Nyílt nap banner


Ír vándorkiállítás és nagyköveti látogatás egyetemünkön

Május 4-én Őexcellenciája Ronan Gargan, Írország magyarországi nagykövete és Szegedi Joó Marianna kulturális attasé látogatott a Károlyi-Csekonics-palotába, ahol Trócsányi László rektorral és egyetemünk Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának képviselőivel, Nagy Judit nemzetközi dékánhelyettessel és Pődör Dórával,  az Anglisztika Intézet intézetvezető-helyettes egyetemi docensével találkozott. A megbeszélés során az egyetem nemzetközi kapcsolatainak további bővítéséről, elsősorban a különböző írországi egyetemekkel való kooperációs lehetőségekről esett szó.

A látogatást követően Őexcellenciája nyitotta meg a BTK Dózsa György úti épületében az INTO EUROPE – Ireland and the EU 1973–2023 című vándorkiállítást, mely Írország 50 éves EU-tagságát, az ezen időszak alatt elért eredményeit hivatott bemutatni. A kiállítás megnyitóját követően Nagykövet úr rövid előadást is tartott a jelenlévő érdeklődőknek. A vándorkiállítás május 8-ig tekinthető meg egyetemünkön.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar már több mint 15 éve gyümölcsöző együttműködések keretében dolgozik együtt Írország budapesti nagykövetségével, legutóbb 2022 októberében az Ír Külügyminisztérium International Joyce (James Joyce 100) című vándorkiállítás megnyitóján tett látogatást Nagykövet úr intézményünkben.

Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023


Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023 Ír nagykövet 2023

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin