A Károli Gáspár Református Egyetem szenátusa az „Egyetem Díszpolgára” címet adományozta Prof. Dr. Synn Ilhi, a dél-koreai Keimyung egyetem rektora részére.
A kitüntető címet 2024. május 2-án Prof. Dr. Trócsányi László rektor a Károlyi-Csekonics Palota báltermében adta át a Keimyung Egyetem delegációja részére, mivel a kitüntetett egészségi állapota miatt nem vállalkozhatott az európai utazásra. Prof. Dr. Synn Ilhi egyetemi vezetőként a KRE és a Keimyung Egyetem közti kapcsolatok fő szorgalmazója volt, és a KRE számos hallgatójának biztosított részképzési lehetőséget a koreai Tegu városában működő egyetemen. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott Őexcellenciája Hong Kyudok, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete; Prof. Dr. Balla Péter rektorhelyettes, Dr. habil. Horváth Géza, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja; Dr. Nagy Judit nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes, valamint Dr. habil. Csoma Mózes, a KRE BTK Koreai Tanszékének vezetője is. Az eseményen továbbá elhangzottak a KRE azon hallgatóinak beszámolói is, akik a Keimyung Egyetemen folytattak tanulmányokat, és a résztvevők meghallgathatták két koreai diák beszámolóját is, akik pedig a Keimyung Egyetemről érkeztek a Károli Gáspár Református Egyetemre.