Nyílt nap banner


Új képzést indít a KRE BTK Szabadkán

A szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) által nyújtott képzések száma a 2019/2020-as tanévtől bővülni fog, mely bővítéshez Egyetemünk is hozzájárul kihelyezett mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzése indításával.

Az erről szóló együttműködési megállapodást 2019. április 10-én írták alá a Szekeres László Alapítvány és a képzéseket megvalósító magyarországi felsőoktatási intézmények képviselői, köztük Dr. habil. Sepsi Enikő, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karunk dékánja.

Dr. habil. Sepsi Enikő dékán örömét fejezte ki, hogy részt vehetnek az együttműködésben. „Illyefalva, Léva és Beregszász után Szabadkán is elindíthatjuk a mentálhigiénés szakember képzésünket. Nem sok szak mondhatja el magáról, hogy minden jelentős határon túli területen indult képzése. Nagy várakozással tekintünk a szabadkai képzés indulása elé. Az önismereti csoportokat szeretnénk elindítani ősszel, a többi tárgyat pedig februártól kezdődően. Annyit még fontos elmondani erről a képzésről, hogy a kárpát-medencei magyarság hálózatba szerveződését segíti, valamint a szülőföldön maradást, vagyis olyan segítőszakmában dolgozókat, pedagógusokat várunk erre a képzésre, akik azután a helyi közösségekben tudják ezt a képzésen elsajátított az eszköztárat kamatoztatni.”

 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin