Állami kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából

Nemzeti ünnepünk alkalmából Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes állami kitüntetéseket adott át augusztus 18-án a Hagyományok Házában. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Horváth Géza, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, a Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézetének vezetője, habilitált egyetemi docens, a magyar Goethe Társaság alapító tagja, germanista, műfordító, aki Hermann Hesse életművének magyarországi kiadásában és a hazai kutatásokban vállalt szerepe, valamint kimagasló oktatói tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Horváth Géza 1980 és 1998 között az ELTE Eötvös József Kollégiuma (ma már Collegium) tanára volt. Ugyanezen idő alatt óraadó tanárként dolgozott az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Csoportjában, vezette az Eötvös József Collegium Deutsches Seminar-ját, meghívott vendégtanára volt a szegedi József Attila Tudományegyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszékének. 1995 és 2001 között az Osiris Kiadó felsőoktatási igazgatójaként is dolgozott, és 1996 és 1998 között az ELTE Eötvös József Collegiumának igazgatóhelyettese volt.

1999 és 2013 között a Szegedi Tudományegyetem Germán filológiai Intézetének adjunktusa, majd docense,  2005 és 2013 között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Germán Filológiai Intézetének vezetője. 2016-től a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense, a Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézet intézetvezetője, 2019-től a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja.

A magyarországi germanisztika elismert szakembere, számos német munka fordítója (Hermann Hesse életűvének magyarországi kiadásának válogatója, sorozatszerkesztője, fordítója), több szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Németországi kutatóintézetek és egyetemek szívesen látott kutatója, oktatója. A Magyar Germanisták Társaságának tagja, korábbi alelnöke, a Magyar Goethe Társaság alapító tagja. MTA köztestületi tag. Kutatási területe a német romantika, modernség, Nietzsche, Hesse, Thomas Mann életműve, a műfordítás elmélete és gyakorlata.

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából művészeti és tudományos állami kitüntetéseket adott át Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár a Pesti Vigadóban. Az elismerésben egyetemünk több munkavállalója is részesült.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Miskolczi-Bodnár Péter jogász, egyetemi tanár, az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja.

Miskolczi-Bodnár Péter 42 évvel ezelőtt kezdte oktatói és tudományos pályáját, 2009 óta a Károli Gáspár Református Egyetem teljes foglalkoztatású egyetemi tanára, a kereskedelmi és versenyjog kiemelkedő hazai szakértője, aki a négy évtizedes magas szintű felsőoktatási tevékenysége, továbbá a hazai és nemzetközi tudományos munkássága elismeréseként részesült a kitüntetésben. Kiváló oktatói, oktatásszervezési és tudományos munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazai felsőoktatás és a tudományos élet javára.

Miskolczi-Bodnár Péter kiemelkedő publikációs tevékenységet végez, a szerzőként jegyzett és szerkesztett műveinek száma 462, ezen belül 24 szakkönyvet írt. Kiemelkedő színvonalú tehetséggondozási tevékenységet végez; az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon részt vevő hallgatók sikeres témavezetéséért és a tudományos diákköri munka támogatásáért 1999-ben „Mestertanár” címet kapott. Vezetésével jött létre a Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék. 2010 óta folyamatosan betölti a Kari Doktori és Habilitációs Tanács elnöki tisztét. Az aktív részvételével újjászervezett Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője volt a 2010-es években. A Glossa Iuridica c. folyóirat szerkesztőbizottságának 2014-től tagja, 2017-től elnöke, ezen túl számos hazai és nemzetközi periodika szerkesztőbizottsági tagja. A Károli Könyvek szerkesztőbizottságának tagja. 2010 és 2014 között a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyetteseként tevékenykedett. 2019. február 1-től 2023. július 31-ig az egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. 2005-től 11 évig a Versenytanács tagja volt. 1999 és 2003 között a Széchenyi Professzori ösztöndíjban, 2018-ban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

Nagy Judit nemzetközi dékánhelyettes, az Anglisztika Intézet egyetemi docense. Nagy Judit több mint 22 éve vesz részt a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar munkájában, ezen belül 7 éve kiválóan és fáradhatatlanul képviseli a nemzetközi ügyeket a karon; kiemelkedő tudású oktató, a hallgatókkal és a kollégákkal empatikus, segítőkész, a képviselete alatt a kar nemzetközi kapcsolatainak száma jelentősen növekedett, ezzel hozzájárulva mind az egyetem, mind a kar hírnevének öregbítéséhez.

2006 óta a Canada in the English Classroom kutatócsoport koordinátora. 2012-ben munkájának elismeréseként megkapta a KRE Rektorának Elismerő Oklevelét. 2019-től a Kanadai Irodalom és Kultúra Kutatóműhely Minorities in Canada: Intercultural Investigations c. projektjének a koordinátora.

Óraadóként már alkalmazása előtt is tevékenykedett a Károli Gáspár Református Egyetemen, de főállású kollégaként 2001-ben üdvözölhettük a BTK-n mint tanársegédet. Az egyetemhez való csatlakozása előtt oktatott nyelviskolában, majd több középiskolában, tevékenykedett idegenvezetőként és tolmácsként az akkori Oktatási és Művelődési Minisztériumban, és a „Tanítsuk Kanadát!”-program koordinátoraként működött a budapesti Kanadai Nagykövetségen. Jelenleg docensként látja el kitűnően oktatási és kutatási feladatait.

2016 óta a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar nemzetközi dékánhelyettese. Fáradhatatlanul foglalkozik a nemzetközi képzésekkel, hallgatókkal, projektekkel, új és meglévő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével és fenntartásával.

Nemzetközi konferenciák szervezője, a hallgatói tehetséggondozásban kiemelkedő és példaértékű munkát végez. A 2011-ben a világ első négy leginnovatívabb kutatási projektjeként számon tartott, és azóta is folyamatosan megjelentetett Canadian-German-Hungarian Cultural Reader olvasókönyv egyik szerkesztője. Dékánhelyettesként a legrégebbi tagja a BTK kari vezetésének. Feladatait rendkívüli precizitással, odaadással, lelkesedéssel végzi. Feladatai mellett oktatói és kutatói munkája is kiemelkedő színvonalú, jelenleg habilitációs eljárásra készül.

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

Sziki Ágnes rendezvényszervezési és gazdasági ügyekért felelős kari igazgató. Sziki Ágnes a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar kari vezetésében eltöltött tíz év alatt számot adott nemcsak kimagasló vezetői alkalmasságáról, hanem pozitív életszemléletéről is; jó kisugárzásával, dinamikus személyiségével, gyakorlatorientált hozzáállásával, rendkívül széles körű tapasztalatainak felhasználásával nemcsak jó vezetője, de jó mentora is kollégáinak.

Sziki Ágnes 2013. június 1. óta dolgozik a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán rendezvényszervezési és gazdasági ügyekért felelős kari igazgatóként. 2016. július 1. napjától a KRE BTK Bethlen Gábor Kollégium igazgatói tisztségét is ő tölti be. A kari vezetés oszlopos tagja. Sziki Ágnes szakmailag maximálisan felkészült, valamennyi feladatkörét teljes odaadással és lelkesedéssel végzi. Lelkiismeretes, nyitott és segítőkész személyiségét mind a BTK oktatói, mind a tanszéki ügyintézői jól ismerik. Mint gazdasági igazgató az egyetem központi vezetésével kitűnő kapcsolatot tartva fenn végzi munkáját. A BTK diplomaosztóin kívül számos hazai és nemzetközi tudományos konferencia, ill. egyéb rendezvény szervezési munkálatainak láthatatlan, de nélkülözhetetlen motorja, kiváló problémamegoldó képességének köszönhetően a nem várt helyzetekben is mindig feltalálja magát. 2015-ben a XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának kimagasló színvonalú lebonyolításáért Kiváló TDK Szervezői Díj elismerésében részesült, melyet az OTDT Elnöksége ítélt oda. 2023. április 12-14. között megrendezett XXXVI. OTDK Humán Tudományi Szekció felelős szervezője volt. Ezek a feladatok is bizonyítják kiváló projekt- és csapatirányítási tapasztalatát, melyek során tíz-negyven fős csapatok munkáját koordinálta, illetve koordinálja sikeresen. Rendszerszemléletének, problémamegoldási, konfliktuskezelési készségeinek, valamint gyakorlati, célorientált személyiségének, magas stressztűrő képességének köszönhetően végzi kiválóan minden területen vezetői feladatát.

2019-ben a KRE rektora Rektori Elismerő Oklevéllel tüntette ki.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Bruhács János nemzetközi jogász, a Pécsi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa.

 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin