Készült: 2016-02-16
Módosítás: 2020-11-05

A Néderlandisztika Tanszéken 2010 szeptemberétől is indult a Néderlandisztika mesterképzés (MA), amely 2 éves, és ezalatt 120 kreditet kell megszerezni.


Kiknek?
Azoknak a hallgatóknak a jelentkezését várjuk, akik a holland/flamand nyelv és kultúra iránt magas fokú motivációt és elkötelezettséget éreznek, magas szinten beszélik a holland nyelvet, és ebben az irányban tervezik karrierjüket.

Akik BA-diplomával, MA-diplomával vagy még a régi rendszerből főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkeznek.

Amennyiben nem Néderlandisztika szakos ez a diploma, legalább 50 kreditnyi, a Néderlandisztika témájához tartozó (pl. Bevezetés a nyelvtudományba, Bevezetés az irodalomtudományba, Germán nyelvek és kultúrák stb.) a korábbi tanulmányok során elvégzett kurzussal szükséges rendelkezni.

A megfelelő szintű nyelvtudásról szóbeli meghallgatáson győződünk meg, melynek időpontját később jelöljük ki.


Mit tudunk mi nyújtani?
Az MA-tanulmányokhoz a tanszék támogató, inspiráló légkörével, külföldi ösztöndíjakkal és egyénre szabott odafigyeléssel járul hozzá.

Az MA-képzés mintatantervét és a kurzusok leírásait itt megtalálhatod, és az alábbi címen szívesen állunk rendelkezésedre, hogy további információval szolgáljunk: [e-mail megjelenítése].

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin