Kárpátalján, Beregszászon jártunk

2025. október 6-7-én a Befogadó tanulási környezetek támogatása – stratégiák a gyermeket nevelő, családos hallgatók támogatására a felsőoktatásban c. Erasmus+ projekt soron következő partnertalálkozójára Beregszászon került sor.

A projekt résztvevői, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), a Károli Gáspár Református Egyetem, a Selye János Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem meghívására érkeztek a kárpátaljai városba.

Az első napon a Kölcsey Ferenc Szakkollégium hallgatóinak részvételével egy minikonferencián ismertettük az egyes intézményekben zajló kutatások eredményeit. A projektek bemutatása után a partnerek részéről felmerülő szakmai és adminisztratív kérdések megbeszélésére került sor.

Október 7-én reggel 8-kor a Beregszászi Református Templomban istentiszteleten vettünk részt, majd egy vezetett intézménybejárást követően találkoztunk az Egyetem rektorával, Csernicskó Istvánnal, aki ismertette a magyar állami fenntartású intézmény történetét, és részletesen mesélt az alapítás és a mindennapi működés során felmerülő nehézségekről, amelyeket a három éve tartó háború még súlyosabbá tett.

Ezt követően idegenvezetés keretében ismerkedhettünk meg Beregszász történetével, legfontosabb nevezetességeivel és műemlékeivel.

Az Egyetem falai között járva, vagy a belvárosban sétálva a felületes szemlélő nem realizálja, hogy egy háborúban álló országban jár. Azonban a Hősök terére érve sokkoló látványként tárul szemünk elé az áldozatok falán és a tér központi emlékműve talapzatán az áldozatok arcképének hosszú sora – születési és halálozási dátummal. Vendéglátóink elbeszéléseiből pedig testközeli és elgondolkodtató bepillantást kaphattunk egy kárpátaljai kisváros és egy magyar nyelvű egyetem hétköznapjaiba, nehézségeibe, a szétszakított és veszteségeket elszenvedő családok tragédiáiba és a háború árnyékában folytatott mindennapos küzdelmeibe.

Köszönjük a házigazdák vendégszeretetét és a közös munka lehetőségét!

Sztáray Kézdy Éva, a KRE BTK TKI intézetvezető docense

Drjenovszky Zsófia, a KRE BTK Szociológia Tanszék docense

 

 

Következő események


Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Pont Ott podcast-sorozat

Sport a Károlin

Sport a Károlin