Nyílt nap banner


27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás

Augusztus 22–24. között a Károli-egyetemen, a Károlyi-Csekonics-palotában rendezik meg a 27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpóziumot. A háromnapos nemzetközi szakmai konferencia témája a többnyelvűség és transznyelvűség elmélete és gyakorlata.

A személyes jelenlét mellett online is végigkísérhető rendezvény Miho Tokmoto, az Association of Japanese Language Teachers in Europe (AJE) elnökének megnyitójával vette kezdetét, majd Őexcellenciája Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete köszöntötte a résztvevőket. Egyetemünk részéről Trócsányi László rektor mondott beszédet, majd Fujii Mami, a Japán Alapítvány Budapesti Irodájának igazgatója szólt a szimpózium közönségéhez.

A szimpózium megnyitója után Trócsányi László rektor személyesen is fogadta Ono Hikariko nagykövet asszonyt, akivel az egyetem és a Japán Nagykövetség közötti korábbi együttműködésről és az együttműködés jövőbeli lehetőségeiről is egyeztetett. A megbeszélésen a Kelet-Ázsia Intézet intézetvezetője, Varrók Ilona egyetemi docens is részt vett. Intézményünk az elmúlt években sok támogatást és segítséget kapott a Japán Nagykövetségtől és a Japán Alapítványtól japán képzéseinek a fejlesztéséhez. A szak elindulása óta közel 500 hallgató szerzett oklevelet, a végzett hallgatók közül többen vesznek részt doktori képzésben itthon és Japánban, oktatnak hazai és japán felsőoktatási intézményekben vagy más közoktatási intézményben, vezetnek japán nyelviskolát. Publikációik és műfordításaik jelennek meg. Sokan dolgoznak japán érdekeltségű cégeknél, és nagy számban nyerik el a Japán Alapítvány és a japán kormány ösztöndíjait.

Az elmúlt három évtizedben az egyetem Kelet-Ázsia Intézete a hazai Japán és Kelet-Ázsia kutatás és oktatás egyik meghatározó műhelyévé vált. 2015-ben Kortárs japanológia címmel tanulmánykötet-sorozatot indított el a tanszék, melynek eddig négy kötete jelent meg, az ötödik pedig jelenleg készül. Idén a japán szak fennállásának 30. évfordulója alkalmából a tanszék fordítástudományi konferenciát is szervez, amelyen japán és egyéb külföldi meghívott előadók is részt vesznek.

27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás 27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás 27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás 27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás 27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás 27. Nemzetközi Japánnyelv-oktatási Szimpózium és nagyköveti látogatás

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin