Nyílt nap banner


Lélek által vezetett élet – pünkösdi gondolatok

János evangéliumában így olvashatunk arról, hogyan tett Jézus Krisztus ígéretet a Szentlélek eljövetelével kapcsolatban: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz” (Jn 14,15–17) Ez az ígéret teljesedett be az első pünkösdkor, amikor eljött a Szentlélek és kitöltetett a tanítványokra: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak” (ApCsel 2,1–4).

Ha tovább olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben leírt tudósítást, akkor láthatjuk, hogy a Lélek által erőt és bölcsességet kapott tanítványok közül Péter apostol hogyan állt ki és tett bizonyságot Jézus Krisztusról, az ő Megváltó munkájáról és az evangéliumról. Ezt a pünkösdi igehirdetést hallva pedig háromezer ember, „mintha szíven találták volna őket” megérintődött, megtért és megkeresztelkedett Jézus Krisztus nevében. Miért történhetett meg mindez? Talán azért, mert Péter olyan karizmatikus egyéniség volt? Olyan megnyerő szónok, olyan nagyszerű igehirdető? A válasz inkább abban van, hogy a Szentlélek ajándékában részesült ember alkalmassá lett arra, hogy megértse és megmagyarázza Isten tettét. Nem a maga tehetségéből, hanem Isten kegyelméből, aki Lelke által megadta ehhez mindazt, amire az adott helyzetben szükség volt.

S mi ennek a Lélek általi igehirdetésnek a következménye? Péter igehirdetése megérinti hallgatóságát, tettre ösztönzi az ünneplő embereket. Személyes ügyükké válik az Ige. A szívüket áthasító fájdalom nem a halál jele, hanem az új életé. Az Igét hallgató és az Ige által elmarasztalt nép nem akar megmaradni jelenlegi helyzetében, keresi a kivezető utat, a megoldást. Péter útmutatása pedig konkrét és érthető beszéd. Így is összefoglalható: Lépjetek a megtérés útjára érzületi, értelmi és akarati valótokkal. Mindenestől. Egész lényeteket, egész életeteket bocsássátok Isten rendelkezésére, amint azt a meghirdetett Ige igényli. A názáreti Jézus a megváltó Krisztus és ezt a meggyőződést fejezi ki a nevére való hivatkozással vállalt és kiszolgáltatott keresztség. A keresztségnek, a Szentháromság-istennel való közösségnek pedig előzménye a bűnbánat, kisérője pedig a bűnbocsánat Jézus érdeméért. Általa Isten elfogadja és szolgálatba hívja, állítja az embert és neki adja Szentlelkét. Úgy is mondhatnánk, hogy a Szentlélek által új életre hív! Micsoda ajándék és lehetőség ma is, ha valaki Istentől való új ember lehet és a Szentlélek vezetése által élhet! Ennek megtapasztalását kívánom 2024 pünkösdjén mindenkinek!

 

Káposztás Gábor
vezető egyetemi lelkész

Pünkösd

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin