Nyílt nap banner


Hálaadás és felelősség – jótékonysági koncert a Zeneakadémián

„Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dicséret. Dicsérjétek az Urat citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón. Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges” – a 33. zsoltár soraival nyitotta köszöntő beszédét Trócsányi László rektor a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében március 31-én megtartott jótékonysági koncerten. A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára, a "Károli 30" emlékév programsorozat részeként szervezett telt házas koncert az emlékezés és hálaadás mellett a társadalmi felelősségvállalás jegyében zajlott. A Zeneakadémia Nagytermében a szíriai földrengés károsultjainak megsegítésére szerveztek adománygyűjtést, az eladott támogatói jegyekből és a helyszíni adományokból csaknem hárommillió forint gyűlt össze, melyet a Magyarországi Református Egyház segítségével a szíriai Aleppói Református Egyházközségen keresztül juttatunk el a bajba jutott testvéreknek.

Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekben

Jótékonysági koncert képekbenJótékonysági koncert képekben

Trócsányi László rektor a zsoltáros szavait követve az ének szerepét hangsúlyozta beszédében, kiemelte a régiekben gyökerező új énekek jelentőségét. Örömének adott hangot, hogy a jótékonysági koncert is egy ilyen új énekkel, új imádsággal kezdődött, hiszen bemutatásra került Gárdonyi Zsolt Áldáskívánás négyszólamú vegyeskarra és orgonára írt zeneműve, amely a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára készült. Gárdonyi Zsoltot méltatva és köszöntve elmondta, hogy megtiszteltetés az intézmény számára, hogy a zeneszerző, orgonaművész eme alkotásával tisztelte meg a jeles évfordulót, és a Pedagógiai Kar felkérésére megalkotta a zeneművet. Rektor úr hangsúlyozta, hogy az egyetem harminc éve hálaadásra ad okot, ez idő alatt az intézmény számos eredményt ért el, egy világra nyitott és református értékeket képviselő, családias légkörű egyetemként működik, és feladata, hogy a jövő generációi számára utat mutasson, új éneket énekeljen. A jótékonysági koncert egyben felelősség is – hangsúlyozta Rektor úr, ezért a jótékonysági koncert az öröm mellett alkalmat adott az együttérzésre, a cselekvő szeretetre is.

Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekbenJótékonysági koncert képekben

A koncert helyszínéül szolgáló Zeneakadémia képviseletében Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora mondott köszöntő beszédet. Gárdonyi Zsolt Áldáskívánás című művének ősbemutatóján a Központi Református Kórus, a Psalterium Hungaricum Kórus és a Károli Kórus énekelt, orgonán Szotyori Nagy Gábor közreműködött, vezényelt Berkesi Boglárka.

A koncert programjaként Gárdonyi Zsolt zeneszerző művei mellett édesapja, Gárdonyi Zoltán (1906–1986) alkotásai is felcsendültek. Gárdonyi Zoltán Erős vár a mi Istenünk prelúdiumát Gárdonyi Zsolt játszotta orgonán. Gárdonyi Zsolt Hálaadó ének című orgonakíséretes kórusművét a szerző szólaltatta meg, vezényelt Erdélyi Dániel. Az 1942-ben komponált Jászói legenda Gárdonyi Zoltán egyik korai orgonaműve, így ez a műsor nyolc évtized református egyházzenéjébe nyújt bepillantást, orgonán Méhes Balázs orgonaművész, a Pedagógiai Kar Egyházzenei és Zenepedagógiai Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára játszott. A vegyeskarra és orgonára íródott Dicsérő ének a 45. zsoltár verseire épül, Gárdonyi Zoltán közismert kompozíciója időközben már németül és angolul is helyet kapott a nemzetközi kórusrepertoárban. A koncerten Pálúr János, Liszt-díjas orgonaművész keltette életre a dallamot Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagy vezényletével.

Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekben

Jótékonysági koncert képekbenJótékonysági koncert képekben

A rendezvényen közreműködött a Központi Református Kórus, a Psalterium Hungaricum Kórus és a Károli Kórus. A második részben Bartók Béla Divertimento című darabja csendült fel a Zeneakadémia Kamarazenekara közreműködésével, Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész vezetésével.

A jótékonysági koncertről készült teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekben Jótékonysági koncert képekben

Jótékonysági koncert képekbenJótékonysági koncert képekben

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin