Péti Miklós, az Anglisztika Intézet vezetője, egyetemi docens mutatta be a Vigilia legújabb tematikus számát a Kosssuth Rádió Gondolat-jel című műsorában.
1674 júliusában megjelent az „Elveszett Paradicsom” második kiadása, amelyben Milton az 1667-es, 10 könyvre tagolt első kiadáshoz képest 12 könyvre osztotta művét, több helyen javítva és néhány sorral kiegészítve a szöveget. Az eposz ebben a végső formájában indult el világirodalmi hódító útjára. Ugyanabban az évben, alig négy hónappal később, a 65 éves költő meghalt. Az alábbi, három részből álló összeállítással (kicsit megkésve) megemlékezünk e két jelentős esemény 350. évfordulójáról.
Az első részben eredetiben és három kortárs fordításban közreadjuk az „Elveszett Paradicsom” harmadik könyvének invokációját, a Szent Fényhez szóló himnuszt. A méltán híres részlet nagyívű látomásban foglalja össze a költő teológiai nézeteit, poétikai programját és az ezekkel több szálon összeszövődő személyes sorsát. A szöveg már első olvasásra is érdekfeszítő, ám igazi mélységét akkor mutatja meg, ha megértjük főbb motívumainak és utalásainak jelentőségét.
Ebben segít összeállításunk második része: két tanulmány Ittzés Gábor és Zámbóné Kocic Larisa tollából, akik Milton életművének szakavatott értelmezőiként (Magyarországon mind ez idáig csak ők ketten jegyeznek doktori értekezést az „Elveszett Paradicsom”-ról) bemutatják az invokáció szövegének értelmezési lehetőségeit.
Az összeállítás lezárásaképpen a Vigilia olvasói megismerhetik Milton első életrajzát is, amelyet közeli barátja és munkatársa, Cyriack Skinner írt. Skinner természetesen elfogult tanúja volt Milton életének, éppen emiatt reméljük, hogy elbeszélése közelebb hozza a magyar olvasóközönséghez a költő lenyűgöző személyiségét és életművét.
A beszélgetés visszahallgatható itt (9.00 perctől):
https://mediaklikk.hu/audio/kossuth-radio/2025/11/02/11-04/kultura/gondolat-jel/
Az összeállítás a Vigilia októberi számában olvasható.








