Nyílt nap banner


Intézményünk is részt vesz az Educatio Kiállításon

A Károli Gáspár Református Egyetem is részt vesz a 23. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 2023. január 12–14. között. Intézményünk standja (HF36) a színpad közelében várja a kiállításra látogatókat mindhárom nap 10–17 óra között.

A korábbi évekhez hasonlóan egyetemünk standjánál oktatóink mellett öt karunk (Állam- és Jogtudományi Kar, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar, Hittudományi Kar, Pedagógiai Kar) számos hallgatójával találkozhatnak az érdeklődők, akik így első kézből értesülhetnek az egyes szakokkal kapcsolatos információkról, az egyetemi hallgatói életről. A Tanulmányi Osztály munkatársai a felvételivel kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolásában állnak az érdeklődők rendelkezésére, és részletes tájékoztatást adnak az intézményben elérhető ösztöndíj-lehetőségekről, kollégiumi elhelyezésről, a különböző támogatásokról, juttatásokról. A Károli azon kevés egyetemek egyike, amelyik úgy döntött, hogy az önköltséges hallgatók díját nem emeli meg ebben az évben, figyelemmel a családokat érintő áremelkedésekre, inflációra.

A Károli Gáspár Református Egyetem egyik legfontosabb értékének tekinti a jó közösség létrehozását, ahol oktatók és hallgatók szakmai közösségben otthon érezhetik magukat az intézményben. A közösségteremtés lesz a témája Prof. Dr. Trócsányi László rektor és Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért, felnőttképzésért felelős államtitkár pódiumbeszélgetésének a kiállítási színpadon. A Károli a közösségteremtés útján című beszélgetés során – a közösségteremtés fontossága mellett – az egyházi felsőoktatási intézmények küldetéséről is szó lesz. A beszélgetésre január 13-án, 11.30–11.55 között kerül sor.

A Károli öt karán több mint nyolcezer hallgató tanul, az oktatói és hallgatói kiválósági rangsorokban az egyetem mindenkor jó helyezést ér el a különböző felmérések szerint. Az egyetem küldetése kettős: stabil értékrend biztosítása és nyitás a világra. Az egyetem mottója: Minőség. Közösség. KÁROLI.

A 2022. évben jelentős kezdeményezések indultak az egyetemi sportélet megerősítésére, a kötelező testnevelés bevezetése mellett intézményünk hat fővárosi sportegyesülettel kötött együttműködési megállapodást, amely a hallgatók sportolási lehetőségeinek és körülményeinek fejlesztését kívánta elősegíteni. A korábban megkötött együttműködések jól és hatékonyan működnek, aktívabb és sokszínűbb sportélet várja hallgatóinkat. A Károli Sportegyesület megalakulásával pedig tovább bővülnek a sportolási lehetőségek. Intézményünk továbbra is kiemelten támogatja a hivatásos sportolókat, akiknek a tanév során rugalmas feltételek biztosításával kívánja elősegíteni a sportkarrier összeegyeztetését az egyetemi tanulmányokkal. Az oktatási szakkiállítás első napján Sportos egyetem – hajrá Károli! címmel pódiumbeszélgetés keretében a Károli jelenlegi és egykori ismert sportoló hallgatói, valamint a Károli Sportiroda munkatársai járják körül a témát. Gyenesei Leila világ- és Európa-bajnok öttusázó és sportriporter, korábbi joghallgatónk mellett Vajda Luca Európa-bajnoki és Strand Világjátékok ezüstérmes, nemzeti válogatott strandkézilabdázó, joghallgató is színpadra lép. A pódiumbeszélgetésre 13.30–13.55 között kerül sor.

A magyar oktatás legjelentősebb szakmai seregszemléjén egyetemünk nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozás fórumainak bemutatására, így a felvételi előtt állók megismerkedhetnek egyetemünk szakkollégiumaival is: a Bocskai István Jog- és Társadalomtudományi Szakkollégium, a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium és a Károli Interdiszciplináris Akadémia a tudásfejlesztés, a szakmai ismeretek célzott bővítése mellett a jövőben is hasznosítható kapcsolatrendszer kialakításának elősegítésével és ösztöndíjjal támogatja hallgatóit. Intézményünk a rendezvény harmadik napján, január 14-én, szombaton 11.30–11.55 között a kiállítási színpadon is bemutatja tehetséggondozással foglalkozó műhelyeit. A panelbeszélgetés keretében a szakkollégiumok mellett a Károli Junior Akadémia tevékenységével is megismerkedhetnek a résztvevők, amely változatos programokkal várja az egyetemünk iránt érdeklődő középiskolásokat. Négyalkalmas kurzusainak résztvevői betekintést nyerhetnek a Károli mindennapjaiba, találkozhatnak az oktatókkal, hallgatókkal és az egyetemi karok által indított képzésekhez kapcsolódó alapismereteket szerezhetnek. A kurzusok eredményes elvégzése esetén a résztvevők 100 intézményi pontot szerezhetnek a felsőfokú felvételi eljárás során, ha a Károlira jelentkeznek. 

A 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 40 hazai felsőoktatási intézményről szerezhetnek be információt az érdeklődők, amely elősegítheti döntésüket a továbbtanulásról a 2023. február 15-i jelentkezési határidőig. Az Educatio Kiállítás ingyenesen látogatható, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehetséges: https://www.educatioexpo.hu/regisztracio

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin