Letette hivatali esküjét Balog Zoltán püspök

Tizennyolc év után új püspöke lett a Dunamelléki Református Egyházkerületnek. Bogárdi Szabó István három cikluson át vezette az egyházkerületet, amelynek élére 2020 őszén Balog Zoltánt, a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség lelkipásztorát választották meg a dunamelléki gyülekezetek presbitériumai. Az egyházkerület 2021. január 25-ei alakuló közgyűlésén Balog Zoltán letette hivatali esküjét.

(A járványhelyzet miatt a megválasztott püspök felszentelésére 2021. április 5-én, húsvéthétfőn, du. 3 órakor kerül sor a nagykőrösi református templomban. Püspöki székfoglalója is ott hangzik majd el.) Eskütételét követően az újonnan hivatalába lépett püspök Zakariás könyve 3. fejezetéhez kapcsolódóan azt mondta:

„Nem vagyok főpap, nem is leszek, hiszen egyetlen főpapunk van: Jézus Krisztus. Ez a látomás mégis nekünk szól, mert Isten népe szolgálatára választottatok engem. Isten követe, az angyal azt mondja nektek: ahogy Jósua főpap is azt kapott annak idején, úgy rám is adjatok tiszta ruhát. Halljuk meg a folytatást is – én is meghallottam –: „elvettem bűnödet." Ha az én utamon jársz, akkor felügyelhetsz az udvaraimban. És még közöttetek is járhatok az Ige szerint anélkül, hogy a hátam mögé kellene nézni, biztonságban vagyok-e. Ti, férfiak és nők velem együtt jelzitek a csodát, hogy Isten elhozta a sarjadékot, Jézus Krisztust – Ő magára vette a mi szennyes ruhánkat. Ő az, aki egy nap alatt eltörli ennek az országnak az összes bűnét – micsoda ígéret! A bűnbocsánat következménye, hogy meg tudjuk egymást hívni egymás otthonaiba, a gyülekezetünkbe, az egyházkerületünkbe, a Magyar Református Egyházba, ebbe az országba és az európai kereszténységbe is. Amíg nem tudjuk egymást meghívni, addig bűnben vagyunk.”


Beköszöntőjét elődje és barátja iránti köszönettel zárta.


Forrás: Parókia

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin