Rotary-találkozó a Károli Gáspár Református Egyetemen

2026. június 5-én a Német Nyelv és Irodalom Tanszék ünnepi találkozót szervezett az Egyetem képviselői, a Rotary Club Kassel és a Budapest-Duna Rotary Club vendégei, valamint tanszékünk egykori és jelenlegi ösztöndíjasai között, amely eseménynek a Károlyi-Csekonics-palota bálterme és szivarszobája adott otthont.

A találkozó célja az volt, hogy megünnepeljük a Landgraf-Moritz-ösztöndíj feltámasztásának 25. évfordulóját. A két Club 2008 óta minden évben közösen kiválaszt egy-egy német szakos hallgatót, akinek a tanulmányait a marburgi Philipps-Egyetemen egy éven keresztül minden költséget átvállalva támogatja. 2026-ban a tizenhetedik német szakos hallgató kezdi meg vendégtanulmányait a Philipps-Egyetemen.

Az eseményt Rekor Úr ünnepi beszéde nyitotta meg, ezt követően Prof. Dr. Horváth Géza intézetvezető úr, Dr. habil. Kovács Edit tanszékvezető asszony, a német Club nevében Prof. Dr. Frank Lehmann és Prof. em. Dr. Dietrich Korsch, a magyar Club nevében Flanek László, valamint tanszékünk korábbi vezetője, Dr. habil. Czeglédy Anita köszöntötte a vendégeket.

Nagy örömünkre szolgált, hogy vendégeink között üdvözölhettük családjaik körében Kurhessen-Waldeck Evangélikus Püspökség egykori püspökét, Martin Hein professzor urat, a Mercedes-Benz Trucks egykori ügyvezető igazgatóját, Frank Lehmann professzor urat, a német állami szociális ügyekért felelős bíróság alelnökét, Thomas Voelzke professzor urat, a Gascade Gastransport ügyvezető igazgatóját, Dr. Christoph von dem Bussche urat, a marburgi Philipps-Egyetem emeritált professzorát, Prof. em. Dr. Dietrich Korsch urat, Kassel főpolgármesterének feleségét, Judith Ehret asszonyt, valamint Stephan Schild urat a Deutsche Bahn-tól.

Az esemény második részét Szinger Ádám irodalomtudományi kiselőadása vezette fel, amelyet a jelenlévő alumni bemutatkozó-visszaemlékező beszédei követtek.

 

 

 

Következő események


Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Pont Ott podcast-sorozat

Károli Shop

Károli Shop

Sport a Károlin

Sport a Károlin