A hagyományt folytatva az idei tanévben is megrendezték a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar kommunikáció- és médiatudományi szakestjét november közepén.
Az esemény 2023-as újraindulása óta a szervezők stílust váltottak, és egy rekordlétszámú rendezvényen sikerült interaktívan megmozgatni a résztvevőket. A nagy számú hallgatóság mellett rengeteg oktató és alumnus vett részt az alkalmon, és külön öröm, hogy a két legaktívabb évfolyam a frissen érkező BA 1. és a búcsúzó MA 2. volt.
A központi témát az idei Médiastafétán is sokat tárgyalt mesterséges intelligencia adta, pontosabban annak a média világára gyakorolt hatása. Dömötör-Orosz Viktória tanárnő egy nagyszerű, számos gyakorlati példával alátámasztott nyitóelőadással vezette fel a programot, a téma népszerűségét pedig a közönség rengeteg kérdése támasztotta alá.
A stílusváltás pedig abban bontakozott ki, hogy a konferenciás jelleg helyett a résztvevőket négy szekcióba osztották be, és nekik a következő témákban kellett először konkretizált problémákat keresni és prezentálni, majd a szünet után ezekre megoldásokat keresni:
1. Az AI szerepe a média és kommunikáció jövőjében
2. Influencer marketing – Hitelesség vagy manipuláció?
3. Kulturális Identitás és Média – Hogyan hat a média a társadalmi normákra?
4. Adatvédelem és Digitális Biztonság a Kommunikációban
Nagyon jó visszajelzés volt a témával kapcsolatban a hosszúra nyúlt beszélgetés, de a „kötelező és elmaradhatatlan” kvízt nem lehetett kihagyni. A lelkesedés pedig kitartott, és a már kötetlen beszélgetés alatti nyereményjátékban is rengetegen vettek részt.
A sikeres este nem jöhetett volna létre a hallgatók – köztük Kovács Mercédesz és Orosz Ádám –, valamint Dömötör-Orosz Viktória tanárnő áldozatos munkája és dr. Németh László tanszékvezető úr támogatása nélkül. A jövőre nézve pedig nagyszerűek a remények, hiszen jövőre ünnepli 25. évfordulóját a Károli Gáspár Református Egyetemen a kommunikáció- és médiatudományi képzés!