Pályázat az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának elnyerésére

A Magyar Tudományos Akadémia nyílt pályázatot hirdet a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra.

Az ösztöndíj célja: tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.

Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki

– magyar állampolgár, vagy határon túli magyar kutató,
– a pályázat benyújtásakor PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozatot igazoló doktori oklevéllel rendelkezik, illetve ha ekkor még nem rendelkezik azzal, de már az egyetem doktori tanácsának a fokozat odaítéléséről szóló döntése megtörtént, akkor ezt a tényt igazolja,
– a pályázat benyújtásakor még nem szerzett MTA doktora címet,
– a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be, valamint
– kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.

A pályázatot magyar nyelven kell benyújtani. Pályázni a Bolyai elektronikus pályázati rendszer használatával lehet, amely 2022. február 9-től az alábbi oldalon érhető el: http://bolyai.mta.hu

Rögzítési határidő: 2022. március 11. 12 óra

További információ ide kattintva érhető el.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin