Elhunyt Hajdú Mihály professzor

Hajdú Mihály (1933–2014)
2014. január 7-én, életének 81. évében orosházi otthonában elhunyt Hajdú Mihály, a nyelvtudományok doktora, az ELTE professor emeritusa, a Károli Gáspár Református Egyetem volt oktatója. Tudományos pályája kezdetén szűkebb pátriája nyelvjárási, néprajzi jellegzetességeit vizsgálta, s később is különös érdeklődéssel fordult a regionális szakszókincs kutatása irányába. A nyelvtudományon belül a dialektológia mellett fő kutatási területe a névtan volt. Magyar becézőnevek (1974) című munkája az 1770 és 1970 közötti magyar becenevek nyelvi elemzését nyújtja; Általános és magyar névtan. Személynevek (2003) című kézikönyve az első névtani témájú egyetemi tankönyv; Családnevek enciklopédiája (2010) című kötete leggyakoribb családneveink eredetét, elterjedtségét, alakulástörténetét mutatja be. Több sorozat (például a Magyar Személynévi Adattárak, a Magyar Névtani Dolgozatok és a Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok) alapítója, szerkesztője volt, de nevéhez fűződik a magyar névtudomány első önálló folyóiratának, a Névtani Értesítőnek az elindítása is (Mező Andrással közösen, 1979-től). Oktatott névtant, dialektológiát, nyelvtörténetet és fonetikát. Sokrétű tudományos és közéleti tevékenységét egyebek mellett Csűry Bálint-emlékéremmel (1976), Honismereti Emlékéremmel (1980), Országépítő Alapítvány-díjjal (1992), Pais Dezső-emlékéremmel és -díjjal (2002), Pro Universitate kitüntetéssel (2003) és Akadémiai Díjjal (2006) is elismerték.
http://www.nyest.hu/hirek/elhunyt-hajdu-mihaly
http://www.c3.hu/~magyarnyelv/03-4/kissj2.pdf