Felhívás a 20. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt megelőző házi fordulóra

 

 

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke idén is megrendezi a Kárpát-medencei Kossuth Lajos Szónokversenyt megelőző házi fordulót. A háziverseny célja, hogy a zsűri kiválassza azt a hallgatót, aki továbbjuthat az ELTE TÓK-on 2019. november 8–9-én megrendezendő országos megmérettetésre. Az országos fordulón az első napon egy előre elkészített beszédet, majd másnap egy rögtönzést kell előadnia a versenyzőknek. Az előre elkészítendő beszéd témája:

 

„Az igasságos ember mindenkit szabadnak kiván, az igasságtalan csak önmagát.” (Kossuth)

 

Kérjük a versenyzőket, hogy a háziversenyre a fenti témában készítsék el maximum 6 perces beszédüket, és határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és szituációját. Érvelhetnek pró vagy kontra. A beszéd szövegét hozzák magukkal négy példányban kinyomtatva is.

 

A házi forduló időpontja és helyszíne: 2019. október 8. (kedd), 10.00, gyülekező: a Magyar Nyelvtudományi Tanszék (1146 Bp., Dózsa György út 25–27., 1. emelet 126.) előtti folyosón.

Kérjük a jelentkezőket, hogy részvételi szándékukat 2019. október 6-ig jelezzék Sólyom Réka tanárnőnek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A tanárnő szívesen válaszol a felmerülő kérdésekre.

 

Budapest, 2019. szeptember 16.

 

Dr. habil. Bölcskei Andrea                           

tanszékvezető egyetemi docens

 

Dr. Sólyom Réka

 

a zsűri elnöke, egyetemi docens