Készült: 2016-02-15
Módosítás: 2021-11-24

Molnár Pál

Cím: PhD
Nem: férfi
Születési év: 1973
Születési hely: Magyarország
Email-cím(ek): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Online kutatói portfólió: ResearchGate
Hivatali telefonszám: -
Fogadóóra: Hétfő 11:00-12:00 óra


Doktori tanulmányok
Doktori (PhD) védés éve: 2016
Tudományág: neveléstudomány, hálózatkutatás
Disszertáció címe: Hálózatos technológiával segített kutatásalapú tanulásban részt vett tanulóközösségek interakciós és kapcsolathálói, valamint a közös vizsgálódás hatásai felsőoktatási kurzuskörnyezetben
Oklevelet kiállító intézmény: SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola

Tanulmányok
2000-2001 Tsukuba Egyetem (University of Tsukuba), Tsukuba, Japán ösztöndíjasként - Japán Oktatási Minisztérium (Monbusho)

1998-2000 Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), Bölcsészettudományi kar (BTK), Japán nyelv és kultúra szak, japán szakos bölcsész és tanár

1991-1994 Kandó Kálmán Műszaki Főiskola (mai Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar), Számítástechnikai Intézet, Számítástechnikai eszközök szak, Székesfehérvár, villamosmérnök (informatikus szakirány)


Munkatapasztalat

Jelenlegi munkaadó: Károli Gáspár Református Egyetem
Kar: Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Intézet: Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete
Tanszék: Japanológia Tanszék
Beosztás: egyetemi adjunktus


Kutatási és oktatási szakterületek
tanulói közösségek, társas tanulás, hálózati tanulás
tudományos gondolkodás, tudományos írás
tanulás kapcsolathálózati környezetben
Japán információs és hálózati társadalom
japán írásjegyhálózatok
hálózatok vizualizációja

Tudományos kutatócsoportban vagy projektben való részvétel
Japán-magyar szótárkészítő munkacsoport


Oktatásszervezés, tudományszervezés

Időszak Funkció vagy tevékenység
2008- Kurzusfejlesztés: Online interkulturális kommunikáció (online kutatómunkával támogatott japán-magyar közös szervezésű kurzus)
2008- Kurzusfejlesztés: A japán kultúra megismerése – felfedező tanulás ismeretalkotó kutatóközösségben
2008- Kurzusfejlesztés: Kutatásmódszertan – felfedező kutatómunka szakdolgozati felkészüléshez
2008- Kurzusfejlesztés: Hálózatok a japán kultúrában
2008- Kurzusfejlesztés: Bevezetés a japán nyelvű információfeldolgozásba
2009 Tananyagírás: Ismerjük meg Japánt. Bevezetés a japanisztika alapjaiba
2012-2015 Kurzusfejlesztés: Japán írásjegyhálózatok vízuális ábrázolása, elemzése és alkotása
2012- Kurzusfejlesztés: Japán országismeret – tanulás ismeretalkotó kutatóközösségben
2013 Tananyagírás: Hálózatosodás és tanulás hálózati környezetben
   

Nyelvtudás

Nyelv Nyelvtudás szintje és fajtája
japán Japanese Language Proficiency Test Level 1
angol középfok
   

 

Publikációs lista

(MTMT)

    Független idézők összesen: 0



Könyvfejezetek

Molnár Pál (2013): Hálózatosodás és tanulás hálózati környezetben. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Molnár Pál (2009): Betekintés a japán média és a médiahálózatok világába. Prae Irodalmi folyóirat, 40. sz.

Molnár Pál (2009): Online közösségi együttműködés az órán és azon túl, avagy egy új médium a japanisztikai tanulmányokban. In: Dr. Farkas Ildikó és Molnár Pál (szerk.): Japanisztika konferenciák a Károli Gáspár Református Egyetemen 2007-2008, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest. 151-165.

Molnár Pál (2007): A Japán Tanszék informatikai fejlesztése és a Japán Kulturális Segélyprogram Magyarországon. In: Dr. Farkas Ildikó és Molnár Pál (szerk.): Japanisztika konferenciák a Károli Gáspár Református Egyetemen 2005-2006, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest. 91-99.

Eris Petra és Molnár Pál (2007): Új módszerek kísérleti alkalmazása a virtuális térben az együttmőködés hatékonyabbá tételének és a tartalomlétrehozásának érdekében. In: Dr. Farkas Ildikó és Molnár Pál (szerk.): Japanisztika konferenciák a Károli Gáspár Református Egyetemen 2005-2006, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest. 147-150.

Molnár Pál (2005): A digitális televíziózás gyorsfényképe Japánban 2005-ben, ITTK tanulmány, Budapest.

Molnár Pál (2009): Betekintés a japán média és a médiahálózatok világába. In: Farkas Ildikó (szerk.): Ismerjük meg Japánt! Bevezetés a japanisztika alapjaiba. Eötvös Kiadó, Budapest. 245-280.

Kárpáti Andrea, Molnár Gyöngyvér és Molnár Pál (2008): Csoportmódszerek. In: Kárpáti Andrea, Molnár Gyöngyvér, Tóth László és Főző Attila (szerk.): A XXI. század iskolája. Microsoft, Budapest. 130-151.

Molnár Pál (2008): Japán információtörténeti fejlődése és a szótárak szerepe a tudásátvétel folyamataiban. In Z. Karvalics László és Kiss Károly(szerk.): Szavak és képek között Médiatörténet - Kommunikációtörténet - Információtörténet, Információtörténelem. Infonia - Gondolat Kiadó, Budapest. 139-190.

Tanulmányok tudományos folyóiratokban

Molnár Pál és Pintér Henriett (közlésre benyújtva). Az együttműködés, a közös tanulás és a közösséghez tartozás kutatásalapú tanulásban részt vett tanulók körében. Magyar pedagógia.

Molnár Pál (közlésre elfogadva). Tudásépítő tanulóközösségek interakciós hálói. Magyar pedagógia.

Molnár Pál (2016). Tanulóközösségek ismeretségi hálóinak strukturális mintázatai és jellegzetességei. Iskolakultúra, 26(5), 86-109.

Molnár Pál, Kárpáti Andrea, Tóth Edit, Tóth Krisztina (2013): Egy iskolai laptopprogram tanulságai: mobil számítógépek megjelenése a hazai iskolákban. Iskolakultúra, 23. 7-8. 61-83.

Molnár Pál (2009): Számítógéppel támogatott együttműködő tanulás online közösségi hálózatos környezetben. Magyar Pedagógia, 109. 3. sz. 261-284.

Molnár Pál és Kárpáti Andrea (2009): Az együttműködő tanulás támogatása az oktatási informatika eszközeivel: MapIt vitatérkép. Új Pedagógiai Szemle, 2009. 2. sz. 48-60.

Molnár Pál (2007): japanoldal.net. Iskolakultúra, 17. 4. sz. 102–108.

Nemzetközi bírálati rendszerű konferenciaközlemények

Pintér, H., & Molnár, P. (2016). Some effects of community based inquiry learning supported by networked technology. In Gy. Molnár & E. Bús (Eds.), PÉK 2016 = [CEA 2016]: XIV. Pedagógiai értékelési Konferencia = [14. Conference on Educational Assessment]. Szeged: SZTE BTK Neveléstudományi Doktori Iskola. 84.

Molnár, P. és Pintér, H. (2015). Evaluating the quality of written knowledge based on literature in collaborative, inquiry based blog-supported environment by the SOLO taxonomy. 10th IAIMTE Conference 2015: Languages, Literatures, and Literacies. Odense, Dánia, 2015.06.03-2015.06.05. Paper 1411.

Aoki, K. és Molnár, P. (2013). Issues of Student Assessment in International Telecollaborative Project-Based Learning. 11th Conference on Educational Assessment – CEA 2013. Szeged, Hungary.

Aoki, K. és Molnár, P. (2012). Cross-cultural project-based learning using social media: lessons learned from the four-year experience of international joint class between Hungarian and Japanese students. In: INTED2012: 6th International Technology, Education and Development Conference. Valencia, Spanyolország, 2012.03.05-2012.03.07. Paper 1549.

Molnár, P., Tóth, E., Tóth, K. és Kárpáti, A. (2011). Networked laptops in Hungarian classrooms - preliminary results of a research initiative. In: S. Sotiriou, A. Szűcs (szerk.) Never Waste a Crisis!: Inclusive Excellence, Innovative Technologies and Transformed Schools as Autonomous Learning. Athen, Görögország, 2011.10.27-2011.10.29. Athen: EDEN, pp. 53-58.(ISBN:978-963-87914-7-4)

Karpati, A. és Molnar, P. (2011): ICT Pedagogy for Multigrade Schools: Modernization of an ancient school type for the socially disadvantaged. Paper presented at the EARLI 2011, Exeter,UK. 30 August - 3 September 2011. Paper.

Aoki, K. és Molnar, P. (2011): Project-Based International Collaborative Learning using Web 2.0 Tools for Authentic Learning of Foreign Language and 21st Century Skills. Paper presented at the ED-MEDIA 2011-World Conference on Educational Multimedia, Hypermedia & Telecommunications, Lisbon, Portugal. June 27 - July 1, 2011. Brief Paper.

Molnar, P. (2011): Patterns of writing, reflecting and sharing in course blog community and social networks of university students. Paper presented at the ED-MEDIA 2011-World Conference on Educational Multimedia, Hypermedia & Telecommunications, Lisbon, Portugal. June 27 - July 1, 2011. Full Paper.

Molnar, P. (2011): Using network visualization to detect and explore community, course activity and networking of students. Proceedings of the InSEA World Congress 2011, Budapest, Hungary, 25-30 June, 2011.

Mecsi, B. és Molnar, P. (2011): Teaching History of Japanese Art through networked collaborative and cooperative groupwork in Hungary, a case study. Proceedings of the InSEA World Congress 2011, Budapest, Hungary, 25-30 June, 2011. 183.

Molnar, P. (2011): Learning Kanji through connections - networked visualization of Japanese characters for meaningful learning. Proceedings of the InSEA World Congress 2011, Budapest, Hungary, 25-30 June, 2011. 200.

Molnar, P. (2010): Blogging as community building approach in a university course environment. Paper presented at the EDEN 2010 Annual Conference, Valencia, 9-12 Jun, 2010. (Abstracts, pp. 37)

Aoki, K., Bray, E., Kimura, M., Kimura, B., Ho, C. és Molnar, P. (2010).Internet-mediated Intercultural Exchange for Learner-Centered Learning, Part 1 and 2. In Z. Abas et al. (Eds.), Proceedings of Global Learn Asia Pacific 2010 (pp. 1091-1095). AACE. Retrieved from http://www.editlib.org/p/34310.

Aoki, K. és Molnar, P. (2010). International Collaborative Learning using Web 2.0: Learning of Foreign Language and Intercultural Understanding. In Z. Abas et al. (Eds.),Proceedings of Global Learn Asia Pacific 2010 (pp. 3782-3787). AACE. Retrieved from http://www.editlib.org/p/34471.

Molnar, P. (2010): Blogging as community building approach in a university course environment. Paper presented at the EDEN 2010 Annual Conference, Valencia, 9-12 Jun, 2010. (Conference Proceedings CD-ROM, 9 Pages).

Aoki, K. és Molnar, P. (2010). International Collaborative Learning using Web 2.0: Learning of Foreign Language and Intercultural Understanding. In Z. Abas et al. (Eds.),Proceedings of Global Learn Asia Pacific 2010 (pp. 3782-3787). AACE. http://www.editlib.org/p/34471.

Molnár, P., Karpati, A. és Aoki, K. (2009). Social Web Applications as Personalised Learning Environments – An Intercultural Project For Undergraduate Studies. Paper presented at the EDEN Logos Open Conference, Budapest, 19-20 Jan, 2009. (Abstracts, pp. 155-166).

Kárpáti, A., Molnár, P. és Drachman R. (2009). Scaffolding Professional Discourse through the Mapit Cognitive Tool. Paper presented at the EDEN 2009 Annual Conference, Gdansk, 10-13 Jun, 2009. (Conference Proceedings CD-ROM, 6 Pages).

Kárpáti, A. és Molnár, P. (2009): Coming of Age Digitally: Collaborative Creation and Learning Online. Presentation at the Illinois Art Education Conference, Lisle, November 4 – 6, 2009.

Molnár, P. (2009). Analysing Collaborative Groupwork in a Social Network for Intercultural Collaboration between Japanese and Hungarian University Students with Network Analysis Methods. Poster paper presented at the EDEN 2009 Annual Conference, Gdansk, 10-13 Jun, 2009. (Abstracts, pp. 127)

Kárpáti, A., Molnár, P. és Drachman R. (2009). Scaffolding Professional Discourse through the Mapit Cognitive Tool. Paper presented at the EDEN 2009 Annual Conference, Gdansk, 10-13 Jun, 2009. (Abstracts, pp. 70).

Molnár, P., Kárpáti, A. és Aoki, K. (2009): Social Web applications for intercultural projects – results of a Japanese-Hungarian collaborative teaching experiment. In: New Technology Platforms for Learning – Revisited. Proceedings of the LOGOS Open Conference on strengthening the integration of ICT research effort. 19-20 January 2009, Budapest, Hungary. (Proceedings, pp. 155-167).

Aoki, K. és Molnar, P. (2008). Learning Design of Courses Utilising ICT for Promoting Intercultural Dialogue. Paper presented at the Online Educa Berlin 2008, Berlin, 3-5 Dec, 2008. (Abstracts, pp. 52-54).

Molnár Pál (2007). Presentation about a Hungarian social web based collaborative bookmarking project in the field of Japanese Studies. Paper presented at the ELTE – NIME videoconference, Budapest, 10 May, 2007.

 

Hazai bírálati rendszerű konferenciaközlemények

Pintér Henriett és Molnár Pál (2016). A tanulóközösségben végzett forrásalapú tanulás során létrehozott szövegek minőségét befolyásoló tényezők. In Molnár, Gyöngyvér és Bús, Enikő (szerk.), PÉK 2016 = [CEA 2016]: XIV. Pedagógiai értékelési Konferencia = [14. Conference on Educational Assessment]. Szeged: SZTE BTK Neveléstudományi Doktori Iskola. 95.

Pintér Henriett és Molnár Pál (2015). A tudás szintjeinek megjelenése egyetemista diákok írott szövegeiben online tanulási-tanítási stratégiában alkalmazott környezetben. In Tóth, Péter, Holik, Ildikó és Tordai, Zita (szerk.), Pedagógusok, tanulók, iskolák – az értékformálás, az értékközvetítés és az értékteremtés világa : tartalmi összefoglalók: XV. Országos Neveléstudományi Konferencia. Budapest: Óbudai Egyetem. 246.

Molnár Pál (2015). Tanulóközösség kapcsolathálójának hatása a tanulócsoportok kialakulására. In Tóth, Péter, Holik, Ildikó és Tordai, Zita (szerk.), Pedagógusok, tanulók, iskolák – az értékformálás, az értékközvetítés és az értékteremtés világa : tartalmi összefoglalók: XV. Országos Neveléstudományi Konferencia. Budapest: Óbudai Egyetem. 313.

Molnár Pál és Pintér Henriett (2014): Online tanulói környezetben alkotott és megosztott szövegek minősége és a megvitatásuk során folytatott interakciók közötti összefüggések vizsgálata. XIV. Országos Neveléstudományi Konferencia. Oktatás és nevelés – gyakorlat és tudomány: tartalmi összefoglalók. 472 p.

Pintér Henriett és Molnár Pál (2014): Online tanulói környezetben létrehozott szövegek tudásszervezettség vizsgálata a SOLO taxonómia alkalmazásával. XIV. Országos Neveléstudományi Konferencia. Oktatás és nevelés – gyakorlat és tudomány: tartalmi összefoglalók. 472 p.

Molnár Pál (2014): Kutatóközösségben tanuló hallgatók kapcsolathálózata és interakciós hálózatai közötti összefüggések vizsgálata. PÉK 2014: XII. Pedagógiai Értékelési Konferencia. Program; Előadás-összefoglalók. Szeged, Magyarország, 2014.05.01-2014.05.03. p. 141.

Molnár Pál (2013): Bloghálózatban tanuló vizsgálódó hallgatói közösség tanulási hatékonyságának, közösségtudatának és elégedettségének vizsgálata. XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia: Változó életformák - Régi és új tanulási környezetek. 561 p.

Molnár Pál (2013): Blogkörnyezetben tanuló felfedező közösség tanulási hatékonyságának, közösségtudatának és elégedettségének összefüggésvizsgálata. In: Józsa Krisztián és Fejes József (szerk.): PÉK 2013 – XI. Pedagógiai Értékelési Konferencia: Program – Előadás-összefoglalók. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. (bírálat alatt)

Molnár Pál és Aoki Kumiko (2012): Hallgatók online kapcsolati struktúrájának változása közös szervezésű interkulturális kurzuson. Előadás: XII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2012. november 8-10. 322.

Molnár Pál (2012): Neveléstudományi társszerzői hálózatok topográfiája és vizualizációja. Előadás: XII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2012. november 8-10. 378.

Molnár Pál és Aoki Kumiko (2012): Online, kultúraközi, hálózati környezetben együttműködő hallgatói kutatócsoportok online kapcsolati hálózatának változása az együttműködés során. In: Csapó Benő és Tóth Edit (szerk.): PÉK 2012 – X. Pedagógiai Értékelési Konferencia: Program – Előadás-összefoglalók. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. (elfogadva)

Molnár Pál (2012): Kutatói bloghálózatban dolgozó, hálózatba szerveződő hallgatói kutatóközösség empirikus kohézióvizsgálata. In: Csapó Benő és Tóth Edit (szerk.): PÉK 2012 – X. Pedagógiai Értékelési Konferencia: Program – Előadás-összefoglalók. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. (elfogadva)

Kárpáti Andrea, Molnár Pál (2011): Az iskolai laptop programok jelentősége az oktatásban. Előadás: XI. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2011. november 3-5. 407.

Molnár Pál (2011): Classmate mobil számítógépet használó pedagógusok szakmai hálózatának feltérképezése hálózatelemzés és vizualizáció segítségével. Előadás: XI. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2011. november 3-5. 410.

Molnár Pál (2011): Kapcsolathálózati adatbányászat, elemzés és vizualizáció a hálózat alapú tanulás szolgálatában. Előadás: IX. Pedagógiai Értékelési Konferencia - PÉK 2011, Szeged, 2011. április 29-30. 47.

Molnár Pál (2010): Együttműködő tudásalkotó tanulás blog alapú hálózatos környezetben. Előadás: X. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2010. november 4-6. 164.

Molnár Pál (2010): Egymásbaágyazott tudásépítő diskurzusok az online közösségi térben. Előadás: X. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2010. november 4-6. 163.

R. Tóth Krisztina, Molnár Pál és Kétyi András (2010): Egyetemi és főiskolai hallgatók webes technológiahasználata a formális oktatáson kívül. Előadás: X. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2010. november 4-6. 161.

Molnár Pál (2010): Blog, mint tudásközvetítő, közösségformáló, kapcsolatépítő eszköz az órai munkában. VIII. Pedagógiai Értékelési Konferencia, Szeged, 2010. április 16-17. 89.

Kárpáti Andrea és Molnár Pál (2010). Számítógéppel támogatott osztálytermi kollaboratív vitatérképezés és gondolattérképezés összehasonlító elemzése. VIII. Pedagógiai Értékelési Konferencia, Szeged, 2010. április 16-17. 97.

Molnár Pál (2009): Együttműködő tanulás során megosztott tartalomból készült művek összehasonlító elemzése. Előadás: IX. Országos Neveléstudományi Konferencia, Veszprém, 2009. november 19-21. 175.

Molnár Pál és Kétyi András (2009): Értékelési és munkaportfólió összehasonlítása két felsőoktatási esettanulmányon keresztül. Előadás: IX. Országos Neveléstudományi Konferencia, Veszprém, 2009. november 19-21. 176.

Molnár Pál (2008): Interkulturális kommunikáció online közösségi és vizuális vitakövető alkalmazás integrálásával. Előadás: VIII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2008. november 13-15. 172.

 

Egyéb konferenciamegjelenések

Molnár Pál (2012): Behálózott írásjegyek: a kelet-ázsiai írásrendszerek kapcsolathálózata, vizuális ábrázolása és tanulása kollaboratív hálózatos technológiával támogatott közös szerkesztéssel. VII. Japanológiai konferencia. Budapest. 2012. április 23.

Molnár Pál (2009): Az online interkulturális együttműködő tanulásról. Előadás: KRE 5. Japanisztikai konferencia, Budapest, 2009. november 25.

Molnár Pál, Paksi Attila és Kárpáti Andrea (2009): Pedagógusok tudásépítő közösségének támogatása az oktatási informatika eszközeivel: MapIt vitatérkép, Moodle virtuális tanulási környezet. Előadás: I. Oktatásinformatikai Konferencia, Budapest, 2009. január 30. 47.

Molnár Pál (2007): Online közösségi együttműködés az órán és azon túl, avagy egy új médium a japanisztikai tanulmányokban. Előadás: KRE Japanisztikai konferencia, Budapest, 2007. november 26.

Molnár Pál (2006): A Japán Tanszék informatikai fejlesztése és a Japán Kulturális Segélyprogram Magyarországon. Előadás: Japanisztika a bölcsészettudományban konferencia, Budapest, 2006. április 20.

Erős Petra és Molnár Pál (2006): Új módszerek kísérleti alkalmazása a virtuális térben az együttműködés hatékonyabbá tételének és a tartalomlétrehozásának érdekében. Előadás: Japanisztika a bölcsészettudományban konferencia, Budapest, 2006. április 20.



Pál Molnár

Title: PhD
Gender: M
Year of Birth: 1973
Place of Birth (Country): Hungary
Email-address(es): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Office Phone Number:

Doctoral Studies
Year of Doctoral Defence (PhD / CSc): 2016
Discipline: networked learning, learning communities
Title of Thesis: Interaction and social networks of learners in inquiry based, networked, technology supported learning communities and the effects of collaborative inquiry
Issuing Institution: University of Szeged, Graduate School of Educational Sciences

MA Studies
Year of Obtaining the MA Degree: 2004
Discipline(s): Japanese Studies
Issuing Institution: Károli Gáspár University, Faculty of Arts, Institute of East Asian Languages and Cultures, Japanese Department

Further Studies and Qualifications

Institution Qualification Year of Obtaining the Qualification
     
     
     

Employment
Current Employer: Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary
Faculty: Faculty of Humanities
Institute: Institute of Oriental Languages and Cultures
Department: Department of Japanese Studies
Current Position(s):

Previous Employer:
Previous Position Held:

Other Previous Employers:
Other Previous Positions Held:


Areas of Research and Teaching

networked learning
innovative knowledge creating and learning communities
cooperation and collaboration
Japanese networked society
knowledge networks
network visualizations
east-asian language networks

Membership in Research Groups and Projects

International Network for Social Network Analysis
Japanese-Hungarian Dictionary Creation Workgroup

Educational Functions, Curriculum Development and Other
Teaching-Related Activities

Period Function or Activity
2008 - Course development: Japanese-Hungarian online intercultural collaborative joint course
2008 - Course development: Networked learning about Japanese culture course (course workshop; collaborative creation and presentation of Japanese related knowledge; community of inquiry on course)
2008 - Course development: Research seminarium - building and cultivating student research community
2008 - Course development: Networks in the Japanese culture course
2008 - Course development: Introduction to Japanese language knowledge creation
2009 Textbook writing: Understanding Japan. Introduction to japanology ("Ismerjük meg Japánt. Bevezetés a japanisztika alapjaiba")
2012 - Course development: Visual representation and creation of Japanese character networks
2012 - Course development: Japanese culture and civilisation – knowledge creation in networked community of inquiry
2013 Textbook writing (ongoing): Networked learning
   
   
   

Language Skills

Language Level and Kind of Proficiency
Japanese JLPT1
English middle
   
   
   

 

List of Publications

(MTMT)

    Number of independent citations : 0


 

Chapters in Books

Molnár Pál (2009): Betekintés a japán média és a médiahálózatok világába. Prae Irodalmi folyóirat, 40. sz.

Molnár Pál (2009): Online közösségi együttműködés az órán és azon túl, avagy egy új médium a japanisztikai tanulmányokban. In: Dr. Farkas Ildikó és Molnár Pál (szerk.): Japanisztika konferenciák a Károli Gáspár Református Egyetemen 2007-2008, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest. 151-165.

Molnár Pál (2007): A Japán Tanszék informatikai fejlesztése és a Japán Kulturális Segélyprogram Magyarországon. In: Dr. Farkas Ildikó és Molnár Pál (szerk.): Japanisztika konferenciák a Károli Gáspár Református Egyetemen 2005-2006, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest. 91-99.

Eris Petra és Molnár Pál (2007): Új módszerek kísérleti alkalmazása a virtuális térben az együttmőködés hatékonyabbá tételének és a tartalomlétrehozásának érdekében. In: Dr. Farkas Ildikó és Molnár Pál (szerk.): Japanisztika konferenciák a Károli Gáspár Református Egyetemen 2005-2006, Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest. 147-150.

Molnár Pál (2005): A digitális televíziózás gyorsfényképe Japánban 2005-ben, ITTK tanulmány, Budapest.

Molnár Pál (2009): Betekintés a japán média és a médiahálózatok világába. In: Farkas Ildikó (szerk.): Ismerjük meg Japánt! Bevezetés a japanisztika alapjaiba. Eötvös Kiadó, Budapest. 245-280.

Kárpáti Andrea, Molnár Gyöngyvér és Molnár Pál (2008): Csoportmódszerek. In: Kárpáti Andrea, Molnár Gyöngyvér, Tóth László és Főző Attila (szerk.): A XXI. század iskolája. Microsoft, Budapest. 130-151.

Molnár Pál (2008): Japán információtörténeti fejlődése és a szótárak szerepe a tudásátvétel folyamataiban. In Z. Karvalics László és Kiss Károly(szerk.): Szavak és képek között Médiatörténet - Kommunikációtörténet - Információtörténet, Információtörténelem. Infonia - Gondolat Kiadó, Budapest. 139-190.

Articles in Academic Reviews (Printed and Electronic)

Molnár Pál (2009): Számítógéppel támogatott együttműködő tanulás online közösségi hálózatos környezetben. Magyar Pedagógia, 109. 3. sz. 261-284.

Molnár Pál és Kárpáti Andrea (2009): Az együttműködő tanulás támogatása az oktatási informatika eszközeivel: MapIt vitatérkép. Új Pedagógiai Szemle, 2009. 2. sz. 48-60.

Molnár Pál (2007): japanoldal.net. Iskolakultúra, 17. 4. sz. 102–108.

Conference Proceedings (Printed and Electronic)

Molnár, P., Tóth, E., Tóth, K. és Kárpáti, A. (2011). Networked laptops in Hungarian classrooms - preliminary results of a research initiative. In: S. Sotiriou, A. Szűcs (szerk.) Never Waste a Crisis!: Inclusive Excellence, Innovative Technologies and Transformed Schools as Autonomous Learning. Athen, Görögország, 2011.10.27-2011.10.29. Athen: EDEN, pp. 53-58.(ISBN:978-963-87914-7-4)

Karpati, A. és Molnar, P. (2011): ICT Pedagogy for Multigrade Schools: Modernization of an ancient school type for the socially disadvantaged. Paper presented at the EARLI 2011, Exeter,UK. 30 August - 3 September 2011. Paper.

Aoki, K. és Molnar, P. (2011): Project-Based International Collaborative Learning using Web 2.0 Tools for Authentic Learning of Foreign Language and 21st Century Skills. Paper presented at the ED-MEDIA 2011-World Conference on Educational Multimedia, Hypermedia & Telecommunications, Lisbon, Portugal. June 27 - July 1, 2011. Brief Paper.

Molnar, P. (2011): Patterns of writing, reflecting and sharing in course blog community and social networks of university students. Paper presented at the ED-MEDIA 2011-World Conference on Educational Multimedia, Hypermedia & Telecommunications, Lisbon, Portugal. June 27 - July 1, 2011. Full Paper.

Molnar, P. (2010): Blogging as community building approach in a university course environment. Paper presented at the EDEN 2010 Annual Conference, Valencia, 9-12 Jun, 2010. (Conference Proceedings CD-ROM, 9 Pages).

Aoki, K. és Molnar, P. (2010). International Collaborative Learning using Web 2.0: Learning of Foreign Language and Intercultural Understanding. In Z. Abas et al. (Eds.),Proceedings of Global Learn Asia Pacific 2010 (pp. 3782-3787). AACE. http://www.editlib.org/p/34471.

Molnár, P., Karpati, A. és Aoki, K. (2009). Social Web Applications as Personalised Learning Environments – An Intercultural Project For Undergraduate Studies. Paper presented at the EDEN Logos Open Conference, Budapest, 19-20 Jan, 2009. (Abstracts, pp. 155-166).

Kárpáti, A., Molnár, P. és Drachman R. (2009). Scaffolding Professional Discourse through the Mapit Cognitive Tool. Paper presented at the EDEN 2009 Annual Conference, Gdansk, 10-13 Jun, 2009. (Conference Proceedings CD-ROM, 6 Pages).

Academic and public Appearances (Live and Electronic)

Aoki, K. és Molnár, P. (2013). Issues of Student Assessment in International Telecollaborative Project-Based Learning. 11th Conference on Educational Assessment – CEA 2013. Szeged, Hungary.

Aoki, K. és Molnár, P. (2012). Cross-cultural project-based learning using social media: lessons learned from the four-year experience of international joint class between Hungarian and Japanese students. In: INTED2012: 6th International Technology, Education and Development Conference. Valencia, Spanyolország, 2012.03.05-2012.03.07. Paper 1549.

Molnar, P. (2011): Using network visualization to detect and explore community, course activity and networking of students. Proceedings of the InSEA World Congress 2011, Budapest, Hungary, 25-30 June, 2011.

Mecsi, B. és Molnar, P. (2011): Teaching History of Japanese Art through networked collaborative and cooperative groupwork in Hungary, a case study. Proceedings of the InSEA World Congress 2011, Budapest, Hungary, 25-30 June, 2011. 183.

Molnar, P. (2011): Learning Kanji through connections - networked visualization of Japanese characters for meaningful learning. Proceedings of the InSEA World Congress 2011, Budapest, Hungary, 25-30 June, 2011. 200.

Molnar, P. (2010): Blogging as community building approach in a university course environment. Paper presented at the EDEN 2010 Annual Conference, Valencia, 9-12 Jun, 2010. (Abstracts, pp. 37)

Aoki, K., Bray, E., Kimura, M., Kimura, B., Ho, C. és Molnar, P. (2010).Internet-mediated Intercultural Exchange for Learner-Centered Learning, Part 1 and 2. In Z. Abas et al. (Eds.), Proceedings of Global Learn Asia Pacific 2010 (pp. 1091-1095). AACE. Retrieved from http://www.editlib.org/p/34310.

Aoki, K. és Molnar, P. (2010). International Collaborative Learning using Web 2.0: Learning of Foreign Language and Intercultural Understanding. In Z. Abas et al. (Eds.),Proceedings of Global Learn Asia Pacific 2010 (pp. 3782-3787). AACE. Retrieved from http://www.editlib.org/p/34471.

Kárpáti, A. és Molnár, P. (2009): Coming of Age Digitally: Collaborative Creation and Learning Online. Presentation at the Illinois Art Education Conference, Lisle, November 4 – 6, 2009.

Molnár, P. (2009). Analysing Collaborative Groupwork in a Social Network for Intercultural Collaboration between Japanese and Hungarian University Students with Network Analysis Methods. Poster paper presented at the EDEN 2009 Annual Conference, Gdansk, 10-13 Jun, 2009. (Abstracts, pp. 127)

Kárpáti, A., Molnár, P. és Drachman R. (2009). Scaffolding Professional Discourse through the Mapit Cognitive Tool. Paper presented at the EDEN 2009 Annual Conference, Gdansk, 10-13 Jun, 2009. (Abstracts, pp. 70).

Molnár, P., Kárpáti, A. és Aoki, K. (2009): Social Web applications for intercultural projects – results of a Japanese-Hungarian collaborative teaching experiment. In: New Technology Platforms for Learning – Revisited. Proceedings of the LOGOS Open Conference on strengthening the integration of ICT research effort. 19-20 January 2009, Budapest, Hungary. (Proceedings, pp. 155-167).

Aoki, K. és Molnar, P. (2008). Learning Design of Courses Utilising ICT for Promoting Intercultural Dialogue. Paper presented at the Online Educa Berlin 2008, Berlin, 3-5 Dec, 2008. (Abstracts, pp. 52-54).

Molnár Pál (2007). Presentation about a Hungarian social web based collaborative bookmarking project in the field of Japanese Studies. Paper presented at the ELTE – NIME videoconference, Budapest, 10 May, 2007.

Molnár Pál (2013): Blogkörnyezetben tanuló felfedező közösség tanulási hatékonyságának, közösségtudatának és elégedettségének összefüggésvizsgálata. In: Józsa Krisztián és Fejes József (szerk.): PÉK 2013 – XI. Pedagógiai Értékelési Konferencia: Program – Előadás-összefoglalók. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. (bírálat alatt)

Molnár Pál és Aoki Kumiko (2012): Hallgatók online kapcsolati struktúrájának változása közös szervezésű interkulturális kurzuson. Előadás: XII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2012. november 8-10. 322.

Molnár Pál (2012): Neveléstudományi társszerzői hálózatok topográfiája és vizualizációja. Előadás: XII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2012. november 8-10. 378.

Molnár Pál és Aoki Kumiko (2012): Online, kultúraközi, hálózati környezetben együttműködő hallgatói kutatócsoportok online kapcsolati hálózatának változása az együttműködés során. In: Csapó Benő és Tóth Edit (szerk.): PÉK 2012 – X. Pedagógiai Értékelési Konferencia: Program – Előadás-összefoglalók. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. (elfogadva)

Molnár Pál (2012): Kutatói bloghálózatban dolgozó, hálózatba szerveződő hallgatói kutatóközösség empirikus kohézióvizsgálata. In: Csapó Benő és Tóth Edit (szerk.): PÉK 2012 – X. Pedagógiai Értékelési Konferencia: Program – Előadás-összefoglalók. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. (elfogadva)

Kárpáti Andrea, Molnár Pál (2011): Az iskolai laptop programok jelentősége az oktatásban. Előadás: XI. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2011. november 3-5. 407.

Molnár Pál (2011): Classmate mobil számítógépet használó pedagógusok szakmai hálózatának feltérképezése hálózatelemzés és vizualizáció segítségével. Előadás: XI. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2011. november 3-5. 410.

Molnár Pál (2011): Kapcsolathálózati adatbányászat, elemzés és vizualizáció a hálózat alapú tanulás szolgálatában. Előadás: IX. Pedagógiai Értékelési Konferencia - PÉK 2011, Szeged, 2011. április 29-30. 47.

Molnár Pál (2010): Együttműködő tudásalkotó tanulás blog alapú hálózatos környezetben. Előadás: X. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2010. november 4-6. 164.

Molnár Pál (2010): Egymásbaágyazott tudásépítő diskurzusok az online közösségi térben. Előadás: X. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2010. november 4-6. 163.

R. Tóth Krisztina, Molnár Pál és Kétyi András (2010): Egyetemi és főiskolai hallgatók webes technológiahasználata a formális oktatáson kívül. Előadás: X. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2010. november 4-6. 161.

Molnár Pál (2010): Blog, mint tudásközvetítő, közösségformáló, kapcsolatépítő eszköz az órai munkában. VIII. Pedagógiai Értékelési Konferencia, Szeged, 2010. április 16-17. 89.

Kárpáti Andrea és Molnár Pál (2010). Számítógéppel támogatott osztálytermi kollaboratív vitatérképezés és gondolattérképezés összehasonlító elemzése. VIII. Pedagógiai Értékelési Konferencia, Szeged, 2010. április 16-17. 97.

Molnár Pál (2009): Együttműködő tanulás során megosztott tartalomból készült művek összehasonlító elemzése. Előadás: IX. Országos Neveléstudományi Konferencia, Veszprém, 2009. november 19-21. 175.

Molnár Pál és Kétyi András (2009): Értékelési és munkaportfólió összehasonlítása két felsőoktatási esettanulmányon keresztül. Előadás: IX. Országos Neveléstudományi Konferencia, Veszprém, 2009. november 19-21. 176.

Molnár Pál (2008): Interkulturális kommunikáció online közösségi és vizuális vitakövető alkalmazás integrálásával. Előadás: VIII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, 2008. november 13-15. 172.

Molnár Pál (2012): Behálózott írásjegyek: a kelet-ázsiai írásrendszerek kapcsolathálózata, vizuális ábrázolása és tanulása kollaboratív hálózatos technológiával támogatott közös szerkesztéssel. VII. Japanológiai konferencia. Budapest. 2012. április 23.

Molnár Pál (2009): Az online interkulturális együttműködő tanulásról. Előadás: KRE 5. Japanisztikai konferencia, Budapest, 2009. november 25.

Molnár Pál, Paksi Attila és Kárpáti Andrea (2009): Pedagógusok tudásépítő közösségének támogatása az oktatási informatika eszközeivel: MapIt vitatérkép, Moodle virtuális tanulási környezet. Előadás: I. Oktatásinformatikai Konferencia, Budapest, 2009. január 30. 47.

Molnár Pál (2007): Online közösségi együttműködés az órán és azon túl, avagy egy új médium a japanisztikai tanulmányokban. Előadás: KRE Japanisztikai konferencia, Budapest, 2007. november 26.

Molnár Pál (2006): A Japán Tanszék informatikai fejlesztése és a Japán Kulturális Segélyprogram Magyarországon. Előadás: Japanisztika a bölcsészettudományban konferencia, Budapest, 2006. április 20.

Erős Petra és Molnár Pál (2006): Új módszerek kísérleti alkalmazása a virtuális térben az együttműködés hatékonyabbá tételének és a tartalomlétrehozásának érdekében. Előadás: Japanisztika a bölcsészettudományban konferencia, Budapest, 2006. április 20.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin