Egyetemi konferencia a Károli Közösségi Napok keretében

A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2025. április 17-én, a Károli Közösségi Napok keretében rendezte meg a Kutatásetikai kérdések a mesterséges intelligencián alapuló technológiák korában című konferenciát.

A rendezvényt Prof. Dr. Furkó Bálint Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatások az egyetemi stratégiában kiemelt szerepet töltenek be; majd Dr. habil. Csoma Mózes, a BTK dékánja köszöntette a résztvevőket. Egyetemünk valamennyi karát plenáris előadók képviselték: Prof. Dr. Vass Zoltán (BTK), Prof. Dr. Boros Gábor (BTK) és Prof. Dr. Hanula Gergely (HTK) előadása tudománytörténeti–módszertani, filozófiai és teológiai szempontból; Dr. habil. Tóth András (ÁJK), Dr. Józsa Gabriella (PK) és Dr. Szontagh Pál Iván (PK), valamint Dr. habil. Pulay Gyula Zoltán (GESZK) előadása jogi, pedagógiai és szervezetirányítási nézőpontból közelítette meg a mesterséges intelligencia használatának kérdéskörét. Ezután négy tematikus szekcióban és egy workshop keretében folyt tovább a konferencia központi kérdésének megvitatása.

A rendezvény lehetőséget adott Egyetemünk különböző karainak oktatói számára a tartalmas és jó hangulatú eszmecserére, egymás témaspecifikus kutatási projektjeinek megismerésére, valamint esetleges jövőbeli együttműködések tervezésére. A konferencián elhangzott előadások írott változata a Studia Caroliensia című egyetemi évkönyv 2025. évi őszi kötetében lesz olvasható.

Következő események


Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Pont Ott podcast-sorozat

Sport a Károlin

Sport a Károlin