2025. október 10-én, 81 évesen elhunyt Kovács Árpád szlavista irodalomtörténész, az ELTE BTK és több más hazai felsőoktatási intézmény iskolateremtő professzora.
Hallgatók nemzedékeinek gondolkodásán hagyta ott szellemi kisugárzásának kitörölhetetlen lenyomatát. Kroó Katalin egyetemi tanár (ELTE Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék) búcsúztatója.
Kovács Árpád több mint harminc éven át (1974-2006) oktatott az ELTE Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszéken. 1989 és 1998 között az ELTE mellett először a Janus Pannonius Tudományegyetemen, majd 1994-től 2001-ig a Pécsi Tudományegyetem is tanított. 2001-ben alapította meg és vezette évekig a veszprémi Pannon Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékét, 2006-tól nyugdíjazásáig egyetemi tanára az ELTE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének, és tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen is. Széles körű felsőokatási tevékenységének mindvégig organikus részét képezte a doktori iskolákban való aktív szerepvállalás és témavezetés, tehetséggondozó „művészetének” hála számos doktori disszertáció született meg vezetésével, szellemi műhelyéhez kapcsolódva tanítványainak több generációja érett tudóssá, egyetemi oktatóvá. 2014-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el a felsőokatatás területén végzett kiemelkedő tanári, kutatói és nevelési munkáját.
Forrás: https://www.elte.hu/content/kovacs-arpad-1944-2025.t.33388







