A Károli továbbra is az egyik legnépszerűbb egyetem

Az Oktatási Hivatal március 18-án közzétett adatai alapján1 a Károli Gáspár Református Egyetem ismét a legnépszerűbb egyetemek között szerepel a 2021. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban (2021A) jelentkezők országos adatait tekintve.

Egyetemünk az 51 rangsorolt intézmény között az összes jelentkezői létszám alapján készített rangsorban az előkelő 7. helyet szerezte meg, míg az Intézményünket első helyen megjelölt jelentkezők számát tekintve a 9. helyen áll. A tavalyi jelentkezési adatokhoz képest Egyetemünk mindkét rangsorban egy-egy helyet előre lépve erősítette meg helyét a Top10-es mezőnyben.

Egyetemünk legnagyobb kara, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a felvételizők körében, hiszen az ország összes egyetemi karát tekintve, az összes jelentkezők létszáma alapján készített rangsorban továbbra is a 4. helyen áll. Az első helyes jelentkezők létszáma alapján készített rangsorban szintén az élmezőnyben szerepel karunk, az 5. helyen áll a valamennyi hazai egyetemi kart felvonultató rangsorban.

Mesterképzéseink iránt kimagasló az érdeklődés, hiszen a jelentkezők létszáma alapján készített rangsorban az 5. helyen szerepel az összes magyarországi, mesterképzést folytató kar között.

Karunk az ország bölcsészettudományi képzést folytató karai között is kiváló eredményt ért el, az 1. helyen végzett az összes jelentkezők létszámának rangsorában, emellett a jelentkezők által benyújtott összes jelentkezés száma alapján készített rangsorban is az 1. helyen áll.

A jelentkezések számának jelentős emelkedése, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem valamennyi kara által elért remek eredmény egyértelműen visszaigazolja az intézményben folyó minőségi oktatás iránti folyamatos elkötelezettséget.

 

1https://www.felvi.hu/felveteli/ponthatarok_statisztikak/friss_statisztikak/!FrissStatisztikak/index.php/friss_statisztikak/intezmenyenkent

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin