Nyílt nap banner


Mathias Corvinus Collegium Roma Tehetség Program egyetemistáknak

A Mathias Corvinus Collegium felvételt hirdet olyan tehetséges roma fiatalok számára, akik alap-, mester- vagy doktori (PhD) képzésüket hazai vagy külföldi egyetemen szeretnék végezni.

A programra pályázhatnak BA/BSc; MA/MSc, vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, továbbá frissdiplomások és frissen érettségizettek is. A felvett diákok a szakmai képzésen túl tagjaivá válnak egy hasonló korú fiatalokból álló közösségnek is, amelynek pozitív hatása lehet gondolkodásuk fejlődésére és világszemléletük alakulására. A program célja, hogy a diákok megszerezzék azokat az ismereteket, készségeket és képességeket, amelyek hozzásegítik őket ahhoz, hogy hazai vagy külföldi egyetemeken folytathassák további tanulmányaikat. A programban való részvétel a felvételt nyert diákok számára térítésmentes. A képzés részleteiről honlapunkon tájékozódhat.

A program többek között az alábbi elemekre épül:

- Ingyenes nyelvvizsga-felkészítő kurzusok

- Prezentációs technikák és retorikatréning

- Írás- és beszédkészség-fejlesztő tréningek

- Vitakészség-fejlesztés és érveléstechnika

- Személyes mentoráció

 

A felvételi jelentkezés a 2020/2021-es tanévre elindult.

Az MCC Roma Tehetség Programra az online jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni. A felvételi anyagot az tavaszi szemeszter végéig kell elküldeni e-mailben! A jelentkezéshez az alábbi mellékleteket is csatolni szükséges, amelyeket a felveteli [KUKAC] mcc [PONT] hu e-mail-címre várjuk. Az eredeti dokumentumokat sikeres felvételi esetén a beiratkozáskor szükséges bemutatni.

- Fényképes önéletrajz

- Motivációs levél

- Érettségi másolata

- Előző félév indexének másolata (ha van)

- Diploma másolata (ha van)

- Nyelvvizsga-bizonyítvány másolata (ha van)

- Maximum egy oldal terjedelmű továbbtanulási terv (Formázási követelmények: Times New Roman betűtípus, 1,5 sorköz, 12-es betűméret, sorkizárt igazítás.)

 

A felvételi eljárás menete:

A legszínvonalasabb pályázati anyagokat beküldő jelentkezőket behívjuk egy felvételi hétvégére, ekkor kerül sor a személyes felvételi elbeszélgetésre. Az interjú időtartama kb. 25-30 perc, a beszélgetés során szó esik a jelentkező céljairól, tanulmányairól, jövőbeli terveiről és érdeklődési területeiről. A hétvége során igyekszünk feltérképezni a pályázók kompetenciáit, tudását és szociális készségeit. A felvételi pontszám a beadott pályázati anyag és a szóbeli beszélgetés értékeléséből együttesen képződik. Ezek alapján kerülnek kiválasztásra a programunkhoz leginkább illeszkedő tehetséges fiatalok.

A felvételi hétvége helyszíne: Mathias Corvinus Collegium (1016 Budapest, Somlói út 51.)

Időpontja: 2020. szeptember. A pontos dátumról e-mailben kapnak értesítést a jelentkezők.

A felvételivel kapcsolatos felmerülő kérdéseket a felveteli [KUKAC] mcc [PONT] hu címre várjuk.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin