Egyetemünk oktatóinak előadása a Balatonföldvári Széchényi Napokon

2021. június 18. 14:00 - 2021. június 20. 20:00 között kerül megrendezésre a Balatonföldvári Széchényi Napok (Földvári Napok), melynek keretein belül Egyetemünk Történettudományi Intézetének (TTI) több oktatója is előadást tart. A háromnapos programsorozat keretében kulturális és ismeretterjesztő programokkal kívánnak emlékezni és emléket állítani a települést alapító Széchényi családnak.

A programsorozat részeként június 19-én, szombaton a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban 14.30 órai kezdettel rendezik meg a Konferencia Gróf Széchényi Imréről című tanácskozást. A konferenciát Dr. Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke nyitja meg.

Kortársak és sorstársak – politikustársak Gróf Széchényi Imréről címmel előadást tart Prof. Dr. Hermann Róbert, a KRE TTI Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Arisztokrata családok a magyar kultúráért és gazdaságért a Festetics és a Széchényi család címmel tart előadást Prof. Dr. Kurucz György egyetemi tanár, a KRE rektorhelyettese.

A rendezvényről bővebb információ itt érhető el.

Balatonföldvár azon kevés települések közé tartozik hazánkban, ahol hónapra, napra, sőt órára pontosan lehet tudni az alapítás dátumát. Gróf Széchényi Imre testvérével, Széchényi Viktorral az egykori Földvár pusztából építette és 1896. június 14-én délután 5 órakor nyitotta meg a Balaton déli partjának gyöngyszemévé vált Balatonföldvárt. A kulturális és ismeretterjesztő programok szervezésével a települést alapító Széchényi családnak szeretnének emlékezni és emléket állítani.

Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

 

Youtube