 16 : 1 pp. 22-27. , 6 p. (2015)
  • 2015 : Somhegyi Zoltán ; Verebics Éva Petra (Fordító) - Az el(-nem-)választás művészete
    Esztétika a fal körül
    2000: IRODALMI ÉS TÁRSADALMI HAVI LAP : 8 pp. 20-25. , 6 p. (2015)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Eternal Distance. On the Significance of Window- and Cave Representations in Northern Romanticism
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 48 : 2 pp. 60-73. , 14 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - A varázsfuvola koordinátái
    Jan Assmann könyvéről
    MAGYAR FILOZÓFIAI SZEMLE 58 : 2 pp. 151-153. , 3 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - From Nature to Identity: Contemporary Asian Photography
    JOURNAL OF ASIAN ARTS & AESTHETICS 5 pp. 53-61. , 9 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - “Discover and Be Discovered”
    START art fair, Saatchi Gallery
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 15 : 2 pp. 14-19. , 6 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Art (out) of separation
    Aesthetics around the wall
    SERBIAN ARCHITECTURAL JOURNAL 6 : 2014/1 pp. 17-28. , 12 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Ruines contemporaines
    Réflexion sur une contradiction dans les termes
    NOUVELLE REVUE D’ESTHETIQUE 13 : 1 pp. 111-119. , 9 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Scramble for the Past
    EUROPEAN JOURNAL OF ARCHAEOLOGY 17 : 2 pp. 361-365. , 5 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - From the regional to the global market
    MENASA artists in Western galleries
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 14 : 2014/1 pp. 28-41. , 14 p. (2014)
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Barbarians instead?
    Fragile dichotomy at the 13th Istanbul Biennial 2013
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 14 : 2014/1 pp. 14-21. , 8 p. (2014)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - The Multi-layered Patterns of a Conversation
    NORDIC JOURNAL OF AESTHETICS 46 pp. 132-135. , 4 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Megszorongatva
    Contemporary Istanbul 2013
    MŰÉRTŐ 2013 : 12 pp. 17-17. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - A pusztulás vonzása
    A rom múltjáról a jövő romjáig
    CAFÉ BÁBEL 22 : 72 pp. 3-11. , 9 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Tárlatvezető Isztambulban
    MŰÉRTŐ 2013 : 10 pp. 21-21. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - A harmadik művészeti vásár
    ArtInternational, Isztambul
    MŰÉRTŐ 2013 : 10 pp. 15-15. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Kunst = Kapital?
    Mocak, Krakkó
    MŰÉRTŐ 2013 : 9 pp. 22-22. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Wide Perspectives
    Contemporary Arts in Central Asia
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 13 : 2013/2 pp. 70-75. , 6 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Új vásár, klasszikus igények
    All Arts Istanbul 2013
    MŰÉRTŐ 2013 : 6 pp. 15-15. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - On the boom and value of contemporary art scene in Turkey
    CONTEMPORARY PRACTICES: VISUAL ARTS FROM THE MIDDLE EAST 12 : 2013/1 pp. 66-72. , 7 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Erősödő muzealizálódás
    Arte Fiera, Bologna 2013
    MŰÉRTŐ 2013 : 3 pp. 15-15. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Kelet kapuja és a világ
    Contemporary Istanbul 2012
    MŰÉRTŐ 2013 : 1 pp. 16-16. , 1 p. (2013)
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - Tekintetfelvétel
    Portréfotó-kiállítás Isztambulban
    ÚJ MŰVÉSZET 24 pp. 20-21. , 2 p. (2013)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Trendsetter
    Frieze és Frieze Masters
    ÚJ MŰVÉSZET 23 : 12 pp. 41-41. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Art Dubai 2012
    NUKTA ART 7 : 2 pp. 66-70. , 5 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - William Klein and Daido Moriyama.
    Tate Modern, London
    ICE - ISTANBUL CONTEMPORARY ETC. 9 pp. 110-111. , 2 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Rokokó örvénylés.
    Giovanni Maria Morlaiter kiállítása, Velence, Ca’Rezzonico.
    MŰÉRTŐ 2012 : 10 pp. 23-23. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Migrasophia
    Exhibition at Maraya Art Centre, Sharjah, UAE
    ICE - ISTANBUL CONTEMPORARY ETC. 2012 : 7 pp. 98-98. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Palotából kiállítóhely
    Török és Iszlám művészeti múzeum, Isztambul
    MÚZEUMCAFÉ - A MÚZEUMOK MAGAZINJA 6 : 29 pp. 10-11. , 2 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Szőrme terepjáró
    Art Dubai 2012
    MŰÉRTŐ 2012 : 5 pp. 16-16. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Nem a katarzis helye
    Bologna, Arte Fiera
    MŰÉRTŐ 2012 : 3 pp. 16-16. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Házhoz vitt nagyvilág
    Contemporary Istanbul
    MŰÉRTŐ 2012 : 1 pp. 17-17. , 1 p. (2012)
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Magyar Ádám
    Makulátlan poézis a nagyvárosból
    FLASH ART HUNGARY 2012 : 1 pp. 74-79. , 6 p. (2012)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Álompárok
    Sinkó István kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 22 : 11 pp. 48-48. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Meditatív erőtér
    A Bodnár Zoltán-Gyűjtemény
    ÚJ MŰVÉSZET 22 : 9 pp. 10-12. , 3 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Kortársak a vágóhídon
    Roma Contemporary 2011
    MŰÉRTŐ 2011 : 6 pp. 14-14. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A jelenbe és a jövőbe integrált múlt
    Istanbul Museum of Modern Art
    MÚZEUMCAFÉ - A MÚZEUMOK MAGAZINJA 5 : 23 pp. 12-13. , 2 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Minden egy helyen
    Arte Fiera, Bologna
    MŰÉRTŐ 2011 : 3 pp. 16-16. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Válogatás két világból
    Contemporary Istanbul 2010
    MŰÉRTŐ 2011 : 2 pp. 16-16. , 1 p. (2011)
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Széles merítés
    A Paris Photo nemzetközi kínálata
    MŰÉRTŐ 2011 : 1 pp. 17-17. , 1 p. (2011)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Kelemen Zénó kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 21 : 12 pp. 30-31. , 2 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Art Forum et al.
    Berlini vásárok októberben
    MŰÉRTŐ 2010 : 11 pp. 16-16. , 1 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Nézőcsalogatás
    Kiállítási fogások Koppenhágában és környékén
    MŰÉRTŐ 2010 : 9 pp. 12-13. , 2 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Nőkép-értelmezések
    MŰÉRTŐ 2010 : 7-8 pp. 2-2. , 1 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Sípálya a sivatagban
    Art Dubai
    ÚJ MŰVÉSZET 21 : 5 pp. 35-37. , 3 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - A mű portréja
    Ghyczy Dénes művei
    ÚJ MŰVÉSZET 21 : 4 pp. 30-31. , 2 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Optimizmus haladóknak
    Arte Fiera, Bologna
    MŰÉRTŐ 2010 : 3 pp. 17-17. , 1 p. (2010)
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - Előtérben a Kelet
    Paris Photo 2009
    MŰÉRTŐ 2010 : 1 pp. 8-8. , 1 p. (2010)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Made in China
    Sinkovics Ede művei elé
    MAGYAR MŰHELY 2009 : 3 pp. 43-45. , 3 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Finom egyensúly
    Art Forum, Berlin
    MŰÉRTŐ 2009 : 11 pp. 16-16. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Tájkép és liberty
    Az Antonveneta Bank gyűjteménye Padovában
    MŰÉRTŐ 2009 : 10 pp. 23-23. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Art Universitas
    Kelemen Zénó, Körösényi Tamás és Pauer Gyula művei az ELTE-n
    MŰÉRTŐ 2009 : 7-8 pp. 12-12. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Kutatóparadicsom
    Warburg Institute, London
    MŰÉRTŐ 2009 : 6 pp. 21-21. , 1 p. (2009)
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - Tisztulás és tisztítás
    Arte Fiera, Bologna
    MŰÉRTŐ 2009 : 3 pp. 15-15. , 1 p. (2009)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Jelstruktúrák
    Günther Uecker kiállítása Veszprémben
    ÚJ MŰVÉSZET 19 : 2 pp. 22-24. , 3 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Méltatlanul háttérben
    Pinacoteca Nazionale, Bologna
    MŰÉRTŐ 2008 : 7-8 pp. 31-31. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Átrendezés és műtárgyvédelem
    Corrado Ricci
    MŰÉRTŐ 2008 : 6 pp. 21-21. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Nagy durranás nélkül
    Bologna, Arte Fiera
    MŰÉRTŐ 2008 : 3 pp. 16-16. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Kolostorból múzeum
    A padovai Museo agli Eremitani
    MŰÉRTŐ 2008 : 1 pp. 21-21. , 1 p. (2008)
  • 2008 : Somhegyi Zoltán - Orosz Magdolna: Progresszív egyetemes poézis
    PASSIM: FILOZÓFIAI FOLYÓIRAT 10 : 1 pp. 162-167. , 6 p. (2008)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Az utolsó felvonás
    Tiziano-kiállítások Bellunoban és Pieve di Cadorebéban
    MŰÉRTŐ 2007 : 12 pp. 23-23. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Vitorlabontás
    Villaátalakítás a Római-parton
    ATRIUM 2007 : 6 pp. 42-45. , 4 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Hegymászás – belül
    Szász Sándor kiállítása
    BALKON: KORTÁRS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT 2007 : 9 pp. 34-35. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - ÉS-kép
    Az 50 éves Élet és Irodalom
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 11 pp. 22-23. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - A beállítás kiállítása
    Cindy Sherman retrospektív kiállítása Berlinben
    BALKON: KORTÁRS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT 2007 : 7-8 pp. 42-45. , 4 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Szerény versengés
    A kazincbarcikai görögkatolikus templom
    ATRIUM 2007 : 4 pp. 56-58. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Reciklált Caravaggio
    A MAMbo Bolognában
    MŰÉRTŐ 2007 : 7-8 pp. 29-29. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Határkeresés
    Csurka Eszter művészetéről
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 7 pp. 19-21. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Százhetvenhárom művészarc
    MŰÉRTŐ 2007 : 6 pp. 4-4. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - A meditáció öröme
    Kondor Attila kiállítása
    MŰÉRTŐ 2007 : 6 pp. 2-2. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Meredek terepen
    Kétlakásos ház Solymáron
    ATRIUM 2007 : 3 pp. 46-49. , 4 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Ketyegő valónk
    Szabó Dezső kiállítása a Dorottya és a Vintage Galériában
    ARTMAGAZIN / ARTMAGAZIN ONLINE 2007 : 2 pp. 54-56. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Kézjegy a Duna-parton
    Lánchíd 19 Design Hotel
    OCTOGON: ARCHITECTURE & DESIGN 2007 : 2 pp. 66-68. , 3 p. (2007)
    Matarka: 423543
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Remek remake
    Sinkovics Ede képei
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 5 pp. 45-45. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Uralkodó harmónia
    A fehérgyarmati görög katolikus templom
    ATRIUM 2007 : 2 pp. 70-72. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Érinthetetlen közelség
    Bullás József kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 4 pp. 34-35. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Anatómiai körhinta
    Milorad Krstić kiállítása a Körzőgyárban
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 4 pp. 22-22. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Csillagász vagy laikus?
    Minyó Szert Károly fotókiállítása
    MŰÉRTŐ 2007 : 3 pp. 2-2. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Felületi mélység
    Baranyai Levente kiállításai és katalógusa
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 2 pp. 24-25. , 2 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Szó és látvány
    Yona Friedman és Douglas Gordon kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 18 : 1 pp. 28-30. , 3 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Az utolsó aranykor múzeuma
    A Ca’Rezzonico Velencében
    MŰÉRTŐ 2007 : 1 pp. 23-23. , 1 p. (2007)
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - Maarten Doorman: A romantikus rend
    PASSIM: FILOZÓFIAI FOLYÓIRAT 9 : 1 pp. 143-146. , 4 p. (2007)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Mantegna 500
    Kiállítások Mantovában, Padovában és Veronában
    MŰÉRTŐ 2006 : 12 pp. 20-20. , 1 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Természetes minimum
    Lakópark Nagykovácsiban
    ATRIUM 2006 : 6 pp. 4-8. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Mesterséges természet
    Mezőgazdasági telephely Kisharsánynál
    ATRIUM 2006 : 5 pp. 76-78. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Lakóház egy német kisvárosban
    Lakóház egy német kisvárosban
    ATRIUM 2006 : 5 pp. 30-34. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Játékos geometria
    Építészház Pátyon
    ATRIUM 2006 : 5 pp. 20-22. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Színes-kép-alkotás
    Moholy-Nagy László színes fotókísérletei Berlinben
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 10 pp. 12-13. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Döntéskényszer
    Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafikusok diploma-kiállítása
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 9 pp. 14-16. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Willkommen in Berlin
    A berlini Hauptbahnhof
    OCTOGON: ARCHITECTURE & DESIGN 2006 : 4 pp. 43-44. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Emlék-mű-hely
    Peter Eisenman holokauszt-emlékműve Berlinben
    OCTOGON: ARCHITECTURE & DESIGN 2006 : 4 pp. 41-42. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Festők párbeszéde
    Barabás Zsófi kiállítása Londonban
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 8 pp. 46-46. , 1 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Merre tartunk?
    A François Pinault-gyűjtemény Velencében
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 8 pp. 16-18. , 3 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Canaletto-ünnep
    MŰÉRTŐ 2006 : 7 pp. 31-31. , 1 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - A krumplitermesztéstől a lebegő városig
    On Mobility – A mobilitásról
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 7 pp. 36-37. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Patinás posztmodern
    Aquapark Esztergomban
    ATRIUM 2006 : 3 pp. 70-73. , 4 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Ívtér és fényjáték
    Az encsi evangélikus templom
    ATRIUM 2006 : 3 pp. 52-56. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Látványkarcoló
    Révész Tamás New York-i fotói a KOGArtban
    ÚJ MŰVÉSZET 17 : 6 pp. 34-35. , 2 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Tarkított funkcionalitás
    A Kőérberek Tóváros lakópark
    ATRIUM 2006 : 2 pp. 46-50. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Lendületes elegancia
    Új lakótömbök a Tél utcában
    ATRIUM 2006 : 1 pp. 56-60. , 5 p. (2006)
  • 2006 : Somhegyi Zoltán - Angyalfej, természetes nagyságban
    Walter Benjamin új könyveiről
    HOLMI 18 : 12 pp. 1726-1728. , 3 p. (2006)
  • 2005 : Somhegyi Zoltán - Az önmagát szagoló illat kritikája
    Popper Leó művészetfilozófiája és képzőművészeti alkotásai
    ARS HUNGARICA 2005 : 2 pp. 419-436. , 18 p. (2005)
    Teljes dokumentum: http://epa.oszk.hu/01600/01615/00002/pdf/419-436.pdf
  • 2005 : Somhegyi Zoltán - Az ünnep értelmezése Rudolf Bohren és Hans-Georg Gadamer gondolkodásában
    THEOLOGIAI SZEMLE 2005 : 4 pp. 226-228. , 3 p. (2005)

  • Könyvrészletek

  • 2024 : Somhegyi Zoltán - Nostalgia and Ruins
    In: Becker, Tobias; Trigg, Dylan The Routledge Handbook of Nostalgia
    DOI: 10.4324/9781003364924-39
    pp. 427 - 439.
  • 2024 : Somhegyi Zoltán - How to conserve a fake ruin? Heritage dilemmas between aesthetics and practice
    DOI: 10.4324/9781003334200-12
    pp. 123 - 134.
  • 2024 : Somhegyi Zoltán - From Nostalgia to Solastalgia. On the Relevance of Mourning and Longing in Understanding the Environmental Crisis
    pp. 104 - 124.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Αναγνώσεις ερειπίων (καλλιτεχνική τεκμηρίωση σύγχρονων ερειπίων και κατεστραμμένων χώρων από τον Μάρκο Καμπάνη) (=Contemporary visions of architectural decay Artistic documentation of ruins and ruined spaces by Markos Kampanis)
    In: Σταύρος, Ζουμπουλάκης (szerk.) Μάρκος Καμπάνης, έργα 1990-2020
    pp. 175 - 178.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Aesthetics and Art History
    In: Ryynänen, Max; Somhegyi, Zoltán (szerk.) Aesthetic Theory Across the Disciplines
    pp. 141 - 158.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Painting Wind: On Some Sublime Aspects of Art and Nature
    In: Ninagawa, Junko (szerk.) The Imagery of Wind
    Egyéb URL: http://www.sangensha.co.jp/allbooks/index/578_imageryofwind.html
    pp. 203 - 217.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - The use and usefulness of unused spaces: Neglected urban environment in changing perspectives
    pp. 116 - 130.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - Learning, Playing, Creating. On the Diverse Forms of Early Art Appreciation
    In: Binxian, Zhang; Wei, Yu; Xiaodong, Liu; Zhenyu, Gao (szerk.) The Journal of New Child Studies Vol. 4
    pp. 236 - 241.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - The Humanities, Museums and Art: Reflections on Institutional Challenges and Interdisciplinary Opportunities in the 21st Century
    In: Oosterbeek, Luiz; Braidotti, Rosi; Leitão, Henrique; Costa, Rosário (szerk.) Proceedings of the European Humanities Conference 5-7 May 2021
    pp. 271 - 281.
  • 2023 : Somhegyi Zoltán - From Ruins to the Ruins of Ruins. The Challenging Afterlife of Architectural Dereliction
    pp. 45 - 55.
  • 2022 : Somhegyi Zoltán - Contemporary Art and Children. Possibilities and Challenges of the Education of Visual Art Appreciation in Art Exhibitions and Art Fairs
    In: Zhang, Binxian; Yu, Wei; Liu, Xiaodong; Gao, Zhenyu (szerk.) The Journal of New Child Studies Vol. 3
    pp. 157 - 166.
  • 2021 : Somhegyi Zoltán - Aesthetics and Environmental Dereliction. The Ambiguous Sublimity of Destroyed Environments
    In: Giombini, Lisa; Kvokačka, Adrián (szerk.) Everydayness. Contemporary Aesthetic Approaches
    pp. 43 - 52.
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Mercury. The Works of Martin C. Herbst
    In: Herbst, Martin C. Mercury
    pp. 161 - 177.
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - Aesthetic Prospects and Prospects of the Aesthetic: Variations on the Sublime in Natural and Altered Environments
    pp. 289 - 298.
  • 2020 : Somhegyi Zoltán - The (Future of the) Ruins in the United Arab Emirates
    In: Bicknell, Jeanette; Judkins, Jennifer; Korsmeyer, Carolyn (szerk.) Philosophical Perspectives on Ruins, Monuments, and Memorials
    pp. 166 - 174.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Shortcuts to Nostalgia?: On the Attempts of the Aestheticisation of the Past
    pp. 43 - 54.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Glory Through Decay: Aesthetics Around Monuments and Their Ruination
    pp. 25 - 42.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán - Layers of the Past: On the Potential of Ruins
    pp. 13 - 24.
  • 2018 : Somhegyi Zoltán ; Ryynänen Max - Introduction: Learning from Decay – Learning What? And What for?
    pp. 7 - 12.
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - Térré vált idő. Orhan Pamuk és az emlékezés múzeumai
    pp. 249 - 257.
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - The painter in the landscape. Aesthetic considerations on a pictorial sub-genre
    pp. 42 - 53.
  • 2017 : Somhegyi Zoltán - On Knights and Nymphs
    Considerations on the Representation of Couples in German Romanticism
    In: Aysen, Savas (szerk.) Jale Erzen. Book of Testimonial
    pp. 68 - 75.
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - Design and the Audience
    On the Questions of Presentation in Contemporary Museums
    In: Tevfik, Balcıoğlu; Gülsüm, Baydar (szerk.) A New Affair: Design History and Digital Design Museum
    pp. 42 - 49.
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - A sosemvolt valóság művésze : Magyar Ádám
    pp. 255 - 257.
  • 2013 : Somhegyi Zoltán - From Domination to Respect
    The Evaluation of Nature through its Representation from Enlightenment to Romanticism
    In: Jale, Erzen; Raffaele, Milani (szerk.) Nature and the City : Beauty is Taking on a New Form
    pp. 457 - 462.
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Art Market Budapest
    On Ways of Cooperation Between For- and Nonprofit Art Sectors
    pp. 216 - 221.
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Goethe és az antik puzzle
    pp. 577 - 584.
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Ráció és művészet
    In: Laczkó, Sándor; Faragó, Emese (szerk.) Az ész
    SZTE Egyetemi kiadványok : 49239
    pp. 177 - 182.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Dipinti dalla serie McSwiny.
    pp. 188-195; - 211-215.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Kühne Einheit – Una totalità audace
    Die Werke Franz Wibmers – Le opere di Franz Wibmer
    In: Werkl, Anja (szerk.) DolomitenDomino1
    pp. 88 - 89.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A tisztaszoba mint műalkotás - The Clean Room as a Work of Art
    In: Fürjesi, Csaba; Kun, Cecília; Sánta, László (szerk.) Ceredi Művésztelep - Art Colony Cered : 1996-2010
    pp. 66 - 71.
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - Az iskolaalapító
    pp. 19 - 19.
  • 2007 : Somhegyi Zoltán - „Egy szép napon mi magunk is régiek leszünk.”
    Gondolatok a Sensaria csoport és a mű idejéről.
    pp. 21 - 25.
  • 2004 : Somhegyi Zoltán -
    pp. 484 - 488.

  • Konferenciaközlemények

  • 2018 : Somhegyi Zoltán - The Human Image seen through the history of exhibiting
  • 2014 : Somhegyi Zoltán - The Aesthetic Attraction of Decay
    From the Nature of Ruins to the Ruins of Nature
    In: Krystyna, Wilkoszewska (szerk.) Aesthetics in Action
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Carl Gustav Carus
    Művészet és tudomány között
  • 2012 : Somhegyi Zoltán - Segnata dalla storia
    Berlino e i suoi simboli
  • 2011 : Somhegyi Zoltán - A rom a romantikában
  • 2010 : Somhegyi Zoltán - A Tieck-fivérek és Göttingen
  • 2009 : Somhegyi Zoltán - A műterem
    Caspar David Friedrich festészetének néhány jellemzője

 

 

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin